2015. március 26., csütörtök

St. Moritz, a gazdagok "játszótere"


Graubünden kanton svájci viszonylatban a távoliak közé tartozik az ország nagyobb részétől és persze tőlünk is, tekintve, hogy az ország délkeleti csücskében található. Eddig még csak Chur-ig jutottunk el, egyszer Wallis kantonból, Zermattból indulva (a Glacier Express-szel), egyszer pedig Zürich felől. Ugyan Chur a kanton fővárosa (és Svájc legrégebbi városa), de igazából még csak ott kezdődik Graubünden, az Alpok vonulatai.

St. Moritz a világ legismertebb üdülőhelyei közé tartozik, a turizmus és a téli sportok bölcsője. Mint ilyet panorámavonattal is meg lehet közelíteni. Mi is ezt az opciót választottuk. A hagyományos SBB/Rhätische Bahn Bernina Express-ének 2 vagonja szinte a plafon közepéig felfutó panorámaablakokkal rendelkező panorámakocsi. Ezekbe kötelező a helyjegy vásárlása, amit a vonaton is meg lehet tenni, közvetlenül a kalauznál (novembertől áprilisig 10, nyáron 14 frank).



Az Albula/Bernina hegyi vasútvonal a vasútépítés aranykorát idéző technikai remekmű és mint ilyen, a 3. vasútvonalként 2008 óta az UNESCO világörökség része. Az Albula szakasz Thusis és St. Moritz között húzódik. Thusis 697, míg St. Moritz 1774 méterrrel helyezkedik el a tengerszint felett, ami már sejteti, hogy az egykori vasútépítőknek (tervezőknek és kivitelezőknek egyaránt) nem volt könnyű dolga. Az akkori viszonyokhoz képest mesterművet hoztak létre, ami máig fogalomszámba megy. A magas hegyek között kanyargó szűk völgyekben vezették a vasútvonalat, mely időről időre eltűnik egy-egy alagútban, helyenként viaduktokon keresztül. Bergün és Preda között pedig igencsak kanyargós az útvonal, egy helyen háromszor is keresztezi ugyanazt a völgyet, csak éppen egyre feljebb, ahogy spirálvonalban halad a hegyben el-eltűnve fölfelé. Mindezekre a látványosságra a hangosbemondó fel is hívja az utazók figyelmét. A szakasz legnevesebb látványossága, a Landwasserviadukt Filisur közelében talán a vonatból nézve a legkevésbé látványos, de a fényképeken valóban lenyűgöző. 65 méter magas és 135 méter hosszú, 5 oszlopon áll és egyenesen a meredek sziklafalba vezeti be a vonatot.


Landwasserviadukt - Fotó innen


Churból 1 óra 57 perc alatt lehet eljutni vonattal St. Moritzba. Ezúttal felkészülten érkeztünk, tudtam, hogy mit szeretnénk megnézni, csak éppen azt nem tudtam, hogy merre kell elindulni. A tourist office egyetlen alkalmazottja hosszasan el volt foglalva egy kevésbé felkészült német turistával, így végül az éppen halálosan unatkozó jegypénztárost kérdeztem, meg, hogy merre induljunk. Nagyon segítőkészen elmondta, hogy a ferde torony (erről hamarosan) ferdesége akkor érvényesül a legjobban, ha jobbra indulunk, viszont tőlem tudta meg, hogy az Engadiner múzeum felújítás miatt zárva van.

Így hát elindultunk fölfelé, a kedvezőbbnek ítélt útvonalon a ferde torony felé. Helyi elnevezése Schiefer Turm, a város egyik legjellemzőbb nevezetessége, ami a 12. században épült, de 1890-ben nagyrészt lerombolt St. Mauritius templom megmaradt tornya. 33 méter magas, dőlésszöge 5,5 fok, nagyobb, mint a Pisai ferde toronyé (ami szintén a 12. században épült, 55 méter magas, dőlésszöge az 1990-es években szintén 5,5 fok volt, de mára már csak 3,9 fok). A torony mellett egy apró kis sírkert található. 





Az Engadiner múzeum ugyebár zárva, egészen 2016. végéig, így ezt nem tudtuk megnézni, így tovább nézelődtünk a városban. Azt már az útikönyvekből is megtudtam, hogy a város igazából nem nagy látványosság - ezt magam is meg tudom erősíteni. 







Hírnevét nem is annak köszönheti, hanem gyógyfürdőinek, szanatóriumainak, magaslati levegőjének, nagyszerű síterepeinek és előkelő vendégeinek. Azt is olvastam, hogy annyi bunda sehol nem jön szembe az emberrel, mint St. Moritzban és azt kell mondjam, ezt sem tudom cáfolni. Még a csizmák is valódi szőrmével voltak kívülről borítva sok ember lábán. A bundások tartozéka általában egy kis termető, élő bundás volt, egy öleb személyében.




A ferde torony lábánál kucorog egy életnagyságú bronzszobor, mely egy szekeleton versenyzőt ábrázol. A Cresta Club ajándéka a város részére. (A szkeleton egy alacsony építésű szánkó, mellyel jégcsatornában versenyeznek (ez a bobpályával megegyező) fejjel előre, a földtől 15-20 cm-re, 90-140 km/órás sebességgel és St. Moritzból indult világhódító útjára. Olimpiai szám is, állandó versenyszámként csak 2002-től, de először az 1928-ban, majd az 1948-ban St. Moritzban rendezett téli olimpián bukkant fel. Nevét arról kapta, hogy tulajdonképpen egy lecsupaszított szánkóról van szó (a skeleton angolul csontvázat jelent). Eredetileg azért építtette a pályát 1884-ben a polgármester és sportokat igencsak kedvelő egyik hoteltulajdonos, mert a város kanyargós utcáin gyakran csúszkáltak angol turisták, veszélyeztetve a gyalogosokat is. A pálya St. Moritztól 1 km-nyire készült és 10 kanyar volt benne. Kezdetben havas volt, de nem sokkal később már jeges pályát készítettek. Hagyományosan karácsony előtt néhány nappal nyit meg és február végéig, március elejéig tart nyitva. 





Természetesen más téli sportok is űzhetőek itt. A síelést talán említenem sem kell, van azonban egy másik sport, amit viszont igen.  St. Moritz (Dorf és Bad) a St. Mortizersee (tó) partján fekszik. Ez a tó a hely magas fekvésének köszönhetően telente befagy és több neves sporteseménynek is helyszínéül szolgál. Ennek köszönhetően érkezésünkkor egy darabig kétségbeesetten kerestem, hogy vajon hol lehet a tó, mire végül rájöttem, hogy be van fagyva (a webkamera tanúsága szerint még ma is be van fagyva). Ez azért nem tűnt fel azonnal, mert másnap kezdődött a nagyhírű White Turf lovas verseny, aminek a teljes installációja, azaz a versenypálya, a kilátók, a versenyzők és a szponzorok sátrai szinte teljesen beborították a tó jegét. Összesen 200 tonnyányi anyagról van szó! Ehhez minimum 30 cm-esnek kell lennie a jégnek. Ottlétünkkor még üres volt a pálya, de bevallom, nem éreztem volna biztonságban magam, ha többszáz néző, ló és versenyző is ott tolongott volna. A versenyt 1906-ban rendezték meg először és mindig februárban kerül rá sor.







Szintén a tó jegén keresztül vezet az Engadiner Skimarathon útvonala. A verseny 1969 óta, március 2. vasárnapján, tehát közvetlenül a White Turf után kerül megrendezésre. Idén 47. alkalommal került rá sor és 13.331 résztvevője volt, 61 országból és Svájc minden kantonjából.

Téli sportok terén meg kell még említenem a St. Moritz felé vezető úton található, Preda és Bergün közötti szánkópályát. Bergünben 2.000 bérelhető szánkó (Rodel, nem Schlitten, mert az irányítható, ezért biztonságosabb a kanyarokban) várja a sportolókat. Itt vonattal el lehet menni Predaba, onnan indul a 6 km hosszúságú pálya, ami rendkívül kanyargós és összesen 400 méter szintkülönbség van benne. Európa leghosszabb kivilágított szánkópályája, ami nyáron a hágón átvezető út, de télen teljes egészében le van zárva. 





Bergünben található egy vasúti múzeum is, ami a vasútépítés úttörőinek állít emléket. De térjünk vissza St. Moritzba!

Fentről a városból (pontosabban faluból, mert St. Moritz Dorf a neve) mozgólépcsőn is le lehet jutni a tópartra, mégpedig a St. Moritz Design Gallery-n keresztül. Ez egy érdekes szerzet, mert valójában egy parkolóház (Parkhaus Serletta), ami a hegyoldalba épült és a rendkívül hosszú mozgólépcső (és hagyományos lépcső) mellett a falon végig régi plakátok sorakoznak - ez a design gallery. Az időről időre változó plakátkiállítás a hely jellegéből adódóan az év minden napján és a nap 24 órájában "látogatható".




Azt kell mondanom, hogy összességében nem voltam elragadtatva St. Moritztól, a hatalmas szállodáktól, a nem túl szép épületektől, a városon áthaladó erős forgalomtól. Nekem sokkal szimpatikusabb Zermatt (Wallis kantonban, a Matterhorn lábánál), ahová autók be sem hajthatnak, tele van régi fa épületekkel és a rengeteg turista ellenére is nyugodt, békés település (beszámoló itt és itt).

2015. március 20., péntek

Wallis 200 éve Svájc része

Fotó innen


Wallis az ország délnyugati régiójában található, a 3. legnagyobb kanton. Itt található a Matterhorn is (helyi nevén Horu), Svájc nem hivatalos szimbóluma, 5. legmagasabb hegycsúcsa (4.478 m), csakúgy mint Svájc 9 másik legmagasabb hegycsúcsa is - mind 4.000 méternél magasabbak.

1815-ben (22. kantonként) csatlakozott Wallis/Valais kanton a Svájci Államszövetséghez. A jubileumi évfordulóra természetesen különböző programokkal készültek. 

Az első látványos megemlékezésre tegnap este került sor. Az Alpok 13 hegycsúcsát világították ki az este sötétjében 3 percen keresztül. 70 hegyi túravezető részvételével készítették elő a terepet, ennyien vettek részt a pirotechnika elhelyezésében és meggyújtásában. A látvány varázslatos volt. 


A 13 hegycsúcs a kanton címerén található 13 csillagot jelképezte. Az összes megvilágított hegycsúcs nem volt egy helyről látható, összesen 6 helyszínen gyülekezhettek az érdeklődők. A szervezők olyan napot választottak, amikor a hold gyenge fénnyel világít, hogy a lehető legjobban érvényesülhessen a látvány. 

Becslések szerint legalább 100.000-en gyönyörködhettek a megvilágított hegycsúcsokban.

Az ünneplés azonban idén sem annyira felhőtlen. 100 évvel ezelőtt az 1. világháború és a gazdasági válság árnyékolta be az ünneplést, 50 évvel később pedig egy 88 áldozatot követelző nagy gleccseromlás miatt maradt el a megemlékezés. Idén 1/3 annyi pénz gyűlt össze, mint amennyit beterveztek, így elmarad a jubileumi könyv kiadása is. A hangulat sem igazán rózsás. A Zweitwohnungsinitiative (a 2. lakások korlátozására vonatkozó népszavazás) megvalósítása nagymértékben sújtja Wallist, ahol jellemzően sokaknak van nyaralója, csakúgy, mint a Raumplanungsbefehl (az építési területek arányát meghatározó határozat), ami a wallisiakat arra kényszeríti, hogy a meghatározott területen felül építkezés céljára eladott területek tulajdonosait kártalanítsák és kivegyék az építési területek alól.

Wallis viszonya Bernhez, a törvényhozáshoz kettős. Egyrészt az egyik legnagyobb haszonélvezői az állami szubvenciónak, másrészt nem jól viselik, ha kívülállók (kantonon kívüliek) beleszólnak abba, hogy ők hogy irányítsák az életüket.

A kanton francia és német nyelvű területei is egyre jobban eltávolodnak egymástól. De ez egy másik írás témája lehetne.

Azok számára, akik lemaradtak a  kivilágított hegycsúcsok látványáról, javaslom, hogy kövessék figyelemmel a híreket, mert augusztusban 2x ennyi csúcsot fognak kivilágítani.

2015. március 10., kedd

Első az egyenlők között


Fotó innen - Bundesrat 2014

El tudom képzelni, hogy egy svájci milyen döbbenettel és értetlenséggel nézi azon országok történéseit, ahol az ország vezetőjének személyisége, hitvilága és akarata formálja az adott ország sorsát.

Ilyesmi Svájcban nem fordulhat elő. Nemcsak azért, mert a nép hozzájárulása nélkül szinte semmi nem történhet (lásd népszavazások és iniciatívák), hanem azért sem, mert nincs az országnak valós hatalommal rendelkező, egyszemélyi vezetője. 

A politika csúcsán a Bundesrat, azaz a kormány áll, ez a 7 fő felelős a különböző minisztériumokért. Közülük szavazza meg évente a Bundesversammlung, azaz a parlament alsó- és felsőházának együttes grémiuma azt az embert, aki az országot képviseli, ha más országok első számú vezetőivel kell találkozni. Az így megválasztott Bundespräsident ezt a protokolláris funkciót korábbi feladatai mellett látja el és továbbra is egyenrangú minisztertársaival. Az egyetlen apró különbséget az jelenti, hogy döntetlen szavazás esetén az ő szava a döntő és plusz feladata még a kormány üléseinek vezetése. Primus inter pares, első az egyenlők között. Azaz nincs se államfő, se kormányfő, az ilyen irányú feladatokat a kormány együttesen végzi.

Reprezentatív szerepe sokáig néhány belföldi feladatban merült ki, úgymint az újévi és az augusztus 1-jei köszöntő beszéd megtartása, ill. a külföldi diplomáciai testületek fogadása újévkor a parlament épületében. Amióta az ország nyitottabb a külföld felé, a külföldi reprezentáció is megjelent tevékenységei között.

A 19. században a különösen tehetséges miniszterek számíthattak arra, hogy rátermettségüket "miniszterelnökséggel" jutalmazzák. A kevésbé népszerű vagy kevésbé befolyásos minisztereket rendszeresen leszavazták. Volt olyan, aki 27 évnyi miniszterség során csupán egy évig tölthette be a legmagasabb posztot. 

A 20. századtól azonban az az íratlan szabály, hogy azt kell elsővé tenni az egyenlők között, aki a legrégebben volt az. Így 7 éves ciklusokban mindenkire sor kerül. Az egyedüli izgalmat az jelenti, hogy milyen arányban szavazzák meg. Az összevont parlament 246 fős. Ha 200-an szavaznak egy személyre, az nagyon jónak számít, konfliktusokkal terhelt időszakban azonban a 170 szavazat is dicséretes.

A "miniszterelnök" helyettesét is évente választják és általában ő lesz a következő évi "miniszterelnök". Ez jóval kiszámíthatóbbá és tervezhetővé teszi a politikai életet, legalábbis az érintettek számára. Pl. 2013-ban az akkori Bundespräsident (Ueli Maurer, 148 szavazat) úgy döntött, hogy a pozícióval járó külföldi feladatkört teljes egészében átengedi párt- és minisztertársának, Didier Burkhalternek, aki a helyettese volt és ebből kifolyólag a rákövetkező évben "miniszterelnök".  Ilymódon Burkhalter (183 szavazat), aki egyébként a külügyminiszteri poszt birtokosa, még intenzívebben és hosszabb időn át ápolhatta a külföldi kapcsolatokat ott, ahol arra szükség volt. A külföldi partnerek számára ez nagyobb folytonosságot jelent. Bizonyára nehéz, de legalábbis furcsa lehet számukra, hogy minden évben mást köszönthetnek ugyanabban a szerepben.


Fotó innen - Didier Burkhalter minden nap vonattal jár munkába
A 2015-ös "miniszterelnök" Simonetta Sommaruga (181 szavazat) az egyesített parlament előtt mondott köszöntőbeszédében kitért a közvetlen demokráciára is, mint Svájc egyedülálló politikai rendszerére. Egy éves elnöksége alatt erre külön hangsúlyt kíván helyezni. Emlékeztetett arra is, hogy a közvetlen demokrácia a másként gondolkodók véleményének tiszteletét és a kompromisszumkészséget is magában foglalja. Ez utóbbi tulajdonságot az erő és nem a gyengeség kifejeződésének tartja.

Egyik első külföldi útja Brüsszelbe vezetett, hogy ott tárgyaljon Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével a tömeges bevándorlás korlátozásáról szóló népszavazás eredményének törvénybe foglalásáról, pontosabban arról, hogy mi az, ami még az EU számára is elfogadható. Az álláspontokat nem igazán sikerült az első beszélgetés alkalmával közelíteni, de a hangulat - a képek tanúsága szerint - jó volt ...

Fotó innen

2015. március 8., vasárnap

Tüntetés az egyenlő bérekért

Fotó innen

A nemzetközi nőnap (valójában az Equal Pay Day, ami először 2008-ban Németországban került megrendezésre, majd 2009-től Svájcban és Ausztriában is) alkalmából tegnap Bernben 12.000-en tüntettek annak érdekében, hogy a nők azonos végzettség és azonos munka esetén egyenlő bérezésben részesüljenek, mint a férfiak. Az ezt előíró alkotmánymódosítás 1981-ben történt, az esélyegyenlőségi törvénybe pedig 1996-ban került be. 48 különböző szervezetet állt a tüntetés mellé, melyen férfiak és nők egyaránt felvonultak.

Úgy gondolják, hogy 34 évnyi türelmi idő már több is mint elegendő. Az egyik parlamenti képviselő, aki egyben pártja női tagozatának vezetője, provokatívan azt javasolta, hogy egyenlőtlen bérek esetén a férfiak fizetését korrigálják lefelé, a nőknek adott szintre és az így megmaradt összegből támogassák a nők esélyegyenlőségét, pl. bölcsődék nyitásával.

A szövetségi parlament felsőháza tavaly októberben határozta el, hogy nagyobb hangsúlyt fektet a törvény ellenőrzésére. Többek között azt is tervezték, hogy az 50 főnél több munkatársat foglalkoztató cégeknek rendszeres bérelemzést kell készíteniük, mely elemzéseket kontrollálás után üzleti jelentésükben publikálni kötelesek. Az igazságügyminisztériumnak konzultációs tervet kell kidolgoznia, mielőtt az alkotmányba kerülhet ez is, a javaslat azonban mindenhol ellenállásba ütközik. 

Fotó innen

Sokan attól tartanak, hogy az erős frank miatti nehezebb gazdasági körülmények miatt ez nem fog átmenni, azonban a kiáltvány összeállítói és aláírói azon a véleményen vannak, hogy a béregyenlőség nem lehet a konjunktúra függvénye. 

Svájcban a nők még ma is 19%-kal keresnek kevesebbet, mint férfi kollégáik. Ez a nyugdíjas korig akár fél millió franknyi különbség is lehet.


2015. március 7., szombat

Köszöntjük új állampolgárainkat!

Igen, ilyen is van! Zürichben minden év márciusában kerül sor az előző év során Zürichben svájci állampolgárrá váltak megünneplésére. A helyszín a kongresszusi központ. Az 1951 új állampolgár kereken 100 különböző országból érkezett, közülük 800-an jelentek meg a köszöntésükre szervezett rendezvényen.

A fogadóbizottságben a városvezetők foglaltak helyet. A köszöntő beszédben említésre került a tömeges bevándorlás elleni népszavazás is (Masseneinwanderungsinitiative), és a városatya emlékeztette a résztvevőket, hogy a zürichiek több mint 70%-a ez ellen szavazott. Nem is csoda, hiszen számos világcég központja a városban található, ami hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság 31%-a külföldi (ez nem az állampolgárságot szerzettek aránya, hanem az azon felülieké!), és csaknem 50% bevándorlási háttérrel rendelkezik.

Végezetül pedig azt kívánta az újdonsült állampolgároknak, hogy egyenrangú tagjai legyenek az országnak,  és éberen, kritikus jóakarattal vegyenek részt a város politikai és társadalmi életében, és hogy közösen, együttes erővel vegyék kezükbe saját és a város sorsának irányítását.

Zürich város Youtube csatornájának bemutatkozó filmjében is kiemelik a város nyitottságát és sokszínűségét.