2014. szeptember 11., csütörtök

Repair-Café Svájcban is

 

Manapság a fogyasztói társadalom számos mellékhatása érzékelhető már. Egyrészről a gyártók régóta a tervezett elavulás elvét követve készítik termékeiket, mi több, már az egyetemen is ezt tanulja a jövő nemzedéke, másrészről viszont a fogyasztók belekényszerültek egy olyan helyzetbe, amikor olcsóbb újat venni, mint a régit megjavíttatni - ha egyáltalán meg lehet javítani. Persze, valahogy fenn kell tartani a gazdaság működőképességét, mert mi lenne mondjuk azzal a villanykörte-gyártóval, amelyik olyan villanyégőket gyárt, amiknek akár emberöltőnyi az élettartama? Vagy azzal a harisnyagyártó céggel, amelyik szupererős, soha ki nem szakadó, felfutásmentes harisnyát gyártana? Mert ezekre már jónéhány évtizede képes az ipar, csak éppen egy ilyen termék gyártása nem kifizetődő. Erről szól "A villanykörte összeesküvés" című film is.



Így hát itt állunk mi, egyszerű fogyasztók, otthonunkban pedig újabb és újabb tárgyak gyülekeznek. Vagy azért, mert a régiek elavultak és már sokkal modernebbek kaphatók, vagy azért, mert a régi elromlott, de kidobni nincs szívünk.

A mai társadalom másik jellemzője az emberek egymástól való elidegenedése. Nem élnek már generációk egy fedél alatt és tévéből is több van már egy lakásban, mint valaha egy egész utcában. Így ami akkor még összehozta az embereket, ma már inkább elválasztja (és akkor a tévé még a legkevesebb, hiszen ott van a sok számítógép, számítógépes játék, játékkonzol stb.). És akkor a munkanélküliségről még nem is beszéltem. Az ember számára fontos, hogy a társadalom hasznos tagjának érezze magát, hogy alkothasson valamit, hogy nyomot hagyjon a világban és persze az is, hogy értékeljék őt, hogy fontosnak érezhesse magát.

Fotó innen

Szerencsére egy holland újságírónak (Martine Postma) köszönhetően néhány évvel elindult egy mozgalom, ami mindkettőre megoldást nyújt, persze csak kicsiben. Második gyermeke születése után kezdett el jobban foglalkozni a fenntarthatóság és a környezetvédelem gondolatával. A gondolatot tett követte: kezdetben egy iskola folyosóján, majd egy szállodai szobában, végül egy közösségi házban nyújtott lehetőséget arra, hogy havonta néhány alkalommal egymásra találjanak a javítani, szerelni tudó és akaró, valamint a segítségre szorulók. Sok nyugdíjas és munkanélküli van, aki örömmel segít, és számos olyan háztartás, ahol a tudás vagy a kedv, esetleg a pénz hiányzik az elromlott használati tárgy, műszaki cikk, esetleg ruha megjavítására.

Fotó innen

A hely több dologban is különbözik egy szerelő-műhelytől. Az itt dolgozók önként és örömmel segítenek másoknak, ráadásul ingyen. Csupán a felhasznált anyagok árát kell megfizetni. A munkadíj szintén önkéntes alapon fizethető, a helyszínen erre a célra elhelyezett perselybe. És a legfontosabb, hogy ez egy "café", egy olyan hely, ahol találkozni, beszélgetni lehet egymással, kávé és sütemény mellett. Kezdetben, 2009. októberétől, amszterdami szomszédok segítették ilymódon egymást, azonban nem telt el sok idő, máris követőkre lelt az országon belül, nem sokkal később pedig világhódító útra kelt az ötlet.




Ma már Hollandián kívül 13 országban nyíltak ilyen Repair Café-k, többek között Svájcban is. Németországban iszonyatos fejlődésnek indult, az elmúlt fél évben 200 ilyen hely nyílt. Svájcban egyelőre Genfben, Sionban és Zürichben, de most nyílik az Aargau kantonbeli Windischben is.


Ha bárki csatlakozni szeretne (Repair Café-t nyitna) a ma 400 tagot számláló hálózathoz, 45 euróért kap egy induló csomagot, ami minden információt és segítséget megad az induláshoz, a formanyomtatványokat és a logót is beleértve.

Tegyünk egymásért és környezetünkért, egyúttal magunkért is!

2014. szeptember 9., kedd

Elfogadott homoszexualitás

Fotó innen

Zürichben sétálva szinte nem telik el úgy nap, hogy ne sétálna el egy meleg pár kézenfogva előttem. Jellemzően a fiatalabb (18-25 éves) korosztály tagjait lehet így "tettenérni". Vannak, akik teljes természetességgel ölelik és csókolják egymást, miközben sorban állnak, mások egy kis teátrális civakodást követően folytatják kézenfogva útjukat a belvárosban. 

Megtehetik, ugyanis Svájcban 1942 óta legális a homoszexualitás. Hosszú és göröngyös utat kellett azonban bejárnia, míg idáig eljutott, amikoris a meleg rendőröknek külön szervezete van és homoszexulis közszreplők is nagy nyilvánosság előtt kötnek házasságot, ha ahhoz van kedvük. De erről egy kicsit később.

A homoszexualitás az emberiséggel egyidős. A Murdoch-atlasz nevű etnográfiai atlasz, mely 1167 egykori és mai társadalom legfontosabb jellemzőit vizsgálta meg (George P. Murdoch 1967-ben megjelent könyvében), a homoszexualitás adott társadalomban való elfogadottságára is kitér. "A homoszexualitás a társadalmak 60%-ában elfogadott, a kultúrába valamilyen módon beépült. A társadalmak 30%-a toleráns, tehát nincs beépülve a kultúrába, de nem csinálnak belőle gondot. Végül 10%-ot tesznek ki azok a társadalmak, amelyek tiltják a homoszexualitást, és különféle rendszabályokat hoznak ellene. Az utóbbi csoportba tartozik a zsidó-keresztény kultúra is." (Wikipédia)

A 3. századtól kezdődően Svájcban is bűnként tartották számon a szodómiát, ami alatt a férifak közösülését értették. Elég volt, ha valakire a gyanú árnyéka vetült, az aktuális, helyi uralkodótól függően halállal lakolt (voltak kemény és elnézőbb uralkodók). A francia forradalmat követő Helvét Köztársaságban (1798 és 1803 között) enyhült a helyzet, ekkor nem üldözték a homoszexuálisokat, de a Helvét Köztársaság végével az enyhülésnek is vége lett, a legtöbb kantonban újra törvényellenesnek minősítették és büntették - leggyakrabban elzárással és sokszor halálos kimenetelű kényszermunkával.

Az újkorban elsőként egy glarusi textilkereskedő állt ki könyvével a homoszexualitás mellett. Az 1836-ban és 1838-ban megjelent 2 kötetben azt az álláspontot képviselte, hogy a homoszexualitás elfogadása mérföldkő lenne a demokrácia és a liberális emberi jogok életében. Drámai változás még nem következett be, de az elkövetkező évtizedekben egyre több kanton vette ki a büntetendő cseleketek sorából (Offizialdelikt) a homoszexualitást és csak feljelentés alapján kerestek fel embereket. Elítélni pedig már csak szavahihető szemtanúk vallomása alapján lehetett. Ezzel drasztikusan visszaesett az elítéltek száma.

1942-ben, a II. világháború kellős közepén lépett életbe 24 évnyi előkészület után az első svájci büntetőtörvénykönyv. Ebben már csak a kiskorúakkal folytatott egynemű homoszexuális aktust tekintették büntetendőnek. Az ellenkező neműek közötti szexuális aktus alsó életkorát 16 évben határozták meg. Ezzel megtették az első lépést az emberi szabadságjogok felé, ami egyúttal ahhoz is vezetett, hogy Zürich Európa "melegközpontja" (Schwulenmetropole) lett. Az 1930-as években megkezdett listák, melyekben egyes városok rendőrsége számon tartotta a melegeket, azonban továbbra is léteztek. Zürichben 1978-ban tudták csak a sajtó érdeklődése mellett a regiszter megsemmisítését kivívni.

Időközben volt itt még nemzetközi jelentőségű újság, szervezetek, mozgalmak, az első - a melegek és leszbikusok jogait kéviselő - nemezti gyűjtőszervezet, a Pink Cross, azonban 1993-ban alakult meg. 53 egyesület, 34 üzem és több mint 2200 magánszemély a tagja. Székhelye Bernben található. Küzdenek a homoszexuálisokat érő diszkrimináció ellen és a meleg párok jogaiért, valamint a  tanácsadásban is aktív, kezdeményező szerepet vállalnak.

2000 óta tiltja az alkotmány a szexuális orientáció miatti diszkriminációt. Az egynemű párok házassága 2007 óta lehetséges (registrierte Partnerschaft), egy 2005-ös népszavazásnak köszönhetően, ahol a szavazók 58%-a tette le vokság emellett. A 23-ból 6,5 kanton utasította el (a szokásos katolikus, konzeratív kantonok).

Zürich és Genf a legelfogadóbbak, ezekben a városokban minden további nélkül nyilvánosan vállalható a homoszexualitás és itt található a legtöbb szórakozóhely és rendezvény a melegek részére. Vannak kevésbé jelentős központok is, mint Basel, Bern, Luzern, Lausanne és St. Gallen. Az ország többi részében nem igazán láthatóak nyilvános helyen melegek.

A művészetek és a politika terén már nagyjából teljesen elfogadott a homoszexualitás. Más szakmákban azonban még kevésbé. A Pink Cross által összeállított listából kiderül, hogy hol a leghátrányosabb. Ebből látható, hogy többnyire olyan szakmákról van szó, melyekben a férfiak dominálnak és ahol fizikai erőt és/vagy vezetői képességeket kell felmutatni. Sokan nincsenek tisztában a homoszexualitás mibenlétével és azt a gyengeséggel és a döntési képtelenséggel kötik össze. Ráadásul a homoszexualitást sokan a pedofíliával veszik egy kalap alá. Így nem meglepő a lista:


A meleg rendőrök helyzetét némiképp megkönnyíti, hogy 2008 óta létezik egy gyűjtőszervezetük, a Pink Cop. Jelenleg 145 tagot számlálnak, 40%-uk nő. Itt egyértelművé teszik számukra, hogy nemi hovatartozásuk nem akadályozza meg őket a jó munkavégzésben. Ráadásul néhány éve már a rendőri tananyag része, hogy a rendőrségen belül hogyan kezeljék a homoszexualitással kapcsolatban felmerült kérdéseket, ill. a homofóbián alapuló erőszakos bűncselekményeket.

A mezőgazdasági területen is érződik a nyitás, legalábbis a "Bauer, ledig, sucht" című párkereső reality show-ban. Itt gazdák keresnek párt és előfordult már meleg kapcsolat is a sorozatban. Ez persze nem jelenti azt, hogy vidéken könnyebben szemet hunynának mostantól az ilyesmi felett, de mindenképpen jelzi, hogy nem városi "jelenségről" van szó.

Fotó innen

A sajtóban (rádióban, újságokban) gyakran lehet melegekkel kapcsolatos híreket hallani, olvasni. A Blick am Abend című ingyenes napilapnak pedig van olyan rovata, mint az "orvos válaszol", csak éppen homoszexualitással kapcsolatos kérdésekre válaszol egy szakértő (Dr. Gay).

Végezetül pedig egy abszolút pozitív példa, hogy lehet méltósággal is élni homoszexuálisként. Két zürichi szociáldemokrata városvezető, egy meleg férfi és egy leszbikus nő, évtizedek óta regisztrált kapcsolatban élnek. Néhány hete közös lagzit tartottak, amiről a média is beszámolt.

A két szóbanforgó politikus, akik nem egymással házasodtak össze - Fotó innen

2014. szeptember 8., hétfő

Múzeumok éjszakája - Zürich



Ugyan Svájcon belül Baselben található a legtöbb múzeum (kereken 40) és Luzern múzeumait látogatják a legtöbben (évente minden luzerni lakosra 11 eladott múzeumbelépő jut - a Verkehrshausnak, azaz a közlekedési múzeumnak köszönhetően, ami az ország leglátogatottabb múzeuma, évi 520.000 látogatóval), a múzeumok éjszakájára (Lange Nacht der Museen) Zürich is 46 helyszínt tudott felmutatni.

A 46 helyszín (múzeum, kiállítás, botanikus és állatkert) pedig helyszínenként további 2-8 programmal várta a látogatókat. Mivel nem szerettünk volna lemaradni az eseményről, belevetettem magam a programfüzetbe és kb. fél napot eltöltöttem azzal, hogy végignézzem a kínálatot és leszűkítsem a listát, kiválasztva a top 10-et. Ebben a listában mindannyiunk számára volt érdekesség. A cél nem az volt, hogy végignézzük a múzeumokat, sokkal inkább az, hogy képet kapjunk a meglátogatott múzeumokról, hogy megnézzük, érdemes lesz-e hosszabb időt és pénzt is rászánni, ill. a kísérőprogramok jelentették a legfontosabb vonzerőt.

Mivel Zürich emberléptékű nagyváros, a helyszínek között viszonylag egyszerű volt a közlekedés. Volt múzeumi különjárat is, de nem volt szükségünk rá. A meglátogatott 6 helyszín közül 3 közvetlenül egymás mellett volt, tekintve, hogy a zürichi egyetem gyűjteményeiről volt szó.

A főpályaudvar melletti nemzeti múzeumban kezdtünk (Landesmuseum Zürich), ahová csak röviden bepillantottunk (én egyszer már alaposan körülnéztem, nekem nagyon tetszett, ezért szerettem volna megmutatni a családnak is). A belépőként szolgáló karszalagot sajnos túlságosan szorosan tettem fel Józsinak, aki - csakúgy, mint a karszalag - ettől igencsak feszült lett és ekkor még a karszalag szorításától próbált szabadulni. Levenni nem lehetett, mert úgy már érvénytelen lett volna, újabb 25 frankot meg nem szívesen fizettünk volna az ügyetlenségem miatt. A pénztáros tanácsára bevizezte és ettől valóban lazult egy kicsit a fojtogató szorítás.


Innen az egyetemi gyűjteményekhez vezetett az utunk (3 villamosmegállóval kellett csak tovább mennünk). Boginak szimpatikus az egyiptomi kultúra, ezért az archeológiai gyűjtemény (Archäologische Sammlung der Universität Zürich) volt a következő állomás (ide egyébként más napokon ingyenes a belépés). Az ókori kultúrák (egyiptomi, etruszk, görög, római) tárgyi emlékei, szobrai találhatóak itt, igencsak nagy mennyiségben (1.500 db-os gyűjteményről olvastam valahol). Kiegészítő programként amulettet készítettünk és egy kvízt töltöttünk ki, ami "A múmiák nyomában" nevet viselte. A válaszokat a gyűjteményen végigsétálva lehetett megtalálni. A gyerekeké egész könnyű volt, mert csak fel kellett ismerni, hogy mit látnak az adott képen vagy mit ábrázol a szobor, a felnőtt kérdőív már egy kis tárgyi tudást is igényelt (volna) a fáraók témakörében. A kérdőívet helyesen kitöltők hieroglifákkal díszített óriás ceruzát kaptak. A kitöltéshez is hieroglifás ceruzát adtak, csak normál méretűt és azt is meg lehetett tartani.








Ezt követően átsétáltunk a grafikai gyűjtemény épületébe (Graphische Sammlung). Itt Annalies Štrba gyönyörű színkompozícióban tündöklő Madonna képeit csodáltuk meg, majd a nagy asztalokra kikészített papír alapanyagokból fejdíszt készítettünk magunknak, amiben elsétáltunk a felállított zöld vászon elé. Itt egy fotós lefényképezett minket és azon nyomban is nyomtatta a fényképet, amin azonban már szép bordó színházi függöny került a háttérbe.





A szemközti épület a zoológiai múzeumnak (Zoologisches Museum der Universität Zürich) adott otthont és mivel tömegesen mentek oda az emberek, mi sem akartuk kihagyni. Igaz, a 10-es listámon is szerepelt. Sajnos nagyon szorított az idő, így nem volt időnk mindent megnézni, amit szerettünk volna, de az igényes állatpreparátumok, a mamut-csontváz és az interaktív vitrinek miatt jó szívvel ajánlom gyerekeseknek. A jelenlegi - szintén interaktív - időszaki kiállítás is érdekes, a félelem  szerepéről szó ("Keine Panik").





Itt további kísérőprogramok voltak, amikre már sajnos nem volt időnk, így pl. a gyerekek (csak a gyerekek) zseblámpával felszerelve lemehettek a múzeum alagsorába, ahol elsötétítettek és így egy kicsit az éjszakai állatok (dämmerungs- und nachtaktive Tiere) szemével láthatták a világot és megfigyelhették, hogyan erősödnek fel egyéb érzékszerveik.

Gyorsan lesétáltunk a Helmhausba, hogy a programban egy kis változatosság is legyen. A kiállítóterem falai között, kortárs svájci alkotók művei alatt egy kétszemélyes zenekar 30 perces előadását hallgattuk meg. Dob és gitár, no meg ének. Az élő zenével nem vetekszik semmi, így ez is nagyon hangulatos volt, ráadásul a zene is bejött nekünk. A Palin & Panzer duót máskor is szívesen hallgatnánk.



A pályaudvar felé bandukolva még betértünk a Fraumünsterrel szemben álló Zunfthaus zur Meisen (eredetileg borkereskedők, nyeregkészítők és festők céhének székháza) Limmat-parti palotájába. A kivilágított ablakok hívogatóan hatottak ránk, látszott, hogy csodaszép belsőről van szó. Zürich 13 híres, történelmi céheinek egyikéről van szó. Az egyik faburkolatú termében porcelánkiállítást néztünk meg, ill. egy porcelánfestő hölgyet, munkában.




Ennyi fért bele a múzeumok éjszakájába. Az ország 1.107 múzeumában 2013-ban egyébként több mint 20 millió látogató fordult meg.

2014. szeptember 7., vasárnap

Tyúk, mint haszonállat és mint házikedvenc

Fotó innen
A tyúk azon kevés állatok egyike, ahol a nőstény jobban jár, mint a hím. A természet többnyire a hímeket ruházza fel mindenféle extra erővel és látványos vonzerővel. Itt sem a természet gondolta meg magát, hanem az embernek köszönhető, hogy a tojásból kikelő apró kiscsibe jobban teszi, ha nőnemű, ha a világból többet is látni szeretne, mint a tojás belseje (na jó, többségük így sem lát sokkal többet, de legalább hosszabb ideig).

Mert hát lássuk be, kakashússal ritkán találkozunk a hentesnél. Persze, néhány ínyencség készül belőle, de húsa alapvetően túl rágós. Arról nem is beszélve, hogy tojást sem tojik. Márpedig a tyúk másik nagy haszna a húsán kívül az, hogy tojással lát el bennünket.

A tyúkok egy részét, azaz bizonyos fajtákat a húsúkért (Fleischhuhn, Masthuhn), másokat tojásukért (Legehuhn) tenyésztik. Amelyik sok tojást tojik, annak soványabb a húsa, amelyik jó húsú, az keveset tojik. Svájcban az a gyakorlat (talán máshol is), hogy miután kikelnek a csibék a tojásból, külön választják a hímeket a nőstényektől és a hímeket néhány órával azután, hogy meglátták a napvilágot, elpusztítják - manapság már széndioxid segítségével. Ez a tömeges gyilkosság nem tetszik az állatvédőknek, sőt, tulajdonképpen senkinek sem, csak éppen az embereknek nincs róla tudomása. Pedig - egyedül Svájcban - évente 2,2 millió elpusztított kiscsibéről van szó.

Egy német cég olyan hibrideket tenyésztett ki, melyeknél a nőstényekből tojó, a hímekből húst adó baromfi lesz. Igaz, hogy nem annyira hatékony a tenyésztésük, mert egyik paraméterben sem olyan jók, de tenyésztésükkel nem kell a hímnemű kiscsibéket megölni (a tv riportfilmje itt nézhető meg).

Egy húsáért tenyésztett hagyományos tyúk 4 hét alatt éri el a vágósúlyt. Ennek az új hibrid fajtának, a Lohmann Dual-nak a tyúkja 6 hét alatt éri el maximális súlyát, ami 50%-kal több táplálék mellett is alacsonyabb, mint a hagyományosé (3,2 kg helyett csak 2,3 kg). Egy jól teljesítő tojótyúk évente 300 tojást rak, míg az új hibrid csak 250-et. A hagyományos tenyésztők nem nézik jó szemmel, mert nem gazdaságos a tenyésztés, a kiscsibék megöléséről meg az a véleménye egyiküknek, hogy a haszonállat sorsa előbb-utóbb úgyis ez.

A Coop, ahol egyébként is nagy hangsúlyt kapnak a bio termékek (bio ruházati termékeik is vannak), szintén értelmetlen "tömeggyilkosságnak" tartja a kiscsibék elpusztítását, ezért 2-féle módon is felkarolta a témát. Egyrészt az ETH (Zürich neves egyeteme) falai között folyó 4 kutatást támogat projektenként 250.000 frankkal, melyek közül az egyik arra irányul, hogy olyan tyúkfajtát találjanak, amelyiket húsáért és tojóképességéért (Zweinutzungshuhn) is érdemes tenyészteni. Talán azért, mert a Lohman Dual szülőatyjaként tekinthető német cég elég embertelen körülmények között tartja tyúkjait és időnként szörnyszülöttek is létrejönnek a keresztezések következtében.

Másrészt pedig a fent említett Lohmann Dual fajtából 5.000 db-ot elhelyeztek biogazdáknál. A boltokban értelemszerűen egy kicsit drágábban kapható a húsuk és tojásuk is. Ha valakit érdekel, a biotermékek között keresse, a tojások július óta kaphatóak (20 hét után kezdtek el tojni az új tyúkok). A Coop úgy gondolja, hogy a környezettudatos fogyasztók hajlandóak lesznek többet fizetni a jó cél érdekében - 19,90 frank/kg. A projekt egyelőre még teszt jelleggel fut, és ha a Coop számításai beválnak, akkor talán a kezdeti 5.000 szárnyasnál többel folytatódik a csibementő-program.

Aztán mire ezek a tyúkok is kiöregednek, újabb projektbe kezdhet a Coop, ugyanis a gyakorlat az, hogy a kiöregedett tyúkokat is megölik. Ez a vedlés eljövetelével esik egyidőbe, amikor tojásuk már nem felel meg az élelmiszerláncok elvárásának. Nem minden kantonban van ez így. St. Gallenben pl. ilyenkor levágják őket és leveshúsként még eladhatóak, a szomszédos Thurgauban azonban a jogszabály szerint ezek a tyúkok már nem végezhetik levesben. Ezért az ottani gazdák vagy kiviszik őket a közeli Németországba, hogy ott vágassák le őket, vagy elgázosítják őket. 

Szerencsére találtak már maguknak lelkes patrónust. A Tierhilfe Schweiz (állatvédők) már 4.000 kiöregedett tyúkot mentett meg és talált új otthont számukra. Nyáron egy gazda 2.000 tyúkjától akart megszabadulni, de mivel nem akarta elgázosítani őket, felajánlotta az állatvédőknek. Néhány nap alatt el is keltek: magánházaknál és biogazdáknál kapirgálnak azóta. Mivel az ő húsuk már elég rágós és jóval egyszerűbb a konyhakész húst megvenni a boltban, elsősorban házikedvencként folytatják karrierjüket. Mert mennyire hangulatos, ha a kert végében egy-két tyúkocska káricsál ... :)


2014. szeptember 3., szerda

Legális a házikedvenc elfogyasztása

storybild
Fotó innen

Békésen, gyanútlanul olvasgatom a híreket, egyszercsak egy olyan címbe botlok, amit még egyszer el kell olvasnom, hogy elhiggyem, jól olvastam. "A macska-evést be kéne tiltani Svájcban"

Ezek szerint - és a cikk szerint - van aki megeszi a saját háziállatát, vagyis a cicáját, kutyáját! Nem elterjedt, de azért előfordul, elsősorban Appenzell kantonban és Svájc középső régióiban. Hús - hús, nincs különbség ...

A macskaszőrrel való kereskedést tavaly (2013-ban) betiltották, de az állat húsáról nem rendelkezett a törvényalkotó. Az élelmiszertörvény hatálya alá nem esik, mivel nem élelmiszer és nem értékesíthető, kínálható akként. Amennyiben az állatvédelmi szabályoknak megfelelő módon ... végzik ki az állatot, az állatvédők sem reklamálhatnak. Ezért egy macskakedvelő hölgy aláírásgyűjtésbe kezdett és már az első nap 9.300 szimpatizánst szerzett. Következő lépésként egy parlamenti képviselőt keres, aki felkarolja az ügyet. Mert azért ez már mégiscsak tarthatatlan.

2014. szeptember 2., kedd

Jogok és kötelességek munkanélküliként

Fotó innen


Bárki életében előfordulhatnak hosszabb, rövidebb időszakok, amikor munka nélkül van. Svájcban szinte teljes foglalkoztatásról beszélhetünk, mert különösen alacsony a munkanélküliségi ráta (2013-ban 3,2% volt, ami kb. 135 e főt jelent), azonban a munkanélküliség kezelésére komoly apparátus és szabályzat létezik. Ha valaki ilyen helyzetben van, nem árt, ha ismeri a szabályokat, ellenkező esetben eleshet juttatásoktól.

A legfontosabb szabály, hogy ha még nincs új munkahelye az embernek, semmiképpen ne mondjon fel, különben nem jogosult a munkanélkülieknek járó juttatásra, csak 3 hónap büntetőidő elteltével. Itt nem segélynek hívják - hivatalos neve Arbeitslosengeld, esetleg Taggeld. Alapját a minden fizetésből havonta levont összeg (a bruttó jövedelem 2,2%-a) képezi (ALV - Arbeitslosenversicherung), kifizetése szabadon választható speciális biztosító társaságokon keresztül történik (Arbeitslosenkasse).

A kifizetésig azonban még sok víz lefolyik a Dunán! 

1. lépés - A felmondási idő alatt (semmiképpen nem a lejárata után) be kell fáradni a helyileg illetékes RAV (Regionale Arbeitsvermittlungszenter) irodába. Magunkkal kell vinni a munkaszerződést, a felmondólevelet, az AHV igazolványt, valamilyen személyes igazolványt és a tartózkodási engedélyt is. Itt felveszik az adatainkat, elmondanak néhány alapvető információt és kijelölnek egy személyes tanácsadót, akinél a megbeszélt időben meg kell jelenni.
2. lépés - A RAV irodában kapott papírt, mely szerint felmondási időnket töltjük, le kell pecsételtetni a helyi városházán (Gemeinde).
3. lépés - A kapott időpontban meg kell jelenni a RAV irodában dolgozó személyes tanácsadónál. Ő nagyon fontos személy, egyrészt szubjektíven ő ítéli meg, hogy kellőképpen intenzíven belevetettük-e a munkakeresésbe, másrészt - elvileg - ő is szervezhet számunkra állásinterjút, ha netalán belebotlik egy nekünk valón álláslehetőségbe. Neki kell bemutatnunk az álláskeresési törekvéseinket, nála kell havonta, kéthavonta jelentkeznünk ellenőrzésre.
4. lépés - A rendszeresen megtartott tájékoztató előadások egyikén (Infoveranstaltung) tájékoztatást kapunk a munkanélküliek jogairól és kötelességeiről, kitérve dióhéjban a munkaerőpiaci helyzetre és a kitöltendő dokumentumok helyes kitöltésére és azok beküldési határidejére is (noha ez minden esetben rajta van a nyomtatványokon is). A tájékoztató előadás adott esetben korábban (3. lépésben) is megtörténhet.

Külföldiek is jogosultak munkanélküli juttatásra, amennyiben rendelkeznek érvényes tartózkodási engedéllyel (tehát a nemzetiség nem számít) és az elmúlt 2 évben legalább 12 hónap munkaviszonyuk volt. A kifizetés is max. 2 éven át jár (életkortól, az elmúlt 2 évben történt befizetések számától függ és attól, hogy van-e 25 év alatti eltartott gyermekünk). A max. 2 évnyi kifizetés újraindulhat, amennyiben a munkakeresés ideje alatt volt összességében 12 hónapnyi alkalmi munkánk. Aki továbbra sem talál munkát, az szociális segélyért folyamodhat. Ebben a tájékoztató anyagban részletesen megtalálható minden fontos információ.

Havonta 2 fontos nyomtatványt kell kitölteni.
  1. Az egyik az, amire az összes álláskeresési tevékenységet fel kell tüntetni - ez a "Nachweis der persönlichen Arbeitsbemühungen". Ezt a RAV tanácsadónknak kell a hónap utolsó napjáig, de legkésőbb a következő hónap 5-ig eljuttatnunk - személyesen vagy A-Post. Késés esetén automatikusan ugrik az ahavi kifizetés. Ezen látja a tanácsadónk, hogy valóban rajta vagyunk az álláskeresésen és szúrópróbaszerűen ellenőrzi is, hogy nemcsak úgy beírkálunk dolgokat. Jó tudni, hogy az állásoknak csak 20-30%-át hirdetik meg, a többi mind informális csatornákon keresztül bonyolódik (pl. cégen belül hirdetik meg, ismerősökön keresztül jön érdeklődő). Ezért az álláskeresést dokumentáló nyomtatványon a személyes és telefonos érdeklődéseket, hideg hívásokat is fel lehet és kell tüntetni.
  2. A másik nyomtatványt (ezt is előre megkapjuk minden hónapban) az Arbeitslosenkasse címére kell eljuttatnunk, legkésőbb hónap végéig, de már 22-én lezárhatjuk, postázhatjuk. Ezen a személyes adatok szerepelnek, hogy vállaltunk-e közben alkalmi munkát, voltunk-e szabin vagy betegek. A neve "Angaben der versicherten Person".

A juttatás összege az előző 6 hónap átlagjövedelmének 70%-a (ha van eltartott gyerek, akkor 80%-a). Ha az utolsó 6 hónap alatt valamilyen okból kifolyólag alacsonyabb volt a jövedelmünk, mint azt megelőzően, akkor az utolsó 12 hónap számít. A havi átlagjövedelem kiszámításánál a 13. havi fizetést is beleszámítják. 

A kifizetés maximálva van, amennyiben valakinek 10.600 frankot meghaladja a havi bruttó jövedelme, az afölötti rész nem számít. Tehát max. ennek az összegnek a 80%-át fizetik ki. Ha azonban a havi kereset nem érte el az 500 frankot, akkor nem jogosult az illető.

Ráadásul a munkanélküliség első idejére bevezettek nemrég egy úgynevezett "önrészt", vagyis nem a munkanélküliség első napjától kezdve fizetnek. Ez is függ a korábbi keresettől és attól, hogy van-e eltartandó gyermek. Ezt Wartezeit-nak hívják és ezzel is arra kívánják ösztönözni az embereket, hogy mindent megtegyenek munkahelyük megtartása érdekében és azért, hogy új munkahelyet találjanak.

Van szabadság is, amit nagyon találóan és figyelmeztető jelleggel kontrollmentes napoknak neveznek. 3 havonta 5 nap jár, amit egyben kell felhasználni, azaz nem naponta. Ha ennél többre van szükség, mert befizetett nyaralásunk van, vagy valamilyen halaszthatatlan ügyben - akár országon belül is - el kell utaznunk, akkor arra nem jár kifizetés. Minden távollétet 14 nappal korábban be kell jelentenünk a RAV tanácsadónknál. Mindez azért van, mert folyamatosan kiközvetíthető állapotban kell lennie az álláskeresőnek, kvázi állandóan készenlétben kell állnia.

Viszont az álláskeresés/munkanélküliség ideje alatt különböző tanfolyamokra is jogosult, amiket a RAV finanszíroz. Ha nem elegendő a nyelvtudása valakinak, akkor mehet intenzív nyelvtanfolyamra. Ha mondjuk targoncakezelő, de elavult a képesítése, az újabb targoncákra nem érvényes, akkor ilyen irányú tanfolyamot is látogathat.

Baleset esetére ugyanúgy biztosított az ember, mintha állása lenne, a betegbiztosítás azonban kevésbé jó. Egyszerre 30 napnyi betegséget fogadnak el és a teljes kifizetési időszak alatt 44 napnál nem többet.

A szóba jöhető állásokat csak néhány kifogással lehet elutasítani. Pl. ha az utazás meghaladná a napi 2x2 órát (oda 2, vissza 2), vagy ha a felajánlott fizetés a korábbi fizetés 80%-ánál alacsonyabb. Számos prospektust készítenek a munkakereséshez. Külön tanácsok vannak példamondatokkal a telefonos érdeklődéshez, a motivációs levél megírásához, az önéletrajz összeállításához és a felvételi interjúhoz. Itt elérhetőek elektronikusan is.

Végezetül: az embernek mindent meg kell tennie, hogy elkerülje a munkanélküliséget, ill. ha már az, akkor azért, hogy új állást találjon.