2016. november 27., vasárnap

A fotózás szerelmeseinek

Fotó David Yarrow FB oldaláról


Már annyiszor említettem, de most sem tudom kihagyni, hogy mennyi program van a városkánkban, annak ellenére, hogy egy 18 ezer lakosú településről van szó.

Most hétvégén a fotózás szerelmesei zarándokoltak ide, a DigitalEvent nevű rendezvényre. Amellett, hogy a fotózáshoz kapcsolódó összes nevesebb termék forgalmazója kiállított (fényképezőgépek, objektívek, statívok, monitorok, fotókönyves cégek, fotós iskolák), számos ingyenes bemutató, fizetős szeminárium és 4 előadás képezte a program részét. A kiállítótás és az előadóterem közötti részen pedig fotókiállításban lehetett gyönyörködni.

A nagy előadóteremben mindig ismert, híres fotósok engednek bepillantást a kulisszák mögé. Idén két előadót hallgattam meg. 

Fabian Oefner svájci fotós, aki fiatal kora ellenére (1984-ben született) már nagyon szép karriert futott be. Alapvetően művészi végzettségű, azonban fotói fizikai és kémiai kísérleteken alapulnak, melyeket sok-sok kísérletezés után művészi formában jelenít meg. Az alábbi képhez pl. egy benzinkúton kapott inspirációt, egy esős napon, amikor a vizes földre hullott benzincseppen érdekesen csillant meg a fény. Otthoni stúdiójában el is kezdett kísérletezni, hogy hogy tudna ebből valami különlegeset előállítani. Szerintem egyetérthetünk abban, hogy sikerült neki. Ahogy a benzin villámgyorsan szétterjed a vizes felszínen, íriszhez hasonlatos forma jön létre. Persze ahhoz, hogy ilyen tökéletesen nézzen ki, rengetegszer el kell végezni a kísérletet és közel 2000 fotót kellett készítenie, hogy a megfelelő pillanatot (is) sikerüljön elkapni.

Fotó innen


Bemutatta még egy érdekes projektjét, amiben a Ferrari kérte fel arra, hogy új modelljéhez, a Ferrari Grand Tourerhez, ami a California T névre hallgat, készítsen valami művészit. Ehhez Fabian elment a Ferrari maranelloi gyárába, végignézte a gyártási folyamatot, minden állomáson meghallgatta, hogy mi hogyan készül. Végül a gyártás egyik utolsó sátdiuma, a szélcsatorna ihlette meg, ahol festéket visznek fel az autóra és a szélcsatornában 100 km/h-s sebességű széllel tesztelik, hogy a festék hogy terjed szét az autón. Így látható, hogy aerodinamikailag is rendben van-e minden az autóval (remélem, jól értettem az ékes dialektusban előadott szöveget). Az eredmény alább látható és igencsak művészire sikeredett. Az autóra festéket fújtak, UV lámpával megvilágították és ráengedték a szelet. Minden egyes kísérlet után lemosták az utót és újabb adag festéket fújtak rá, mígnem el nem készült az összes fotó és felvétel, amivel a művész már elégedett volt. További fotók és videók a projektről Fabian Oefner honlapján.



Ted Talk előadóként is szerepelt már, angol nyelvű előadását itt lehet meghallgatni, itt pedig magyar felirattal.



A másik előadó, David Yarrow, Skóciából érkezett, bár az év nagy részét a világ különböző pontjain tölti. Pályáját sportfotósként kezdte, de ma már fantasztikus természetfotóiról ismert. Alapelve, hogy olyan helyeken fotózik, ahová más nem megy el és minden témához a lehető legközelebb megy - legyen az egy grizzli, egy oroszlán vagy egy elefánt csorda. Teleobjektívet évtizedek óta nem használt, 28-as lencsével dolgozik ... Honlapján több videó is található.

Fotó innen

Jövőre október 28-án lesz ismét DigitalEvent, érdemes beírni a naptárakba! A helyszín Baden AG, Svájc, Trafo Halle.

2016. november 9., szerda

Egy építkezés "melléktermékei"




Egy építkezés leginkább gonddal, kellemetlenségekkel, kosszal/porral, bosszankodással jár együtt. Nincs ez másképp Svájcban sem. Különösen nem egy kisváros legforgalmasabb közlekedési csomópontjának 2,5 évig tartó átépítésénél, ahol a részleges lezárás, ill. forgalomelterelés előtt napi 47.000 autó és 1.470 busz haladt át (további részletek itt).

Ezt az aspektust mindannyian ismerjük. Azonban vannak pozitív következményei, mondhatni melléktermékei is ennek az építkezési projektnek. Ezek közül szeretnék néhányat röviden bemutatni, amikre az elmúlt 1-2 hónapban felfigyeltem.

Nézzük rögtön az építkezést határoló kerítéseket. Ezek egy része street art/graffiti felületté avanzsálódott, sőt, az építkezés mellett közvetlenül egy korábbi konyhafelszerelési bolt street art galériaként nyert új értelmet. Az itt kiállító művészek között találhatóak a londoni street art művész, Christiaan Nagel gombái is, egyikük pedig az úttest fölött átívelő állványzaton is felbukkan. Igaz, hogy az arrajárók 99%-ának fogalma sincs arról, hogy mi az a rózsaszín "izé", ha egyáltalán észreveszik, azt meg végképp nem sejthetik, hogy a világ számos pontján, pl. Londonban, New Yorkban, Berlinben és Barcelonában láthatóak hasonló kisebb-nagyobb méretű gombák, többnyire épületek tetején elhelyezve.


Gombás fotók innen

Azonban nemcsak gombák és nemcsak a galériában láthatók. Az építkezésen keresztülvivő átjáró fala is telis-tele van ötletes graffitikkel. Aki pedig az építkezés iránt is érdeklődik, az átjáró falába vágott ablaknyílásokon keresztül kísérheti figyelemmel az építési munkálatokat.




A mű-gombák mellett az építkezési törmelék valódi növényeknek is otthont ad. Meglepő módon a mostoha körülmények ellenére a paradicsom is gyökeret eresztett itt és még nagyobb meglepetésemre még termést is hozott.




Az építkezés a művészeken és a paradicsomokon kívül egy rendhagyó sporteseményt is magához vonzott. Svájcban itt és most rendezték meg először az "Építkezési strongman" (Baustellen Strongman) versenyt. Összesen 155-en vállalkoztak a 4 km-es, mindenféle akadályokkal tűzdelt táv megtételére, ahol a fölfelé és lefelé lépcsőzések között az építkezésen pluszban felállított akadályokon, pl. vizesárkon is át kellett haladni, nem is egyszer, hanem 3-szor. Az egyedülálló spoteseményre más városokból is érkeztek résztvevők, és minden korosztály képviseltette magát. Videó itt nézhető.

Fotó innen



Az ötletet a szükség szülte, ugyanis az építkezés miatt a város jóval nehezebben megközelíthető, emiatt a környező településekről kevesebben jönnek ide vásárolni. Az építkezés vezetői, a városvezetés és a kereskedők képviselőinek egyik találkozóján született meg az ötlet az egyik sportszerforgalmazó üzlet vezetőjében, hogy egy ilyen versennyel ide lehetne vonzani azokat, akik egyébként nagy ívben elkerülik a várost. Tervük bevált, legalább egy nap erejéig ...