2014. május 27., kedd

Svájc, a foci kontinentális őshazája

storybild
Fotó innen

Svájcba érve az egyik első dolog, ami feltűnik a magyar szemnek, a sok focipálya. Szinte minden falunak van gyönyörűen ápolt és karbantartott, kivilágított pályája, a városokban pedig városrészenként külön-külön. A svájci szövetségnek (Schweizerischer Fussballverband - SFV) 1.500 egyesület, ill. 11.200 focicsapat a tagja, ezzel a legjelentősebb sportszövetség az országban. A focipályák száma megegyezik az egyesületek számával, ezen felül azonban további kb. 2.100, sztenderd méretnél kisebb füves pálya is van.

Rendkívül élénk ebből kifolyólag az élet a futballisták háza táján. A hazai bajnokság is eseményszámba megy, és bizony a futballhuliganizmus sem ismeretlen fogalom. Az FC Basel 5. éve hazai bajnok, szurkolótábora hírhedt.

Schweizer FCB-Fans griffen deutsche FCB-Fans an. (Archiv)
Fotó innen
Fotó innen


Kevesen tudják, hogy az Egyesült Királyság után Svájc volt az első ország Európában, ahol a foci elterjedt, mégpedig az országban tanuló brit diákoknak köszönhetően, akik 1860-ban alapították meg a Lausanne-i Labdarúgó és Krikett Klubot. Valószínűleg ez volt a kontinens első labdarúgó csapata.

Nem sokkal később, 1879-ben alakult meg az ország máig is működő, legöregebb focicsapata, az FC St. Gallen. 1895-re már több csapat is működött, ebben az évben 11-en létrehozták a Svájci Labdarúgó Szövetséget (SFV). Ezen fontos aktus helyszínéül az olteni vasútállomás büféjét választották. Kezdetben a szövetség vezetőségének 5 tagjából 4 brit volt. A svájci szövetség alapító tagja volt az 1904-ben létrejött FIFÁ-nak.

Az, hogy a foci Svájcban ilyen erős brit részvétellel vert gyökeret azt is eredményezte, hogy a fociban az angol kifejezések máig használatosak, ill. több csapat neve a mai napig angol (pl. Grasshoppers - Zürich, Young Boys - Bern).

Ki gondolta volna, hogy Európán belül a foci Svájcból kiindulva indult hódító útjára, az ország elit iskoláiban tanuló külföldi diákoknak köszönhetően, akik országukba visszatérve nemcsak egy diplomával, hanem egy új sportág ismeretével gazdagodtak. Svájc mindig is a világ labdarúgásának homlokterében állt, ugyanis mind a FIFA (Zürich), mind az UEFA (Nyon) székhelye az országban van.

A svájci fociválogatott (Schweizer Fussballnationalmanschaft, röviden Nati) először 1905-ben lépett pályára Párizsban, a szomszédos Franciaország ellen, ahol a franciák nyertek 1:0-ra. Pénzügyi okok miatt a genfi visszavágóra 3 évet kellett várni. Két legnagyobb vereségük közül az egyiket a magyar válogatottól szenvedték el 1911. októberében Budapesten - 9:0-ra kaptak ki.

Az idei lesz a válogatott 10. világbajnoki részvétele (az előző kettőn is kint voltak).

Egy 2011-es lista szerint a focisták a legjobban fizetett sportolók közé tartoznak Svájcban. Az abszolút első helyezett természetesen Roger Federer, teniszező, Svájc nemzeti hőse, évi 39 millió frankos jövedelemmel (ezzel 2011-ben a világ 4. legjobban kereső sportolója volt). A top 10 legjobban kereső sportoló közül 7 focista, a top 30 közül 21.

Egy tegnap megjelent cikkben a nemzeti válogatott néhány tagjának autóját mutatják be, azzal az alcímmel, hogy remélik, a válogatott is van annyira erős, mint az autóik ... Drágábbnál drágább autócsodákkal járnak, egy kivétellel: Stephan Lichtsteiner egy 30.000 frakot érő Fiat Abarth-tal áll be luxusautók közé, a stadion parkolójában. A legdrágább autót Ricardo Rodriguez hajtja. Porsche Panamera Turbo S-e 246.100 frankba került.

Er hat den Kleinsten! Das macht Stephan Lichtsteiner doch sympathisch.


Fotók innen

Már csak néhány hét és kiderül, hogy hogy teljesítenek a svájci labdarúgás éllovasai a brazíliai világbajnokságon, akik között alig van eredeti svájci (azaz migrációs háttér nélküli) ...

FILE- In This Nov. 15, 2013 file photo, Switzerland soccer team poses prior to the start their friendly soccer match against South Korea at Seoul World Cup Stadium in Seoul, South Korea. Foreground from left: Gokhan Inler, Blerim Dzemaili, Tranquillo Barnetta, Steve Bergen and Granit Xhaka. Background from left: Diego Benaglio, Haris Seferovic, Michael Lang, Fabian Schar, Reto Ziegler and Pajtim Kasami. The draw for the 2014 World Cup finals takes place Friday Dec. 6, 2013 near Salvador, Brazil. The 32 teams will be drawn into eight groups of four. The top two in each group will progress to the knockout stages. Twelve stadiums in twelve cities will host matches. (AP Photo/Lee Jin-man, File)
Fotó innen

2014. május 26., hétfő

Újra őrölnek a malmok

Fotó innen

A malmok fénykorában egykor 6000-7000 malom is működött Svájcban. Mára csupán kb. 300 régi malom létezik. A malmok, ahol lehetőség nyílt rá, vízi meghajtással működtek, Svájcban az 1800-as évektől kezdődően. A vizimalmok által termelt energiáva aztán sokféle célt szolgált. A legismertebbek talán a gabona őrlésére használt malmok, de igen elterjedt volt a vizimalom által működtetett fűrésztelep és használták az olajos magvakból az olaj kisajtolásához  és csontliszt őrléséhez is. Philippe Suchard 1826-ban megnyitott csokiüzeméhez is egy vizimalom biztosította a szükséges hátteret. Ez tette lehetővé, hogy a kakaómasszát a cukorral homogén masszává elegyítse egy felmelegített gránittálban két óriási - szintén gránit - őrlőkővel. Ez a technológia a mai napig használatos.

Május 31-én tartják a malmok napját (Mühlentag). Ezen a napon kereken 100 régi malom nyitja meg kapuit a látogatók előtt, sokukat újra beindítanak, másokban csupán idegenvezetés zajlik. A belépés többnyire ingyenes. A résztvevő malmok listája a rendezvényt szervező szervezet honlapján és alább is látható. Az egykori malmok leltárba vétele folyamatban van, ebből kiderül, hogy a legtöbb malom Zürich, Bern és Wallis kantonban működött.



Egy 2011-es kiadványból az akkor részt vett 120 malom részletes adatival (cím, építés éve, műszaki adatok) is megismerkedhetünk. Ezek közül idén 100 látogatható. Talán érdemes egy túrával egybekötni, hiszen a régi malmok - a mai modernekkel ellentétben - igencsak szép, látványos épületek.

2014. május 16., péntek

Jazz Svájcból

Néhány hete a zürichi Sechseläutenplatz átadása alkalmából rendezett rendezvénysorozat Jazz Estjén hallottam először Hendrix Ackle-t. Ő volt az est első és az én ízlésem szerint legnívósabb fellépője, noha még további - svájci viszonylatban - nagyágyú is fellépett a Swiss Jazz Orchestra kíséretében. A hangja, a fellépése és a zenéje magával ragadó. Sokáig másokat kísért zongorán, és már 40 is elmúlt, mire saját albumot adott ki. Zeneszerző, dalszövegíró, billentyűs és énekes is egyben. Saját honlapja itt érhető el.

Ha amerikai lenne, talán már az egész világ ismerné ...




2014. május 15., csütörtök

5. Nemzeti Home Office Day


 

Svájcban 2010-ben rendezték meg az első Home Office Day-t, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet az otthon ill. útközben való munkavégzés lehetőségére és előnyeire. Számos olyan munkakör van ugyanis, amihez nem szükséges, hogy az ember bent üljön a munkahelyén, az íróasztalánál. Ezen kívül sokan ingáznak a munkahelyük és az otthonuk között, amihez ha a vasutat választják, akkor az ülések mellett konnektort is találnak, így nyugodtan használhatják telefonjukat, tabletjüket, laptopjukat, munkavégzés céljából is (mint ahogy sokan meg is teszik). 

Az otthoni munkavégzés tehermentesíti az utakat és a vasútat, csökken a CO2 kibocsátás is. Végül, de semmiképpen sem utolsó sorban pedig növeli a dolgozók munkavégzési kedvét, ugyanis egyre nagyobb igény van az úgynevezett work-life balance kialakítására, azaz a munka és a magánélet egészséges egyensúlyának helyreállítására. Ennek egyik lehetséges formája a távmunka, aminek lehetővé tétele ma már sok esetben megkönnyíti a megfelelően képzett munkaerő megtalálását.

A mai Home Office Day fő támogatói a Microsoft (adja magát), a Swisscom, az SBB és a Witzig the Office Company. A jobs.ch nevű internetes álláskereső portállal együttműködve létrehoztak egy Home Office logót az álláshirdető cégek számára, amit álláshirdetéseikben használhatnak, ha nyitottak a távmunkára. Így az álláskeresők már a keresés stádiumában láthatják, hogy rugalmas céggel állnak szemben.

Logó innen, le is tölthető

Az ebbe az irányba nyitó cégek száma pedig szerencsére egyre nagyobb. Egy felmérés keretében 423 céget interjúvoltak meg szolgáltató szektorból és az adminisztratív területekről. 16%-uknál már a mindennapok része a távmunka, 35%-uknál pedig kísérleti stádiumban van ez a fajta munkavégzés. További 25%-nál kivételes esetben szóba kerülhet ez a lehetőség is, 10%-nál pedig még nem gondolkodtak a kipróbálásán. A felmérés során csupán olyan cégeket kérdeztek meg, ahol egyébként megoldható lenne a táv-, vagy mobil munkavégzés. A felmérés eredményeinek összefoglalása itt.




Svájcban 50%-ra tehető azok aránya, akik szellemi munkát végeznek (Wissensarbeiter). A St. Gallen-i egyetem egyik professzora szerint ezek kb. 20%-a dolgozik olyan munkakörben, ami heti 1 nap távmunka beiktatásával is megoldható lenne. Ez 450.000 főt jelent. Ha kiszámoljuk, hogy ez milyen hatással lenne a gazdaságra, meglepően nagy számot kapnánk. A CO2 kibocsátás is 67.000 tonnával csökkenne az adott évben, a garázsban pihenő autóknak köszönhetően.

Természetesen nagy változáson kell a cégeknek átesniük ahhoz, hogy be tudják vezetni az - alkalmankénti - távmunkát. Először is meg kell bízniuk munkavállalóikban. Másodsorban meg kell oldani, hogy a céges adatok otthonról, útközbenről is elérhetőek legyenek (ez az IT feladaton kívül újabb bizalmi kérdés). Más vezetési stílust is igényel a távmunka, a munkavállalóknak pedig képesnek kell lenniük az önálló munkavégzésre, munkájuk, idejük struktúrálására. A Yahoo új vezetőjének egyik első lépése a távmunka megszünetése volt, mivel a munkavállalók egy része otthonról munkaidejében más munkákat végzett ...

A mai napon arra buzdítják a munkavállalókat, hogy ha tehetik, dolgozzanak ma otthonról.

2014. május 13., kedd

Az Alien Svájcban született, alkotója tegnap hunyt el

Fotó innen

Az Alien, azaz a Nyolcadik utas: a Halál című filmek kultusz-számba menő látványvilágának  megteremtője, H.R. (Hansruedi) Giger 1940-ben született, a svájci Chur városában (Graubünden kanton fővárosában). Zürichben építészetet és ipari formatervezést tanult, majd később belsőépítészként is dolgozott.

Már főiskolai évei alatt elkezdett rajzolni és nem sokkal később underground művészeti újságok lapjain is megjelentek rajzai. Tusrajzokat, olajfestményeket, az olajnál sokkal gyorsabb alkotást lehetővé tevő airbush technikával készült festményeket, 1990 óta szobrokat készített. Szürrealista stílusa, biomechanikus alakjai, egyes kritikusok szerint pornografikus művei rendkívül jellegzetesek. Az 1970-es években készült Necronomicon című könyvének megjelenése után vált először igazán híressé. Maga Salvador Dali is csodálta művészetét, meg is hívta őt Spanyolországba (és ottlétük alatt Giger barátnőjére is szemet vetett). 

Giger jóbarátja volt az amerikai írónak és pszichológusnak, Timothy Learynek, aki egyébként a pszichedelikus drogok nagy pártfogója volt. Arról, hogy ő maga fogyasztott-e LSD-t, nem nyilatkozott néhány évvel ezelőtti interjújában, hiszen az LSD tiltott szer.

Ridley Scott rendező a Necronomicon könyben talált egy litográfiát, ami alapján felkereste Gigert oerlikoni lakásában és ez lett az Alian filmek alienjének az alapja (Giger Alienje eredetileg androgün volt). A filmben nyújtott munkájáért 1978-ban Oscar díjat kapott, a legjobb vizuális effektek kategóriában. Egyéb filmekhez is készített látványterveket, de a filmek készítésénél nem volt jelen, ezért a végeredménnyel általában nem is volt elégedett. Elmondása szerint egy filmben minden résztvevő a saját elképzelését igyekszik megvalósítani, ezért az ő eredeti tervei végül nem abban a formában kerültek megvalósításra, mint ahogy ő azt elképzelte.

A világhírűvé válása Svájcban nem  hozott számára szerencsét. Mainstreamnek titulálták munkásságát és a film megjelenése után a svájci múzeumok szóba sem álltak vele. Nagyon szerette volna, ha a zürichi Kunsthausba bekerülhetett volna, de teljes elutasításra talált. Párizsi könyvbemutatóján azonban hosszú sorok kígyóztak, churi kiállítására (ami az Alien előtti alkotásokból állt) más kontinensekről is érkeztek, New Yorkban vannak olyan tetoválóstúdiók, ahol kizárólag az ő alkotásait tetoválják a megrendelőkre.

Biomechanikus művészete főként a nyolcvanas években volt nagyon népszerű, számos albumborító megtervezésére kérték fel, elsősorban black, death metal és punk zenekarok. Ő tervezte az Emerson, Lake and Palmer 1973-as lemezborítóját. Az ehhez készült festményt, és több mást is elloptak tőle, amikor néhány éve betörtek a lakásába, más alkotásai a szállítások során vesztek el.

File:ELP - Brain Salad Surgery.jpg 

File:BrainSaladSurgery.jpg
Emerson, Lake and Palmer albumborító innen

Figuráihoz állítólag rémálmai szolgáltattak inspirációt, ő azonban azt állítja, hogy az álmoknál sokkal nagyobb hatást gyakoroltak rá irodalmi alkotások, mint pl. Samuel Beckett művei, vagy H.P. Lovecraft egyedi hangulatú, saját maga teremtette mitikus fantáziavilágban játszódó horrornovellái. Az 1970-ben vásárolt zürichi Oerlikonban lévő sorházi lakásának falai feketék, festményei mindig fekete-fehérek. Néhány évvel ezelőtt úgy gondolta, hogy ő maga vámpír, ezért azóta nappal elsötétített lakásban élt. Rendszerint hajnali 5-kor került ágyba és délig aludt. Lakása annyira egyedi, hogy Patrick Frey, az Alien Diaries kiadója szerint az UNESCO világörökség részét kellene képeznie. A kertben kisvasút fut, ami a konyhát is átszeli.

Erős vonzalmat érzett a fegyverek iránt, kisebb fegyvergyűjteménnyel is rendelkezett (első felesége ezek egyikével lett öngyilkos).

1998-ban Gruyeres-ben megvásárolt egy kastélyt (St. Germain kastély), ami azóta egyfajta zarándokhellyé vált, hiszen művei (festményei, szobrai, bútorai, filmtervei) nagy része az ebben található múzeumban vannak. Az odaérkezőket messziről fel lehet ismerni fekete ruházatukról. A kastély megvásárlásához nagy összegű hitelt kellett felvennie, emellett több, nagyméretű festményt is eladott. Tervei között szerepelt, hogy a kastélyba egyfajta szellemvasútat építsen, de anyagi okokból ez nem tudott megvalósulni. Számításai szerint minimum 3 millió frankra lett volna szükség hozzá. Ő maga már nem fogja tudni megvalósítani ezt az álmát és már semmilyen mást sem.

Itt látható egy 2012-ben készült dokumentumfilm a művésszel, aki a tegnapi napon, 2014. május 12-én hunyt el, egy esés követeztében, de egy ideje már várta a halált.



Forrás magyarul itt és itt, németül itt és itt, angolul pedig itt.

2014. május 12., hétfő

Eurovíziós Dalfesztivál, Svájc, Celin Dion

Az idő múlását az évenként megrendezésre kerülő nagy események újbóli eljövetelén lehet talán a legjobban nyomon követni. Az egyik ilyen tájékozódási pont lehet a zenei életet figyelemmel kísérők számára az Eurovíziós Dalfesztivál. Nem sokan tudják, hogy az ötlet a svájci székhelyű EBU (European Broadcasting Union - Európai Műsorsugárzók Uniója) falain belül született meg egy francia alkalmazott fejében, az 1955-ös monacoi találkozón. 

Ez az esemény indulásakor az élő televíziós közvetítés technikai kísérletének számított és az első versenyt 1956. május 24-én, a svájci Luganoban tartották. Ekkor még csak 7 ország versenyzői vettek részt és a győztes dalon kívül senkiről nem készült tévéfelvétel, a versenyt rádión keresztül lehetett követni. Ebben az évben - először és egyben utoljára - minden ország énekese 2-2 dallal versenyezhetett. A svájci énekesnő a 2. és a 9. helyezést nyerte el.

A következő évben ugyanennek az énekesnőnek (Lys Assia) sikerült az első helyet megszereznie. Ezt követően változó, kezdetben több, majd később inkább kevesebb sikerrel szerepeltek a Svájcot képviselő énekesek (lista itt).

Svájc - az induló évet követő - legnagyobb sikerét akkor érte el újra a fesztivál történetében, amikor a kanadai Celin Dion 1988-ban Svájc színeiben indult a versenyen és meg is nyerte azt. Az amerikai kontinenst azonban még ekkor sem tudta meghódítani, mert francia nyelven énekelt. Hogy hogy került Svájcba, arra sehol nem találtam utalást.



Szinte minden évben csatlakozott 1-1 új ország a versenyhez, Magyarország 1994-ben, 6 másik országgal együtt. Abban az évben Friderika képviselte Magyarországot.



2014. május 9., péntek

"Es-B-B" - A vasúttársaság szignálja

Aki valaha már utazott vonaton, valószínűleg azonnal el tudja "énekelni" a vasút szignálját, amit a pályaudvarokon, állomásokon játszanak le, mielőtt egy vonat érkezését vagy indulását bemondják.

Svájcban egy picikét bonyolultabb a helyzet. 2002-ben, az SBB (Schweizerische Bundesbahnen), azaz a svájci államvasutak megalakulásának 100. évfordulója alkalmából a kampánnyal megbízott reklámügynökség (McCann) azzal az ötlettel állt elő, hogy attól függően, hogy az ország melyik nyelvterületén van az adott állomás, jelzésértékűen változzon a szignál is. Ehhez az ötlethez nagymértékben hozzájárult, hogy a kampány vezetője zenész és zeneszerző végzettséggel is rendelkezett.

Az országnak 4 hivatalos nyelve van, ebből 3 nagy (német, francia, olasz) és egy marginális (rétoromán). Ennek megfelelően a vasúttársaság elnevezése is 3 nyelvű.

SBB - Schweizerische Bundesbahnen
CFF - Chemins de Fer Fédéraux Suisses
FFS -  Ferrovie Federali Svizzere

A rövidített verzió betűit zenei hangoknak feleltették meg és vibrafonon játszották le. Ilymódon 3 különböző szignált kaptak, melyek közül az adott nyelvterületnek megfelelően, ill. az állomás méretétől, valamint a vonat közlekedési irányának megfelelően választanak. Nagyobb állomásokon több szignál is elhangzik, a kisebbeken csak az, amilyen nyelvterületen éppen vagyunk. Ha pl. Zürichből Bielbe utazik az ember, akkor Bielbe érkezve a francia szignál csendül fel, de Zürichbe visszaindulva már a német, mert a következő állomás már német nyelvterületen található.

A német nyelvterületű "Es-B-B" így hangzik ("S" zenei hang nem létezik, ezért az "Es" hangot használták), ill. a rövidke videófelvételen a vibrafon is látszik. Az alábbi felvételen pedig mindhárom szignál gyors egymásutánban hallható.


Egyébként nemcsak a szignál, hanem a bemondás is több nyelvű, amennyiben nem rövidtávú járatról van szó.


2013. szeptemberében az olteni vasúti csomópontban volt váltó (jelzőrendszer) meghibásodás, aminek következtében egy időre nagy területen teljes mértékben leállt a vasúti forgalom. Az egyik elakadt vonatban maga az SBB fővezére is ottragadt. Nem habozott sokáig, azonnal magához ragadta a mikrofont és 2 nyelven kért elnézést a kellemetlenségért. 



2014. május 8., csütörtök

A Nemzetközi Vöröskereszt és az ő napja

Kép innen


Azt, hogy a sors útjai kiszámíthatatlanok (mert azok) nagyon jól megfigyelhetjük Jean Henri Dunant, a Vöröskereszt alapítójának életútján.

A genfi születésű Dunant kezdetben üzletemberi elhivatottságot érzett magában. Családjának jelentős befolyása volt Genf társadalmi életében, apja üzletember volt, de elhivatott kálvinistaként mindkét szülő nagyra értékelte a társadalmi munkát és aktívan gyakorolta is. Apja az árvákat támogatta és árvaházakban és börtönben is végzett jószolgálati munkát, édesanyja pedig a szegényeken és a betegeken segített.

Dunantnak meg kellett szakítania tanulmányait gyenge tanulmányi eredményei miatt és átigazolt a munka világába. Gyakorlatlan kezdőként Algériába küldték, ahol sikerrel elvégezte a rábízott feladatot. Erről gyorsan könyvet is írt. A sikeren felbuzdulva 28 évesen úgy döntött, hogy otthagyva banki állását saját üzletbe fog Algériában, mely akkor francia gyarmat volt. Földet vásárolt, melyen malmokat akart építeni, és öntözőrendszert kialakítani, mellyel a tervezett gabonaföldeket öntözte volna. A hatóságoktól azonban nem kapta meg a szükséges engedélyeket, így végül nem kis adósságot halmozott fel, noha még a francia állampolgárságot is felvette, hogy könnyebb legyen az ügyintézés. 

Végül úgy döntött, hogy egyenesen III. Napóleon császár közbenjárását fogja kérni az ügyben. Ismét tollat ragadott, megírt egy szégyentelenül talpnyaló könyvet Napóleonról, melyet természetesen csak egy példányban, a főszereplő és egyben címzett részére nyomtatott ki és elindult, hogy személyesen adja át neki. Ez a terv normális körülmények között is eleve kudarcra ítélt lett volna, de sikerült pontosan akkor Napóleon nyomába erednie, amikor az épp Európa egyik legnagyobb és legvéresebb ütközetét vezényelte a csata helyszínén. Itt már figyeljünk a sors kezére! 


Bossoli, Carlo - Battle of Solferino.jpg
Kép innen

1859. június 27-én az itáliai Solferino közelében éjszakázott. A császárral ugyan nem találkozott, azonban mégis sorsdöntő lett számára ez a hely. A solferinoi csata másnapján onnan csupán néhány kilométernyire volt, ahol 300.000 katona 16 km hosszú frontvonalon küzdött egymással. A csata az osztrákok nagyarányú vereségével zárult, összesen mintegy 30.000 katona veszítette életét vagy sebesült meg. Mindkét oldalon legalább 10.000 katona eltűnt vagy fogságba esett és további mintegy 40.000 betegedett meg a csatát követő napokban a hiányos táplálkozás, a megerőltetés és a nem kielégítő orvosi ellátás miatt. Napóleont keresve ezekbe botlott az ekkor még üzletember Dunant. 

Nagyon mélyen érintette a látvány, ugyanis a még mozdítható sebesültek nagy részét abba a faluba vitték, ahol ő éjszakázott, így mindenhonnan sebesültek nyögdécselése hallatszott. Ekkoriban még az volt a gyakorlat, hogy a halottakat és azokat a sebesülteket, akikről nem tudtak gondoskodni, a csatatéren hagyták. Általában a fertőzésektől tartó környékbeliek ásták el a csatában elesetteket. Dunantból előtört a családi örökség, a rászorulóknak való segítségnyújtás és önkénteseket szervezett, akiket arról is meggyőzött, hogy az ellenséges csapat katonáiról is gondoskodjanak.

Ausschnitt aus dem Bourbakipanorama in Luzern gemalt vom Genfer Kunstmaler Edouard Castres. Übertritt der Bourbaki-Armee in die Schweiz bei La Verrières / NE.
Kép innen

Szülővárosába, Genfbe visszatérve megírta a Solferinoi emlék című könyvet és 3 évvel később, 1862-ben saját költségén 1.600 példányban meg is jelentette és számos európai politikusnak és hadsereg vezetőjének elküldte. A könyvben részletesen beszámolt a Solferinonál látottakról és tapasztaltakról, a csata utáni kaotikus állapotokról, a kritikus orvoshiányról, az ivóvíz és higénia hiányáról, a sebesültek ellátatlanságáról. Leírta, hogy nemzetiségétől függetlenül hogy segített annak, akinek tudott és hogy a helyiek hogyan követték példáját - mind önzetlenül, belátva, hogy amint egy katona megsérül, már nem katona, hanem egy bajba jutott ember, akin segíteni kell. "Tutti fratelli" - "Mind testvérek vagyunk", ez vált jelszavukká. A könyvben a borzalmak jellemzésén túlmenve felvetette egy semleges, nemzeteken túlnyúló szervezet megalakításának gondolatát is, ami a sebesült katonák ellátásáról gondoskodna. Ezen ötletének megvalósításáért kampányba is kezdett, beutazva Európát. Célja elérésében a legnagyobb segítséget maga a könyv jelentette.

A könyv és egy ilyen típusú szervezet gondolata minden szinten nyitott fülekre talált, noha nem volt teljesen új, de úgy tűnik, ekkorra vált kellőképpen éretté rá a társadalom. 1863 februárjában összeült Genfben az úgynevezett „ötök tanácsa” – Dunant és négy másik tekintélyes genfi vállalkozó –, mely októberre tető alá hozott egy háromnapos nemzetközi konferenciát. Az október 29-én elfogadott alapokmány értelmében aztán Svájc és még 14 európai állam tagságával létrejött a Sebesülteket Segélyező Nemzetközi Bizottság. Az üléseken résztvevő országok megegyeztek arról, hogy – kormányzati segítséggel – otthon felépítik a segélyszervezet alsóbb szintjeit, és a későbbi konfliktusok során mind a sebesült katonákat, mind a betegápoló önkénteseket semlegesnek, ezáltal sérthetetlennek tekintik majd. A biztonság érdekében a harctéri orvosok és ápolók megkülönböztető jelzést kaptak; ez lett a ma is jól ismert vörös kereszt, amit a svájci zászló inverzéből hoztak létre. 


Aufruf zur MitgliedscAffiche de souscription pour la Croix-Rouge Suisse: 1921.
Kép innen

Az 1864-es első Genfi Konvenció döntésének értelmében pedig a nemzetközi jog szintjére emelték a sebesültek egységes és egyenlő ellátásának elvét. A szervezet ekkor vette fel a Nemzetközi Vöröskereszt elnevezést.

Dunant eddigre már teljesen elszegényedett, hatalmas adósságokat halmozott fel, hiszen algériai üzletével nem volt ideje foglalkozni. Az emiatt kitört botrány és hatalmi harcok miatt 1868-ban ki is zárták a szervezetből. 20 éven keresztül bolyongott Európában, hontalanként padokon, pályaudvarokon aludt. Végül a Bódeni tó partján telepedett le egy kis faluban. Csupán halála előtt nem sokkal került újra elő a neve egy újságcikkben, amiben megemlékeztek tetteiről. Ezután 1901-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. Az ekkor már depressziótól is szenvedő Dunant az összeghez hozzá sem nyúlt, végül egy kórházban  halt meg 1910-ben.

A Nemzetközi Vöröskereszt tavaly "ünnepelte" megalakulásának 150. évfordulóját. Ünneplésre azonban nem sok okuk volt, ugyanis évente 7 millióan szorulnak a szervezet segítségére.

Jean Henri Dunant, az alapító 1828. május 8-án született, ezért május 8-át 1948-ban a Nemzetközi Vöröskereszt Napjának nevezték ki. Ezen a napon gondoljunk azokra, akik a szervezet önkéntesként a világ bármely pontján segítenek a rászorulókon. Számuk nem kevés, mintegy 97 millióan vannak.


Forrás németül itt, itt és itt, magyarul itt, itt és itt.

2014. május 6., kedd

A banktitoknak annyi ... (?)

Marti Guhl/ Switzerland
www.w-t-w.org/en/martin-guhl/
Kép innen

Svájcra egy ideje egyre nagyobb nyomás nehezedik a banktitok feloldásával kapcsolatban, aminek most már nem tudnak ellenállni. A nyomást gyakorló országokhoz (az OECD országokon kívül) - többek között - csatlakozott Kína és Szingapúr is, Németországgal és az USÁ-val pedig már jó ideje folynak az információkiadási tárgyalások. A pénzek menedékhelyének számító országok közül Luxemburg („Luxemburg számára nem egzisztenciális kérdés a banktitok fenntartása. Pénzügyi központunk nem fekete pénzből és nem adócsalásból tartja fenn magát” – jelentette ki Jean-Claude Juncker) és nemrég (márciusban) Ausztria is beadta már a derekát és aláírta az automatikus adatcseréről szóló egyezményt, azonban mindkét ország csak azzal a feltétellel, hogy elvárják Brüsszeltől Svájc, Liechtenstein, Monaco, San Marino és Andorra bevonását is az automatikus információcserébe.

Az egyezményben arra vállaltak kötelezettséget, hogy automatikusan lejelentik az adott betétes hozamait az illetékes adóhatóságnak. Az EU tagországai az adóelkerülés elleni harc részeként akarják megszüntetni azt a lehetőséget, hogy egyesek a banktitkot szigorúan őrző országokban vezetett bankszámlákon rejtsék el meg nem fizetett jövedelemadójukat. A banktitkokat először a vagyonkezelőknél, az alapokban és a biztosításokban elhelyezett pénzekkel kapcsolatban fogják feloldani. A banki kamatjövedelmekkel kapcsolatos információszolgáltatást csak azt követően kezdik meg, hogy a fejlett országok elfogadják az ezzel kapcsolatos OECD-standardokat.

Nincs könnyű helyzetben Svájc. Valahogy úgy érezheti magát, mint a székely ember lánya, Mátyás királlyal szemben. Azt próbálta eddig megvalósítani, hogy adjon is információt (végső esetben, ha nagyon-nagyon muszáj), meg ne is (ugyanis akkor búcsút inthet a sok pénzes ügyfélnek, és akkor miből fognak megélni). Ráadásul a néhány napvilágra került eset mindenki számára világossá tette, hogy nem kis összegek forognak itt kockán. Uli Hoenesst, a Bayer München elnökét, korábbi játékosát pl. nemrég ítélték el 3,5 évre, 27,2 millió euró adócsalás miatt. Svájcban volt a titkos bankszámlája. A német adóhatóság jelentése alapján az elmúlt négy évben mintegy 55 ezer adócsaló adta fel magát, akik összesen 3,5 milliárd euró adót fizettek vissza. 

A mostanit megelőző legutolsó engedményt tavaly októberben tette a kormány, amikor a szeptemberi G20-es csúcstalálkozó után aláírt egy olyan nemzetközi egyezményt, amelyben azt ígéri, hogy adózási ügyekben a korábbinál „aktívabban” működik együtt a többi országgal. 

A mostani párizsi OECD-találkozón pedig politikai nyilatkozatot tettek a banktitok jövőbeli felszámolása. Persze nem eszik olyan forrón a kását. Először is meg fogják vizsgálni, hogy ez összeegyeztethető-e az ország törvényeivel és amennyiben igen, akkor mely országokkal kössék meg az egyenlő arányú, valamint szigorúan kölcsönös kötelezettségekkel járó adatkiadási/adatcsere egyezményeket (Reziprozität). Ha minden jól megy, akkor sem kerül minderre sor 2017 előtt. A parlament jóváhagyása mellett valószínűleg a nép szava is döntő lesz, népszavazás formájában. Egyelőre még semmilyen szerződést nem írtak alá ezzel kapcsolatban és azt is nyilvánvalóvá tette a svájci pénzügyminiszter, hogy a belföldi (Svájcban élő és ott számlát nyitó) ügyfeleknél továbbra is a bizalom elve lesz a mérvadó ügyfél és bank között.

Érdekesség, hogy közben az érintett bankok hogy reagálnak. A Credit Suisse általános szerződési feltételeibe ezév elején bevette, hogy bizonyos esetekben kiadhatja ügyfelei adatát a hatóságoknak, azok megalapozott kérésére. Az USÁ-ban pedig, ahol szintén jelentős banknak számít, és egyúttal nagy munkaadó is, már létrehozott egy leányvállalatot, ahová átvisz ügyfeleket, akiknél esetleg probléma lehet az adatkiadás. A bank természetesen nem mondja, hogy azért, de ha mégiscsak probléma adódna, akkor nem a Credit Suisse neve kerülne meghurcolásra ... Az USÁ-ban ugyanis nemrég lépett életbe egy törvény, a FATCA (Foreign Account Tax Compliance Act). Ennek értelmében az amerikai állampolgárok kötelesek bejelenteni a hatóságoknak külföldön fenntartott bankszámláikat és szankciók terhe mellett ugyanerre kötelezi a jogszabály azokat a külföldi bankokat is, ahol amerikai állampolgárok betétei vannak. Az Egyesült Államokban is betéteket gyűjtő külföldi, így európai bankoknak a FATCA szerint meg kell adniuk amerikai betéteseik neveit, számlaszámait, banki kontóját és számlamozgásait. Forrás itt.

A banktitok egy évszázados hagyományra vezethető vissza, ami a személyiségi jogok és privátszféra védelmén alapul. Svájcban 1934-ben foglalták törvénybe és tulajdonképpen ügyféltitoknak is nevezik, mert - elsősorban - nem a bankot, hanem az ügyfelet védi (Bankkundengeheimnis). Már az első világháború során is sokan svájci bankokba menekítették pénzüket, de miután később egy ügyféllista kikerült egy bankár kezéből, törvénybe foglalták azok szigorúan titkos kezelését. Ügyféladat kiszivárogtatásáért akár 50.000 frank büntetést is kiszabhattak.

A 2. világháború során, 1941-ben az USA blokkolt minden vagyont, ami a tengelyhatalmaktól vagy semleges országokból származott - ez kb. 5 milliárd franknyi svájci vagyont érintett. 1943-ban a szövetségesek, elsősorban az USA nyomása tovább erősödött, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a svájci bankokban a németek (nácik) által megszerzett/elrabolt kincsek (Raubgold/Nazigold) is menedéket találtak. A 2. világháború után aztán felszólították a sváci bankokat, hogy a náci vagyont szolgáltassák ki a szövetségeseknek. Ebből a célból egy küldöttség érkezett Svájcba és feljegyezték az összes érintett számlát. Ez nagy visszhangot váltott ki svájci jogász és bankárkörökben, ugyanis a törvénybe iktatott banktitok durva megsértéséről volt szó. Az 1946-os Washingtoni Egyezményben azonban olyan megállapodásra jutottak, ami alapján a német számlatulajdonosok visszakaphatták a svájci bankokban lévő pénzüket (250 millió frankot) olymódon, hogy kilétükről a világ nyilvánossága tudomást szerzett volna. Ezzel egyidejűleg az USÁ-ban lévő svájci vagyonokra vonatkozó blokádot is feloldották. Ezzel sikerült némiképp tompítani a banktitok intézményén esett csorbát. A 60-as években aztán ismét Svájc ellen fordult a közvélemény, amikor bizonyítottá vált, hogy bankjaiba menekített pénzek vannak, többek között a holokauszt áldozataié, melyek tulajdonképpen nem tartoznak senkihez (nincs élő számlatulajdonos). A kormány ekkor elrendelte a számlák átvizsgálását  és ezen vagyonok bejelentési kötelezettségét. Ebből egy pénzügyi alapot hoztak létre, melyből a jóvátételt finanszírozták.

Visszatérve arra, hogy mekkora összegekről van szó a banktitok, ill. az eltitkolt jövedelmek kapcsán és hogy miért védik annyira a banktitkot az érintett országok, nézzünk meg néhány adatot.

A pénzügyi és biztosítási szektor igen nagy jelentőségű Svájcban, a GDP 11%-át tette ki 2009-ben és 200.000 embert foglalkoztatott, ebből 135.900-at a bankszektor (az összes foglalkoztatott 6%-a). A pénzügyi szektor 14-18 milliárd frank éves adóbevételt termel, ami az ország teljes adóbevételének 12-15%-a. Becslések szerint 4 billió svájci frank betét található a svájci bankokban, melyek 55%-a nem svájcból érkezik és az EU-ból érkező pénzek 80%-a valószínűleg feketén.
Grafikon innen

Gabriel Zucman, fiatal francia közgazdász szerint az államkincstárak évente 130 milliárd euró adóveszteséggel számolhatnak az adóelkerülés következtében.

zucmanTBL_1.Png
Grafikon innen

Ezek a számok ugyan jóval alacsonyabbak, mint a témát kutató legismertebb szervezet, a Tax Justice Network (TJN) becslései, de igencsak magasak és az arányok is sokat mondóak. Látható, hogy milyen kitüntetett szerepe van Svájcnak a magánvagyonok kezelésében (is).

zucmanTBL_2.Png

Talán meglepő, mert Magyarország nem a nagy vagyonokról ismert, de egy, az elmúlt 30 év adatait alaposan elemző, részletes vizsgálat kimutatta, Magyarország államháztartásának 242 milliárd dollárnyi veszteséget kellett elkönyvelnie, amivel a 13. helyen áll a világranglistán.

Forrás itt


És egy következő érdekes táblázat, szintén Zucmantól ...

 zucmanTBL_4.Png

Vonatkozó cikkek itt, itt és itt. Háttérinformációk a témában itt, itt és itt magyarul.

2014. május 1., csütörtök

Elő a létrát! - Futóverseny

Fotó innen
Amikor először hallottam erről a fura szokásról, nem hittem a fülemnek. Ennél bolondabb dolgot el sem tudtam képzelni - hosszú létrákkal futni a szűk óvárosi utcákon keresztül ... Azóta azonban már eltelt néhány év, sokmindent láttam, hallottam és már nem is tűnik annyira furcsának. Ráadásul a hátterével is megismerkedtem, így pedig már kifejezetten értelmet nyert a dolog.

A történet egészen a 17. századig nyúlik vissza, noha az első írásos emlékek csak 1711-ben jelentek meg. Ekkortájt Zug városának közös tulajdonban lévő mezőgazdasági területein (Allmend) 1.000 db cseresznyefa állt. Ezek termése is a közösség tulajdona volt. Amikor a cseresznye beérett, déli 12 órakor harangozással jelezték, hogy lehet menni szüretelni. Ekkor indult meg a roham. A családok létrákkal, kampókkal, kosarakkal felszerelkezve rohantak a fákhoz, ugyanis aki elsőként támasztotta létráját egy fának, azé volt a fa teljes termése. 

A cseresznye általában június közepe táján érik be. A teljes érést megelőző napokban Zug apraja-nagyja már teljes lázban égett, sokan már korábban megebédeltek, hogy 12-kor azonnal indulhassanak, ha meghallják a startpisztoly szerepét betöltő harangszót. Ezt megelőzően szigorúan tilos volt a szüret, a szabály betartását éjjel nappal őrök felügyelték. Aki mégsem tudott ellenállni a kísértésnek, rövid úton a börtönben találta magát.

A fák azóta kiöregedtek, ezzel a létrás futás is eltűnt. Azonban új fákat ültettek és 2009-ben újraélesztették a régi hagyományt. Idén június 16-án, rossz idő esetén 23-án rendezik a futást. Kétszemélyes csapatok indulnak, a 8 méter hosszú falétra elejét fogja az egyik, a hátulját a másik futó.

Ezt az egyedi sportteljesítményt május 3-án Luzernben is meg lehet csodálni, aholis Zug a vendégkanton a 37. Luzerni Futónapon (cikk itt).





Zug egyébként "cseresznye-kanton" (Chriesikanton) néven is ismert. Igazolhatóan 400 évre visszavezethető a cseresznye központi szerepe. Ma már szinte mindent erre építenek, a kanton image-ét, rendezvényeket, piacot, termékeket. A zugi cseresznyetorta, mint specialitás az UNESCO listán van, de előálltak egy cseresznyés grillkolbásszal is, amiben az aszalt cseresznye kellemesen karamellizálódik a grillezés során ... A zugi csersznyéről - többek között a cseresznyetorta múzeumról is - itt és itt minden megtalálható.

File:Zuger-Chriesi-Plakat-1939.jpg