2014. december 22., hétfő

Szép búcsú

Fotó innen

A kis városok, kisebb közösségek - no meg a relatív stabilitás - előnye, hogy az embereknek neve van. Mi nem belvárosban lakunk - itt az emberek köszönnek egymásnak, akkor is, ha nem ismerik egymást. A kisboltban is ismerősként beszélgetünk az eladókkal. Itt annyira nem divat a munkahely gyakori váltogatása. Mindig ugyanazokkal az arcokkal lehet találkozni, évről évre. És ez nagyon jó.

A téli utcaképhez Svájcban hozzátartoznak a sültgesztenye-árusok is. A mi városkánkban összesen kettő van, egy a vasútállomásnál, egy pedig a sétálóutácban. Ez utóbbit Lorenzo Campagna üzemelteti. Most 84 éves és egész pontosan 50 éve árulja ugyanott a gesztenyét októbertől februárig. E kerek évforduló az utolsó év számára, most végleg nyugdíjba vonul. A városvezetés nevében a polgármester (aki már gyerekként Lorenzotól vette a sültgesztenyét) egy festménnyel köszönte meg mindenki Lorenzojának elmúlt fél évszázados tevékenységét. A festményt a badeni művész, Attila Herendi készítette Lorenzoról ...

Tetszenek az ilyen gesztusok, a munka és az egyén elismerése. Így karácsony előtt különösen szívet melengető a történet. 

2014. december 17., szerda

Adni, adományozni jó!

Flüchtlingslager Zaatari in Jordanien
(Photo credit should read KHALIL MAZRAAWI/AFP/Getty Images)
Menekülttábor Jordániában - Fotó innen
Adni jó. Sokszor jobb mint kapni. Karácsonykor adunk a legtöbbet. Ajándékot, időt, figyelmet, szeretetet. A megajándékozott fél reakcióján azonnal le is tudjuk mérni, hogy mennyire találtuk el az ízlését, kívánságát, vágyát.

Karácsony táján többen is apellálnak adakozó kedvünkre. Az adományozás legalább annyire jó dolog, mint az ajándékozás, csak éppen nem látjuk azokat a rászorulókat, akik számára pénzt vagy egyéb anyagi javakat ajánlunk fel. Svájcban rengeteg közhasznú alapítvány közül tudnak választani a segíteni szándékozók. Ráadásul létezik egy olyan minősítő szervezet, amelynek tagjairól 100%-osan tudható, hogy a pénz valóban oda megy, ahová kell, vagyis ahová ígérik, hogy megy. Ez a szervezet a Zewo (Schweizerische Zertifizierungsstelle für gemeinnützige, Spenden sammelnde Organisationen), mely rendszeresen ellenőrzi, hogy a közhasznú szervezetek tényleg jól bánnak-e a rájuk bízott anyagi eszközökkel. Elődje 1934-ben alakult, a tanúsítvány (Zewo Gütesiegel) pedig 2001 óta létezik.

A Zewo honlapján tippeket is adnak az adományozóknak:
  1. előszöris gondold át, hogy milyen ügyet támogatnál szívesen (betegek, idősek, állatok, emberi jogok stb.)
  2. ne aprózd el az adományozásra szánt összeget, inkább csak 1-2 szervezetet támogass, így hatékonyabb
  3. ha már döntöttél, lehetőség szerint maradj ugyanannál a szervezetnél és ne váltogasd időről időre, mert az megnöveli az adománygyűjtő szervezet marketingköltségvetését, ha minden évben új adományozókat kell találnia
  4. ne hagyd magad nyomás alá helyezni és ellenőrizd, hogy az adott szervezet minősített adománygyűjtő-e (a honlapon fent van azoknak a szervezeteknek a listája, akiktől megvonták a minősítést és külön lista is készült azokról, akiket nem ajánlanak)
  5. amennyiben egy külföldi gyerek számára gyűjtenek, inkább egy projektet támogass, mert egy személy támogatása feszültséget kelt az adott közösségben

A Zewo közvéleménykutatást végzett 440 tagja körében, amiből kiderül, hogy a svájciak igencsak adakozó kedvűek, ha a bajba jutottakról van szó. A felajánlott összeg évről évre egyre magasabb. 2013-ban 1,7 milliárd frankot adományoztak (ebből 1,1 milliárd Zewo által minősített szervezethez került), ami azt jelenti, hogy ha minden egyes Svájcban élő ember felajánlott volna pénzt, akkor fejenként 207 frankot adtak volna.

Tulajdonképpen a valóság nem is áll messze ettől. A svájci kultúrában nagyonis benne van az adományozás. A 60 év fölöttiek 80%-a adományoz rendszeresen, de a 15-19 év közöttiek 20%-a is gondol a rászorulókra. Egy ruhabörzén láttam gyerekeket, akik a már nem használt játékaikat árulták és kitettek egy lapot, amiből látszott, hogy a bevételt melyik szervezetnek fogják adni (UNESCO, WWF).

Nemrég járt nálunk a Vöröskereszt egy aktivistája. Nem volt erőszakos, viszont nagyon ügyesen terelte a beszélgetést. Megkérdezte, hogy havonta mekkora összeget tudnék nélkülözni? Ezt felszorozta 12-vel és megdöbbenve mondta, hogy az nagyon sok (10x12 frank), így végül lealkudta évi 50 frankra. Szóval neki köszönhetően én is javítom a statisztikát.

Grafikon innen

Az összes adomány 55%-a az országban maradt. Svájcban is vannak támogatásra szoruló emberek, intézmények. A legtöbb pénz (24%) 2013-ban az egészségügy területére vándorolt, mégpedig olyan szervezetekhez, melyek fogyatékosokkal, szenvedélybetegekkel foglalkoznak. A második legnagyobb összeg szociális célokra ment (17%), 10%-kal pedig a környezetvédelmi és állatvédő szervezeteket támogatták.

2009 óta minden év karácsonya előtti héten megrendezi az SRF3 (Schweizer Radio und Fernsehen) a Glückskette nevű szevezettel közösen a Jeder Rappen zählt (Minden rappen számít) nevű nagy sikerű adománygyűjtő akcióját (korábbi poszt erről a témáról itt). Mindig egy konkrét célra gyűjtenek, ami évről évre változik. 2009-ben pl. a malária áldozatai számára gyűlt össze több mint 9 millió frank. Idén a menekültek részére gyűjtenek. 2013-ban összesen 50 millió ember menekült el a konfliktusok, háborús helyzetek elől lakhelyéről, közülük 17 millióan a hazájukat is elhagyták. A 2. világháború óta nem volt ilyen magas ez a szám. A menekültek fele gyerek.

Fotó innen

Az idei év rekord adománya az egyik leggazdagabb svájcitól érkezett. A most 79 éves Hansjörg Wyss 120 millió dollárt adományozott az ETH Zürich és az Universität Zürich számára, egy interdiszciplináris kutatóintézet létrehozására és működtetésére. Az intézet az ő nevét fogja viselni.

Azok számára, akik még nem döntötték el, hogy mely szervezet számlájára fizessenek adományt, van egy gyűjtőoldal (Swissfundraising), ahol a különböző nonporofit szervezetek listája található.

2014. december 8., hétfő

Nemesi családok

Fotó innen

Vannak nevek, melyek hallatán nemesi származásra gondolunk. Magyarországon ilyen pl. az Andrássy, az Esterházy vagy a Thököly. A "cz" és a név végi "y" is nemesi háttérre enged következtetni. Svájcban a "von" vagy a "zu", francia nyelvterületen (és Bernben) a "de" előtag utalhat nemesi származásra.

A valóságban azonban sokkal kevesebbeknek folyik kék vér az ereiben, mint ahogy azt a nevek alapján gondolhatnánk. A közel 35 ezer "von", "zu" és "de" nagy részének semmi köze a nemességhez. Andreas Burri nyelvkutató szerint a "von" előtagot inkább helységmegjelölésre használták.

Természetesen Svájcban is éltek nemesek, jelentős nemesi családok, leszármazottaikat még ma is meg lehet találni, a közéletben, politikában is. A legrégebbi ilyen család, amelyről írásos emlék is található, a von Salis-Soglio család. Eredetileg Graubünden kantonból származnak, utódaik (a telefonkönyvben 62 ilyen név van) azonban ma már az ország minden pontján megtalálhatóak. Többségük Zürichben él, csakúgy, mint a többi nemesi család leszármazottja.

A korai középkorban a nemesség két típusa alakult ki, a születés szerinti és a hivatali nemesség. Az első csoportból a királyi családok tagjai kerültek ki, úgymint Habsburgok, Kyburgok, Lenzburgok, Rapperswillerek. A másik típusba alapvetően a gazdag kereskedőcsaládok, ill. más jogon nemesi előjogokat szerzett családok tartoznak. A jelentősebb patríciuscsaládok közé tartoznak az Escher, Orelli, Ringier, Pestalozzi, Sarasin és a Kilchsperger családok. 

A von Graffenried család ma élő tagjainak tulajdonában még ma is számos kastély található. Az egyik von Graffenried parlamenti képviselő, másikuk Bernből Amerikába kivándorolva megalapította New Bern városát. Az ő egyik utóda Laura Bush (id. Bush elnök felesége).

Az Escher család egyik tagja, Johann Heinrich Alfred Escher vom Glas alapította a Swiss Life biztosítótársaságot és a Credit Suisse bankot, legnagyobb műve azonban az 1882-ben átadott Gotthard alagút volt. Szobra a zürichi főpályaudvar előtt áll.

Az eredetileg tessini, de a reformáció elől Zürichbe menekült patríciuscsalád, az Orellik, akik nevével az Orell Füssli könyvesbolthálózat és könyvkiadónál találkozhatunk.

A von Roll családból Ludwig von Roll alapította az azonos nevű vonRoll vasműveket, mely az idők során nemzetközi konszernné nőtte ki magát. Alapvetően aknafedlapjaikról és tűzcsapjaikról ismertek, ma már azonban az energiaiparban is tevékenykednek.

A bázeli nagy befolyású nemesi családoknak külön gyűjtőneve is volt - Daig. Bázel szabad városként jóval több előjoggal rendelkezett, mint a többi város, kizárólag a császárnak tartozott elszámolással és adófizetési kötelességgel és csak a császár hívhatta hadba. A Franciaországból származó, de a 16. században Bázelben letelepedett Sarasin család alapította a máig működő Sarasin bankot.

Ezek a  családok nemesi előjogaik nagy részét a Helvét Köztársaság (1798-1803) ideje alatt elveszítették, teljesen pedig az 1830-40-es évek liberális forradalma következtében mondhattak búcsút nekik. A nemesi cím és előtag használata ma viselőjére van bízva, kivéve a Graf és a Freiherr címeket, melyeknél csupán a "von" előtag használható.

A születés szerinti nemeseket már az 1300-as évek végén elkezdte kiszorítani a hatalomból a hivatali nemesség, ezért sokan disszidáltak (pl. a von Hallwyl, a von Roll és a von Wessenberg családok).

"A nemesség kiváltságokat jelentő rang és jogállás, illetve az ezekkel rendelkező társadalmi osztály volt Európa nagy részén. A középkorban és az újkorban a társadalom uralkodó csoportját alkotta és a fő politikai és gazdasági hatalmat birtokolta. Ma már inkább csak jelképes társadalmi jelentőségű öröklődő rang egyes európai országokban. " (Wikipédia)

A magyar történelmi családok listája ezen a linken található. Magyarországon a nemesség 1848-ig volt az uralkodó társadalmi osztály. Egy 1947-es törvény tiltotta be véglegesen a nemesi rangok és címek használatát.

2014. december 5., péntek

Raclette világrekord-kísérlet


http://www.migros.ch/mediaObject/migros_ch/medien/inhalt_medien/2014/impressionen_raccard_challenge_01/original/impressionen_raccard_challenge_01.jpg
Fotó innen

Bern - helyszín, Migros - főtámogató, 100 méternyi raclette-sütő, 870 kis raclette-serpenyő, 2610 teamécses, 25 ezer adag raclette-sajt -  a legújabb sajtos Guiness-rekord kísérlet hozzávalói.

A megvalósítást november 30-ra időzítették, a szövetségi parlament épületére való vetítés (Rendes-vous Bundesplatz) utolsó napjára. A vetítést a 6 hét alatt egyébként összesen több mint 621 ezren látták (napi 2 vetítés volt).

A raclette Svájc egyik nemzeti eledele. A különböző források különböző adatokat adnak meg eredetével kapcsolatban. Középkori kolostori kéziratokra hivatkozva azt feltételezik, hogy már akár Tell Vilmos is fogyaszthatott 1291-ben raclette sajtot, vagy ahogy akkor hívták, sült sajtot (Bratchäs). Akkoriban a hegyi pásztorok fogyasztották, mialatt nyáron fönt legeltették nyájukat fent az Alpokban. Este a tábortűz parazsa fölé helyezték a sajtot és amint megolvadt az oldala, azt késsel rákaparták egy szelet kenyérre. 

Innen is száramazik egyébként a raclette név, amiről ugye első ránézésre látszik, hogy nem német szó. Egy másik forrás szerint ugyanis eredetileg Wallis (Valais) kantonból származik a raclette sajt, ami francia nyelvű kanton. A raclette szó ugyanis a francia racler, azaz kaparni igéből ered. Wallisból 1812-es az első írásos emlék. Arrafelé jellemzően fél korong sajtot sütnek, azaz nem a szeletelt változatot.

A raclette sajt tehéntejből készül, a wallisi a mai napig friss tejből. Zsíros, könnyen olvadó sajt, ami 25-40 cm átmérőjű tömbben készül, magassága 6-7,5 cm közötti, súlya pedig 3,5-7,5 kg. Zsírtartalma 46-55 % közötti. Kérge száraz, maga a sajt könnyen szeletelhető és nincs, vagy alig van benne lyuk.

Addig kell sütni, olvasztani, amíg elkezd buborékozni. További sütés esetén már elkezd kiválni a zsír belőle. Hagyományosan héjában főtt kisebb szemű krumplival, savanyú uborkával és gyöngyhagymával eszik. 

Nemrég (2013. januárjában) volt egy nagy raclette kóstoló-teszt Wallis egyik 2.200 méter magasan fekvő síterepén. Ahhoz, hogy reprezentatív felmérésnek nevezhessék, 240 emberrel kellett kóstoltatniuk. Az össze eredmények nagyjából 4,6 között mozogtak (1-6-ig skálán), azonban az átlagos nagyon különböző értékelések adták ki. Az Emmi Kaltbach nevű sajtjának 4,7-es átlaga 1,5-ös és 6-os értékekből keletkezett. Ez egy elég erőteljes, jellegzetes ízű sajt, ezért ennyire megosztó.

Fotó innen

A raclette sajt népszerűségét mutatja, hogy kb. 14 ezer tonna készül belőle évente, ebből 2 ezer tonna wallisi raclette sajt.

Hol a legolcsóbb a benzin?

Seit gestern beträgt die Differenz an BP-Tankstellen (Bild: Zürich Wiedikon) 17 Rappen zwischen Diesel und Bleifrei 95.
Fotó innen


Az elmúlt évek folyamatos áremelése után az utóbbi időben némiképp csökkent a benzin ára. Az olajárak az elmúlt 12 hónapban 37%-kal csökkentek, épp ideje volt, hogy legalább jelzésértékűen kövesse a benzinár ezt a trendet. Természetesen Svájcban is van különbség a benzinkúthálózatok és azon belül az egyes benzinkutak által alkalmazott árak között, elhelyezkedéstől, közelben lévő konkurrenciától függően.

A 20min.ch szerkesztősége dec. 2-án feltérképezte az országot és az aznapi árakat feltüntette egy térképen. Megállapították, hogy a legkedvezőbben a Mini-Prix kutakon lehet tankolni. Nem csoda, hiszen cégfilozófiájuk, hogy a legközelebbi konkurrensnél 2 rappennel olcsóbbnak kell lenniük. Legkedvezőbb áruk 1 liter 95-ös benzinért 1,46 frank. Igaz, hogy állításuk szerint ezen már gyakorlatilag semmit nem keresnek. A szintén a legkedvezőbbek közé tartozó Ruedi Rüssel kutakat is ugyanez a cég működteti. Zürichben (Sihlfeld) ennek a kútnak a legkedvezőbb benzinára 1,59 frank.

Kérdés persze, hogy mennyire éri meg elautózni egy olyan benzinkútig, ahol kedvezőbben lehet tankolni. A cikkíró számítása szerint a literenként 3 rappen-nyi különbség 50 liter tankolása esetén 1,5 frank megtakarítást jelent, ami egy liter olcsóbb benzin árának felel meg. Ha egy újabb autó 6,24 l/km-es átlagfogyasztását nézzük, akkor ezzel az 1 liternyi megtakarítással kb. 17 km-t lehet autózni. Tehát valójában csak igen kis távolságot (néhány km-t) érdemes megtenni az olcsóbb benzinért, mert azonnal el is használjuk az úton azt a benzint, amit a megtakarított pénzen tankoltunk. Nem is beszélve a kocsi kopásáról, az időnkről és a környezet terheléséről.

Ezen a linken az összes benzinkút benzinára megtalálható. Kanton és helységnév szerint is lehet keresni. Ezen a linken pedig a különböző országok benzinárai láthatóak.

Az autósok - és a bevásárlóturisták - paradicsoma a Graubünden kantonban, az osztrák határhoz közel fekvő Samnaun település, ami 1892 óta vámmentes övezet, az egyetlen az országban. Státuszát annak köszönheti, hogy akkoriban csupán Ausztria felől volt megközelíthető és a tiroliakkal folytattak élénk kereskedelmet. A Samnaunban beszélt nyelv is egyfajta tiroli dialektus, ellentétben a környéken használatos rétoromán nyelvtől. 1912 óta Svájc felől is épült Samnaunba vezető út, de mivel ez a környék a vámmentesség miatti idezarándokló bevásárlóturistákból él, vámmentességét a mai napig megőrizhette. Itt a mérés napján 1,29 frank volt egy liter 95-ös benzin. A benzinkutak 8-20 óra között vannak nyitva, de legtöbbjüknél záróra után is lehet tankolni, kártyás fizetéssel. A benzinen kívül 50 top márka üzlete is vonzza a vásárlókat, akik számára az ingyenes parkolás is biztosított (ez igazán ritkaság Svájcban).

2014. november 29., szombat

Alpesi makaróni

alpine macaroni
Fotó innen

A gasztro rovatot az utóbbi időben nagyon elhanyagoltam, ezért cserébe egy eredeti svájci receptet örökítek itt meg. A makaróni őshazája ugyan nem Svájc, de ügyesen honosították és tették helyi specialitássá (a pásztorok egyszerű, ám igencsak laktató eledelévé) egy érdekes kombináció révén.

Először egy alpesi kirándulás során találkoztunk az alpesi makarónival, helyi nevén Älplermagronen, másodjára azonban már nem volt menekülés, betört a háztartásunkba. Igen, Boginak köszönhetjük, az iskolai főzés órán készítették el, így került a recept hozzánk. Ránézésre bizarrnak tűnik a kombináció, de az ízhatás igazán kellemes és nagyon egyszerű elkészíteni.

Hozzávalók 3-4 fő részére

30 dkg krumpli (nem szétfővő fajta), kb. 2,5 cm-es kockákra vágva
30 dkg makaróni
20 dkg sajt (pl. Appenzeller) nagylyukú reszelőn lereszelve
2 dl főző- vagy kávétejszín
1 dl tej
só, bors, szerecsendió
1 ek repceolaj
1 fej vöröshagyma, vékony karikákra vágva
2 gerezd fokhagyma, vékony szeletekre vágva
720 ml Apfelmus (almaszósz)

A krumplit sós vízben tegyük fel főni és kb. 10 perc főzés után adjuk hozzá a tésztát is. Ha hosszú makaróni, akkor 4-5 cm-es darabokra törjük, de használhatunk szarvacska tésztát is (Svájcban Hörnli). A tésztával együtt további 7 percig főzzük, amíg mindkettő al dente, tehát még nem teljesen szétomlósan puha. Szűrjük le és egy jénai tálba rétegezzük a tésztát úgy, hogy közé kerüljön a reszelt sajtból.

Keverjük össze a tejszínt a tejjel, sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval ízesítsük. Az így kapott folyadékot öntsük rá jénaiban várakozó tésztára.

Kb. 15 percre van szüksége 200 fokra előmelegített sütőben, hogy elkészüljön.

Eközben forrósítsunk fel egy kis olajat serpenyőben és süssük ropogósra a hagymakarikákat. Ez kb. 3 percet vesz igénybe. A készre sült makaróni tetejére kerül majd.

Most jön a váratlan fordulat! Mindehhez egy külön kistálkában (vagy közvetlenül a tányéron egy kis halomban) almaszószt kínáljunk! Isteni párosítás!


2014. november 24., hétfő

Rohamosan nő a gyógyszerfogyasztás

Diverse Kapseln und Tabletten in und um Medikamentenschälchen
Fotó innen

Svájc a világ egyik leggazdagabb országa. Nemcsak a jómódot felmérő vizsgálatokban, hanem számos más szempontból is a listák élbolyához tartozik. A "hová érdemes születni" lista első helyezettje, világ legboldogabb nemzeteinek egyike, de az oktatás gyakorlati eredményességét mérő PISA-teszten is remekel.

Azt gondolhatnánk, hogy Svájcban gondtalan az élet, ez azonban természetesen nincs így. Sőt, egy, a legnagyobb betegbiztosító péztár, a Helsana megbízásából készült és most megjelent statisztikából kiderült, hogy az ország 8 millió lakosából több mint 1 millióan szednek valamilyen hangulatjavító gyógyszert (depresszió, szorongásos betegség, egyéb pszichés zavar ellen). 6 millió embernek volt 2013-ban valamilyen gyógyszerre szüksége, míg 4 évvel ezelőtt még "csak" 5,5 milliónak. A hangulatjavítók mellett a fájdalomcsillapítók képviselik a legnagyobb arányt.

A gyógyszerre kiadott pénz az elmúlt 4 évben 17%-kal növekedett és ez nem a gyógyszerár növekedésnek köszönhető, hanem egyrész a fogyasztók számának növekedésének (idősödő társadalom - krónikus betegségek), másrészt az egy ember által beszedett készítmények növekedésének. Ehhez jön még a biotechnológiai eszközökkel előállított gyógyszerek megjelenése, melyeket ugyan egy viszonylag szűk réteg (kb. 7 ezer fő) számára írnak fel (elsősorban daganatos és autoimmun betegeknek), de rendkívül drágák. Az egészségpénztárak attól tartanak, ha ezek használata szélesebb körben is elterjed, nem fogják tudni mindenki számára elérhetővé tenni, akinek szüksége lenne rá.

A gyógyszergyártók szövetsége (Interpharma) is rendszeresen készíttett statisztikákat, azonban az ő statisztikájuk más trendet mutat. Emiatt valószínűleg tovább fogják elemezni a helyzetet, de az biztos, hogy eltérést okozhat az, hogy a gyógyszergyártók a saját eladási árukból indulnak ki, az egészségpénztárak pedig a fogyasztói árból. Az egészségpénztár mostani statisztikájában nincsenek benne a kórházi tartózkodás alatt kapott gyógyszerek, a gyógyszercégekében viszont igen.

Visszatérve a pszichés betegségek témakörére, egy korábbi kutatásból kiderül, hogy minden 4. ember szenved valamilyen pszichés zavartól! Csupán a pánikbetegség 710.000 embert érint. A fenti adatokból látszik, hogy sokan nem szednek rá gyógyszert, mert állapotuk nem olyan súlyos, hogy életvitelükben akadályozná őket, vagy igen, de talán még hivatalosan nincsenek is diagnosztizálva, viszont a kérdésekre adott válaszaikból kiderül, hogy pl. rendszeresen szoronganak vagy állandó depresszív hangulatban vannak. Gondoljunk bele, a lakosság 1/4-éről van szó! Ezzel a pszichés zavarok a leggyakoribb népbetegségek közé tartoznak.

A pszichés zavarok, betegségek jelentős költséget rónak a társadalomra. Becslések szerint a GDP 3,2%-át teszik ki. A költségek nagy része azonban nem az egészségügyi szektorban jelentkezik, hanem azok a gazdaság más területén kimutatható indirekt költségek, amik a munkaképtelenség vagy a teljesítménycsökkenés miatt keletkeznek.

Egy 2012-es tanulmány (Obsan 52) szerint a svájci lakosság 74%-a (nagyon) gyakran életerősnek, energikusnak, optimistának érzi magát. Amikor a depresszió tüneteire kérdeztek rá, 3% erősen, 16% közepesen érezte magára nézve igaznak azokat. Mindkét állapot a kezelend kategóriába tartozik. A svájciak 70%-a elégedett az életével, az egészségével már csak 66%.


Mindez a világ egyik legboldogabb országában, ahová - sok szempont értékelésével - a legérdemesebb születni.

2014. november 20., csütörtök

REGA - a "piros angyal"

Fotó innen


Ez a meghatározás tőlem származik és felettébb önkényes, de annyira természetesen jött és maradni is akart, ezért hát használom. Ihletője fejemben a "sárga angyal", a Magyar Autóklub autósegély szolgáltatása. A kapcsolatot a segély hozta létre.

A REGA ugyanis Svájc - sokáig egyetlen, de feltétlenül a legnagyobb, szinte kultikus - légi mentőszolgálata, 1952 óta. Piros mentőhelikoptereire az ország bármely pontján számíthat a bajba jutott síelő, hegymászó, balesetet szenvedett autós, de az Alpok egyébként nehezen megközelíthető legelőin ragadt sérült, beteg, esetleg elhullott tehén is.

A Svájcban élők, különösen a téli sportokat űzők számára szinte kötelezően beszerzendő a tagság. A REGA egy közhasznú privát alapítvány, ami a támogatásokból tartja fenn magát. Jelenleg több mint 2,5 millió támogatója van. A családi állapottól, jobban mondva mérettől függő támogatói díjak vannak: egy fő számára az éves támogatói díj 30 frank, egy többgyerekes család pedig 70 frankot fizet, csakúgy, mint a szarvasmarhatenyésztők.

Ezért az éves támogatói díjért cserébe a REGA vállalja, hogy amennyiben szükséges a kivonulásuk és a betegbiztosító (Krankenkasse) vagy a balesetbiztosítás (amit egyébként minden munkáltató köteles megkötni alkalmazottaira) nem fedezi a mentés költségeit, ők átvállalják. Ez pedig nem kis összeg, ugyanis egy átlagos mentés 39 percig tart, költsége 3.000-3.500 frank.



A REGÁ-nak 17 mentőhelikoptere és 3 jet-je van az ország különböző pontján fekvő bázisain. Ezek legkésőbb a hívástól számított 5. percben a levegőben vannak és 15 percen belül kiérnek a helyszínre.  A pilótán kívül egy orvos és egy mentős foglal helyet bennük. 2013-ban közel 14.000 bevetésük volt. Télen a síparadicsomokban - sajnos - gyakori vendégek.

A REGA 2012 óta erős konkurenciával néz szembe, ugyanis a svájci autóklub (TCS) is beszállt a versenybe. Nemigen örülnek neki, mivel így sem teljesen kihasznált a kapacitásuk.

Nemrég sokat cikkeztek a REGA vezetőjének fizetéséről, ami igencsak magas, évi 500 ezer frank, bónusszal együtt. Ő maga teljesen korrektnek tartja, mivel - állítása szerint - 30%-kal alacsonyabb, mint az üzleti szférában, tekintettel arra, hogy mégiscsak egy közhasznú alapítványról van szó.

A REGA neve Schumacher eltűnt és a külföldi médiának 60 ezer frankért felajánlott aktájával kapcsolatban is sokszor szóba került. Egy REGA alkalmazott (csoportvezető) volt ugyanis a tettes ...

Ezzel együtt a REGA egy nagymúltú és valóban hasznos (mi több, közhasznú) tevékenységet folytató alapítvány, szolgálataira minden Svájcban élő ember számíthat, akkor is, ha külföldön érte őt a baj.

2014. november 18., kedd

Tinédzserkori önkárosító magatartás

Fotó innen
Az iskolából nemrég meghívó érkezett. Soron kívüli tájékoztató est a szülők számára a gyerekek önkárosító magatartásáról. Az iskolában ugyanis több eset is előfordult (nem mondták meg, hogy pontosan mennyi) és az osztály-chatekben is szóba került. Mondhatom, meglepődtem! 12-15 éves gyerekekről van szó! A tájékoztató pedig csak a 7.-es szülőknek szólt. 

Nem sokkal később a 20min.ch online napilapban is megjelent egy cikk ebben a témában. Úgy tűnik, valóban létező problémáról van szó, a cikk szerint az elmúlt 10 évben rohamosan nőtt azon gyerekek száma, akik ilyen viselkedésmódot mutatnak. 2008-ban végeztek vizsgálatot a zürichi felső tagozatosok (Sekundarschule) körében. A lányok 27, a fiúk 22%-a legalább egyszer folyamodott ilyen módszerhez az év során. A gyerekeket, fiatalokat ugyanis egyre több olyan inger éri (iskolai stressz, kirekesztés, mobbing, veszekedés, erőszak a családban, szeretett családtag vagy ismerős halála, szakítás, magányérzet), amit nem tudnak feldolgozni, nincs kivel megbeszélniük. A feszültség levezetését úgy próbálják megoldani, hogy pl. cigarettával, öngyújtóval, netalán vasalóval megégetik magukat, valamilyen éles tárggyal vágást ejtenek magukon, esetleg isznak, drogot fogyasztanak. A fal ököllel ütése is ebbe a kategóriába tartozik. Veszélyforrás lehet az is, hogy előbb kezdik el utánozni egymást, mint segítséget kérni.

A lányok jellemzően hamarabb fordulnak segítségért, a fiúk sokkal inkább átfordulnak önpusztításba.

Nálunk az iskolában is vannak szociális munkások és van egy olyan szervezet is a városban, ahová a fiatalok, de akár a szülők és a tanárok is segítségért fordulhatnak. Ők tartották - a megdöbbentő és megrázó videókkal tűzdelt - előadást is a szülőknek, ill. egy héttel később a gyerekeknek is. Természetesen nekik ahhoz adtak tippeket, hogy mit tehetnek, ha ilyen helyzetbe kerülnek, vagy ha valakiről megtudják, hogy ilyesmit csinál. Ennek ugyan többnyire kicsi az esélye, mert az érintettek szégyellik tettüket és titokban végzik a néha csak pár perces, máskor akár több órán át tartó önkárosítást. 

Kaptunk egy írásos összefoglalót is tippekkel és linkekkel. Nem árt odafigyelni gyerekeinkre, mert a legjobb magaviseletű vagy legjobb tanuló fiatalok is önmaguk ellen fordulhatnak.

Jellemzően a csuklón és az alkaron kezdik a vagdosást, égetést, ezután következik a comb, majd a has, később a fej/arc, a mellkas és végül a genitáliák. Épp ezért figyelmeztető jel lehet, ha valaki nyáron is hosszú ujjú pólóban, hosszú nadrágban jár, mindemellett a legnagyobb kánikulában sem megy el soha strandra, hiszen nem szeretné, ha kitudódna, hogy vágás/égésnyomok vannak rajta.

Tippek szülőknek:
  • feltétlenül támogassuk őt (hiszen ez egy segélykiáltás)
  • ezt a magatartást komoly figyelmeztető jelként fogjuk fel és ne valamiféle buta hóbortnak
  • legyünk mellette, ha igényli a társaságunkat, fizikai közelségünket, de semmiképpen ne erőltessük
  • az önkárosító magatartással kapcsolatban beszéljünk a saját problémáinkról és félelmeinkről is
  • ne hibáztassuk
  • hasznosabb kötszereket, fertőtlenító szert és gyógyhatású krémet adni neki, mint elkobozni és kidobni a pengéket, késeket, egyéb eszközöket
  • ne tiltsuk meg az önkárosítást és büntetést se helyezzünk kilátásba - a szeretetmegvonás és a verés biztos hogy nem éri el a kívánt hatást
  • szülőként nézzünk utána az ilyen viselkedésnek a szakirodalomban, interneten, hasonló cipőben járó szülőktől
  • ha rosszul érezzük magunkat ebben a helyzetben, mi magunk is kérjünk segítséget
  • szükőként fogadjuk el, hogy a kamaszok előbb fordulnak segítségért problémájukkal másokhoz, elsősorban kortársaikhoz
A szomszédunkban egy 13 éves lány lakik. Az anyukája már 1 éve adott neki egy névjegykártyát (a fiatalokkal foglalkozó helyi szociális munkásét), hogyha netalán olyan problémája lenne, amit nem tud, nem akar velük, szülőkkel megbeszélni, akkor tudjon róla, hogy van olyan személy, akihez fordulhat.

Német nyelvű honlap az okokról és a terápiás lehetőségekről itt.

2014. november 17., hétfő

Svájcnak nincs több aláaknázott hídja

Säckinger Brücke: Bis vor kurzem eine Sprengfalle der Schweizer Armee
Fotó innen - A Bad Säckingen-i fahíd


Svájc közel 500 éve (1515. óta) semleges ország - így tanítják mindenhol. Az ország biztonsága és függetlensége mindig is fontos szerepet játszott, ezért a pontos meghatározás a fegyveres semlegesség. Ezt bizonyítja a máig élő kötelező sorkatonai szolgálat, a közelmúltban csökkentett hadsereglétszám és haderő, valamint a legális fegyvertartás is. A fegyvergyártásról és -exportól nem is szólva ...

Azonban ezen a téren is vannak még csupán most nyilvánosságra kerülő információk. A német sajtó röppentette fel a legújabb hírt, amit szép lassan kezd átvenni a svájci sajtó is.

A II. világháborút követően, 1947-ben kezdődött a hidegháború több évtizeden keresztül tartó időszaka. Svájc 1975-ben elégelte meg a feszültséget és kezdett el minden stratégiailag fontos úton, autópályán, alagútban és hídon - összesen 2.000 helyen - robbanóanyagot telepíteni azzal a céllal, hogy egy esetleges páncélos támadás esetén azok felrobbantásával állítsa meg a Varsói Szerződéshez tartozó betolakodókat. Az ország északi határát a Rajna folyó képezi, melynek túloldalán Németország található. Ezen a szakaszon az összes híd lábazatába, oszlopaiba robbanóanyag került. Az utolsó adagot a 2006-ban épült rheinfeldeni autópályahídba ... Biztos, ami biztos. Bizonyos vélekedések szerint már a 2. hidegháború időszakát éljük, úgyhogy még akár jogosnak is mondható.

Egy dolgot leszámítva: a németek egyáltalán nem tudtak arról, hogy a két országot összekötő hidak tele vannak TNT-vel. Még a német Bad Säckingen-t és a svájci Rhein-t közötti, műemlékvédelem alatt álló, Európa leghosszabb fedett fahídja is, mely német tulajdonban van! Ezt a hidat idén október végén szabadították meg a robbanóanyagtól. A német oldali városvezető egyrészt megdöbbent, másrészt - diplomatikusan - úgy nyilatkozott, hogy az európai egyesülés időszakában ez több, mint szükségszerű lépés.

A robbanóanyagot eltávolításának kérdése 2001-ben merült fel, amikor a Gotthard alagútban történt egy súlyos baleset, melynek egyik résztvevője egy tanker-kamion volt. A nagy tűzzel és 1.200 fokos hőmérséklettel járó baleset - mint utólag kiderült - pont egy olyan helyhez közel történt, ahol 3 tonnányi TNT-t építettek be a falba. Ennyi szükséges ugyanis ahhoz, hogy nem messze az alagút bejáratához berobbantsák és járhatatlanná tegyék az alagutat. 

A hadsereg szóvivője akkor is és ma is úgy nyilatkozik, hogy semmikor nem állt fenn veszély, mert a sziklában 12 méter mélyen van beágyazva a robbanóanyag. A robbanás beindításához szükséges indító-szerkezet pedig minden egyes robbantásra előkészített objektum esetében külön helyen van elzárva.

Harcászati szakértők azonban attól tartanak, hogy hozzáértő terroristák bármikor fel tudnák robbantani a még fel nem számolt TNT-raktárakat. Ha hihetünk a híreknek, már csak november végéig kell tartanunk ettől, addigra állítólag ugyanis mind a 2.000 objektumból (hídból, alagútból, út alól) kiszedik a robbanóanyagokat.


2014. november 14., péntek

Kihasználatlan nyaralók

 Die Zahl der Zweitwohnungen in der Schweiz betrug 513 000, wovon sich 247 000 in Gemeinden befinden, die vom Moratorium betroffen sind.

Aki járt már az Alpokban, az bizonyára sok faházikót látott. Ezek közül sok az ún. második lakás (Zweitwohnung), ami a magyar nyaraló fogalomnak felel meg. Országszerte félmillió van belőlük, 300 ezer az Alpokban (Graubünden 37,1%-os, Wallis 35,7%-os és Tessin 24,4%-os arány). Kihasználtságuk alacsony, évente átlagosan 30-40 nap. Ezért a "hideg ágyak" (kalte Betten) elnevezéssel is illetik őket.

Többségük svájci tulajdonban van, elterjedésük azonban a gazdag külföldieknek, elsősorban a németeknek köszönhető. 40 évvel ezelőtt kezdtek el gombamód szaporodni, amikor egy német építési- és adómegtakarítási modell következtében sokan svájci házikóba menekítették pénzüket, igaz, hogy elvileg kötelesek voltak távollétük alatt apartmenhotelként kiadni őket (ezt a konstrukciót nem is teljesen értem, de a modell végül megbukott).

Ma a környezetet féltik, akik sokallják számukat, annak idején azonban az ország kiárusításától akarták megóvni az országot. 2012-ben egy népszavazáson (Zweitwohnungsinitiative) 50,6% szavazott amellett, hogy egy-egy településen belül ne haladhassa meg a "hideg ágyak" aránya a 20%-ot. Ez természetesen igencsak rosszul érinti a szóban forgó településeket. Összesen 457-ben már most 20% fölött van a nyaralók aránya. A "legrosszabb" a helyzet a Tessinben található Campoban, ahol az épületek 88,2%-a nyaraló, az év nagy részében lehúzott redőnyű, behajtott zsalugáterű ház. 

A meghatározott arányon felüliekkel már nincs mit tenni, lebontani nem fogják őket, de további nyaralók az elfogadott iniciatíva szerint nem épülhetnek. Még ma, 2,5 évvel a népszavazás után is sok a kérdés és a bizonytalanság a kivitelezéssel kapcsolatban. Elvi lehetőségként az a kiskapu is felmerült, hogy szomszédos települések, melyekben eltérő a nyaralók aránya (az egyikben jóval 20% alatti) összeolvadhatna, ilymódon további nyaralók épülhetnének a turisztikailag vonzóbb településen. Elhelyezkedésben olyanok jöhetnek szóba, ahol az egyik település a völgyben (ez inkább lakóövezet), a másik pedig a hegyoldalon található. Azonban még az is kérdéses, hogy egyáltalán mi minősül második lakásnak. A jelenlegi törvény szerint mindazon lakások, melyek 1 évnél tovább üresen állnak és nincsenek eladásra meghirdetve. De szintén annak számítanak a diákok számára fenntartott lakások, amennyiben a diák nem az adott településen van bejelentve.

Az építőipar képviselői sem nézik jó szemmel a korlátozást, sok ezer munkahely megszűnésétől tartanak, ha nem épülhetnek új nyaralók. Egyelőre azonban építési dömping van, amíg nem tisztul a kép és születik a megvalósításról törvény. A turisztikai szakemberek azonban örülnek, mert úgy vélik, végre a minőségre tud koncentrálni Svájc és elkezdheti az Ausztriával szembeni 20 éves lemaradás behozását (ott 20 éve született hasonló korlátozás és virágzik a turizmus).

Az alpesi kantonok (noha több város is a 20%-os határ fölött van) azonban nagyon elégedetlenek. Mindig is nagy különbség volt életmód és életszínvonal tekintetében köztük és a "síkvidéki" városlakók között, de egyre jellemzőbb, hogy a fiatalok a városba költöznek, az alpesi települések pedig öregedő lakosaikkal magukra maradnak. Ez nem éppen garancia a pénzügyi túlélésre, tekintve, hogy a kantonok önálló miniállamok, még akkor sem, ha a kiegyenlítési alapból plusz forrásokhoz jutnak. 

Ezért egyre határozottabban állnak ki érdekeikért és elveszőben lévő függetlenségükért, döntési szabadságukért. Ha egy település úgy tudja fenntartani magát, hogy kvázi üdülőövezetté válik, miért akarja neki megtiltani ezt olyasvalaki, aki az ország más szegletében él. Az érintettek a korlátozás alóli kivételek körét próbálják növelni, így egyre elégedettebbek azok, akiket korlátozni próbáltak.



2014. november 12., szerda

Mosogatásból ötös

 

A PISA-teszt, melyben a svájci diákok annyira jól teljesítenek (legutóbb matematikából, korábbi írásom erről itt), azt méri, hogy mennyire képesek a gyakorlatban alkalmazni a matematikából, természettudományokból tanultakat, de a szövegértést külön is értékeli. Röviden: a mindennapi életben használható tudás vizsgálatáról van itt szó.

A mindennapi élettől elválaszthatatlan az étkezés is és mint tudjuk, Svájc rendkívül gyakorlatias ország. Így hát az iskolában a főzést is oktatják, háztartástan óra keretében. Bogiék 6. osztályban még csak nagyon cukros, nagyon egészségtelen édességeket, süteményeket készítettek, bosszankodtam is rajta, idén azonban dupla háztartástan órájuk van, közvetlenül az ebédszünet előtt, ezért van idő komplett menük elkészítésére. Szépen megterítenek (ez is tananyag!), együtt elfogyasztják a maguk által főzött ételt, végezetül elmosogatnak és eltakarítanak.

Ezt megelőzően azonban minden óra elején egy kis elméletet tanulnak. Év elején kaptak egy szakácskönyvet (Tiptopf, itt egy mintaoldal és egy másik az elméletből), amit kifejezetten az iskolai háztartástanórákra állítottak össze szakértők és 1986-ban jelent meg először. Azóta a 21. kiadását éli és 2 millió példányban jelent meg. Ezzel a legnagyobb példányszámban használt tankönyvet tisztelhetjük benne.

Az elméleti oktatás keretében a gyerekek, - esetünkben Bogiék - megismerkednek a táplálékpiramissal, az ételek tápértékével, a vitaminokkal, a konyhai edényekkel és eszközökkel, a főzési folyamatokkal és ezekből időről-időre tesztet is írnak. Legutóbb a mosogatásra kaptak osztályzatot. Nem tudtam visszafogni a mosolygást, amikor az értékelést olvasva megláttam, hogy 7 szempont szerint osztályozták őket. Nemcsak a végeredmény a fontos, nevezetesen az, hogy tiszták legyenek az edények, hanem az egész folyamat, kompletten, ahogy a végeredményhez eljut az ember.

A legutolsó szempont pedig az, hogy mennyire környezettudatosan, környezetkímélően mosogatott, azaz pazarolóan bánt-e a mosogatószerrel vagy a vízzel.

Egy-egy ilyen óra után Bogi itthon is megfőzi azt, amit órán főztek. Így pl. azóta már kétszer is ettünk teljesen házi készítésű hamburgert, amihez ő sütötte a bucit és a húspogácsákat is. Egyedül a mosogatás és az elpakolás terén van még mit javulnia - itthon ...

2014. november 11., kedd

Milyen gyakori a neved?

<p class="legend">Die beliebtesten Männernamen nach Kantonen und Geburtsjahr.</p>
A legnépszerűbb férfinevek kantononként - Kép innen


Az interneten bóklászva rengeteg érdekes dologra lehet bukkanni. Svájcban ráadásul valami miatt úgy érzik, hogy minden információnak nyilvánosan hozzáférhetőnek kell lennie és a legabszurdabb dologról is készítenek statisztikát.

Nomen est omen, értelem szerinti fordításban a név maga az ember, legalábbis a Wikipedia szerint: A név intő jel (figyelmeztet arra a rosszra, ami valakivel történt, vagy történhet, amire a neve utal). Szó szerinti fordítása: a név végzet. Értelem szerinti fordítása: a név maga az ember...

Talán ezért is találták fontosnak, hogy a statisztikai adatokból egy szoftvert készítsenek, egészen 1902-ig visszamenőleg feltöltve az adatokat az adatbázisba, hogy megtudhassuk, mennyire gyakori a keresztnevünk.

Szilviából pl. eddig 126-an éltek az országban, ezzel a gyakorisággal az összesített listán a 2259. helyet foglalja el a nevem. Ebből 107-en a német nyelvű országrészben, 12-en a franciában, 7-en az olaszban. A rétoromán nyelvterületen nem élt egyetlen névrokonom sem. Ha azonban a Sylviára keresek rá, rögtön nagyobb számot kapok! 5532-en viselték 1902-2013 között ezt a nevet az országban.

De jó, hogy már ezt is tudom! :)

2013-ban a legnépszerűbb keresztnevek az alábbiak szerint alakultak:


Rang    Férfi nevek
   Női nevek
1    Noah 437
   Mia   386
2    Luca 390
   Emma   376
3    Liam 319
   Sara   316
4    Gabriel 318
   Lara   309
5    Leon 313
   Alina   292
6    David 297    Laura   283
7    Julian 276
   Nina   272
8    Samuel 263
   Julia   271
9    Leandro 255
   Lea   270
10    Matteo 254
   Anna   267



Az összesített top 10-es lista 1902-től 2013-ig


Rang    Férfi nevek
    Női nevek
1    Peter 62119
    Maria   87404
2    Daniel 61550
    Anna   43846
   Hans 58432
    Ruth   37402
4    Thomas 52229
    Elisabeth   37100
5    Christian 42813
    Ursula   36430
6    Martin 40980
    Sandra   34388
7    Andreas 40795
    Monika   32339
8    Michael 39553
    Verena   31741
9    Markus 38630
    Claudia   30342
10    Walter 32725
    Nicole   29232

2014. november 3., hétfő

Sokan segélyből élnek

Térkép innen


Az anyagi javak egyenlőtlen elosztása Svájcban is erősen megmutatkozik. Még egy gazdag országnak is vannak szegény lakosai, olyanok, akik a szociális juttatásokra kénytelenek hagyatkozni és nem csak a sokat emlegetett külföldiek, bevándorlók és menekültek között. Közülük sokan dolgoznak, de fizetésük nem elegendő a család fenntartására, megint mások szívesen dolgoznának, de nem kapnak munkát.

A 2012-es statisztikai adatok alapján (ez a legfrissebb az elérhetők közül) közel 154 ezer család (250 ezer fő) kapott rövidebb-hosszabb ideig segélyt (a tend az, hogy egyre hosszabb ideig). Kantononként nagyon eltérő a segélyből élők aránya - a legalacsonyabb elsősorban az alpesi kantonokban (Uri, Nidwalden, Obwalden, Glarus, Graubünden, Schwyz, Wallis, Zug - 0,9 és 2% között), a legmagasabb a nagyobb városokkal rendelkező kantonokban (Zürich, Bern, Basel Stadt - 3,1 és 6% között). Ezen kívül még magas Waadt (5,1%) és Neuenburg (7%) kantonokban. Városokra lebontva a Jura hegység déli oldalán lévő városokban, úgymint Biel és La-Chaux-de-Fonds (11,4%). Ezen a környéken az ipar alacsonyan képzett és elsősorban külföldi munkaerőt vonz, akik a válság első jelére hamar elveszítik a munkahelyüket és utána nem tudnak újra ringbe szállni. Biel esetében ehhez még az is hozzájön, hogy a város átlagon felüli számban fogad menekülteket és menekült státuszért folyamodókat, ill. az ingatlakbérleti díjak is kedvezőek arrafelé. 

Országos szinten az össz lakosság 3,1%-a él segélyből. Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb egy település, annál többen szorulnak segélyre.

A statisztika minden létező szempontból vizsgálja a segélyben részesülőket. A nemzetiség szerinti bontásból egyértelműen kiderül, hogy bizony igencsak hátrányos helyzetben vannak a külföldiek. A teljes lakosságon belül 23% az arányuk, a segélyben részesülők között azonban 46%. Máshonnan nézve: a svájci állampolgárok 2,2%-a, a külföldiek 6,3%-a kap segélyt.

A segélyre szorulók felének nincs semmilyen szakképesítése, csak a kötelező iskolát végezték el, ami Svájcban 9 év. Azonban a felsőfokú végzettséggel rendelkezők közel 7%-a is osztozik ebben a sorsban képzetlen társaikkal. 

Az itt élő külföldi népcsoportokat is megvizsgálták, ebből megtudhatjuk, hogy az Afrikából érkezőknél a legnagyobb a segélyből élők aránya - valószínűleg ők menekültként érkeztek ide. Az összes segélyen élő közül közel 30%-ot ők tesznek ki.

Az 1 évnél hosszabb ideig segélyre szorulók aránya minden korcsoportban 80% körül mozog.

Időről időre előfordul, hogy egyes települések panaszkodnak, hogy túl költségvetésükből túl sokat kell segélyre fordítaniuk (Bielben pl. a város adóbevételeinek 80%-a megy el segélyre), egy Zürich kantonbeli település pedig egyenesen az adóterhek növelését helyezte kilátásba egy eritriai menekültcsalád magas költségeire hivatkozva. Azt azonban nem mondják el ilyenkor, hogy a szociális segélyt nem egyedül a településnek kell kigazdálkodnia, hanem a kantonális kiegyenlítési alapból is kapnak hozzájárulást, ami sok esetben még meg is haladja a segélyekre fordított összeget.

Mások azt is árgus szemekkel figyelik, hogy a segélyből élők hogyan élnek, azaz egyáltalán szükségük van-e a segélyre ahhoz, hogy alapszükségleteiket kielégítsék. Zürich kantonban pl. most született meg a döntés, hogy a segélyre szorulóknak csak akkor lehessen autója, ha arra munkájukhoz van szükségük, esetleg betegség vagy mozgáskorlátozottság miatt. Aki ugyanis fent tud tartani egy autót, annak nincs szüksége segélyre. A végső szavazás még hátravan és az is kérdéses, hogy törvényes-e egy ilyen korlátozás.

Ezzel egyidejűleg Basel Stadtban viszont újra engedik az autó birtoklását (2011-ben tiltották be), de csak abban az esetben, ha az nem drágább 4 ezer franknál.

A segély mértéke is vita tárgyát képezi. Van, aki sokallja, arra hivatkozva, hogy egy kétgyerekes házaspár anyagilag jobban is járhat a segéllyel (alapellátásra, lakbérre, betegbiztosításra), mint egy szintén kétgyerekes, ámde munkából származó jövedelemmel rendelkező család. A fizetés  után adót is kell fizetni, míg a segély után nem, ezen kívül a segélyt kapóknak nem kell állniuk a betegbiztosításnál az önrészt, ha betegek és a fogászati kezelésért sem kell fizetniük. Szükség esetén az iskolai tábort is fizetik helyettük.

A fentieket látva egész biztos, hogy még jó ideig porondon marad a téma.

2014. október 31., péntek

Újkori "rabszolgaság"

Boy
Fotók innen

Svájc múltjáról nem sokat tud a világ, pedig van néhány szégyenletes folt az egyik leggazdagabb ország elmúlt évszázadaiban, sőt, időben nem is kell annyira messzire mennünk.

Még ma is közöttünk élnek azok, akik az 1800-tól egészen az 1960-as évekig tartó nevelőszülő program, konkrétabban "gyermekkereskedelem" utolsó áldozatai voltak (ugyan már a 19. században kritizálták ezt a módszert, mégis ilyen sokáig gyakorlat maradt). Szegény családok gyerekei voltak ők, illetve többnyire árvák vagy egyedülálló anyák által nevelt gyerekek (Verdingkinder), akiket a hatóságok - erőszakkal - elvittek azokhoz a családokhoz, akik a legkevesebb pénzért hajlandóak voltak "befogadni" és "felnevelni" őket (csak a városokban voltak árvaházak, vidéken így oldották meg a helyzetet, ha nem volt rokon, aki vállalni tudta volna a gyerekeket). Az idézőjel oka az, hogy ezeket a gyerekeket gyakorlatilag cselédként, modern kori rabszolgatként használták, gyakran durván bántak velük, megalázták, kihasználták, sőt alkalomadtán meg is erőszakolták őket. 

Voltak olyan települések, ahol kisorsolták, hogy mely családoknak kell gyerekeket befogadniuk, akkor is, ha egyáltalán nem akartak. Megint máshol "piacra" vitték őket, ahol a rabszolgapiacról szóló filmekben látott módon mustrálták a gyerekeket, mielőtt megvették volna őket.

Általában parasztgazdákhoz kerültek, ahol ingyenes munkára kényszerítették őket tanítás előtt és után, éjszakába nyúlóan, a hét minden napján. Szeretetre, melegségre a legritkább esetben számíthattak a befogadó/nevelő szülők részéről. Néhányan nem élték túl a megpróbáltatásokat, vagy ha igen, később nem tudták azokat feldolgozni és öngyilkosok lettek. Igazi megtorlása nem volt a túlkapásoknak, bár ha nagy ritkán a hatóságok tudtára került egy-egy ilyen eset, akkor a gazdacsaládtól 5 évre megvonták a jogot, hogy újabb gyerekhez juthassanak. Időnként ellenőrizte egy szociális munkás, hogy hogy megy a gyerekek sora, de ilyenkor a családok legjobb arcukat mutatták.

 Archive photo of boys with a basket of vegetables

Az érintettek pontos száma nem ismert, csupán durva becslések vannak, mely szerint százezrekről van szó. Marco Leuenberger berni történész szerint az I. világháború előtt a Bern kantonbeli gyerekek 10%-a jutott ilyen sorsra.

Úgy gondolják, hogy ötszámjegyű azoknak a száma (más forrás kb. 10 ezerrel számol), akiket gyerekként elvittek és még ma is élnek. Nem kevesek pszichés problémákkal küzködnek közülük. Nagyon sokáig nem lehetett hallani erről a témáról, azonban 5 éve megnyílt egy kiállítás a ballenbergi skanzen egyik házában, és egyre többen kezdtek el beszélni róla. Július óta az egykori "eladott gyerekek" betekintést nyerhetnek aktáikba (melyek azért korántsem teljesek). Az érintettek közül sokan nem szívesen bolygatják a múltat, azonban néhány képvislőjük 2013. áprilisában az igazságügyminiszterhez fordult azzal a céllal, hogy nyilvános bocsánatkérést és anyagi kárpótlást kapjanak. Idén áprilisban elindítottak egy aláírásgyűjtést a kárpótlás érdekében tartandó népszavazáshoz. Mostanra összegyűlt a szükséges 100 ezer, az aláírást kezdeményező Guido Fluri pedig elkezdett lobbizni a parlamentben, hogy támogatókat szerezzen az 500 millió frankos kárpótlási csomaghoz.



Az alábbi angol feliratos (ausztrálok által készített) 16 perces dokumentumfilm megdöbbentő tényekről lebbenti le a fátylat.



2011-ben Der Verdingbub címen játékfilm készült a témából, mely a svájci mozikban nagy nézettséget ért el (trailer itt).

Ezt a rendszert sohasem tiltották be. Az 1960-as, 70-es években kezdett kihalni, amikor a farmokat elkezdték gépesíteni és ezáltal csökkent az emberi munkaerő-igény.

Franz Hohler, a számos irodalmi díjjal kitüntetett svájci író 2013-ban megjelent Gleis 4 (4-es vágány) című regényében találkozhatunk ezzel a témával.

2014. október 30., csütörtök

Alulképzett munkaerő

A kereslet-kínálat kényes egyensúlyának megtalálása az élet minden területén nehéz - ha nem egyenesen lehetetlen - feladat. Így van ez a munka világában is, amire kihatással van a gazdasági helyzet és az oktatási rendszer, valamint a demográfiai trendek is. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy egy adott időpillanatban meghozott döntés leghamarabb egy évtized múltán érezteti hatását, de több évtizeden át is kihat. Az egyensúlytalanságnak pedig komoly következményei, anyagi vonzatai vannak, mind a munkavállalók, mind a munkaadók részéről, végső soron pedig a gazdaság számára.

Vagyis, ha én ma 14 évesen úgy döntenék, hogy bútorasztalos szeretnék lenni és ilyen irányú képzést választanék, akkor ennek következményei egy életen át elkísérnek. Ha szerencsém van, bútorasztalosként tudok dolgozni, ha nincs, akkor csak takarítóként. Ebben az esetben túlképzett lennék. Előfordulhat olyan szituáció is, hogy egész más szakmához támad kedvem, vagy csak más szakmában találok állást, amihez vagy meg tudom szerezni a kellő képesítést, vagy nem. Ha viszont bútorrestaurátorként alkalmaznának valahol, akkor egyértelműen alulképzett lennék (bár ez a példa egy kicsikét sántít).

Az ENSZ munkaügyi szervezete, az ILO (International Labour Organization) 24 európai országban végzett felmérése szerint (skills mismatch in Europe) a gazdasági válság kezdete óta megnövekedett azok száma, akik túlképzettek egy adott munkakörben (2002 és 2012 között 3,6%-kal). Ez azt jelenti, hogy a növekvő munkanélküliségnek köszönhetően egyre többen szorulnak rá arra, hogy képzettségük alatti munkakört vállaljanak. A felmérés szerint ez frusztrációhoz és gyakori munkahely-változtatáshoz vezet.

Ezzel egyidejűleg 9%-kal csökkent azok száma, akik nem elég kvalifikáltak az általuk betöltött munkakörhöz. A vizsgált európai országok közül 9-ben az összes munkavállaló több mint negyede nem megfelelően képzett. Közéjük tartozik Svájc is, 30%-nyi alulképzett munkavállalóval, míg csupán 5,7%-uk túlképzett. A munkavállalók arról számoltak be, hogy nehézséget okoz számukra a megfelelően képzett munkaerő megtalálása, elsősorban a gyors technikai fejlődésnek köszönhetően. Érdekesség, hogy a nők és a fiatalok az átlagnál nagyobb mértékben tartoznak a túlképzettek közé, valószínűleg a náluk gyakrabban előforduló részmunkaidős munkavégzés miatt.

Egy mai cikkben - a bevándorlás korlátozását célzó újabb népszavazás kapcsán - az illetékes miniszterasszony ismét kifejtette, hogy a svájci gazdaság erősen rá van utalva a külföldi munkaerőre. Ma már elsősorban a magasabb képzettségűekre ...

2014. október 29., szerda

Az egy háztartásra eső átlagjövedelem

Grafikon innen



Most látott napvilágot a statisztikai hivatal (Bundesamt für Statistik) 2012-es adatokon alapuló kimutatása arról, hogy mennyi az egy háztartásra eső havi átlagjövedelem és mire megy el a bevétel. Mivel átlagról van szó, a multimilliomosok jövedelme ugyanúgy szerepel benne, mint a bevándorlási háttérrel rendelkező mosogatófiúé vagy a nyugdíjasoké, ezért a háztartások 60%-a nem éri el ezt a havi bevételt.

Ilymódon egy svájci (Svájcban élő) család havi levonások utáni átlagjövedelme egész pontosan 7.112 frank. Ebben minden benne van, az egy háztartáson belül élő összes családtag összes jövedelme, a 13. havi fizetéstől kezdve a nyugdíjon és a szociális juttatásokon keresztül a kamatokig.

A statisztikából kiderül, hogy a nettó jövedelem 77%-át áruk és szolgáltatások megvételére fordítják a háztartások, a lakás és energiaköltségek pedig 21%-ot tesznek ki, ezzel a legnagyobb tételt képviselik a háztartások költségvetésében. Tovább bontásban élelmiszerre (638 frank) és közlekedésre kb. 10%-ot költenek.

Az összlakosság jövedelmének túlnyomó többségét a munkából származó jövedelem teszi ki, egész pontosan a bruttó (levonások nélküli) jövedelmek 75%-ában. A nyugdíjak és a szociális juttatások 18%-át teszik ki az össz jövedelemnek, míg csak minden 7. háztartásnál haladja meg a vagyon utáni jövedelem a háztartás bevételeinek 5%-át.

Azt is megtudhatjuk, hogy a bruttó jövedelemből milyen kötelező levonások jönnek le. Átlagosan 2.950 frankról van szó havonta, ennyivel kevesebbet kap kézhez egy átlag háztartás. Ez a bruttó jövedelem 29%-a. A legnagyobb tételt az adó jelenti (12%), ezt követi a szociális biztosítások csoportja (Sozialversicherungsbeitrag, 10%, úgymint nyugdíj-, baleset- és munkanélküliségi biztosítás), majd a kötelező betegbiztosítás díja (Krankenkassenprämien) 5,5%-kal.

A kiadások és levonások után átlagosan 1318 frank megtakarítása marad egy átlag háztartásnak. Az 5.000 franknál kevesebb havi bevétellel rendelkező háztartásokban azonban nemhogy félretenni nem tudnak, hanem több a kiadásuk, mint a bevételük. Ezen háztartások 57%-ában nyugdíjasok élnek, akik kiadásaikat korábbi megtakarításaikból tudják csak finanszírozni. Nem csoda, hogy nyugdíjas éveiket sokan (7%, nem számítva azokat a bevándorlókat, akik nyugdíjbavonulásuk után visszaköltöznek hazájukba) olyan országokban töltik, ahol alacsonyabb költségszínvonal van (tehát gyakorlatilag bárhol máshol). Az átlagos nyugdíj ugyanis 2.026 frank egyedülállók részére (a max. 2.340 frank), házaspárok részére pedig 3.361 frank (max. 3.510).

Vonatkozó cikkek itt, itt és itt.



2014. október 26., vasárnap

Legális az eutanázia

Dignitas: Mietwohnungen, Industriequartier, Hotels – und jetzt sogar Sterbehilfe in Autos.
Fotó innen

Az eutanázia nem mai "találmány", már Szókratész és Platón is elmélkedett róla. Maga a szó is görög, a jó/szép/kellemes és a halál szavak összetételéből áll. Nem csoda, hogy a filozófusokat foglalkoztatta a kérdés, hiszen életről, halálról van szó, testről, lélekről, szabad akaratról, az élethez vagy másfelől nézve a halálhoz való jogról.

Alapvetően két fajtája létezik - az aktív és a passzív. 

Az aktív eutanázia közvetlen formájában egy személy (orvos, egészségügyi dolgozó) saját kezűleg előidézi vagy meggyorsítja egy másik személy (beteg) halálának bekövetkeztét, pl. méreginjekció beadásával. Az aktív eutanázia minden formája szigorúan tilos Európa szinte minden országában és az USÁ-ban is. 2002-ben Hollandiában engedélyezték először az orvosok támogatásával, majd - az orvosok ellenkezése ellenére - Belgiumban is. 2009-ben Luxemburg is csatlakozott azon országok köréhez, ahol az aktív eutanáziát legalizálták. 
Az aktív eutanáziának közvetett formája is van, amikor olymódon segít az orvos, hogy "csak" beszerzi a méreginjekciót, de nem ő adja be. Ez már több országban legális, így Svájcban (ahol inkább mondanám, hogy nem tiltott, mivel a szövetségi parlament még nem foglalt egyértelműen állást a pontos irányelveket illetően), Németországban és Svédországban.
A passzív eutanázia tulajdonképpen a meghalni hagyás, vagyis a beteg kérésére életmentő vagy életfenntartó kezelésekről mondanak le. Ez a módszer bizonyos szigorú feltételek mellett Magyarországon is lehetséges.

A kérdés természetesen változatlanul igencsak vitatott, leggyakrabban a gyilkossággal és az öngyilkossággal veszik egy kalap alá. Azok azonban, akik gyógyíthatatlan betegségben, esetleg már elviselhetetlen fájdalmak között élnek vagy ilyen betegekkel foglalkoznak, inkább áldásként, megváltásként tekintenek rá. 

A hagyományos keresztény vallás elutasítja, főleg azért mert ellentmond az ötödik parancsolatban foglalt, ölésre vonatkozó tiltásnak. 

A svájci parlamentben már évek óta téma az eutanázia (Sterbehilfe, Suizidhilfe), eredménytelenül. Törvényi szabályozását elutasították. A meghalni vágyóval szembeni feltételek világosak - legyen felelősségének és döntésének teljes tudatában, kapjon teljeskörű információt és alapos megfontolás álljon a döntés mögött. A büntetőtörvénykönyv úgy rendelkezik, hogy aki önös érdekből segít másnak abban, hogy elvegye magától az életet, az 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, amennyiben a kísérlet megvalósul, esetleg sikeres is.

Két szervezet, pontosabban egyesület is van, mely a fenti paragrafusra hivatkozva eutanáziával is foglalkozik: a Dignitas és az Exit. A Dignitast 2005-ben alapították és 5.500 tagja van 60 országból. Az 1982-ben alakult Exit pedig Svájc legnagyobb taglétszámú egyesületeinek egyike, 75.000 taggal (65.000 nyilatkozatuk van arra az esetre, ha az illető olyan súlyos helyzetbe kerülne, hogy életben tartásáról önmaga már nem tudna dönteni).

Tevékenységi körük az eutanáziánál szélesebb körű, pl. tabuk nélküli beszélgetőpartnerek és tanácsadók az élet végi kérdésekben, öngyilkossági prevenciót végeznek és támogatják a hozzájuk fordulókat, amennyiben konfliktusuk akad valamilyen hatósággal, idősek otthonával, orvossal. Utóbbiakkal együtt is működnek és a megfelelő fórumokon küzdenek a betegek emberi jogaiért. A hozzájuk forduló méltó módon, kísérettel meghalni vágyóknak természetesen orvosi igazolással, pontosabban recepttel kell rendelkezniük, ugyanis a használt szer (NAP - natrium-pentobarbital) kizárólag vényre kapható a patikában.

Az Exit évente több mint 2.000 megkeresést kap, ebből 2012-ben 600 körülit tartottak indokoltnak (a többiek a tanácsadás hatására meggondolták magukat, ugyanis a halálvágy sok esetben csak segélykiáltás a környezet felé) és kb. 450 beteget kísértek aktív eutanáziával végső útjukra. Az ilymódon meghalni vágyók száma évről évre növekszik, mégpedig nem is kis mértékben. 2008-ban még csak 167 beteg élete ért véget az Exit közreműködésével.

Időről időre vannak esetek, ahol az Exit vagy a Dignitas megtagadja a kérvényező kérését. 2013-ban pl. egy 82 éves súlyos beteg hölgy fordult emiatt az ENSZ Emberjogi Bizottságához, mivel mind az orvos, mind az Exit megtagadta az eutanáziában való segítséget. Ezt követően a zürichi egészségügyi hatósághoz, majd a kanton legfelsőbb szervéhez is hiába fordult. Nem adta fel, végül Strassbourgban kötött ki panasza, aminek ott helyt is adtak, az Emberi Jogok és szabadságok védelméről szóló egyezmény 8. cikkére hivatkozva, ami a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogról rendelkezik.

Nem a konkrét esetben marasztalták el Svájcot, sokkal inkább az egyértelmű, világos szabályozást hiányolták. Arra szólították fel az országot, hogy dolgozzon ki olyan szabályozást, amely arra vonatkozóan is iránymutatást ad, hogy milyen körülmények, feltételek mellett juthatnak hozzá (ha egyáltalán) halálos betegségben nem szenvedők a szükséges méreghez és részesülhetnek eutanáziában. A hölgy esetére csak annyit mondtak, hogy a nem egyértelmű szabályozás miatt nem tudhatta biztosan, hogy kívánsága a méltó halálra elfogadásra talál-e, és ez a bizonytalanság bizonyára szenvedést okozott számára.

Mivel azonban egyelőre nincs egyértelmű szabályozás az orvosok számára, hogy ilyen esetekben mit tehetnek (legálisan), ez elegendő elrettentő erővel rendelkezik, hogy megtagadják a halálos méreg receptre való felírását.

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága is beismeri, hogy ilyen nehéz, etikai és morális aspektusokkal is rendelkező kérdésben politikai konszenzusra lehessen jutni. Ez azonban nem tántoríthat el egy demokratikus államot abban, hogy a döntéshez vezető úton elinduljon. A szövetségi parlament az esetet megelőző évben (2012-ben) úgy döntött, hogy az eutanázia újraszabályozását nem eszik napirendre. Az Exit ettől függetlenül ki szeretné terjeszteni tevékenységi körét a nem halálos betegekre is, természetesen csak erősen indokolt esetben. A társadalmi vita már folyik, az ellenzők féltik az időseket, akik attól való félelmükben, hogy családjuk számára csak terhet és magas költségeket jelentenek (igen drága az idősek otthonában való elhelyezés, ami Svájcban nagyon gyakori), családtagjaik érdekében inkább a halált választanák.

Azok azonban, akik igazolhatóan súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, továbbra is számíthatnak az illetékesek segítségére. Olyannyira, hogy sokan jönnek külföldről is Svájcba meghalni. 2008 és 2012 között pontosan 611-en. Az ilyen céllal utazók száma ezidő alatt megduplázódott.

Egy kutatásnak köszönhetően a következőket tudhatjuk meg róluk:
  • A 611 "Suizidtouristen" 31 különböző országból érkezett.
  • A legtöbben Németországból és Nagy-Britanniából, de még az USÁ-ból és Kanadából is jöttek.
  • A legfiatalabb 23, a legidősebb 97 éves volt. Az átlagéletkor 69 év.
  • Közel 60%-uk nő.
  • A betegek közel fele neurológiai betegségben szenvedett, további nagy csoportot a rákosok és a súlyos reumás esetek képezték.

Egy biztos - a méltó betegségtől és a fájdalomtól méltó módon megszabadulni vágyás igénye fennáll, de a kérdés annyira összetett és annyira egyedi minden eset, hogy törvényileg nehéz nyugodt szívvel szabályozni.

Cikkek magyarul itt, itt és itt, németül itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt, angolul itt.