2014. október 31., péntek

Újkori "rabszolgaság"

Boy
Fotók innen

Svájc múltjáról nem sokat tud a világ, pedig van néhány szégyenletes folt az egyik leggazdagabb ország elmúlt évszázadaiban, sőt, időben nem is kell annyira messzire mennünk.

Még ma is közöttünk élnek azok, akik az 1800-tól egészen az 1960-as évekig tartó nevelőszülő program, konkrétabban "gyermekkereskedelem" utolsó áldozatai voltak (ugyan már a 19. században kritizálták ezt a módszert, mégis ilyen sokáig gyakorlat maradt). Szegény családok gyerekei voltak ők, illetve többnyire árvák vagy egyedülálló anyák által nevelt gyerekek (Verdingkinder), akiket a hatóságok - erőszakkal - elvittek azokhoz a családokhoz, akik a legkevesebb pénzért hajlandóak voltak "befogadni" és "felnevelni" őket (csak a városokban voltak árvaházak, vidéken így oldották meg a helyzetet, ha nem volt rokon, aki vállalni tudta volna a gyerekeket). Az idézőjel oka az, hogy ezeket a gyerekeket gyakorlatilag cselédként, modern kori rabszolgatként használták, gyakran durván bántak velük, megalázták, kihasználták, sőt alkalomadtán meg is erőszakolták őket. 

Voltak olyan települések, ahol kisorsolták, hogy mely családoknak kell gyerekeket befogadniuk, akkor is, ha egyáltalán nem akartak. Megint máshol "piacra" vitték őket, ahol a rabszolgapiacról szóló filmekben látott módon mustrálták a gyerekeket, mielőtt megvették volna őket.

Általában parasztgazdákhoz kerültek, ahol ingyenes munkára kényszerítették őket tanítás előtt és után, éjszakába nyúlóan, a hét minden napján. Szeretetre, melegségre a legritkább esetben számíthattak a befogadó/nevelő szülők részéről. Néhányan nem élték túl a megpróbáltatásokat, vagy ha igen, később nem tudták azokat feldolgozni és öngyilkosok lettek. Igazi megtorlása nem volt a túlkapásoknak, bár ha nagy ritkán a hatóságok tudtára került egy-egy ilyen eset, akkor a gazdacsaládtól 5 évre megvonták a jogot, hogy újabb gyerekhez juthassanak. Időnként ellenőrizte egy szociális munkás, hogy hogy megy a gyerekek sora, de ilyenkor a családok legjobb arcukat mutatták.

 Archive photo of boys with a basket of vegetables

Az érintettek pontos száma nem ismert, csupán durva becslések vannak, mely szerint százezrekről van szó. Marco Leuenberger berni történész szerint az I. világháború előtt a Bern kantonbeli gyerekek 10%-a jutott ilyen sorsra.

Úgy gondolják, hogy ötszámjegyű azoknak a száma (más forrás kb. 10 ezerrel számol), akiket gyerekként elvittek és még ma is élnek. Nem kevesek pszichés problémákkal küzködnek közülük. Nagyon sokáig nem lehetett hallani erről a témáról, azonban 5 éve megnyílt egy kiállítás a ballenbergi skanzen egyik házában, és egyre többen kezdtek el beszélni róla. Július óta az egykori "eladott gyerekek" betekintést nyerhetnek aktáikba (melyek azért korántsem teljesek). Az érintettek közül sokan nem szívesen bolygatják a múltat, azonban néhány képvislőjük 2013. áprilisában az igazságügyminiszterhez fordult azzal a céllal, hogy nyilvános bocsánatkérést és anyagi kárpótlást kapjanak. Idén áprilisban elindítottak egy aláírásgyűjtést a kárpótlás érdekében tartandó népszavazáshoz. Mostanra összegyűlt a szükséges 100 ezer, az aláírást kezdeményező Guido Fluri pedig elkezdett lobbizni a parlamentben, hogy támogatókat szerezzen az 500 millió frankos kárpótlási csomaghoz.



Az alábbi angol feliratos (ausztrálok által készített) 16 perces dokumentumfilm megdöbbentő tényekről lebbenti le a fátylat.



2011-ben Der Verdingbub címen játékfilm készült a témából, mely a svájci mozikban nagy nézettséget ért el (trailer itt).

Ezt a rendszert sohasem tiltották be. Az 1960-as, 70-es években kezdett kihalni, amikor a farmokat elkezdték gépesíteni és ezáltal csökkent az emberi munkaerő-igény.

Franz Hohler, a számos irodalmi díjjal kitüntetett svájci író 2013-ban megjelent Gleis 4 (4-es vágány) című regényében találkozhatunk ezzel a témával.

2014. október 30., csütörtök

Alulképzett munkaerő

A kereslet-kínálat kényes egyensúlyának megtalálása az élet minden területén nehéz - ha nem egyenesen lehetetlen - feladat. Így van ez a munka világában is, amire kihatással van a gazdasági helyzet és az oktatási rendszer, valamint a demográfiai trendek is. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy egy adott időpillanatban meghozott döntés leghamarabb egy évtized múltán érezteti hatását, de több évtizeden át is kihat. Az egyensúlytalanságnak pedig komoly következményei, anyagi vonzatai vannak, mind a munkavállalók, mind a munkaadók részéről, végső soron pedig a gazdaság számára.

Vagyis, ha én ma 14 évesen úgy döntenék, hogy bútorasztalos szeretnék lenni és ilyen irányú képzést választanék, akkor ennek következményei egy életen át elkísérnek. Ha szerencsém van, bútorasztalosként tudok dolgozni, ha nincs, akkor csak takarítóként. Ebben az esetben túlképzett lennék. Előfordulhat olyan szituáció is, hogy egész más szakmához támad kedvem, vagy csak más szakmában találok állást, amihez vagy meg tudom szerezni a kellő képesítést, vagy nem. Ha viszont bútorrestaurátorként alkalmaznának valahol, akkor egyértelműen alulképzett lennék (bár ez a példa egy kicsikét sántít).

Az ENSZ munkaügyi szervezete, az ILO (International Labour Organization) 24 európai országban végzett felmérése szerint (skills mismatch in Europe) a gazdasági válság kezdete óta megnövekedett azok száma, akik túlképzettek egy adott munkakörben (2002 és 2012 között 3,6%-kal). Ez azt jelenti, hogy a növekvő munkanélküliségnek köszönhetően egyre többen szorulnak rá arra, hogy képzettségük alatti munkakört vállaljanak. A felmérés szerint ez frusztrációhoz és gyakori munkahely-változtatáshoz vezet.

Ezzel egyidejűleg 9%-kal csökkent azok száma, akik nem elég kvalifikáltak az általuk betöltött munkakörhöz. A vizsgált európai országok közül 9-ben az összes munkavállaló több mint negyede nem megfelelően képzett. Közéjük tartozik Svájc is, 30%-nyi alulképzett munkavállalóval, míg csupán 5,7%-uk túlképzett. A munkavállalók arról számoltak be, hogy nehézséget okoz számukra a megfelelően képzett munkaerő megtalálása, elsősorban a gyors technikai fejlődésnek köszönhetően. Érdekesség, hogy a nők és a fiatalok az átlagnál nagyobb mértékben tartoznak a túlképzettek közé, valószínűleg a náluk gyakrabban előforduló részmunkaidős munkavégzés miatt.

Egy mai cikkben - a bevándorlás korlátozását célzó újabb népszavazás kapcsán - az illetékes miniszterasszony ismét kifejtette, hogy a svájci gazdaság erősen rá van utalva a külföldi munkaerőre. Ma már elsősorban a magasabb képzettségűekre ...

2014. október 29., szerda

Az egy háztartásra eső átlagjövedelem

Grafikon innen



Most látott napvilágot a statisztikai hivatal (Bundesamt für Statistik) 2012-es adatokon alapuló kimutatása arról, hogy mennyi az egy háztartásra eső havi átlagjövedelem és mire megy el a bevétel. Mivel átlagról van szó, a multimilliomosok jövedelme ugyanúgy szerepel benne, mint a bevándorlási háttérrel rendelkező mosogatófiúé vagy a nyugdíjasoké, ezért a háztartások 60%-a nem éri el ezt a havi bevételt.

Ilymódon egy svájci (Svájcban élő) család havi levonások utáni átlagjövedelme egész pontosan 7.112 frank. Ebben minden benne van, az egy háztartáson belül élő összes családtag összes jövedelme, a 13. havi fizetéstől kezdve a nyugdíjon és a szociális juttatásokon keresztül a kamatokig.

A statisztikából kiderül, hogy a nettó jövedelem 77%-át áruk és szolgáltatások megvételére fordítják a háztartások, a lakás és energiaköltségek pedig 21%-ot tesznek ki, ezzel a legnagyobb tételt képviselik a háztartások költségvetésében. Tovább bontásban élelmiszerre (638 frank) és közlekedésre kb. 10%-ot költenek.

Az összlakosság jövedelmének túlnyomó többségét a munkából származó jövedelem teszi ki, egész pontosan a bruttó (levonások nélküli) jövedelmek 75%-ában. A nyugdíjak és a szociális juttatások 18%-át teszik ki az össz jövedelemnek, míg csak minden 7. háztartásnál haladja meg a vagyon utáni jövedelem a háztartás bevételeinek 5%-át.

Azt is megtudhatjuk, hogy a bruttó jövedelemből milyen kötelező levonások jönnek le. Átlagosan 2.950 frankról van szó havonta, ennyivel kevesebbet kap kézhez egy átlag háztartás. Ez a bruttó jövedelem 29%-a. A legnagyobb tételt az adó jelenti (12%), ezt követi a szociális biztosítások csoportja (Sozialversicherungsbeitrag, 10%, úgymint nyugdíj-, baleset- és munkanélküliségi biztosítás), majd a kötelező betegbiztosítás díja (Krankenkassenprämien) 5,5%-kal.

A kiadások és levonások után átlagosan 1318 frank megtakarítása marad egy átlag háztartásnak. Az 5.000 franknál kevesebb havi bevétellel rendelkező háztartásokban azonban nemhogy félretenni nem tudnak, hanem több a kiadásuk, mint a bevételük. Ezen háztartások 57%-ában nyugdíjasok élnek, akik kiadásaikat korábbi megtakarításaikból tudják csak finanszírozni. Nem csoda, hogy nyugdíjas éveiket sokan (7%, nem számítva azokat a bevándorlókat, akik nyugdíjbavonulásuk után visszaköltöznek hazájukba) olyan országokban töltik, ahol alacsonyabb költségszínvonal van (tehát gyakorlatilag bárhol máshol). Az átlagos nyugdíj ugyanis 2.026 frank egyedülállók részére (a max. 2.340 frank), házaspárok részére pedig 3.361 frank (max. 3.510).

Vonatkozó cikkek itt, itt és itt.



2014. október 26., vasárnap

Legális az eutanázia

Dignitas: Mietwohnungen, Industriequartier, Hotels – und jetzt sogar Sterbehilfe in Autos.
Fotó innen

Az eutanázia nem mai "találmány", már Szókratész és Platón is elmélkedett róla. Maga a szó is görög, a jó/szép/kellemes és a halál szavak összetételéből áll. Nem csoda, hogy a filozófusokat foglalkoztatta a kérdés, hiszen életről, halálról van szó, testről, lélekről, szabad akaratról, az élethez vagy másfelől nézve a halálhoz való jogról.

Alapvetően két fajtája létezik - az aktív és a passzív. 

Az aktív eutanázia közvetlen formájában egy személy (orvos, egészségügyi dolgozó) saját kezűleg előidézi vagy meggyorsítja egy másik személy (beteg) halálának bekövetkeztét, pl. méreginjekció beadásával. Az aktív eutanázia minden formája szigorúan tilos Európa szinte minden országában és az USÁ-ban is. 2002-ben Hollandiában engedélyezték először az orvosok támogatásával, majd - az orvosok ellenkezése ellenére - Belgiumban is. 2009-ben Luxemburg is csatlakozott azon országok köréhez, ahol az aktív eutanáziát legalizálták. 
Az aktív eutanáziának közvetett formája is van, amikor olymódon segít az orvos, hogy "csak" beszerzi a méreginjekciót, de nem ő adja be. Ez már több országban legális, így Svájcban (ahol inkább mondanám, hogy nem tiltott, mivel a szövetségi parlament még nem foglalt egyértelműen állást a pontos irányelveket illetően), Németországban és Svédországban.
A passzív eutanázia tulajdonképpen a meghalni hagyás, vagyis a beteg kérésére életmentő vagy életfenntartó kezelésekről mondanak le. Ez a módszer bizonyos szigorú feltételek mellett Magyarországon is lehetséges.

A kérdés természetesen változatlanul igencsak vitatott, leggyakrabban a gyilkossággal és az öngyilkossággal veszik egy kalap alá. Azok azonban, akik gyógyíthatatlan betegségben, esetleg már elviselhetetlen fájdalmak között élnek vagy ilyen betegekkel foglalkoznak, inkább áldásként, megváltásként tekintenek rá. 

A hagyományos keresztény vallás elutasítja, főleg azért mert ellentmond az ötödik parancsolatban foglalt, ölésre vonatkozó tiltásnak. 

A svájci parlamentben már évek óta téma az eutanázia (Sterbehilfe, Suizidhilfe), eredménytelenül. Törvényi szabályozását elutasították. A meghalni vágyóval szembeni feltételek világosak - legyen felelősségének és döntésének teljes tudatában, kapjon teljeskörű információt és alapos megfontolás álljon a döntés mögött. A büntetőtörvénykönyv úgy rendelkezik, hogy aki önös érdekből segít másnak abban, hogy elvegye magától az életet, az 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, amennyiben a kísérlet megvalósul, esetleg sikeres is.

Két szervezet, pontosabban egyesület is van, mely a fenti paragrafusra hivatkozva eutanáziával is foglalkozik: a Dignitas és az Exit. A Dignitast 2005-ben alapították és 5.500 tagja van 60 országból. Az 1982-ben alakult Exit pedig Svájc legnagyobb taglétszámú egyesületeinek egyike, 75.000 taggal (65.000 nyilatkozatuk van arra az esetre, ha az illető olyan súlyos helyzetbe kerülne, hogy életben tartásáról önmaga már nem tudna dönteni).

Tevékenységi körük az eutanáziánál szélesebb körű, pl. tabuk nélküli beszélgetőpartnerek és tanácsadók az élet végi kérdésekben, öngyilkossági prevenciót végeznek és támogatják a hozzájuk fordulókat, amennyiben konfliktusuk akad valamilyen hatósággal, idősek otthonával, orvossal. Utóbbiakkal együtt is működnek és a megfelelő fórumokon küzdenek a betegek emberi jogaiért. A hozzájuk forduló méltó módon, kísérettel meghalni vágyóknak természetesen orvosi igazolással, pontosabban recepttel kell rendelkezniük, ugyanis a használt szer (NAP - natrium-pentobarbital) kizárólag vényre kapható a patikában.

Az Exit évente több mint 2.000 megkeresést kap, ebből 2012-ben 600 körülit tartottak indokoltnak (a többiek a tanácsadás hatására meggondolták magukat, ugyanis a halálvágy sok esetben csak segélykiáltás a környezet felé) és kb. 450 beteget kísértek aktív eutanáziával végső útjukra. Az ilymódon meghalni vágyók száma évről évre növekszik, mégpedig nem is kis mértékben. 2008-ban még csak 167 beteg élete ért véget az Exit közreműködésével.

Időről időre vannak esetek, ahol az Exit vagy a Dignitas megtagadja a kérvényező kérését. 2013-ban pl. egy 82 éves súlyos beteg hölgy fordult emiatt az ENSZ Emberjogi Bizottságához, mivel mind az orvos, mind az Exit megtagadta az eutanáziában való segítséget. Ezt követően a zürichi egészségügyi hatósághoz, majd a kanton legfelsőbb szervéhez is hiába fordult. Nem adta fel, végül Strassbourgban kötött ki panasza, aminek ott helyt is adtak, az Emberi Jogok és szabadságok védelméről szóló egyezmény 8. cikkére hivatkozva, ami a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogról rendelkezik.

Nem a konkrét esetben marasztalták el Svájcot, sokkal inkább az egyértelmű, világos szabályozást hiányolták. Arra szólították fel az országot, hogy dolgozzon ki olyan szabályozást, amely arra vonatkozóan is iránymutatást ad, hogy milyen körülmények, feltételek mellett juthatnak hozzá (ha egyáltalán) halálos betegségben nem szenvedők a szükséges méreghez és részesülhetnek eutanáziában. A hölgy esetére csak annyit mondtak, hogy a nem egyértelmű szabályozás miatt nem tudhatta biztosan, hogy kívánsága a méltó halálra elfogadásra talál-e, és ez a bizonytalanság bizonyára szenvedést okozott számára.

Mivel azonban egyelőre nincs egyértelmű szabályozás az orvosok számára, hogy ilyen esetekben mit tehetnek (legálisan), ez elegendő elrettentő erővel rendelkezik, hogy megtagadják a halálos méreg receptre való felírását.

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága is beismeri, hogy ilyen nehéz, etikai és morális aspektusokkal is rendelkező kérdésben politikai konszenzusra lehessen jutni. Ez azonban nem tántoríthat el egy demokratikus államot abban, hogy a döntéshez vezető úton elinduljon. A szövetségi parlament az esetet megelőző évben (2012-ben) úgy döntött, hogy az eutanázia újraszabályozását nem eszik napirendre. Az Exit ettől függetlenül ki szeretné terjeszteni tevékenységi körét a nem halálos betegekre is, természetesen csak erősen indokolt esetben. A társadalmi vita már folyik, az ellenzők féltik az időseket, akik attól való félelmükben, hogy családjuk számára csak terhet és magas költségeket jelentenek (igen drága az idősek otthonában való elhelyezés, ami Svájcban nagyon gyakori), családtagjaik érdekében inkább a halált választanák.

Azok azonban, akik igazolhatóan súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, továbbra is számíthatnak az illetékesek segítségére. Olyannyira, hogy sokan jönnek külföldről is Svájcba meghalni. 2008 és 2012 között pontosan 611-en. Az ilyen céllal utazók száma ezidő alatt megduplázódott.

Egy kutatásnak köszönhetően a következőket tudhatjuk meg róluk:
  • A 611 "Suizidtouristen" 31 különböző országból érkezett.
  • A legtöbben Németországból és Nagy-Britanniából, de még az USÁ-ból és Kanadából is jöttek.
  • A legfiatalabb 23, a legidősebb 97 éves volt. Az átlagéletkor 69 év.
  • Közel 60%-uk nő.
  • A betegek közel fele neurológiai betegségben szenvedett, további nagy csoportot a rákosok és a súlyos reumás esetek képezték.

Egy biztos - a méltó betegségtől és a fájdalomtól méltó módon megszabadulni vágyás igénye fennáll, de a kérdés annyira összetett és annyira egyedi minden eset, hogy törvényileg nehéz nyugodt szívvel szabályozni.

Cikkek magyarul itt, itt és itt, németül itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt, angolul itt.

2014. október 23., csütörtök

Téli időszámítás, avagy az óraátállításról

Ein Person stellt eine Uhr.
Fotó innen

Az óraátállítás (Zeitumstellung) szintén egy olyan téma, amit úgy lehetne kezdeni, "hogy már az ókori rómaiak is ..." (bár más forrás szerint inkább az ókori egyiptomiak ...). Ebből már sejthető, hogy nem újkori ötlet az órák és ezzel az emberek életritmusának a nap felkeltéhez (járásához) való igazítása. Az ókorban használatos vízóra (klepszüdra) az éjszaka múlását (is) jelezte és mivel ez minden hónapban máskor volt, a nappal hosszának megfelelő, eltérő hosszúságú időskálát alkalmaztak rajta.

Az újkorban több próbálkozás, kezdeményezés volt (pl. Benjamin Franklin 1784-ben javasolta a világítás költségeinek, azaz a felhasznált gyertyák mennyiségének csökkentésére). A későbbiekben is amiatt javasolták a nyári időszámítást, mert a napfényes órák magasabb száma miatt energiát lehet vele megtakarítani. 

Először az I. világháború alatti ínséges időkben Németországban vezették be a mesterséges világítás helyettesítsére 1916-ban a nyári időszámítást (a megmaradt üzemanyagot így háborús célokra tudták használni) és hamarosan az Osztrák-Magyar Monarchia, Nagy-Britannia és az USA is átvette. A háború végeztével visszaálltak a normál időszámításra, majd legközelebb a II. világháború kitörésekor alkalmazták, hasonló céllal. Magyarországon 1954-57 között még átmenetileg bevezették villamosenergia-megtakarítási céllal, míg véglegesen (legalábbis egyelőre) 1980 óta állítgatjuk évente kétszer az órákat tavasszal előre, majd ősszel vissza.

Az 1973-as olajválság hatására az akkori EU tagországainak többsége elhatározta anyári időszámítás alkalmazását és 1977 óta alkalmazzák is. Az EU 1994-ben egységesítette tagországai különböző ilyen témájú szabályozásait.

Svájcban is voltak óraátállítási próbálkozások, vagy legalábbis minden esetben felmerült a téma, amikor a környező országokban is. Az I. világháború alatt, 1917-ben a szövetségi parlament egyértelműen elutasította beezetését, mivel nem volt kimutatható általa lényeges feketekőszén-megtakarítás, a II. világháború alatt azonban rövid időre mégis alkalmazták a nyári időszámítást 1941-42-ben. Amikor a picike Svájcot körülölelő EU-tenger országai 1977-ben átálltak a nyári időszámítás használatára, Svájc is törvényileg szabályozni kívánta a témát, elhatározva, hogy követi szomszédai gyakorlatát. Azonban a gazdák erősen tiltakoztak ellene, mert a tehenek belső órájuk, bioritmusuk szerint élnek és aszerint is kell fejni őket, ezért elegendő aláírást gyűjtöttek össze egy népszavazás kiírásához. 1978. májusában közel 84%-os arányban döntött a nép a nyári időszámítás bevezetése ellen. Így azonban Svájc maradt szinte az egyetlen egész Európában, ahol nem volt óraátállítás, de nem ez volt az egyetlen probléma. A határt átszelő vonatok menetrendjénél pl. igencsak nagy káoszt okozott. 1981-ben a parlament alsó háza ezért zöld utat adott a nyári időszámítás bevezetésének.

Érdekesség, hogy az akkor még fiatal, később parlamenti képviselő Christoph Blocher (SVP) 1982-ben népszavazást kezdeményezett a nyári időszámítás ellen, de ő nem a teheneket és a tejhozamot féltette, hanem a demokráciát, hiszen nem mást, mint a népakarat sárba tiprását figyelhettük meg a népszavazás ellenében történt törvényi szabályozásnál. Ez pedig a közvetlen demokrácia  legalapvetőbb tételének megsértése. Az általa javasolt népszavazásra végül nem került sor, mert nem gyűlt össze hozzá elegendő aláírás, így 1981 óta egyformán járnak a svájci órák európai társaikéval.

... kivéve egy Waadt kantonbeli (francia nyelvterület) kis falut, La Forclaz-t, ahol a makacs lakosok úgy döntöttek, hogy ők bizony nem hajolnak meg semmilyen akarat előtt, ők bizony nem állítgatják az órákat, egyszóval bojkottálják a nyári időszámítást. Mert megtehetik. Elvégre az Alpok eldugott lejtőin a természet erői sokkal erőteljesebben befolyásolják az emberek életét, mint a nemzetközi környezet vagy a nemzetközi járatok.

Európa egyéb részein a nyári időszámítás máricus utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart.

2014. október 16., csütörtök

Bioban a jövő

Auch Bauern aus der Umgebung sollen die Bio-Läden beliefern. Alkoholische Getränke (Bio-Weine) wirds in den Schweizer Filialen aber nicht geben.
Fotó innen (Migros)

Lehet, hogy borban az igazság, de bioban a jövő, legalábbis Svájcban. Bio termékek szép számmal kaphatók a két nagy lánc, a Coop és a Migros polcain és nemcsak zöldség, meg gyümölcs, hanem sok minden más is, ami növényi alapú (kávé, tea, csokoládé, tésztafélék, tejtermékek, fagyi, hús, pékáru, italok, fűszerek, de ruházati termékek is), a Coopnál összesen közel 2.000-féle, de a Migrosnál is csaknem 1.000.

http://www.coop.ch/pb/site/common/get/documents/system/elements/ueber/medien/_img/_naturaplan/20090211/03.jpg
Fotó innen (Coop)


Svájcban a bio-gazdálkodás közel 100 éves múltra tekint vissza és szorosan összefügg az ország múltbeli társadalmi és mezőgazdasági válságaival. A fejlődés 4 szakaszra bontható:
  1. Az egész mozgalom 1920 és 1930 között kezdődött a gyors iparosodás káros következményei (környezetszennyezés, alkoholizmus, egészségügyi problémák) elől vidékre menekülő és reforméletmódot folytató és felvállaló másképp gondolkodók, "bio-pionírok" megjelenésével. A háttérben feminista (nők is kaphassanak termőföldet), antropozófikus (Rudolf Steiner féle biodinamikus gazdálkodás) vagy éppen krisztusi gondolatok és elképzelések álltak. Törekvéseiket szeptikusan és néha ellenérzéssel fogadták, még a tudósok is.
  2. Az 1950-es és 60-as években (a 2. világháborút követő időszakban) tetőzött a műtrágya- és permetezőszerek használata, a termésmaximalizálás érdekében. Nem csoda, hogy a biogazdákat továbbra is ferde szemmel nézték és a piacon is többnyire elkerülték standjaikat. A biogazdálkodást folytató gazdák érdekeik védelme érdekében csoportokat alkottak és bio-terményeikkel próbáltak leválni a nagyüzemi termelésről és önállóságot kivívni.
  3. 1970-ben vetette meg a lábát a bio-gazdálkodás mint a hagyományos mezőgazdasági művelés környezetkímélő alternatívája. Mögé állt egy kutatóintézet (FiBL - Forschungsinstitut für biologischen Landbau) és a Bio Suisse nevű gyűjtőszervezet (ma 32 bio-szövetség a tagja, 6.000 egyéni gazdálkodóval). 
  4. A 90-es években a Coop is beszállt a bio termékek forgalmazásába (Naturaplan márkanév alatt) és a forgalom ugrásszerzűen megnőtt.

A bio-pionírokról szóló film ezen a linken nézhető meg (németül). Alább pedig egy rövidke kivonat a filmből.



Ma már 129.000 hektáron folyik biogazdálkodás az országban - ez 180.000 focipálya nagyságú terület. Az 1993-as évhez képest 170-szer több Naturaplan termék kapható és 4-szer annyi biogazdálkodó tevékenykedik. A bio-termőterület 1997 óta megduplázódott és ma az össz termőterület 12%-át művelik bio-gazdaságok.


A bio termékek piacán a Coop a piacvezető, 49%-os piacrészesedéssel, míg az őt követő Migrosnak 26%-os a részesedése. Az általuk kínált bio-termékek száma is kb. hasonló arányban van egymással. Az össz forgalom meghaladja az évi 2 milliárd frankot.

Az élelmiszer-forgalom 7%-a bio termékekből áll és ez az arány folyamatosan növekszik, annak ellenére, hogy a bio termékek jóval drágábbak (30-100%-kal).

Bio és bio között is van különbség. A Bio Suisse a törvény által meghatározott és Európa többi országában is használatosnál szigorúbb szabályokat szabott a bio gazdák számára. Ezek betartását független szervezetek ellenőrzik és külföldi gazdálkodók is megszerezhetik a Bio Suisse minősítést.


A fő szabályok a következők:
  • géntechnika kizárva
  • kémiai vegyszerek, permetezőszerek kizárva
  • műtrágyák kizárva
  • lényegesen kevesebb hozzáadott anyag alkalmazása, mint a törvényileg megengedett
  • nem megengedett a légi szállítás
  • a gazdaság teljes egészére vonatkoznak a szabályok, nem csak egyes részterületekre
  • a melegházak nem fűthetőek, télen is csak a fagymentesítés szintjéig
  • a szigorúbb előírások nemcsak a termesztésre, hanem a feldolgozásra is érvényesek
  • az állattenyésztők számára kisebb csordaszám engedélyezett és az állatoknak naponta kint kell lenniük a szabad levegőn, még télen is

Ahhoz, hogy bio-gazda legyen valakiből, nem elég az elhatározás és a szabályok betartása mellett a minősítés megszerzése. Először is el kell végezni egy iskolát. Ha egy fiatalról van szó, aki most végzi az iskolát, két út lehetséges. A kötelező oktatás után elvégezhet egy 3 éves szakiskolát, ami szakmai gyakorlattal (pl. egy bio-gazdaságban) van egybekötve (Lehre). Ez a normál gazda-képző, de ezen belül választható a bio-szakirány, ami az össz 1.600 órából 240 órányi bio-tananyagot foglal magában. Azok számára, akik már elvégezték az iskolát és más szakmát tanultak, már csak 2 évnyi átképzésre van szükség.

Ha belegondolunk, hogy "azzá leszünk, amit eszünk", ill. hogy mennyi módon terheljük a szervezetünket idegen anyagokkal, nem csoda, hogy egyre nagyobb kereslet van a bio termékek iránt.

Új írássztenderd várható

Fotó innen

A kézírás nagyon fontos eszköze a hallottak, a tanultak és a gondolatok lejegyzésének. Ugyan a számítógép elterjedése miatt sok helyen (pl. az USÁ-ban) már alsó tagozatban kiszorulóban van, de mind megtanulása, mind alkalmazása sok előnnyel jár az agy aktivitásának ösztönzésében. Bizonyított tény, hogy több agyi terület aktiválódik akkor, ha kézzel írunk le valamit és a tanulási folyamat is könnyebb általa. Más vizsgálatokból az derül ki, hogy a kézzel írók kreatívabbak, jobban kommunikálnak és precízebbek.

A kézírás sztenderje, azaz az az írásmód, amit az iskolában tanítanak, koronként és földrajzi területenként változó.

Magyarországon 1934 és 1956 között volt hivatalos írássztenderd a Luttor- féle zsinórírás, ami körformára épülő egyenletes vastagságú, sodrott zsinórra emlékeztető, árnyékolatlan vonalakkal alakított,  90 °-os állóbetűkből összetevődő írás. Már 1945-től megszaporodtak az ellene felhozott bírálatok, mivel túlságosan mesterkéltnek és az egyéniesítések miatt olvashatatlannak tartották. Az 1956-os egységes tanterv keretében kiadott abc-s könyv révén a c-kötéses egyszerűsített álló írást vezették be. 

Svájcban 1947-ben debütált a zsinórírás, népszerű helyi nevén a Schnüerlischrift és a 21 német nyelvű kantonból 15-ben máig ezt tanítják. Egy felmérés szerint a kantonok és a tanárok többsége is új írássztenderdet szeretne. A zsinórírást ugyanis töltőtollra találták ki, azért vannak benne bizonyos hurkolások és kötővonalak, hogy a tinta túlfolyását megakadályozzák. Ma már azonban többnyire golyóstollal írnak a gyerekek, ezért fölösleges egy ilyen hurkolásokra épülő írás. 

Helyébe az ún. bázisírás (Basisschrift) lépne, amit a most 91 éves svájci "írás-designer" és grafikus,

Luzerner Basisschrift mit den unverbundenen Formen, wie sie die 1.-Klässler lernen, und den Verbindungen, wie sie 2.-Klässler erarbeiten.
Kép innen


Cikkek itt, itt, és itt németül, itt egy kis riportfilmben interjú Herr Meierrel is, magyar cikkek pedig itt és itt.

2014. október 15., szerda

Nyugodjon békében, gyémántként ...

Diamantbox
Fotó innen

Az elhunytakat ezekkel a szavakkal bocsátják utolsó útjukra - Nyugodj békében! Egy 2003-ban alapított és mára 18 országban jelen lévő svájci cég szolgáltatásának köszönhetően ez újfajta módon valósulhat meg. Mesterséges gyémántot már az 1950-es évek közepétől elő lehet állítani. Mivel az emberi test 18%-a szénmolekulákból áll és mint tudjuk, a gyémánt is ugyanezekből az atomokból jön létre, tulajdonképpen logikus, hogy az emberi hamvakból is elő lehet állítani gyémántot. A hamvasztás után még mindig marad 2%-nyi szénatom a hamvakban, amit az Algordanza cég gondosan elkülönít a többitől. Összesen 500 g-nyi hamura van szükség, ebből 4 gyémánt készíthető, 0,4-től 1 karátosig.

Egy különösen komplex eljárás során, rendkívül magas hőmérséklet (1.482 C fok) és nyomás hatására a szénatomokból grafit keletkezik. Ez a tiszta grafit lesz a gyémánt, mint örök emlék és "nyughely" alapanyaga. Belehelyeznek egy apró gyémántkristályt, ami - csakúgy, mint a kagyló és a gyöngy esetében - katalizálja a növekedési folyamatot. Erre épül rá atomonként - továbbra is magas hőmérsékleten és nagy nyomás hatására - a grafitatomokból a gyémánt. A kívánt mérettől függően több nap, esetleg hét is lehet az előállítási folyamat. A vállalási időt az előzetes vizsgálatok alapján tudják csak megadni, de általában 4 és 8 hónap között van, a komplex folyamat miatt.

Az ilymódon elkészült mesterséges gyémánt színe a fehértől a kékig terjedhet, az elhunyt hamvaiban található bór mennyiségétől függően.

Az alapár 4.259 frank, ami tovább növekszik a kívánt karáttól és csiszolási módtól függően. Ezért az árért egy nyers mesterséges, vagy ahogy ők hívják, megemlékezési gyémántot (memorial diamond, Erinnerungsdiamant) készítenek. Leírásuk szerint ez az ár megegyezik egy hagyományos temetés és sírhely bérleti díjával, viszont ebben az esetben egy nagyon személyes, örökké tartó, generációkon át tovább örökíthető emlékről van szó. 

 

Első hallásra bizarr ötlet, de valóban sokkal szebb és személyesebb, mint a hagyományos "örök" nyugalomba helyezés. Európában a németek, Ázsiában pedig a Japánok fordulnak előszeretettel ehhez a megoldáshoz.

2014. október 13., hétfő

Kötelező az egészségbiztosítás, de ...

victoria Krankenversicherung
Kép innen

Svájcban a lakbér melletti másik nagy elkerülhetetlenül kifizetendő tétel az egészségbiztosítási - vagy ahogy itt hívják - betegbiztosítási díj. Mindenki számára kötelező, személyenként megkötendő és fizetendő. Visszamenőleg is, ha esetleg külföldiként nem érkezésünk első napján kötöttük meg. A díjtétel teljes mértékben független a biztosított jövedelmétől (egy cégvezető ugyanannyit fizet a kötelező alapbiztosításért, mint egy segédmunkás) és nem is abból kerül levonásra a munkáltató által. Leginkább talán a casco biztosításhoz hasonlítható.

Nagy üzlet a betegbiztosítás, közel 100 biztosítótársaság (Krankenkasse, Krankenversicherer) foglalkozik vele. A választáskor sokféle szempontot érdemes figyelembe venni, elsőként, hogy a kiszemelt biztosító aktív-e a mi kantonunkban, de ez csupán technikai kérdés. Magán- és állami biztosítót egyaránt lehet választani. A biztosítási díj a választott biztosítóintézettől, a lakhelytől és a biztosítás típusától, valamint az önrész (franchise) mértékétől függ. A biztosítók 3 korcsoportot különböztetnek meg: gyerekek 18 éves korig, fiatal felnőttek 19-25 éves kor között és 25 év fölötti felnőttek. A biztosítás magában foglalja a beteg-, baleseti- (ha nincs külön baleseti biztosító) és anyasági ellátást, az orvosi kezeléseket és gyógyszerellátást, fogászati ellátásra ugyanakkor nem jogosít (arra lehet külön kiegészítő biztosítást kötni). 

Az önrész felnőttek esetében min. 300, max. 2.500 frank, gyerekek esetében akár 0 frank is választható. Minél magasabb önrészt vállalunk, annál alacsonyabb a havidíj. Amennyiben az orvosi költségek és az orvos által felírt gyógyszerek számláinak összege az adott évben eléri az önrész mértékét, az ezen felüli számláknak már csak a 10%-át kell fizetnünk (de felnőttek esetében max. 700 frankot, gyerekek esetében pedig max. 350-et). Ezek az összegek nagyon magasnak tűnnek, de valójában igen hamar össze lehet gyűjteni (egy doboz antibiotikum 60-70 frank). A 10% költségviselés (Selbstbeteiligung) alól egyedül a szülés képez kivételt, de csak abban az esetben, ha komplikációmentes, az ugyanis már betegségnek minősül.

Amennyiben fiatalok és egészségesek vagyunk, megkockáztathatjuk a legmagasabb önrészt, mert az évi esedékes nátha, influenza és hasonló kisebb betegségek vizitdíja és gyógyszerköltsége úgyis az önrészen belül marad, még ha alacsonyabb is az.

Példaként nézzünk néhány díjtételt: 1.500,- frankos éves önrésznél a havidíjak 185-335 frank között mozognak; 2.500,-frankos éves önrésznél pedig 153-275 frank között, attól függően, hogy melyik biztosítótársaság melyik fajta biztosítását választjuk. 

A legtöbb ügyféllel rendelkező betegbiztosító a CSS és a SWICA, de ha valaki a minősítésük alapján kíván választani, ezt a listát érdemes tanulmányoznia.

Svájc "gazdag" ország, magas életszínvonallal és keresetekkel, azonban itt is probléma a szegénység. Olyannyira, hogy a 8 millió lakosból közel 500 ezren nem tudják fizetni a betegbiztosításukat. Pontosabban ennyien nem fizetik, azt pontosan nem lehet tudni, hogy hányan vannak azok, akik nem akarják. Tartósan azonban nem tartható fenn ez az állapot, ugyanis aki nem fizeti, az némely kantonban hivatalos, máshol nem hivatalos fekete listára kerül. 

2012. elejéig az volt a gyakorlat, hogy az, aki nem fizet, egyszerűen nem részesülhetett semmilyen egészségügyi ellátásban, azonban mivel több esetben drámai helyzet alakult ki az ellátás nélküli betegek életében, a szövetségi parlament módosította a törvényt. Azóta sürgősségi esetben ellátást kaphatnak a nem fizetők is, a költségek 85%-át pedig az illetékes kanton fizeti meg. A kieső biztosítási díjakat természetesen utólag meg kell téríteni, a biztosító azonban ennek csupán a felét utalja vissza a kantonnak, azaz minden esetben jól jár.

Az alábbi grafikonon jól látható, hogy 2012-ben a lakosság 22%-ának okozott állandó problémát a betegbiztosítási díj kifizetése (piros oszlop), még további kb. ugyannyi %-nak alkalmanként volt nehéz előteremteni a biztosítási díj összegét.

A biztosítási díjak azonban évről évre nőnek, 2015-ben - kantononként eltérő mértékben - 3 és 6% között. Talán nem véletlen a sok kocogó, túrázó, egyéb sportot űző, bioélelmiszereket előnyben részesítő ember, akik ha másért nem, legalább a magas egészségügyi költségek miatt megértették a prevenció jelentőségét.


  1. Grafikon innen

Vonatkozó cikkek itt, itt és itt.