2011. augusztus 30., kedd

Szegénység Svájcban

Ez most nem egy oximoron, hanem a svájciak által hivatalosan kiadott információ.

A szegénység fogalma itt a következő: szegény az, aki nem tudja elérni a társadalom normál életszínvonalát.

Ehhez egy egyedülállónak 2.200 frankra, egy 2 gyerekét egyedül nevelő anyának 3.800 frankra, egy 2 gyerekes házaspárnak pedig 4.600 frankra van havonta szüksége.

2007-ben a svájci lakosság 9%-a számított szegénynek. Ez összesen 380 ezer ember. Egyik fele munkanélküli, a másik fele pedig az, aki munkával sem tudja elérni a normális élethez szükséges minimumot. Ide tartoznak általában az egyedülálló szülők, illetve a sokgyermekes családok, no meg a külföldiek. A legrosszabb esetben munkával sem tudnak annyit keresni, mint azok, akik szociális segélyt kapnak (és nem dolgoznak).

Idei adat, hogy az olló egyre nagyobbra nyílik a legalacsonyabb és a legmagasabb keresetek között: most 18x-os a különbség. A Shell és a Migrolino (a Migros csoporthoz tartozó benzinkút) pl. éhbérért dolgoztatnak és nem is fizetnek ki minden ledolgozott órát (munkaidő előtti takarítást, kasszazárást, ilyesmit). Ráadásul nő a feketemunkások száma is - ők Kelet-Európából érkeznek ide és elsősorban az építőiparban dolgoznak. Nem ritka, hogy a minimálbér felét fizetik nekik (15 frank/óra), vagy még annál is kevesebbet (csak azt már nem merik bevallani az ellenőrnek.

2011. augusztus 29., hétfő

Hip-hop

... ez most nem a Vuk... :) Bogival ma elmentünk megnézni egy hip-hop edzést. Niki nyaggatta a szüleit, hogy ő szeretne járni hip-hop-ra, így kerestek neki egy helyet, ahol van az ő korcsoportja számára edzés. Ma suli után megkérdezték, hogy Bogit nem érdekelné-e a csatlakozás. Érdekelte. Én is örültem, mert szeretném, ha Bogi valamit mozogna és az iskolai lehetőségek nem igazán érdeklik. Oké, foci és tájékozódási futás között lehet választani. Ez még akkor sem vonzó számára, ha történetesen pont az ausztrál tájékozódási futás bajnok az edző.

Így hát odamentünk, de kiderült, hogy a kezdő csoportban nincs szabad hely. Azért végignéztük. Utána jöttek a kicsit nagyobbak, de azon Bogi már nem akart ott maradni, pedig arra be lehetett állni. Egy kicsit erőszakot tettem rajta, és kvázi belöktem az edzőterembe. Ezt egy órán keresztül duzzogással és gyilkos tekintettel "honorálta", és próbálta egyáltalán nem élvezni a mozgást. Pedig tudom, hogy tetszene neki.

Rajtuk kívül még volt jó néhány első alkalmas, ezért a haladóbbak kaptak egy-egy kezdőt párnak. Szerintem klassz lesz, itthon azért kiderült, hogy Bogi mégiscsak szívesen járna, bár azért egy darabig még duzzogott. Egy kicsit feszélyezi, hogy vannak, akik már nagyon ügyesek, ő meg még nagyon nem, de mindenki volt egyszer kezdő.

2011. augusztus 28., vasárnap

Aarau


Kantonunk fővárosa Aarau - épp ideje megnézni, 1 év eltelte után. Az ország legtávolabbi pontjain is jártunk már, a szomszédságban lévő városban pedig még nem. A város szélén található egy vadaspark, Roggenhausen Wildpark néven.

A svájci szokásoktól eltérően mind a parkolás, mind a "belépés" ingyenes. Tulajdonképpen nincs is hová belépni, ugyanis az ember csak sétál az erdőben, a hegyoldalon, aztán egyszercsak egy hatalmas bekerített területhez ér, ahol - az alig belátható - távolban szarvascsorda látható. Békésen üldögéltek, heverésztek, legelésztek a távoli lankás hegyoldalon. Már egy kicsit távolabb jártunk, amikor visszafordultam, hogy még egy pillantást vessek rájuk. Ekkor azt láttam, ahogy fenségesen vonulnak nagy sebességgel (ide milyen ige illik, ami ezen állatok gyors haladását fejezi ki megfelelő módon?) a terület egyik sarkából a másik vége felé. Tényleg nagy területet kell elképzelni, tehát mintha valóban a szabadban élnének. Fantasztikus látvány volt.

A többi állat már egy kicsit kisebb - de még mindig viszonylag nagy - élőhelyet kapott. Voltak még muflonok (ők elrejtőztek, egyet sem láttunk), vaddisznók, nagy szakállú kecskék, mormoták (ők is elbújtak, vagy tévedésből nyári álmot aludtak), wallisi feketeorrú birkák (rájuk nagyon kíváncsi voltam, mert a fényképek alapján iszonyú édesek), pónik, nyulak, effélék - no meg rengeteg darázs a büféasztaloknál. Egy arborétum és egy gyümölcsös is tartozik a területhez, no meg grillező hely, mint minden magára valamit is adó helyen errefelé. A wallisi barikat alig találtuk meg, mert bevackolták, vagyis jól álcázták magukat, és csak a bundájuk fehér része látszott. De Bogi kitartó állateledel-dobálásának köszönhetően egyszercsak felemelték a fejüket, felálltak és teljes pompájukban csodálhattuk meg őket.

2011. augusztus 27., szombat

Svájci Magyar Iskola


A tavalyi tanév itthoni magyar vizsgára való felkészülése után úgy döntöttünk, hogy ennek egy részét az itteni magyar iskolára bízzuk. Ma volt az első tanítási nap. Mindig szombaton délelőtt van (hurrá, szombaton is korán kell kelnünk, sőt, korábban, mint hétköznap), Zürichben. Az oktatás a Zürich kanton által elismert és a kanton oktatási rendszerébe integrált. Egy zürichi általános iskolában zajlik a tanítás. A termek felszereltsége egy kicsit eltér a magyar iskolákétól (legalábbis azokétól, amiket én ismerek). A teremben 2 fénymásoló, számítógép, komplett mosogató. Sok-sok fény, panorámaablakokkal.

Az 5-6. osztály tanára Parragi László, aki a leuveni katolikus egyetemen végzett orientalisztikát, valamint a Louvain-la-Neuve-i egyetemen magyar nyelv- és irodalom szakot.

Ebből már látszik, hogy összevont osztályok vannak (1-2., 3-4., 5-6.). Az 5-6. osztályban így ma 9-en voltak. Nem tantárgyak vannak, bár a "tanterv" szerint magyar nyelv és irodalom, ill. történelem az, amit a gyerkeknek megtanítanak. A mai téma a magyarországi megyékkel való ismerkedés volt (a már itt svájcban született magyar gyerekek közül volt, aki még azt sem tudta, mi az, hogy megye). ABC-sorrendben kellett őket felsorolni, ha nem ment, márpedig nem ment, akkor kimehettek a tárlára felrakott térképhez, hogy onnan írják le. Aztán a megyék nevében elrejtett szavakat keresték ki (ez már magyar nyelv), és az egyes megyékhez tartozó érdekességeket is elmondta a tanár. Bevallom, én pl. nem tudtam, hogy a 3-nevű megyék a magyar lakta területek nagy részének szomszédos országokhoz való csatolása után alakultak ki, mivel nem a megyehatárok mentén történt a felosztás. Ahol volt maradék megye Magyarország területén, azt hozzávették az itt maradt egészhez (pl. Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén - tényleg mind határmenti megye).

Beszéltek még környezetvédelemről és tulajdonképpen minden egyébről, ami valahogy szóba került. Úgy tűnik, hogy az itteni tanárok szenvedélyből tanítanak, örömmel. A gyerekek szabadon közbeszóltak, felálltak, mégsem kellett őket fegyelmezni, végig figyeltek (én is bent voltam).

Házi feladat a nyaralás élményeinek leírása 2 oldalban (magyar nyelvtan és fogalmazás gyakorlása).


Utána még benéztünk a Globus Delikatessbe (kávéért), ahol mindenfélét kóstoltattak (sajt, szalámi, olívabogyó, csoki), olívaolajból is kb. 7-félét. Ezeket oda-vissza végigkóstoltuk, kis kenyérkockákat beléjük mártva. A kedvencünk a Chateau d'Estoublon - óriás parfümösüvegbe töltött - olívaolaja volt, pedig nem akármilyen vetélytársak voltak. Volt - többek között - citromos, pisztáciás, oregánós, rozmaringos. De ez a provanszi olívaolaj-különlegesség verhetetlen! Friss, tiszta ízű, zamatos - és persze méregdrága (50 frankra volt leértékelve a 75 ml-es üveg).

Badenben is várt még egy kis kóstoló, ott ugyanis a vasútállomás alatti üzletsor ünnepelte 10. évfordulóját és ennek örömére mindenféle műsorral, kedvezményekkel, ajándékokkal kedveskedtek az arrajáróknak. Így jutottunk baseball sapkákhoz és a város legjobb kávézójának ingyen osztogatott lekváros fánkjához.

Koncertek

Aargau kanton székhelye (mi ebben a kantonban élünk) Aarauban van, ahol a tegnapi és a mai napon egész nap ingyenes koncertek vannak, idén 7. alkalommal (Musig i de Altstadt). Az egyik fellépő a zürichi sztárzenész Adrian Weyermann, újabb "felfedezettem" a svájci zenepalettán. A másik nagy név Sina, őt már korábban méltattam. :)

2011. augusztus 26., péntek

Vendégség

Mára meghívtam néhány anyukát a suliból, egy kis iskolakezdési beszélgetésre, magyar reggelivel. Szinte mindenki el tudott jönni, így 10 felnőtt és 2 gyerek volt itt. A magyar ételeknek nagyon nagy sikere van. Téli szalámit és Gyulai kolbászt kínáltam magyar paprikával (időnként lehet itt is kapni), sütöttem hozzá kenyeret és saját készítésű lekvárjaim is voltak, kaláccsal.

Tapasztalatok:
- Aki megkóstolja a Pick szalámit, az beleszeret. Már 3-an vásárolnak az itteni ismerőseim közül rendszeresen (Németországban a Kaufland árulja a kisebb rudat), szerintem most további híveket gyűjtöttem.
- A meggyet senki sem ismerte (holland, amerikai, belga, finn, angol). Vicces volt, ahogy próbálták megérteni, hogy mi is az. Ecetben eltett cseresznye? Vadcseresznye? Viszont a meggylekvár nagyon ízlett nekik.

Rengeteg virágot kaptam, szépen kidekoráltam velük a lakást és a teraszt. :)

Egyelőre még hőség van, de 4-es fokú viharjelzés van az országban, ugyanis a mai 30 fok fölötti időjárás után holnapra 18 fokot jeleznek, de reggelre csupán 10-et! Viharos erejű szél, jégeső kíséri a hideg levegőt. A hóhatár a hegyekben 1500 m-nél lesz holnapra, vagyis az ennél magasabban fekvő területeken beköszönt a tél... Néhol holnap havazásra is lehet számítani...

2011. augusztus 23., kedd

Macskaland light


Olyannyira light, hogy a kaland része csupán annyi, hogy kb. 1 hete van egy macskánk, aki nálunk heveri ki küzdemes, fáradságos életét. Itt tulajdonképpen minden macska kövér, állandóan 3-4 lesben áll a mezőn, egérre-pocokra, miegyébre várakozva. Szóval, ha nem is lenne gazdájuk, akkor sem halnának éhen.

Ez a mi cicánk viszont nagyon csinos, bár ő sem mondható gebének. A szokásosnál kicsit nagyobb hasa még azt a kérdést is felvetette, hogy esetleg kiscicákat vár. Hogy valójában nőstény-e, azt nem is néztük. :)

Szóval jön, megmosakodik, lepihen, Bogival játszik, ill. fordítva, Bogi játszik vele, majd megint visszahúzódik egy kis pihenésre. Van egy kedvenc helye, egy bokor méretű fűféle, aminek a tövébe bebújik és ott szunyókál. Időnként kukucskál befelé az ajtón, noha mi kint vagyunk a teraszon. Enni akkor sem kap - bár gyanítom, már így is hozzánk szokott. Eleinte csak estefelé jött, most már napközben is többször benéz, hogy van-e itt valaki (jó társaság, ill. némi harapnivaló).

2011. augusztus 20., szombat

Konstanz régió


Konstanzban volt dolgunk, de mivel ott már annyiszor jártunk, összekötöttük egy kis környékbeli kirándulással. Valójában rengeteg látnivaló van arrafelé, igazából nem is volt könnyű kiválasztani, hogy mit nézzünk meg. Bogi kedvéért a salemi majomparkot választottuk (Affenberg). Ehhez felgördültünk egy kompra (nagyon gyakran közlekedik, kb. 10 percenként és 4 sávban állnak rajta az autók), pillanatok alatt átértünk a tó túlsó partjára, Meersburgba. Oda is érdemes elmenni, vár, meg szépséges óváros várja a látogatókat, közvetlenül a tóparton, a hegyoldalon.

Innen kb. 10 km-nyire található Salem városka. Ennek van egy hatalmas, gyönyörűséges vára (Schloss Salem), jobban mondva várkomplexuma. Hazafelé menet rápillantottunk, ide egész biztos vissza fogunk menni. Itt 1134-ben alapítottak a ciszterciták rendet.

Végül megérkeztünk a majmokhoz. Először is a rengeteg gólya nyűgözött le minket. Ugyan Magyarországon is honos madár a gólya, ennyit egy kupacban még sosem láttunk. Fantasztikus látvány, ahogy 30-40 gólya köröz az ember feje fölött, olyan méltóságteljesen repülnek hosszú csőrüket és lábukat kinyújtva.

De az igazi látványosságot mégiscsak a majmok jelentették. A parkban kb. 200 berber makákó él. Mielőtt beengednének, a kapu előtt minden kis csoportnak elmondja egy ott dolgozó, hogy mik a főbb szabályok. A majmokat nem szabad megfogni, megsimogatni, viszont lehet őket etetni a bent ingyenesen beszerezhető pattogatott kukoricával. Ezt pedig olymódon, hogy az ember az egyik markában viszi a kukoricát, ezt eldugja a háta mögé, a másikba meg beletesz 1-2 db-ot és ezt kinyújtott karral, nyitott tenyérrel odanyújtja a korláton üldögélő majomnak. Valóban ott ücsörögtek jó páran, nasira várva - a látogatók minden korosztályának legnagyobb örömére. További szabály, hogy nem szabad bevinni semmilyen ételt, italt, mert a majmok úgy gondolhatják, hogy kiszolgálják magukat az ember táskájából. A kölyköket, ill. a kölyküket hordozó nőstényeket sem szabad etetni, mert nagyon óvják kicsinyeiket.

Igazán fantasztikus élmény, hogy testközelben, nem rács mögött láthatunk majmokat, akik elveszik a kezünkből a kukoricát. Még azt is tapasztalhattuk, hogy mindegyik más személyiség. Volt olyan, aki csak tessék-lássák, oda sem figyelve vette el a kukoricát. Más ránk nézett közben. Volt, amelyik alig érintette a kezünket, más sokkal jobban elidőzött. Finom puha kis kezük van. :) Egy fiatalabb példány pedig egész odáig vetemedett, hogy elkezdett fogdosni minket - bár inkább az a csoda, hogy a többi nem tette! A táskánk pántja érdekelte, legalábbis első körben. De tovább nem jutott, mert mindig gyorsan arrébb álltunk (én mondjuk felpattantam, mert sosem lehet tudni, mekkora erő van egy ekkora kis majomban - még a végén elszalad a táskámmal).

Egyébként Marokkó és Algéria hegyeiben élnek, 2000 méter tengerszint feletti magasságban. Ott hasonlóak az időjárási viszonyok, mint a Bodeni tó térségében, ezért is érzik olyan jól magukat itt. Veszélyeztetett faj.

Csak ajánlani tudom ezt a kirándulást, felnőttenek, gyerekeknek egyaránt. Belépő felnőtteknek 8, gyerekeknek 5 euró, családi jegy 20,5.

Este itthon tűzijátékban gyönyörködhettünk, 3 helyen is elég nagy, kb. 10 perces előadás ment. Olyan jó, hogy itt sem kell lemondanunk az augusztus 20.-i tűzijátékról! Kár, hogy nem tudom, hogy itt milyen apropóból volt, mert egyébként nem szokott lenni, csak augusztus 1.-én.

Fényképek a kirándulásról itt.

2011. augusztus 19., péntek

Magyar vonatkozás

Egy itteni hírportálon bukkantam erre az anyagra. A hírportál az olvasók kedvenc videóit gyűjti. A mai napra egy magyar videó került fel. A kreatív és agyament magyarok ...

2011. augusztus 17., szerda

Iskolakezdés

Múlt hét pénteken egy orientációs nappal kezdődött az iskola. Először az igazgatónő üdvözölte a gyerekeket és a szülőket, bemutatta a felsős tanári csapatot, majd a gyerekeket elvitték szintfelmérő tesztet írni és egy kicsit összerázódni, a szülőknek meg tartottak egy kis tájékoztatót.

Ennek keretében elmondta az igazgatónő, hogy a felsősöktől már sokkal nagyobb felelősségtudatot és önállóságot várnak. Minden gyereknek van egy kulccsal zárható fémszekrénye (mint az amerikai filmekben, legalábbis amik iskolában játszódnak), ehhez kapnak egy kulcsot és egy "tabletet" is (azt már nem a szekrényhez), ami egy speciális laptop, forgatható a képernyője és azt hiszem írni is lehet rá (a képernyőre). Ezt a nap végén szintén elzárják. A kulcsot és a tabletet év végén kell majd leadni.

Külön megkértek minket, szülőket, hogyha a gyerek otthon felejt valamit, ne vigyük utána, meg kell tanulnia, hogy saját maga szervezze az életének az iskolához kapcsolódó részét és felelősséget vállaljon a tetteiért, vagy azok hiányáért. Hibázni lehet, csak tanulni kell a hibákból és következményekből.

Érdekes volt arról is hallani, hogy milyen változásokra számíthatunk gyerekeinkkel kapcsolatban. Sokan a sajátunkra ismertünk máris... "Ki ez a gyerek, akit eddig olyan jól ismertünk, most meg teljesen másmilyen?!" Állítólag most különösen fontos, hogy fekete-fehéren tudják, hogy mit szabad és mit nem, mi jó és mi nem. Ezen kívül központi kérdéssé válik, hogy a dolgok igazságosak, fair-ek legyenek, vagy legalábbis ők annak érezzék.

A meglepetés erejével hatott rám, hogy 6.-tól minden gyerek tanul németül az iskolában, az is, aki még csak most kezdi az angolt. Szerencsére Bogi örül neki (legalább más is kezdő egy nyelvben rajta kívül) és még tetszik is neki (na jó, még csak 2 németórája volt). Egyenlőre élvezi a sulit. Bizonyos órákon a 7.-esekkel együtt vannak, mert ők kevesen maradtak idén. Egyébként az osztály szinte minden órán 2-felé van osztva.

Jöttek új osztálytársak, talán összesen 7, ebből 2 lány, aminek Bogi külön örült, mert még így is csak 7-en vannak lányok. Elkezdtek most már összerázódni, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy Bogi már megérti, amit mondanak angolul és részt tud venni a beszélgetésekben.

2011. augusztus 15., hétfő

Sviccerdüccs

Ma a buszon ülve megszólított egy hölgy és valamit svájciul kérdezett tőlem. Egy szót sem értettem belőle, de még azt sem, hogy kb. mit szeretett volna. Aztán kiderült, hogy csupán azt szerette volna megtudni, hogy kell-e jelezni, vagy egyébként is megáll a busz, szóval nem is volt bonyolult a téma.

Erről jut eszembe, amit nemrég olvastam: ha azt hisszük - egy svájcival beszélgetve -, hogy már jól értjük a sviccerdüccsöt, az csak azért lehet, mert a beszélgetőpartnerünk nagyon igyekszik a legfrappánsabb Hochdeutsch tudását előkaparni a kedvünkért. Esetemben ez mindenképpen így van!

Egy ismert svájci komikuson (Simon Enzler) bárki letesztelheti tudását itt. :) Ő appenzelli dialektust beszél. Sőt, egy másik különböző dialektusokat mutat be, ez még sokkal jobb. Itt pedig egy kis Barndütsch hallható. Ezt is érdemes meghallgatni (a kérdések németül, a válaszok dialektusban hangzanak el).

2011. augusztus 14., vasárnap

A svájci Riviéra


Svájc francia nyelvű részeit eddig nem túl gyakran látogattuk (még csak Fribourgban és Genfben voltunk), talán a távolság miatt. Azonban ezek sem akkora távolságok, hogy ne lehetne könnyen legyőzni őket (3 óra oda, 3 óra vissza vonattal), és 1 nap alatt is tartalmas kirándulást lehet összehozni. Igaz, így sokminden kimarad, ami az adott városban látható, hogy a környékről ne is beszéljek, de egy napba nem lehet mindent belezsúfolni.

Így a Genfi tó közelebbi, keleti csücskénél fekvő Lausanne-t és Montreaux-t látogattuk meg. A két város közel található, és mivel Montreaux-be lausanne-i átszállással lehet csak eljutni, ezért botorság lett volna kihagyni a megtekintését. Számos látnivalója van. Hogy mást ne említsek (de fogok), 1914 óta itt van a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelye, és az Olimpiai múzeum is. Igaz, ezeket nem láttuk, viszont tettünk egy sétát a belvároson keresztül a pályaudvartól a katedrálisig, belevetve magunkat a nyüzsgő szombati, vásározós forgatagba. A katedrálisban - amiről azt lehet tudni, hogy 1170 körül kezdték el építeni és a burgundiai gótika első remekeként méltatják, orgonazene fogadott minket. Valószínűleg a meghirdetett koncertekre gyakorolt a művész, mert időnként meg-megállt és volt mellette egy ember, aki figyelte őt, mint egy segítő. Az orgona pedig a templom közepére volt állítva, tehát a középpontban volt az orgonista. Nagy élmény volt, ahogy a hatalmas orgonasípok felzendültek. Itt elücsörögtünk egy darabig, aztán rövidebb úton, mint a fölfelé vezető meredek utcák, ezúttal lépcsőkön mentünk le a pályaudvarhoz. Itt még megtekintettünk egy metróállomást.

A lausanni- metróhálózatnak 2 vonala van, aminek két különböző tulajdonosa van és egy harmadik üzemelteti. Az egyik vonalat 1991. májusában, a 2.-at 2008-ban adták át. Ezzel Svájc, ill. Lausanne átvette a vezető helyet azon a listán, melyen a világ legkisebb, metróhálózattal rendelkező városai szerepelnek. Az M1 8 km hosszú, többnyire a föld felett közlekedik és csupán 3 föld alatti állomása van. Alapvetően 1 nyomtávú, kitérőkkel. A belvárost köti össze az egyetemekkel. Az M2 6 km hosszú, és a várost észak-déli irányban szeli át. Érdekessége, hogy teljes mértékben automatizált, a megállók zártak és amikor befut egy szerelvény, ami úgy áll meg, hogy az ajtajai a megálló üvegfalának ajtajai elé essenek, akkor ezek az ajtók is kinyílnak. Másik különlegessége, hogy gumikerekű, és ezzel az akár 12%-os emelkedőre is fel tud menni. Évente 25 millió utast szállít.

Lausanne-ban található egyébként Svájc egyetlen metróvonala is. Lausanne Waadt kanton fővárosa, a Genfi tó 2. legnagyobb városa, kb. 130 ezer lakossal. A leírás szerint egyesíti magában az üzletet, az üdüléssel, egyetemi város és még kedvelt kongresszusi helyszín is. A város 3 dombra épült, amit szőlőtermő hegyek vesznek körül és mindez a Genfi tó partján, amelynek szemközti partján már Franciaország található, a Savoyai Alpok vonulataival.

Innen újból vonatra szálltunk, és röpke 20 perc leforgása alatt már Montreaux-ben voltunk. Útközben a lenyűgöző panorámában gyönyörködtünk, ami egyrészt a Genfi tó és a franciaországi Savoyai Alpok, másrészt a teraszos művelésű szőlőshegyek volt. A szőlőtermesztésre minden négyzetcentimétert kihasználnak, még a vasúti sín és az autóút (vagy autópálya, nem tudom, mert az följebb volt a hegyoldalon) között is. Ahol elfért 5 sor, oda annyit, ahol csak 2, oda annyit ültettek. Hogy hogy tudják művelni, arról fogalmam sincs, mert oda semmilyen gép, vagy autó nem tud bemenni.

Montreaux-t a svájci riviérának is nevezik, fő bevételi forrása az idegenforgalom. Tulajdonképpen csak kastélyok, elegáns épületek, parkok találhatók ott a parton. Ottjártunkkor hidroplánok, kisrepülők röpködtek a tó felett, a tavon pedig vitorlások ringatóztak békésen, jobb szelekre várva. Buja növényzet, mediterrán éghajlat jellemző a városkára, aminek csupán 25 ezer lakosa van. Nevezetes még nyüzsgő fesztiváljairjól, elsősorban a Montreaux-i Jazz Fesztiválról. Az idei programot és résztvevőket nézve nem csoda, hogy az egyik legnagyobb és legrangosabb jazz fesztiválról van szó. Minden évben július közepén rendezik meg és több 100 ezer látogatót vonz. 2010-ben egyébként a jazz-zongorista versenyen 3. helyezést ért el Balogh Zoltán.

Mi viszont a Chillon-i vár miatt mentünk Montreaux-be. A város már a római időkben is lakott volt. Ez a vár tulajdonképpen egy vízivár, a parthoz igen közel fekvő sziklára épült, egy híd köti össze a szárazfölddel. Az épületegyüttes 25 épületből áll, amik 3 udvart fognak közre. Már a bronzkor idején is építkeztek rá, de a legrégebbi, még ma is fennálló maradványok a 11. századból származnak. A vár története kivételesen magyar nyelven is részletesen megtalálható a Wikipédián, ezért itt most eltekintek a részletes leírástól. A belépőjegy megvásárlásakor megkérdezték, hogy honnan jöttünk, majd a kezünkbe nyomtak egy magyar nyelvű tájékoztatót a várról. Béreltünk audio-guide-ot is, ami valójában egy iPod volt, kép- és hanganyagokkal, a termek számával. Minden terem jól láthatóan meg volt számozva, és az irányt is mutatták, így nem lehetett eltévedni. A vár nevezetessége még, hogy Lord Byron is járt itt, bele is véste a nevét az egyik börtönoszlopba, oda, ahol a genfi Bonivard apátot tartották 6 évig fogva, mert a reformációt és Genf függetlenségét támogatta. A látogatás hatására írta A chilloni fogoly című versét. Rengeteg japán túristával találkoztunk, mint minden valódi (az útikönyvek által ajánlott) svájci nevezetességnél. Befejezésképpen még sétáltunk egyet a riviérán, a pálmafák alatt. Csodaszép volt!

A környéken található még egy "alpesi kert" is (La Rambertia), ami 2045 méteres magasságban 600 alpesi fajtát mutat be, valamint a legöregebb muzeális vasút is, Blonay-Chamby között. Ez egy keskeny nyomtávú vasút, ami 1902 óta működik és egy 45 méter magas viadukton is átkel a 3 km-es szakasz közben. Sajnos egyiket sem volt idő meglátogatni.

Fényképek a látottakról itt.

2011. augusztus 6., szombat

Konstanz - SeaLife


Konstanz a szokásos menekülő utunk, ha nincs ötletünk, hogy hová menjünk. Mivel az időjárás-előrejelzés szerint délutánra eső volt várható, meg hosszabb útra a vasárnapi 11 órás autókázás után nem vágytunk, Konstanzba "menekültünk". Szeretjük a Balaton-hangulatot (legalábbis minket a Balatonra emlékeztet), a tópartot, a belvárost, a mindenfelé felbukkanó utcazenészeket.

A várost már többször körbejártuk, ezért most plusz programként a SeaLife-ot választottuk. Egy kicsit csalódás volt, a Camponában lévő Tropicarium sokkal nagyobb, érdekesebb, szebb. Ahogy a neve is mutatja, a Tropicarium a trópusok élővilágát mutatja be, a SeaLife pedig a tengeri élővilágot. Többek között pl. a Rajnában élő halakat, ugyanis a Rajna Svájcban (Graubünden kantonban) ered két forrásfolyóból (Felső- és Alsó Rajna), a Bodeni tóba ömölve éri el Németországot, majd végül Rotterdamnál ömlik az Északi-tengerbe. Egy-egy jelenetben bemutatják Konstanzot és Rotterdamot is. Szóval azért ez sem volt rossz. Lehetett pl. pici tengeri csillagot simogatni, vagy fürge rákocskát kézbe venni.

A belépőjegyek elég húzósak (felnőtt 14,95 euró, gyerek 10,85 euró), ajánlatos online foglalni, úgy jóval olcsóbb. Ráadásul a délutáni 50%-os árú jegy is csak úgy igényelhető. Ezt persze nem tudtuk, 15 óráig szépen elsétálgattunk, aztán a pénztárnál derült ki, hogy hiába sétálgattunk, helyben csak teljes árú jegyet lehet venni, bármilyen későn is ér oda az ember.

Érdekesség, hogy vannak kisebb polipok, meg szamárpingvinek is. Ők igazán helyesek, de nem azért, mert buták lennének, vagy szamárfülük van, mert az nincs. A hangjuk alapján kapták ezt a fura és megtévesztő nevet. Azon a kicsi helyen, ahová be vannak zárva, villámgyorsan úsznak, majd kiugranak a szárazföldre (jégnek álcázott betonra), mintha rugó lenne a lábukban, és sután tipegnek. Nagyon bájosak.

További előny, hogy vannak angol nyelvű feliratok is az állatokról, mert ugyan világnyelv a német, de a világ nagyobbik fele azért mégiscsak angolul beszél (meg más nyelveken, de ebbe most ne menjünk bele).

Az épület felső szintjén pedig egy kis természetrajzi múzeum kapott helyet, kitömött állatokkal. Az épület maga a vasút- és hajóállomás mellett (a Lago áruházból is át lehet menni egy kis hídon a vasúti sínek fölött) található.

2011. augusztus 3., szerda

Elégedettség


Most olvasom, hogy készült egy reprezentatív felmérés (513 fő megkérdezésével) Svájcban, hogy mennyire elégedettek a fizetésükkel. Már a választható kategóriák is furcsák a magyar fül számára: a felső kategóriában a túlságosan is sokat keresek, majd az egy kicsit túl sokat, ezután jön az, ahol Magyarországon kezdődne a skála: pont megfelelő.

És láss csodát, 60% pont megfelelőnek tartja a fizetését, sőt 2 % még sokallja is! Azért túlzóan soknak egy megkérdezett sem gondolta a fizetését (az már azért végképp túlzás lenne). 25% egy kicsit kevesli és csupán 8% véli úgy, hogy túl keveset keres.

Ugyan mostanában sok szó esett a női egyenjogúság fizetésekben való megmutatkozásának hiányáról, ez a felmérés nem mutatott ki különbséget a fizetéssel való elégedettség terén (talán a nők kevesebbel is elégedettek). Különbség csupán életkor szerint volt tetten érhető: az idősebbek (50-74 év között) gyakrabban (65%-ban), míg a fiatalok sokkal ritkábban tartják pont megfelelőnek a fizetésüket.

2011. augusztus 1., hétfő

Újra Svájcban


Letelt az otthoni nyaralás, újra itt. Jó volt otthon, bár nagyon sok intéznivalónk volt, de a családot és a barátokat semmi sem helyettesítheti. Igaz, visszajönni is jó volt, hiszen a lakás otthonossága a saját ágyunkkal és holmijainkkal itt várt minket. Rám fért már egy igazi jó alvás.

Egy egész ország ünnepli visszatértünket és Bogi névnapját- nemzeti ünneppel (na jó, véletlen az egybeesés, de azért tetszetős). Svájc megalakulásának sokadik szülinapja (1291-ben írta alá 3 őskanton - Uri, Schwyz és Unterwalden) a szövetségi levelet, melyben a Habsburgok idegen szabályai és uralma ellen szövetkeztek.

Már előző nap durrogtak a petárdák mindenfelé - ez egyfajta családi programnak tűnik. Még a mi normális szomszédaink is kivonultak a ház elé, h kb. 5 percig durrogtassanak. Egyenlőre nem sikerült rájönnöm, mi olyan jó a petárdában. Én abszolút tűzijáték-párti vagyok, amióta vissza tudok emlékezni, talán csak 1 aug. 20-i tűzijátékot hagytam ki (pont azt, amikor a hatalmas vihar miatti botrányos és tragikus rendezvény volt).
Azt kell mondjam, hogy a budapesti tűzijáték magasan veri a badenit. Beismerem, Baden azért mégsem egy milliós metropolisz, hanem csupán egy pár tízezres kisváros és a földrajzi adottságai sem olyanok, mint a páratlan Budapestnek, de azért még így is meglepő volt, hogy a tűzijáték csupán 15 percig tartott, és eközben is gyakran voltak 20-30 mp-es szünetek, amíg az egyes "jelentek" után eltűnt a füst és az utolsó kis szikra-maradék is az enyésztbe merült a sötét égbolton. Viszont mivel a város kicsi és szűkek az utcák, ahonnan az égi műsort nézni lehet, a nagyobb tűzijátékok mintha ránk borultak volna, az egész - belátható - eget beborították.

Előtte még meghallgattunk néhány számot -
Vivian koncert volt a Theaterplatz-on. Egész jó kis zenét játszanak. Teljesen amerikai hangzású. Ezt az egy számot sikerült fellelnem az interneten, de ennél sokkal jobbakat hallottunk.