2013. szeptember 28., szombat

Hová valósi a Milka?



Fotó innen

A Milka csoki származása kapcsán nagy bizonytalanság él az emberekben, köztük bennem is. Azt nagyjából mindenki tudni véli, hogy osztrák vagy svájci, de hogy pontosan melyik, azt már kevesebben tudják. Egy biztos, Milka csokival Svájcban még nem találkoztam (Németországban azonban igen).

Az őszi szünetre most vonattal utaztunk haza és egy alkalommal, amikor a vonat már vagy 10 perce állt egy állomáson, arra lettem figyelmes, hogy az egyik épületen van egy leszedett Suchard felirat, aminek a körvonala a hosszú évek során jól beívódott az épület falába, ill. egy még létező, lila Milka felirat.

Az ÖBB-nek hála a vonaton van wifi, így gyorsan meg is tudtam nézni az interneten a “Bludenz Milka” keresőszavakkal, hogy mi a kapcsolat kettőjük között (Bludenz állomáson álltunk).



És láss csodát, rábukkantam a Milka osztrák gyárára! Viszont, hogy mindenkinek igaza legyen, íme a teljes sztori.

A Milka csoki története Philippe Suchard svájci úriemberrel kezdődött, aki néhány svájci termékkel felpakolva elindult Amerikába, hogy azokat ott értékesítse. Ez a missziója nem járt túl nagy sikerrel, azonban ahol egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik, jelen esetben miközben vevőt próbált találni portékjának, megismerkedett az indiánok által már jó ideje ismert és használt kakaóbabbal. Ebből jól bevásárolt, majd hazatérve Svájcba, azon belül is Neuenburgba, 1825-ben kezdett el kézműves csokit készíteni. Ez a csoki még nem tartalmazott tejet, valódi sötét étcsokoládé volt. A készítés módját és receptjét titkosan kezelte. Egy évvel később bérleti szerződét kötött a szomszédos falu vízimalmával, ami megkönnyítette munkáját, s így már napi 25-30 kg csokoládét tudott előállítani. A Milka márkanevet 1901-ben regisztrálták.

Bludenz egy viszonylag kis település Ausztria Voralberg nevű tartományában, az ország nyugati nyúlványának legnyugatibb csücskében, közel a svájci határhoz. 30 évvel ezelőtt kis faluünnepként indult itt a Milka Schokofest, ami mára az ország egyik legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát. Kb. úgy kell elképzelni, hogy minden lilában úszik, ill. a csoki és a gyerekek körül forog.

A tehén egyébként nem azért lila a csomagoláson és a reklámokban, mert elszorította a csengő a nyakát. Már a kezdetek kezdetén is lila színű volt a csomagolás. A tehén már korán megjelent az alpesi környezetben rajta, de csak 1973-ban vált központi figurává, a Young and Rubicam reklámügynökségnek köszönhetően.



A Milka táblás csokik nagy részét ma a németországi Lörrachban gyártják (évi 120.000 tonna). További gyárak vannak a fent említett ausztriai Bludenzben (évi 60.000 tonna), a franciaországi Strassbourgban, ahol a pralinégyártás központja van, Pozsonyban, a lengyelországi Poznanban és a belga Herentalsban, ahol a Leo szeletek készülnek. A Suchard gyár 1990-ben került át a Kraft Foodshoz, vagyis egy multinacionális céghez (2012. óta Mondeleznek hívják). 

Csak érdekességképp, a Piros Mogyorós és a Sport szelet is a Kraft/Mondelez tulajdonába került, így már ezek a hagyományos magyar csokik sem Magyarországon készülnek (a multik a gyártást előbb utóbb átviszik más országba racionalizálás címszó alatt, és jó esetben ráírják a csomagolásra, hogy melyik országban készült, rosszabb esetben származási országként az EU-t jelölik meg). Azaz, amennyiben a Piros Mogyoróst magyar csokinak tekintjük, a Milkát svájcinak nevezhetjük. Az már más kérdés, hogy Svájcban miért nem kapható olyan kevés helyen (Dennerben és Manorban láttam, a nagy hálózatokban, tehát a Coopban és a Migrosban nem).

És azt vajon hányan tudják, hogy a Milka név mit jelent, honnan származik? Én ezt is csak most tudtam meg. Voila! Milch + Kakao, vagyis tej + kakaó = Milka

2013. szeptember 27., péntek

Privát szállásadók Svájcban is


 

Most találkoztam először ezzel a lehetőséggel és úgy gondoltam, hogy megosztom, mert biztos vannak olyanok, akiknek szükségük van rá. Svájc ugyanis vonzó célpont, akár nyaralásról, akár telelésről (síelésről), akár munkakeresésről van szó, a szállások azonban magyar fizetéssel szinte megfizethetetlenek.

Az airbnb nevű internetes platformról van szó.

"A 2008-ban a Kalifornia állambeli San Franciscóban alapított, és azóta is ottani székhellyel rendelkező Airbnb egy megbízható közösségi piactér azoknak, akik szeretnének egyedülálló szálláshelyeket meghirdetni, felfedezni és lefoglalni szerte a világon — online vagy akár mobiltelefonról. Legyen az egy lakás egy éjszakára, egy kastély egy hétre vagy egy villa egy hónapra, az Airbnb egyedi utazási élményekhez segíti az embereket, bármilyen árkategóriában, 192 ország több mint 33 000 városában." Idézet a magyar airbnb oldalról, tehát akár magyar nyelven is lehet keresni, ami még könnyebbé teszi a dolgot.

Rendkívül népszerű ez a megoldás mindkét fél részéről. Egyes források szerint naponta 100.000 ember él világszerte vele. Svájcban is sokan próbálják meg kiegészíteni jövedelmüket ilymódon. Egyedül Zürichre 945 találatot ad ki a rendszer. Vannak kedvező árú, de a hoteleket megszégyenítően drága kiadó szobák, lakások is. A hotelszakma egyébként már fel is van háborodva, mert szerintük olymódon teremtenek számukra konkurenciát, hogy közben nem tartják be azokat a szigorú szabályokat, amik rájuk viszont vonatkoznak (bejelentési kötelezettség, biztonság). Az meg külön etikátlan, hogy egyesek többért adnak ki egy szobát egy éjszakára, mint amennyiért egy egész hónapra bérlik a lakást, de ez már más kérdés.


 

De a jó hír az utazók számára, hogy akár már 30 frankért is lehet szobát bérelni egy éjszakára. Vannak olyan helyek, ahol felár ellenében még főznek is az emberre (házi koszt!). Másik jó dolog, hogy olyan helyeken is vannak kiadó szobák, házak, ahol egyébként nincs hotel. A portálon fönt van a szobát kiadók fényképe, amiből rögtön látjuk, hogy kivel laknánk egy lakásban, fényképek a lakásról és egy korrekt leírás. Olyan, mintha vendégségbe mennénk valakihez. Nem egy személytelen hotel, hanem nagyon is otthonos, hiszen valakinek a lakásáról van szó, amiben ő maga is lakik, csak éppen van szabad szobája. Érdemes megnézni. Azoknak is, akik kíváncsiak rá, hogy hogy élnek mások, más országokban, földrészeken. Legálisan nyerhetünk betekintést mások lakásába, olyan ez, mint egy globális lakberendezési magazin.

Fotó innen

2013. szeptember 26., csütörtök

1000 év történelme - térképen

Egy hihetetlenül érdekes animációra bukkantam: Európa térképének változásást mutatja be 1000-től. Úgy gondolom, hogy ezzel a 3 perces kisfilmmel jó pár történelem órát le lehet tudni egyben. Jó látni, hogy míg sok ország még sehol sem volt, Magyarország már mekkora "birodalom" volt. 

Csak emlékeztetőül: Svájc alapítása 1291. augusztus 1-jén történt, a 3 őskanton (Uri, Schwyz és Unterwalden) szövetségével. Az évek, évszázadok során szépen szaporodott a csatlakozó kantonok száma, legtöbben (6-an) 1803-ban csatlakoztak, közel 300 évig 13 kantonja volt az országnak. Az utolsó belépő - 164 év szünet után - Jura volt, 1979-ben. 1415-ből származik az első írásos dokumentum, amikor a szövetségeseket svájciként említik.

A Habsburgok elleni csatákban Schwyz kanton katonái fontos szerepet töltöttek be és az európai zsoldoshadseregekben is nagy jelentőségük volt. "A 14-16. században a svájci gyalogság Európa-szerte a legkiválóbb egységek közé számított. Az Alpok túlnépesedett völgyeiben a katonáskodás volt sokaknak az egyetlen lehetőség a megélhetésre és őket külföldi uralkodók szívesen állították szolgálatukba." (Wikipedia) Végül az 1386-os sempachi csata után a német krónikások a svájciak legendás győzelméről számoltak be, tekintet nélkül arra, hogy más kantonból származó harcosok is voltak-e a "svájci" hadseregben. A szövetség tagjai azonban nem használták ezt a gyűjtőnevet, hisz ők büszke berniek, zürichiek vagy történetesen luzerniek voltak. Mind egy külön világ (ehhez Svájcban kell élni, hogy az ember megérthesse)! Először az 1499-es sváb háború alatt fordult a kocka, amikor a svájciként csúfolt katonák büszkeségből maguk is úgy kezdték hívni magukat. Hivatalosan azonban változatlanul szövetségesekről (Eidgenossen) beszéltek. A 18. században az egyik krónikás a schweizerische Eidgenossen megnevezést kezdte el használni (és itt még nincs vége a történetnek) és ez került bele az 1803-as alkotmány szövegébe is.

Svájcot "svájciul" máig "svíc"-nek ejtik.

A filmben látható évszámok csak közelítőek!


2013. szeptember 25., szerda

Hol élnek a milliárdosok és mire költenek?


Fotó innen

A World Ultra Wealth Report idei jelentéséből megtudhatjuk, hogy hány szupergazdag él közöttünk és mire költik a pénzüket. A szupergazdagok (Ultra High Net Worth Individuals a hivatalos elnevezésük, rövidítve UHNW) csoportjának klubjába a belépő minimum 30 millió dolláros nettó vagyon. Összesen 200.000-en vannak a világon, ami azt jelenti, hogy 35.000 lakosra jut egy szupergazdag. Számuk az előző évhez képest közel 10.000-rel nőtt. Összvagyonuk 27,8 billió (ezerszer milliárd) dollár.

Észak-Amerikában élnek a legtöbben, 65.295-en, míg Európában összesen 53.440-en, a 3. helyen Ázsia áll 42.895 szupergazdaggal. Az európai listát Németország vezeti 15.770-nel, Anglia követi 10.515 fővel és Svájc a 3. helyezett, 5.595 szupergazdaggal, akik közül 61 dollármilliárdos. Zürichben 1.940 multimilliomos él, ezzel Európában a 3., Genfben pedig 1.460-an, amivel az 5. helyet érdemli ki. Az országokhoz visszatérve, az európai top 10 a következőképpen folytatódik a 4. helytől: Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Norvégia, Hollandia, Oroszország, Svédország. Magyarország 365 szupergazdaggal a 22. helyen áll, követlenül Finnország után. A magyar multimilliomosok összvagyona 40 milliárd dollár.

Talán nem meglepő, de a gazdagok között sincs esélyegyenlőség. A szupergazdagok 88%-a férfi, akik többnyire saját maguk gyarapították vagyonukat (80% self-made men), míg a nők általában örökléssel jutottak hozzá. Összességében 65% első generációs szupergazdag van, és csupán 14% a vagyont korábbi generációktól öröklők aránya (a különbözetről nem tudom, mi lehet). Itt azért megállnék egy pillanatra. A vagyonukért saját vállalkozásban megdolgozók, akik ugye 80%-ot tesznek ki, a kutatások szerint nem feltétlenül irigylésre méltó emberek. Idejük és energiájuk nagy részét ugyanis a business kitalálása, beindítása és működtetése teszi ki. Többnyire feleségük is teljes munkaidőben dolgozik vagy dolgozott, hogy férje megvalósíthassa álmát. A megszerzett pénz elköltésére alapvetően idejük sincs, nem vesznek drága autókat, luxuscikkeket, de még egzotikus nyaralásokra sincs idejük. Ha luxusról van szó, inspirációra és felvilágosításra van szükségük, hogy mi is az, és hogy élhetnének a vagyonuknak megfelelő szinten (forrás itt).

Akiknek viszont már van gyakorlatuk a pénz elköltésében, yachtra, magánrepülőgépre vagy villákra költenek. Átlagosan 53,6 millió dollárt fizetnek egy yachtért, 22 milliót egy privátjetért, férfiak és nők nem egyformán, mert a nők pl. többet fizetnek egy yachtért, de kevesebbet egy repülőért, viszont ingatlanba szívesebben fektetnek.

Vagyonunk megőrzésében, gyarapításában, vagyis befektetésében megváltozott a trend. Egyre inkább elfordulnak a nagyobb haszonnal kecsegtető, de kockázatosabb spekulációs ügyletektől és inkább magáncégekbe, ingatlanba, vagy tőzsdei árucikkekbe fektetik vagyonukat. A pénz mozgásának iránya a perifériákról elmozdult az erős gazdaságok irányába, így a célországok között van Németország, Svájc, Anglia, az USA, Szingapúr és Honkong.

A világ leggazdagabb embere Carlos Slim, 73 milliárd dolláros vagyonnal.

2013. szeptember 24., kedd

Marad a hadkötelezettség

 

A hétvégi népszavazás egyik eldöntendő kérdése a sorkatonai szolgálatra vonatkozott. Szüksége van-e Svájcnak állandó hadseregre és kötelező sorkatonai szolgálatra? A hidegháború vége óta 25 európai országban úgy döntöttek, hogy megszüntetik. 17-ben a mai napig is van, köztük Ausztria, Finnország, Norvégia, Oroszország, Moldávia, Kazahsztán és Törökország. Sok helyen azonban már ezeken a helyeken is szó van a változtatásról. A 26 NATO országból 20-ban már ismeretlen a hadkötelezettség, így Svájc inkább kivételnek számít (a hadsereg vezetője szerint Svájc szerencsére nem NATO-tag, így önállóan dönthet ezügyben is). Ezek a hivatásos hadseregek azonban gyakran háborús övezetekben harcolnak (pl. Irakban, Afganisztánban), amit viszont Svájc nem szeretne, ezért nincs is szüksége hivatásos katonákra, hadseregre (még mindig idézem a hadsereg vezetőjét).
Fotó innen


Svájcban a hadkötelezettek 65%-a kerül besorozásra és 45%-uk végig is szolgálja a kiszabott időt. Aki valamilyen okból kifolyólag alkalmatlan, az polgári szolgálatot köteles teljesíteni, ami a 21 hetes alapkiképzés másfélszerese.

A hadkötelezettség eltörléséért kampányolók azt szeretnék (népszavazás céljai itt), ha a jelenlegi hadsereg helyét egy önkéntes hadsereg venné át. Azonban még a szövetségi parlament is ez ellen szavazott, ugyanis attól tartanak, hogy többe kerülne elegendő számú önkéntes "felhajtása", mint a jelenlegi rendszer működtetése. A jelenlegi helyzet megtartása mellett az az egyik legfontosabb érv, hogy Svájc elveszíteni biztonságát, ráadásul krízishelyzetben önkéntesekre lenne utalva az ország. Összejönne-e elegendő önkéntes? A koszovói övezetre is csupán 200-an jelentkeztek.

A Gruppe für eine Schweiz ohne Armee (GSoA), a hadsereg nélküli Svájc csoport 1982-es megalakulása óta a hadsereg jelenlegi formája és nagyberuházásai ellen kampányol - kevés sikerrel. A mostani népszavazáson 73,2% döntött úgy, hogy maradjon minden a régiben. A GSoA meg akarta akadályozni az F-A18-as vadászgépek vásárlását, a hadianyagok exportját és a fegyvertartás szigorításáért is ringbe szálltak. Minden esetben alul maradtak. Nem jó ómen velük szövetkezni. Ilyen mérvű elutasítás esetén a hadügyminiszter nyugodtan hátradőlhet és a hadügy reformját sohanapjára időzítheti (Sankt-Nimmerleins-Tag). Ami nem biztos, hogy jó, mert azzal azért sokan tisztában vannak, hogy a hadkötelezettség jelenlegi formájában nem a legjobb megoldás. Vonatkozó cikk itt.
Fotó innen - Federert a hozzájárulása nélkül szerepeltették ezen a kampányanyagon

Nem mindenkinek van ideje háborúsdit játszani ...



További kampányfilmek "Nem kell, hogy így legyen" címmel itt és itt. Ha hadköteles fiú/férfi lennék, rám hatna ...

A jelenlegi hadügyminiszter és egyben kormányfő (Ueli Maurer) 2008-as hivatalba lépésekor azt a célt tűzte ki, hogy Svájcé legyen a világ legjobb hadserege. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az elmúlt 20 évben 800.000-ről 180.000-re csökkent a hadsereg létszáma. A tankok számát 900-ról 134-re redukálták és a korábbi (90-es évek elejei) 270 db vadászgép helyett már csak 87 db van, melyeknek több mint a fele kiöregedett Tiger típus.

Az SRF (a svájci MTV) készített egy dokumentumfilmet "A világ legjobb hadserege címmel". Avagy Ueli Maurer hogyan spórol milliókat és hogyan akar milliárdokat elkölteni.




Amennyire látom, a sorkatonai szolgálat és annak megszüntetése elég összetett kérdés. Hozzátartozik Svájc semlegessége, geopolitikai és gazdasági helyzete, az ország jóléte, a demokráciáról, a férfi-női szerepekről vallott publikus és nem publikus nézetei, a fegyverekhez való viszonyuk és még sok minden más.

Sokak szerint a katonaság alatt válik férfivé a fiú, miközben rengeteg új tudásra tehet szert. Mások szerint azonban, mint ahogy a kampányfilmek is mutatják, nem mindenkinek van ideje ilyen "játékokra". Az ellenzők, vagyis a sorkatonai szolgálat megtartásáért kampányolók szerint egy önkéntes hadsereg soha nem lenne elég nagy ahhoz, hogy pl. természeti katasztrófa idején az ország és lakói segítségére siessen, nem is beszélve az egyéb - alkotmányban foglalt - kötelezettségeiről. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a hadsereg jelenleg hasznot húz abból, hogy jól képzett sorkatonái is vannak (pl. informatikusok, kémikusok vagy egyéb speciális tudással rendelkezők). Az európai gyakorlat azt mutatja, hogy azokban az országokban, ahol megszüntették a sorkatonai szolgálatot, nagy gondot okoz a megfelelő számú önkéntes megtalálása. Angliában állítólag már a börtönökben is próbálnak sorozni, a spanyolok pedig Dél-Amerikában keresnek önkénteseket.

Nem csoda hát, hogy ilyen nagy arányban a sorkatonai szolgálat megtartása mellett szavaztak a választópolgárok.

Korábbi poszt a fegyvertartásról itt és itt, a hadiipari exportról itt.

2013. szeptember 23., hétfő

slow Up ...



Nem rontottam el, ez a helyes neve ennek a mozgalomnak, ami 2000-ben indult. Olyan nevet kerestek neki, amit az ország minden pontján megértenek (értsd: mind a 4 nyelven, vagyis okosan egy 5. nyelvet, az angolt választották). A slowUp tulajdonképpen a slow down, pleasure up összevonásából keletkezett és azt jelenti, hogy lassíts le és élvezd az életet. Ezt úgy kívánják elérni, hogy az ország kiválasztott vonzó és nagyjából sík pontjain kb. 30 km-nyi utat elzárnak a forgalom elől - a motorizált forgalom elől, hogy a biciklisek, deszkások, gördeszkások és gyalogosok szabadon közlekedhessenek rajta. Emellé vonzó programokat is szerveznek, számos szponzor bevonásával. Számos sátor, program, nyeremény várja látogatókat. A slowUp védett márka, a minőséget és az azonos színvonalat egy döntőbizottság garantálja.


Amíg a gyerekek ugrálnak, a szülők lazítanak

Ezen a hétvégén a Zürisee déli partján, Rapperswil környékén volt slowUp rendezvény. Az időjárás fantasztikus, késő őszi volt, talán ennek is köszönhető, hogy a városka zsúfolásig tele volt mindenféle kétkerekűvel. A helyszínen bérelni is lehetett őket. Sajnos a különlegesebbeket nem sikerült lefényképeznem, de a hagyományos bicikliken kívül láttunk tandemet, katonait, régimódit, lépőpedálosat és fekvő modellt is. A gyerekeket hol a felnőtt kerékpárhoz csatolható gyerekkerékpárral, hol a babakocsiként is funkcionáló fedett vontatmányban, esetleg a kerékpár elején lévő nagyméretű csomagtartóban vitték.




Katonai kerékpár - fotó innen

Fotó innen
Fotó innen

Amsterdam-Bici x Famiglia-Clicca x Ingrandirla
Fotó innen
Ez nagyon gyakori módja a kisebb gyerekek szállításának - Fotó innen
Fotó innen

Idén már az ország 18 pontján rendeztek ilyen autómentes napot, melyek népszerűsége évről évre nő. Rengetegen vesznek részt rajtuk, mint ahogy tegnap erről személyesen is meggyőződhettünk. Folyamatosan hömpölyögtek a biciklisek a városba, fiatalok, öregek, sportosak és súlyosabbak, tényleg mindenféle ember. Az volt az érzésem, hogy Magyarországon összesen nincs annyi bicikli, mint itt ebben a kisvárosban. 

Ezen a linken korábbi rendezvények fotóit és kisfilmjeit lehet megnézni.

A Rapperswilben készített fényképekből ízelítő a fényképes blogomon.

2013. szeptember 21., szombat

Évadnyitó Nyílt Nap az Operaházban



Egy újabb év telt el. Ezt több mindenből is észrevettem, sőt mi több, tudom is, a mai napon viszont az emlékeztetett rá, hogy ismét évadnyitó Nyílt Napot tartott a Zürichi Operaház. Idén is számos ingyenes és fizetős programmal próbáltak kedvet csinálni a zenével még csak barátkozó és az azzal már jó barátságban lévők számára az operaházba járáshoz. Nyilvános próbák voltak, színpadi technikai bemutató, az épület bejárása, és ami miatt a legjobban sajnálom, hogy nem néztük meg a programfüzetet, az az, hogy lemaradtunk az operaház műhelyeiről és a kosztümös, maszkos bemutatóról (a kosztümökben fényképezkedni is lehetett).

Tekintettel arra, hogy idén éppen csak fizetős bemutatók, előadások voltak, amikor ott voltunk, ráadásul a műszaki paramétereket, a színpadot és a nézőteret tavaly már bemutattam, most újabb fényképeket és az épület történetét szeretném bemutatni.

Az operaházat 1891. szeptember 30-án adták át, a nyitóelőadás Wagner Lohengrinje volt. Az épület 1100 nézőt tudott befogadni (háromszázzal többet, mint a leégett színház). Építéséhez Zürich első kőszínházának 1898. szilveszter éjszakai leégése után láttak hozzá (a Magyar Állami Operaház építését 1875-ben kezdték meg és 9 évig tartott, az ünnepélyes megnyitón a Bánk bán első felvonása és a Hunyadi János nyitánya mellett a Lohengrin első felvonása hangzott el, Erkel Ferenc vezényletével). A terveket egy bécsi építész iroda készítette, eredetileg Krakkó számára, ezért pillanatok alatt hozzá tudtak fogni az építkezéshez. Egyébként nagyjából ugyanilyen a zágrábi Horvát Nemzeti Színház és a wiesbadeni színház is.  


File:National Theatre in Zagreb.jpg
Zágráb

Wiesbaden

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/fd/Opernhaus_-_Sechsel%C3%A4utenplatz_2012-06-05_19-37-36_%28P7000%29.JPG
Zürich

Az operaház egészen 1964-ig Stadttheater néven működött és kezdetben prózai darabokat is játszottak benne. 1926 óta balett-, operett-  és operaelőadásoknak, matinéknak, valamint koncerteknek (pl. jazz) ad otthont. Ekkor nyílt meg ugyanis a Stadttheater, ahová átvitték a prózai darabokat. 1982-84 között átépítették és kibővítették az operaházat.

Visszatérve az évadnyitóra: a marketingje természetesen ennek a programnak is jó volt. Lufidekoráció, programfüzet, információs és jegyárusító sátrak, szóróanyagként héliumos lufi és operaházas biciklinyereg-védő. Az egyik szponzor felállított egy tengerparti ülőalkalmasságot (nem tudom, mi a neve, de a képen jól látható), ahol az egyes előadásokon szerzett benyomásokat lehetett elmondani. Ezeket rögzítik, összeállítanak belőle egy klippet, ami szabadon megtekinthető lesz (ha majd megtalálom és megosztható, belinkelem).


Az operaház előtti téren szabadtéri színpadot állítottak fel, ahol operafeldolgozásokat (opera reloaded) játszott a Don & Giovannis  nevű zenekar.



Néhány kép az épület belsejéből, ill. a teraszról.






2013. szeptember 19., csütörtök

Az Alpok sasszemmel

Sas hátán még úgysem ültem - és nagy valószínűséggel soha nem is fogok -, szelek szárnyán nem repültem. A repülés fantasztikus dolog, ezért nagy örömmel fogadtam egy dokumentumfilm («Les ailes de la liberté») előzetesét, melyben 1,5 percen keresztül úgy érezhetjük magunkat, mintha egy sas hátán ülve utaznánk, ugyanis a hátára erősítettek egy kamerát.




A dokumentumfilm két rétisasról szól, akiket 2 évnyi fogság után engedtek a szabadba. A rétisas egyébként 1959 óta nem él vadon Franciaországban. A filmben a rétisas a "Mer de glace"(Jégtenger) gleccser fölött repül, ami Franciaország, pontosabban a Mont Blanc legnagyobb és az Alpok 4. legnagyobb gleccsere a maga 12 km-es hosszával és legszélesebb pontján 2 km-es szélességével.

Itt a film, franciául. Ez pedig a projekt honlapja, szintén franciául (itt a honlapon egy rövidke kis film, gyönyörű).

2013. szeptember 16., hétfő

Hogy mondják "svájciul", hogy ... ?

Silvan "Sven" Wegmann karikatúrája


A FB-on van egy oldal, a neve Kantönligeist, ahol mindenféle érdekességet lehet olvasni a kantonális különbségekről. A szerkesztő különböző kérdéseket dob fel (szerinted melyik a legjobb kanton, melyik a legszebb város, hol élnél, ha nem ott, ahol, hogy mondják nálatok azt, hogy ...?), amire aztán jönnek szépen a válaszok.

Példaképp néhány szó, a különböző dialektusokban (ahol a válaszadó megadta, hogy melyik kantonból ír, ott én is odaírtam).

almacsutka (Apfelstengel, Apfelgriebs): Gröibschi (BE), Bütschgi (AG, GR, ZH), Gürgsi, Gigerschi, Gigertschi, Gigetschi (SO), Öpfelbütschgi (BL), Biegi, Gürbsi (AG), Grübschi, Butzn, Schtiehl, Bizgi, Bitzgi (SG, SH), Öpfelürbsi (Oberbaselbiet), Gitschi, Puschgi, Apfel Kerngehäuse

papírzsebkendő: Schnuderlumpe (TG), Nastiechli (BS), Nastüechli (BE, ZH), Nastuech (BL), Nastuärch, Needli (GR), Fazanettli (GR), Naselumple (BE), Naasduech, Nadtüechli, Schnützlumpu (Oberwallis), Rotzfahne, Rotzlappen, Tempolappa (ez a kedvencem), Böggealbum, Bögeaubum (AG), Fetze, Nasehudu

sírni (weinen): brüele (ZH, SZ), hüüle, böögä (GL), schriiä, briele (BS), gränne, lätsche (AG, ZH), tullu (VS), bäge, brägälä, flännu, grännä (BE), briege (BE), hüüle, plärä (BE, Emmental), surrä, päege

Egyéb gyűjtésből származik a következő: ich will - i wott, willst du? - wottsch du?

Kedvenc elköszönésem: "Schönes Tagli!" :)
Hát - többek között - ezért nem tudok jobban németül, mint amikor ideköltöztünk. Sőt ... egy német anyanyelvűt már nehezebben értek meg, mint régebben... Szóval, aki a nyelvgyakorlás miatt jönne Svájcba (vagy úgy gondolja, hogy idejön és közben bónuszként megtanul németül is), az felejtse el!

Aki viszont szeretne többet megérteni, annak változatlanul a Hoi zäme című kiadványt ajánlom (német-svájci német, pontosabban Züridütsch, ill. angol-svájci német, valamint francia változatban is kapható, és most láttam, hogy angol-Baseldütsch is van már). További könyvajánlásaim Svájcról ezen a linken.

2013. szeptember 14., szombat

Újból középkor, újból Lenzburg


Nagyon örülök, hogy Lenzburg olyan közel van hozzánk. Az autópályán 15 perc alatt odaérünk. Ebben a városban található a legközelebbi és Svájcban talán az egyik legjobb állapotban fennmaradt és legjelentősebb kastély, pontosabban fellegvár.

Ezen a hétvégén 3 napos középkori vásárt rendeztek a várudvaron. Mivel attól tartottunk, hogy olyan tömeget fog vonzani, hogy a hegy oldalában lévő parkolóban már nem lesz hely, ezért lent parkoltunk a városban. A katély/vár természetesen a hegy tetején található, így szép kis séta állt előttünk. 

A rövidebb, ámde megterhelőbb lépcsős útvonalon mentünk fel, időnként pihegve, levegő után kapkodva (ki-ki edzettségének megfelelően) meg-megállva. A kapuban korabeli ruhában öltözött emberek fogadták az érkezőket és nyomtak a kezükbe programfüzetet.



A kastély tövétől indulva, azt megkerülve végig kézműves termékeket árusító standokat állítottak fel, majd következtek az interaktív standok is, mint a szintén itt található íjászat. A kastély udvarán aztán pezsgő élet fogadott. Számos korabeli ruhába öltözött "statiszta", vagy későbbi szereplő járkált, ilymódon is középkori hangulatot varázsolva a helyszínre. Itt aztán nyílt tűz fölött készült a - szintén középkori - ebéd, volt a gyerekeknek szappankészítés (körömvirággal és levendulával lehetett díszíteni és illatosítani), papírmerítés, fonalszövés, fagomb lyukasztás, üveggyöngy-, patkó- és bőrkarkötő készítés, kőfaragás és gyalulás. 


Készül az ebéd


Alakul a B-betű

Szappankészítés

Elkészült az ebéd, fahéjas-szilvás-datolyás csirke, kezdődhet a kóstoló
Ebben főtt
Kis kóstoló adagok
Szilvalekvár-kóstoló


Fagomb-lyukasztás
A kedvenc cipőm :)
... és a másik - ez egy látogatón volt


Pihenő - az egyik kedvenc fotóm




A rögtönzött színpadon folyamatosan volt valamilyen program, udvari mutatványosok, táncosok, énekesek szórakoztatták a közönséget. A zenés-mutatványos páros, a Forzarello igazán nagyszerű hangulatot varázsolt.







A lovagteremben a korabeli írás kellékei, különböző madártollak, viaszok és pecsétnyomók voltak kaphatók, de ki lehetett próbálni a hattyútollal való írást is.





A lenzburgi kastélyt egyébként is nagyon szeretem, csodálatos helyen lévő, gyönyörű kastély, izgalmasan - különböző korok szerint - berendezve, de ez a program annyira odaillő volt! Nem volt túllihetve, nem volt nem odaillő árus, program, mindenhez oda lehetett férni, nem volt óriási tömeg, pont jó volt az embermennyiség. Az ingyenes étel is isteni volt (a receptet is kitették meg lehetett nézni), az ételárusok árai nem voltak elszálltak (egy extra hamburger ára 6 frank volt).

Továbbra is jó szívvel ajánlom ezt a helyet, akkor is, ha nincs ilyen program.

Korábbi posztjaim Lenzburgról: itt és itt.