2013. március 30., szombat

Húsvéti csoki


Idén is tiszteletünket tettük a Lind csokigyár üzletében és bekészleteztünk néhány kg csokoládét... Talán a képeken is látszik, hogy ez a csokiimádók Mekkája... (és ez még csak az egyik, a két üzlet közül).









Persze Húsvétra való tekinettel nyulakat is hoztunk haza, hogy ne érje szó a ház elejét. És mivel nem vagyunk tipikus magyarok, sőt, csokifogyasztásunkat tekintve leginkább a svájciakhoz hasonlítunk, nem is kis mennyiséget.

A 2005-ös statisztikák szerint ugyanis a magyarok nem igazán nagy csokifogyasztók. Míg az európai átlagpolgár évi 6,5 kg csokit fogyaszt, sőt, a csokinagyhatalomnak számító angolok, németek, svájciak 10-12 kg-ot, addig a magyarok csupán 3,2 kg-nyit.

A statisztika szerint minden svájci 610 g húsvéti csokinyulat ill. egyéb húsvéti állatfigurát fogyaszt évente. Bővebben ebben a cikkben lehet a témáról németül olvasni. Többek között arról is, hogy az emberek többsége a nyulat a fülénél kezdi meg, a francia svájciak pedig előszeretettel törik előbb össze, és majszolják darabokban.

 




2013. március 28., csütörtök

Kenyérfajták

 JuraGraubündenTessiner BrotZuger BrotBrot aus dem Kanton WaadtWallisser Roggenbrot

Az aktuálpolitika világából vissza az egyszerű hétköznapokhoz... :)

 Traditional Swiss Breads

Nemrég az egyik újságban a kenyérről volt egy alapos elemzés és ennek kapcsán - fényképestül - bemutatták a svájci kenyérfajtákat is. Azt hiszem, a Svájcban élők és a posztjaimat olvasók sem lepődnek már meg azon, hogy nemcsak a dialektus és az öntudat változik kantonról kantonra, hanem a kenyér is. Külön honlapja van a kenyérnek - shweizerbrot.ch néven. Ezen az oldalon ugyan sajnos csak 13-at mutatnak be a 26-ból (az aargaui, mint legkevésbé népszerű kanton, kimaradt), de mindegyik mellett van fotó, amiből jól látható, hogy mennyire eltérőek egymástól, mintha ezzel is másságukat próbálnák kifejezni.

A swissworld.org nevű soknyelvű svájci információs honlap is külön fejezetben foglalkozik a kenyér történetével és a kenyérfajtákkal.  Innen megtudhatjuk azt is, hogy Svájcban már évezredek óta sütnek kenyeret. A legrégebbi lelet i.e. 3530-ból származik és Twannban, a Bilersee mellett bukkantak rá 1976-ban. A helybéliek forró kövön sütöttek lapos kenyeret, amit hamuval fedtek be. A későbbiekben, egész pontosan a korai középkorban a kolostorok voltak kenyérsütésre berendezkedve. A St. Galleni kolostornak olyan hatalmas kemencéje volt, ami 1000 db vekni befogadására volt alkalmas. A mennyiség mellett a kenyerek sokfélesége is meggyőző volt: többféle gabonából többféle kenyeret sütöttek, kovászosat és kovász nélkülit is. A városok növekedésével azonban egyre nagyobb igény volt a kenyérre. A kolostorok helyét, ezirányú szerepét átvették a pékek, akik céhekbe tömörültek és szigorú szabályokat hoztak létre a minőség és a biztonság érdekében. Akit ezek megszegésén kaptak, azt büntetésképpen egy kosárban az emésztőgödör fölé lógatták. Csak úgy szabadulhattak ki büntetésükből, ha beleugrottaka gödörbe - természetesen az érdeklődő nézőközönség szeme láttára.

A legnépszerűbb és egyben a legdrágább a fehérliszt volt (ezért fordulhatott elő, hogy a molnárok időnként mészkőporral vagy csontlisszel toldották meg). A szegényebbeknek be kellett érniük a teljes kiőrlésű liszttel, ami a gabona magján kívül a héjat is tartalmazza. A legelterjedtebb a rozsliszt volt, azt követte a búza-, köles-, zab- és a tönkölyliszt. Ínségesebb időkben, amikor nem volt jó a gabonatermés, a pékek gesztenye- és makkliszttel,  gyökerekkel, sőt, fűrészporral dúsították a lisztet.

A középkorban a kenyér sokkal fontosabb táplálék volt, mint manapság, különösen a szegény emberek részére. Az elfogyasztott mennyiség is jóval több volt, mint ma. XVI. századi dokumentumokból kiderül, hogy egy szolgálólány napi 700-950 g kenyeret kapott. Összehasonlításképpen: egy svájci átlagosan 143 g kenyérfélét, péksüteményt fogyaszt ma naponta.

A XVIII. században a kenyér szerepe is megváltozott. Egyre gyakrabban használták helyi specialitásokhoz - elsősorban levesekhez, töltelékekhez. Ekkortájt kezdték a kenyeret a sajtfondühöz is felhasználni.

A XX. század 2. felében aztán rohamosan csökkenni kezdett a kenyérfogyasztás. Részben a kevesebb megerőltető fizikai munka, részben az egészségtudatosabb táplálkozás elterjedése miatt. Mára már jócskán lecsökkent a fehér kenyér ázsiója is, míg az egészségesebb barna kenyér felértékelődött. A kenyérfogyasztás folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Csupán az elmúlt néhány évben 8,5%-kal esett vissza. Ezt a trendet a Low-Carb mozgalomnak titulálják. Míg néhány éve a zsírok álltak az érdeklődés középpontjában és azokat kiáltották ki fő ellenségnek, ma a szénhidrátok foglalták el helyüket. Számukra már elérhetőek a tojásfehérje- vagy másnéven proteinkenyerek (Eiweissbrot).

Errefelé egyébként zsömle koszorú formában kapható (Chrustenkranz néven), kifli pedig nem létezik. A kedvencem a Laugenkranz.
Chrustenkranz
Laugenkranz

A nagy szupermarketekben látványpékség van és a Coop-ban van hónap kenyere. A tessini (Svájc olasz kantonja) kenyér mindig kapható.

Tessiner Brot

Ez egy 2010-es kenyér-reklám... :) Ez pedig egy angol nyelvű írás a témában.


2013. március 27., szerda

Piros lap...

 Rote Karte für Ungarn: Die Kika-Nachrichtenredaktion erklärt den Kindern die Situation in dem Land. i(Screenshot YouTube)/i

Már megint negatív színben jelenik meg Magyarország a külföldi hírekben...

A német ARD és ZDF KiKa (Kinderkanal) nevű gyerekcsatornájának egyik műsora, amolyan gyerekhíradója arról tudósítja a gyerekeket, hogy Magyarországon, ami az EU tagja, bizony nem mindig tartják magukat a Fidesz politikusai az EU szabályaihoz. Előfordul pl., hogy az újságírók nem tudósíthatnak szabadon, vagy rádióadók nem kapnak engedélyt, mert kritikusan nyilatkoznak a hatalmon lévő kormányról. Az Alkotmánybíróság jogait is megnyirbálta a hatalom. És - mint mondja a műsorvezető - ez bizony sokaknak nem tetszik az EU-ban, ezért vizsgálatot indítanak, hogy retorzióra van-e szükség Magyarország ellen. A német nyelvű gyerek-híradó itt nézhető meg.

A svájci hírekben pedig arról tudósítanak, hogy ez a gyerekműsor kiverte Orbán Viktornál a biztosítékot, és a gyerekek agymosásának titulálja azt. Természetesen hevesen tiltakozik azellen, hogy Magyarország ne tartaná magát az EU szabályaihoz, azonban országa szuveneritását nem hajlandó feladni. Véleménye szerint a kisfilm valótlanságokat állít és nem a tényeken alapul - aggodalomra ad okot, hogy a német gyerekeket félrevezetik az országgal kapcsolatban. Még azt is megemlíti, hogy Magyarországon ilyen nem fordulhatna elő: ha ilyen műsor kerülne adásba, készítőjének távoznia kellene állásából...

A Külügyminisztérium a budapesti német nagykövetségnél hivatalos panaszt nyújtott be.

2013. március 26., kedd

Helycsere - nyelvcsere

 storybild

Ezúttal már nem dialektusokról, hanem az országon belül használt különböző nyelvekről van szó.

A svájci hivatalos tv (SRF) múlt héten csütörtökön érdekes ötlettel lepte meg nézőit. A francia és a német nyelvű rész híradós műsorvezetőüi egy híradó erejéig helyet cseréltek egymással. De nemcsak a műsorvezetők, hanem a teljes híradós stáb helyet cserélt, ilymódon lehetőségük nyílt a nézőknek arra, hogy saját híreiket ezúttal más szemüvegen keresztül lássák (egy francia ajtú svájci egész másképp áll a dolgokhoz, mint egy német ajkú). A kísérlet nagyon pozitív visszahangra talált, az újságcikkek nem győzik hangsúlyozni, mennyire sármos volt a francia nyelvű műsorvezető. Sokan szívesen látnának ilyet gyakrabban. A híradóba itt lehet belehallgatni, itt és itt pedig az erről szóló cikk - bájos, ahogy a francia németül beszél. :)

Voltak, akik azon is meglepődtek, hogy milyen jól beszélnek más nyelven a műsorvezetők.

Ilyen is csak Svájcban fordulhat elő, ahol 4 hivatalos nyelv van és ezen a pici országon belül gyakorlatilag 3 ország (német, francia, olasz) jegyei - a maga építészeti stílusával, nyelvével, habitusával, kultúrájával.

Dialekt-App

 
Újra a svájci dialektus a téma, most azonban egy ingyenes telefonos App kapcsán. Ez ugyanis 16 szó alapján meg tudja állapítani, hogy a tesztelő honnan származik (konkrét településeket nevez meg a végén, nemcsak kantont!).

Többféle módon tesztel: egyrészt az adott szókincsből ki kell választani, hogy egy bizonyos szót (ezt irodalmi németben adják meg) hogyan használ, vagyis milyen szót használ helyette az ember. Mint ahogy magyarban is számos tájjellegű változata van pl. gyümölcsöknek, zöldségeknek (krumpli - kolompér, pityóka vagy egres - piszke, büszke, köszméte, csipkeszőlő, tüskeszőlő).

A másik módszer az adott szó kiejtési módja. Ehhez előre rögzített kiejtési módok közül lehet kiválasztani a miénkhez legközelebb állót. A legjellemzőbb az "e" hang zárt vagy nyitott kiejtése (gondoljunk csak a Vas megyei "e"-re). A nyelvészek megfigyelése szerint ha valaki elköltözik szülőhelyéről, sokkal valószínűbb, hogy megtanulja az új lakóhelyének szavait, minthogy kiejtésén változtasson.

Az App visszafelé is működik: ha beüt az ember egy helységnevet, meghallgathatja, hogy azt a 16 szót ott milyen formában és kiejtéssel használják.

Ez azonban még nem minden. Ha valaki úgy érzi, hogy az ő dialektusa nem található meg a rendszerben, azt megoszthatja az alkotókkal, természetesen a hely megadásával együtt, vagy ha eredményképpen nem jó helymeghatározást kapott, azt is jelezheti. Ilymódon folyamatosan bővül és javul az adatbázis, melynek létrehozója 2 nyelvész, a zürichi egyetemről. Érdekesség, hogy nem az egyetem szponzorálta a projektet, hanem magánszemélyek (10 ezer frank erejéig), ill. egy cég, a wemakit által. Itt megtekinthető, hogy hogy működik.

A száraz tudomány így válik szórakoztató játékká potenciálisan 3 millió mobil telefon birtokosa számára. Cikk itt.


2013. március 21., csütörtök

Idegenben otthonosan


Fotó innen

Expat-nek (expatriot) hívják azokat a munkavállalókat, jellemzően vezető beosztásban dolgozókat, akik cégük más országbeli irodájában dolgoznak kiküldetésben. Ezek a kiküldetések mindig meghatározott időre, 2-3 évre szólnak. A kiküldetés az egész család részére szól (persze a család döntése, hogy együtt maradnak-e és követik-e azt, aki kint dolgozni fog), ami azt jelenti, hogy míg a kiküldött (általában a férj, de előfordul, hogy a feleség) változatlanul ugyanannál a cégnél, csak más országban dolgozik (vagyis nagyjából ismeri a körülményeket, az embereket, noha sok újdonság van számára is), a család többi tagjának teljes mértékben elölről kell kezdenie mindent. Ez a helyzet annyiban különbözik a hagyományos külföldi munkavállalástól, hogy mindig meghatározott időre szól és a családok általában nem is terveznek tovább maradni. Innentől aztán 3 út vezet tovább: a szerződés lejárta után vissza a hazába, szerződéshosszabbítással tovább maradni, ill. új szerződéssel másik országban munkát vállalni. Ez szintén bonyolult téma, külön posztot érdemelne.

A rendelkezésre álló 2-3 év alatt teljesen új életet felépíteni - nyelvet jól megtanulni, jól működő kapcsolatokat, barátságokat kialakítani, megismerni az ország kultúráját, viselkedési normáit, felfedezni, hogy mit merre találunk - igencsak szűken és nem teljeskörűen lehet.

Az üzleti nyelv és a munkakapcsolatok megkönnyítik a dolgozó fél beilleszkedését, a partner azonban ott áll egyedül. Sokszor nem ismeri a helyi nyelvet, ha igen, akkor sem biztos, hogy kellő magabiztossággal és tökéllyel beszéli ahhoz, hogy ő is munkát találjon saját szakterületén, sőt, talán munkavállalási engedélye sincs az adott országban, így elég elszigeteltté válik. Vannak, akik ezt a "kényszerpihenőt" gyerekvállalásra használják, ami még inkább elszigeteltté teszi őket. Az idegen országban ugyanis nincsenek ott a rokonok, a barátok, a munkatársak - nincs kit felhívni, meglátogatni, nincs kivel beszélgetni (lássuk be, a Skype csak kis részben tudja a személyes találkozásokat kiváltani).

Mit lehet ilyenkor tenni? Ezt a kérdést járta egy kicsit körbe a Migros magazin mostani száma, 4 különböző országból érkezett, különböző érdeklődési körű nővel készült interjúja révén. Érdekes, hogy ezt az újságot nem szoktam olvasni, most teljesen véletlenül hoztam el egy példányt belőle (ingyenes kiadványról van szó). 

Svájc gyönyörű és élhető ország, az emberek - a felszínen - kedvesek, de zárkózottak. Valahol olvastam, hogy minél több külföldi érkezik az országba, annál inkább a hagyományaik és a dialektusuk felé fordulnak, így próbálván megőrizni önazonosságukat. Nem lehet könnyű ez egy olyan országban, ahol már 24% a külföldiek aránya. Ez a magas arány azonban lehetőséget is rejt a külföldiek számára - egy másik külföldivel sokkal könnyebb kapcsolatot kialakítani, ugyanis ő ugyanúgy otthonhagyta rokonait, barátait, és ezt az űrt szeretné kitölteni.

Egy biztos, és ezt saját tapasztalatból tudom, a dolgozó nők által hőn áhított "semmittevés" egyáltalán nem semmittevés, ráadásul sokkal nagyobb lelki megpróbáltatást jelent. A felszabaduló idővel valamit kezdeni kell, mégpedig értelmes dolgot. Önkéntelenül is elkezd az ember az önmegvalósításon gondolkodni, belefog olyan dolgokba, amikhez addig nem volt ideje, de szívesen csinálta volna. Elkezd azon gondolkodni, hogy minek van értelme és minek nincs, mi az ő saját értéke? Amíg az ember dolgozik, a munkahely, a pozíció, a fizetés meghatározza valamilyen módon az értéket (no nem az ember valójának értékét, de mégis egyfajta értékmérő). Amint azonban ez megszűnik, előtérbe kerülünk mi magunk, az, hogy milyen értéket tudunk magunkból előbányászni.

Az egyik interjúalany pl. kínai származású, de Angliában nőtt fel, bankban dolgozott, amikor az egész részlegét áthelyezték Angliából Svájcba. Neki igazán nem volt nagy a változás, hiszen reggel felkelt, a régi kollégáival együtt dolgozott, utána elment velük valahová iszogatni, hazament, tévét nézett, majd lefeküdt, Jó sok év eltelt, mire rájött, hogy az angolon kívül egy szót sem beszélt más nyelven. Aztán eljött az ideje, amikor úgy érezte, az élet ennél többet kell hogy nyújtson. Számos dolog érdekelte, szeretett volna megismerkedni velük, de mindenhol csak hosszú tanfolyamokra bukkant. Saját kíváncsiságát úgy elégítette ki, hogy maga alakított egy vállalkozást, melyben 3-8 órás, tehát egy napon belüli rövid kurzusokat, előadásokat kínál azok számára, akik előbb szeretnének belekóstolni valamibe, hogy az alapján eldönthessék, szánjanak-e időt és pénzt egy hosszú tanfolyamra, iskolára. Vendégelőadókat hív a legkülönbözőbb témákban: csokikészítés, sajtkészítés, feng-shui, családállítás, táplálkozás, make-up, social media stb. Azóta teljes idejét a vállakozás tölti ki, és minden előadáson, kurzuson maga is részt vesz. Létrehozta azt, amit keresett, de nem talált.

Évente 125 ezer külföldi érkezik Svájcba (miközben 30 ezer svájci hagyja el az országot). Vajon hányan küzdenek hasonló problémákkal és hányan vannak olyan talpraesettek, hogy a hátrányból előnyt kovácsoljanak?

2013. március 20., szerda

Megújulnak a vasúti WC-k


... legalábbis október végéig egy részük, egész pontosan 700 db a 3.549-ből (ezeket naponta 135 ezer alkalommal használják), mégpedig a távolsági emeletes vonatokon (szakértők számára: IC2000 és ICN vonatokon). A magyarországi vonatokon edződött ember számára már így is luxusnak minősülnek az itteni vonatok WC-i, mindig van víz, WC-papír, de itt ez nem elég. Most azt találták ki, hogy megszüntetik a nyitott elvezetésű (szabadba ürülő) vasúti illemhelyeket (ez egy hasznos és támogatandó elgondolás, hiszen a másik eléggé nem higiénikus) és egy kis optikai ráncfelvarráson is átesnek a helyiségek.

Na, és itt tessék megkapaszkodni! 4 különböző design-ú fóliával fogják felöltöztetni a WC-ket: lesz hangulatos otthoni fürdőszoba jellegű, alpesi hegyi panoráma, erdős és felhős ég. Látom lelki szemeim előtt, ahogy az ember elindul és végigjárja a 20 kocsis szerelvényt, hogy megtalálja a számára szimpatikus dekorációt:  a "szabadban", vagyis az erdei díszletek között, esetleg az otthoni fürdőszoba hangulatúban végezhesse a dolgát. 

A 2011-es teszt-fázis jó eredménnyel zárult, az utazóközönség jóval kellemesebbnek ítélte meg a kicsinosított WC-ket. És ha már lúd, legyen kövér: enyhe almaillatú illatosítóval is ellátják a megszépült illemhelyiségeket. Természetesen továbbra is az a legfontosabb, hogy a WC tiszta és működőképes legyen, ennek érdekében mindegyiket naponta egyszer takarítják és többször is ellenőrzik. Sokan azért is tartogatják hazáig a kis- vagy nagydolgukat, mert nem tartják elég vonzónak a vasúti WC-t. A WC azonban csak akkor tudja betölteni a küldetését, ha használatban van, ergo, valamivel vonzóbbá kell tenni...

Hogy mennyibe kerül a csinosítás (fólia + illatosító)? WC-nként 1.000 frankba.

Visszatérve a technikai átalakításra: a jelenlegi 2.114 zárt rendszerű WC-ből 1.150 már ma is környezetbarát bioreaktoros, ami öblítésenként csupán 5 dl vizet használ fel és a tartályt elegendő 2-3 havonta üríteni. A többi zárt renszerűt is csak 2-3 naponta ürítik. 2016 végéig már csak 180 WC marad nyílt ürítésű, amik a mindennapi forgalomban nem kerülnek bevetésre, kizárólag a mentesítő vonatokon fogják őket használni (ill. azokon a vonatokon nem végzik el a cserét, melyeket az év néhány napján mentesítő járatként állítanak csak forgalomba).

A jövő tervei között (5-6 év múlva), hogy külön férfi és női WC-k lesznek.

Vonatkozó cikkek itt, itt, itt és itt.


2013. március 19., kedd

Gyerekek és a média

Ugyan Bogi már nem a nemzetközi iskolába jár, de egy kedves barátnőm meghívására én is részt vehettem ma egy rendkívül érdekes előadáson. A vendégelőadó egy amerikai hölgy, Lisa Guernsey, akinek a témában meg is jelent már könyve Screen Time címmel. Ebben a könyvben azt járta körül, hogy mennyiben befolyásolja a 2-8 éves gyermekeket a képernyő különböző formái előtt eltöltött idő (játékkonzolok, videójátékok, tévé, DVD, iPad, e-book).

Bevezetésként egy nagyon érdekes home video-ra hivatkozott, ami a YouTube-on is fent van. A 9 hónapos baba először kap egy iPad-et, ezen igencsak jól eligazodik, ha valamire rábök, az reagál rá, tud nagyítani is. Utána kap egy színes magazint, amin viszont nincsenek ilyen funkciók! Hiába bökdösi a képeket, hiába húzza szét rajtuk az ujját, semmi sem történik. Gyanakodni kezd, hogy esetleg az ujja romlott el, ezért megbökdösi saját magát - csodák csodája, az ujjal semmi baj sincs, nagyszerűen lehet vele nyomást gyakorolni. Végkövetkeztetés: számára az újság, a képes magazin nem más, mint egy meghibásodott iPad...


Aztán itt van egy másik home video, amin a baba az iPad-en futtatott egyik programhoz beszél, ahhoz, amiben a cica visszamondja, amit hallott, csak egy kicsit más hangon. Időnként meg is simogatja, hogy doromboljon.



Valljuk be, ez azért más, mint amin mi, vagy akár a mi tizenéves gyerekeink felnevelkedtünk. Ma már sok országban az iskolák alsó tagozatában is iPad-en vagy számítógépen dolgoznak a gyerekek, nem ritka, hogy a házi feladat is a számítógéphez köti őket. A mostani gyerekek életének szerves részévé vált a képernyő mindenféle formája. Ezen a téren még igen kevés tapasztalat van, viszont már kutatják a témát.

A kutatók több feltételezésből indultak ki, melyek nagyrészt megdőltek (hogy rögtön az elején le is lőjem a poént).

1. Feltételezés - Az oktató jellegű műsorok hasznosak a gyerekek számára. A kutatás során a Clifford the big red dog című mesét nézették meg kisgyerekekkel, annak is azt a részét, amiben egy 3-lábú kutya bukkan fel a színen. A mese lényege a tolerancia hangsúlyozása lenne, hogy attól még, hogy valaki valamiben más, attól még ugyanolyan sok más szempontból és akár a barátunk is lehet, de legalábbis nem kell kiközösíteni. A filmkészítők és a felnőttek azt gondolták, hogy a mese jó hatással lesz a gyerekekre, megtanulják belőle mások elfogadását. Ehelyett megdöbbenten konstatálták, hogy a gyerekekben pont az ellenkezőjét váltotta ki. További vizsgálódás után rájöttek, hogy mindez azért lehetséges, mert a mese nagy része a kétségekről, a félelmekről, a másságról szól, csak az utolsó percekben fordul minden jóra. A gyerekekben azonban az marad meg, amivel hosszabb ideig foglalkozott a mese és még azt sem tudták feldolgozni, mire jött a rövidke feloldás, konklúzió.

2. Feltételezés - A háttérben futó tévéműsor nem hat a gyerekekre. Amerikában a hazaérkezési rutin 2. lépése a lámpagyújtás után a tévé bekapcsolása. Így gyakorlatilag minden gyerek úgy nő fel, hogy a háttérben megy valamilyen (bármilyen) tévéműsor és ezt teljesen természetesnek tartják. A kutatások azonban azt mutatták ki, hogy a gyerekek feszültebbek lesznek, rosszabbul alszanak ettől, sőt a játékokat is tovább és igényesebb módon játsszák, ha a szobában csönd van.

3. Feltételezés - 2 éves kor alatt nem ajánlatos elektronikus médiával szembesíteni a gyereket, vagyis pl. ne ültessük le a tévé elé. Ezt a vizsgálat után azzal egészítették ki, hogy egyedül ne, tehát ne a tévé legyen az elektronikus babysitter. Ha a szülő is a gyerekkel van, időnként megállítja szükség esetén a programot, lehetőség van a látottak megbeszélésére, akkor nem tartják károsnak.

Volt még néhány más feltételezés is, amikről most nem írtam.

A végkövetkeztetés a 3 C elmélet, a vonatkozó angol szavak kezdőbetűjéből:
1. Content matters - A tartalom fontos - tudja a gyerek követni a látottakat, megérti az üzenetet, van, aki szükség esetén elmagyarázza, segítsen feldolgozni a látottakat?
2. Context matters - A környezet is számít.
3. Every child is differenc - Vagyis minden gyerek más - ami az egyiknél beválik, a másiknál nem biztos, tehát személyre szabottan kell eldönteni, hogy kinek mit adjanak a kezébe.

Nevelési szempontból nagyon fontos még a média által uralt világban, hogy a gyereknek (nagyobbaknak is) határokat, korlátokat szabjanak a szülők a - bármifajta - képernyő töltött idő tekintetében. Érdekes módon ez növeli az iskolai teljesítményt is. Nem az a lényeg, hogy mi az a határ (10 perc, 1 óra, 3 óra), hanem az, hogy a gyerek érezze, a szülők foglalkoznak vele, nem mindegy nekik az, hogy akár egész nap a játékkonzolon lóg.

Ezen a linken látható a szerző összefoglalója (angol nyelvű) azon angol nyelvű weblapokról, melyek a gyerekeknek szánt különböző médiumokat és játékokat értékelik - szülő vagy szakértői szemmel.


2013. március 16., szombat

Teljesítménytúra


Ahogy az időjárás kedvezőbbre fordul, egyre gyakrabban túrázunk. Na, csak olyan koca-túristák vagyunk, de azért mégis. Múlt hétvégén pl. egy 11 km-es, 3 órás (erőltetett menetben számított), nagyon könnyűnek titulált túrával (Baden-Brugg) nyitottuk a tavaszi kiránduló-szezont. Mivel azonban minden fánál, érdekesebb jelenségnél megálltunk gyönyörködni, fényképezni, sőt, medvehagymát szedni, eléggé elhúzódott az út. És mivel volt menekülési útvonal egy közelebbi település irányába, egy kicsit lerövidítettük a túrát. Amit gyalog 3 óra alatt tettünk meg, az vonattal 8 perc volt visszafelé. :)

Ma került megrendezésre Badenben a Limmat-Lauf nevű helyi futóverseny, melyen - idén először - túraútvonalat is kijelöltek. Már a meghirdetéskor elhatároztuk, hogy ezen részt veszünk. Családilag be is neveztünk (nevezési díj 15 frank) a rövidebb útvonalra, kaptunk egy részletes térképét, a hátoldalán részletes leírással, hogy hol vannak időmérő pontok, onnan mikor merre tovább, ill. egy időmérő eszközt, amit az időmérő pontokon érvényesíteni kellett - az elsőt rögtön a startnál. A szervező aggódott is, hogy tudjuk-e az irányt, mert mostantól ketyeg az óra. Mi ugyan egy laza sétát terveztünk, de minden nevező és szervező nagyon komolyan vette a feladatot (menet közben komplett nyugdíjas klubbok trappoltak el energikusan mellettünk), igaz, ők nordic-walking felszereléssel könnyítették a haladást. Boginak nem nagyon fűlött a foga a túrához (úgy általában semmilyenhez, na de ilyen megterhelőhöz pláne nem), viszont engem hajtott, mert nálam volt az időmérő eszköz. Amikor azonban a lépcsőn felfelé meg-meg álltam, átvette tőlem, és onnantól ő ment legelöl, gyakran messze elhagyva minket.

Nevezéskor inkább leírtam a nevem betűzés helyett :)

Érvényesítés az első mérőállomásnál

 
A túra legelső szakasza volt a legkeményebb (leírás a verseny kiírásában itt) - 478 igencsak meredek lépcsőfokon kellett fölmenni a hegytetőre (a hosszabb túra 1522 lépcsőfok leküzdését jelentette volna, ebből 938 fölfelé és 584 lefelé - a leggyorsabb futó 55 perc alatt tette meg ezt a távot/szakaszt). 350 m-es tengerszint feletti magasságról indultunk, a túra legmagasabb pontja 514 m volt. Azzal biztattuk magunkat - miközben a tüdőnket kiköptük, a szívünk a torkunkban dobogott és a csípős hideg ellenére szakadt rólunk az izzadság -, hogy ha fölérünk, onnan már csak lefelé vezethet az út. Na de odáig el is kellett jutni... S valóban, utána lefelé haladtunk, majd ismét kezdődött a fölfelé menetelés (újabb nyugdíjasok húztak el mellettünk), a szemközti hegy csúcsa volt a következő kijelölt cél. Az utat kis szalagok jelezték. Ha a hosszabb túraútvonalat választottuk volna, akkor a 3. hegyet is meg kellett volna másznunk. Baden ugyanis a Limmat folyó partján, egy völgyben, több hegycsúcs ölelésében fekszik.


A nagy híd túloldalának lábán túlról indultunk, ideáig lépcsőn jöttünk

A szemközti hegyről jöttünk át erre a hegyre

A teljesítménytúrát végül 2.20 perc alatt abszolváltuk (Boginál volt ekkor már az időmérő, aki előre ment, de végül véletlenül a hosszabb útvonal jelzéseit követte, ezért egy 3., nem hivatalos úton haladt a túra vége felé). Összehasonlításképpen: a 8 km-es hosszú túra is teljesíthető volt 2 óra alatt... :)



Igencsak elfáradtunk, azóta csak heverek. Holnap valószínűleg mindannyiunknak erős izomláza lesz. A svájci normát még nem hozzuk...

Hivatalos képgaléria itt.

Friss hír, hogy felkerültünk a tabellára! :) A 9. helyen végeztünk - lehet, hogy többen nem is indultak? A kimutatás szerint 5,7 km-t tettünk meg és 230 m szintkülönbséget. A legjobb idő 54 perc volt (a miénk 2 óra 20 perc). Ebből ugye 20-30 perc a táv önkéntes kibővítéséből származik. :)


2013. március 15., péntek

Autószalon - Genf

 

Egyelőre még nem untuk meg. Idén 3. alkalommal mentünk el a világ legnagyobb és legrangosabb autószalonjára, amire több autógyártó is új modelljeinek premierjét időzíti, számos koncepcióautó is bemutatásra kerül (idén 34-et mutattak be, ezek listája a Wikipedián), sőt, időnként világsztárok is megfordulnak rajta (benne?). Schwarzenegger pl. idén is ellátogatott a genfi autószalonra. Mint oly sokan a világon, ő is nagyon szereti az autókat. Ahogy mondta, a gondot az okozza, hogy az autógyártás a gazdaság egyik motorja, az autók azonban nagymértékben hozzájárulnak Földünk levegőjének szennyezéséhez. Ezért már évekkel ezelőtt kiállt az alternatív meghajtású autók mellett. 2000-ben a Los Angeles Motor Show-n tartott sajtótájékoztatóján még csupán két ilyen modell volt kiállítva. Idén Genfben 50 modell. Ma már minden magára valamit is adó autómárka kihoz egy elektromos vagy hibrid (de már létezik vízmeghajtású is) autót, melyek amellett, hogy csendesek, nem szennyezik a környezetet, gyakran még szebbek, design-osabbak is (szerintem), mint a hagyományos autók. Olyannyira elkötelezett emellett, hogy Kalifornia kormányzójává választásakor építtetett egy autópályát Kanada felé, ahol kellő számú víz-töltőállomást is létesítettek. Ilyenek egyébként már Európában is vannak, de viszonylag elenyésző számban - összesen 67 db. Németországban és a skandináv országokban van a legtöbb (Wikipedia).




Ami a helyszínen látottakat illeti, nem akarom ismételni magam, mert visszaolvasva, hogy 2 évvel ezelőtt mit írtam, szinte szóról szóra ugyanezeket most is leírhatnám. Korán keltünk, mert még mindig 3 óra (illetve mentesítő járattal 3.12 perc) a vonatút tőlünk Genfbe. Hatalmas előnye volt ennek, hogy még minden csöndes volt, amikor elindultunk, kivéve a madarakat, akik olyan gyönyörűen énekeltek, hogy csuda! Megilletődve hallgattuk őket.

Érkezésünkkor extázisban lévő férfiak hadával egyetemben haladtunk a pavilonok felé. Én előtte még megnéztem a szabadtéren felállított Recycling Art nevű kiállítást. Hihetetlen kreatívak az emberek, itt pl. különböző csavarokból készített óriási és aprócska szobrok bizonyították ezt.




Bent hatalmas tömeg fogadott, de azért még oda lehetett férni az autókhoz. A legnagyobb tumultus a Lamborghini és a Ferrari standjánál volt - nem csoda, ezek az autócsodák fantasztikusan szépek. Én alapvetően a nem teljesen apró, de nem is nagy, inkább közepes méretű autókat szeretem vezetni, mert még jól belátható, elfér és nem túlzó méretű, de ha milliárdos férfi lennék, azt hiszem én is beszereznék egy ilyen autócsodát.






Egyelőre beértem annyival, hogy beültem egy Porschéba. :)


Életképek, látogatók 



Az idősebb ...
... és a fiatalabb generáció
A részletes helyi beszámoló helyett most egy kicsit a kiállítás történetéről: a jelenlegi autószalon ősét 1905-ben rendezték meg először Genfben, Nemzeti Autó- és Kerékpárkiállítás néven. 1982 óta a belvárosi  Palais des expositions helyett a reptér tőszomszédságában található Palexpo vásárváros területét népesítik be minden év március első felében az autók. Az áttekinthetőséget nagyban segíti, hogy ma már nem csupán szőnyegek és növények szolgálnak dekoráció és térelválasztás gyanánt, hanem 140 cm-es magasságig megemelhetőek a standok.

File:Le Salon de l’automobile au Bâtiment électoral - 3, Genève, 1924.jpg
1920 - Fotó innen
A sokmárkás nagy cégek mindig fal melletti standot vásárolnak (3 év tapsztalata, hogy nem cserélgetik a helyeket, mindenki mindig ugyanazon a  helyen található), és a teljes falat beépítik, óriási kivetítővel, ügyfél-pihenővel (lounge), ahol nasival, itallal kedveskednek az arra jogosultaknak (a márkakereskedések adnak kártyát a náluk autót vásárlóknak a belépéshez). Egy-két autót fügőlegesen a falra "szereltek", másokat egy lejtőn helyeztek el, hogy messziről és jobb/több szögből is jól látható legyenek.



Az ellátmány
Panorámás kilátás a lounge-ból
2009-es adat, miszerint 30 ország 260 kiállítója 900 autót mutatott be 102.000 m2-nyi területen, melyre 80 ország 5.000 újságírója is érkezett. A látogatók száma évente 700 ezer körül mozog.

Érdekesség, hogy 1907-ben Zürichbe vitték át a kiállítást, mert Genfben autó-ellenes hangulat uralkodott, ugyanis az autókat veszélyesnek gondolták a gyalogosokra nézve (és persze igazuk is volt). 1908-1922 között szünetelt az autószalon Svájcban. 1940-1945 között pedig a II. világháború miatt nem rendezték meg. (Wikipedia)

Fotók itt.