2011. július 28., csütörtök

Van, ami működik

Itthonlétünk legkellemesebb meglepetése a személyi igazolványhoz kapcsolódik. A történet persze nem ilyen vidáman kezdődött, ugyanis Bogi útlevele lejárt, de újat csak mindkét szülő együttes megjelenésével lehet igényelni, amit jelen pillanatban nem tudtunk biztosítani. Kezdtem kétségbe esni, amikor az okányirodai ügyintéző hölgy felcsillantotta a személyi igazolvány lehetőségét, amit tulajdonképpen már újszülött kortól lehet igényelni és elegendő hozzá egy szülő is. Legalább 30 másodpercig örültem - ekkor derült ki az, hogy ezt viszont nem lehet sürgősséggel igényelni, a hivatalos ügyintézési idő 30 nap (ekkor még 9 napunk volt hátra a visszaindulásig).


Nem volt mit tenni, gyorsan beszereztem a születési anyakönyvi kivonatot (a születés kerületében, ami persze külön út), és beadtam az igénylőlapot. A Visegrádi utcai központi okmányirodába kértem, mert így a postázási időt meg lehet spórolni.


Legnagyobb meglepetésemre már másnap megjött az értesítés sms-ben, hogy elkészült a személyi! Ez már szinte gyorsabb, mint a svájci ügyintézés! Gratulálok Magyarország!

2011. július 23., szombat

Szentendrei skanzen



Már rég jártunk a skanzenben, akkor is valamilyen rendezvényen, ezért nem tudtunk alaposan körülnézni. Valójában olyan nagy a skanzen, hogy most sem tudtunk mindent megnézni. Ahhoz, hogy az ember minden tájegység minden házába bemenjen, meghallgassa a hozzáértő személyzet érdekes elbeszélését, egy napra biztos szükség van. És ha hétvégén megyünk, akkor még program is van (Szöszmötölős Szombat, Régimódi Vasárnap).


Mi hétvégén mentünk, mert Bogit alapvetően - és tulajdonképpen kizárólag - a kézműves foglalkozások érdeklik. Egy kompromisszummal a skanzen bejárásával kezdtünk (mégpedig a skanzen vonatra felpattanva és így eljutva a skanzen legtávolabbi pontjára), hogy aztán nyugodtan leülhessünk és ne kelljen állandóan az órát figyelni, hogy legyen időnk bejárni a területet is. Az egyik helyen az iskolai kézműves foglalkozásokat tartó Andi nénivel futottunk össze. Kicsi a világ. Nagyon megörült a találkozásnak, jót beszélgettünk.



A skanzen igazán igényes lett. Az egész terület egyébként is nagyon hangulatos, a nagy terület miatt az ember vidéken érzi magát (jó, tényleg "vidéken" van). Minden házban van valami érdekes, akár az adott tájegységről, akár egy népszokásról, vagy egyébről. Mindenhol van elhozható kinyomtatott anyag (recept, természetes takarítási praktikák stb.). A Magtárban lévő vasúttörténeti kiállítás különösen tetszett. Bogit a kézműves dolgokon kívül a tanya állatai és a mosószappannal való hagyományos kézi mosás kötötte le.


Egész napos program, érdemes nyitásra menni!

2011. július 9., szombat

Macskaland

Az alábbi eset Józsival történt meg, és sokáig nem is hittem el neki, hogy a történet igaz. Majd amikor számonkért, hogy mostanában miért nem írok a blogra, azt válaszoltam, hogy azért, mert velem nem történik semmi érdekes, vele azonban igen, úgyhogy legyen szíves megosztani velünk élményeit. Íme:


Az ember munka után hazamegy, mint rendesen, és próbálja a munka világának aznapi csodálatos eseményeit teljes elszántsággal kitörölni az agyából. Ezen lazító-zsibbasztó tevékenységek magukban foglalják a kávé készítését szertartását, a jórészt értelmetlen hírportálok átnézését, a családtagok skype-os napi beszámlóit, stb., stb. Természetesen mindez azt jelenti, hogy a külvilág történéseinek érdemi része csak töredékes formában érhető tetten az agyban. Így fordulhatott elő, hogy este 9 körül a lakás belsejéből szokatlan zajok jutottak el az agykérgem elvileg észlelésért felelős részébe, de ekkor még olyan alacsony intenzitással, hogy nem váltott ki belőlem semmilyen azonnali cselekvési ingert. Egy kicsit később - még mindig az internetes világ népszerű témáinak vonzásában (kávégépek házi átalakítása, legújabb hangfalak, alagútépítési technikák terepasztalon, órák világa stb.) lebegve arra lettem figyelmes a szemem sarkából tekintve, hogy egy macskának látszó tárgy suhan át lopakodó üzemmódban a nappalin.


Ez sok szempontból is kedvezőtlen fordulatot jelentett az amúgy kellemesen csordogáló péntek estére nézve. Az észlelést követően azonnali Rambo üzemmódra kapcsolva leszereltem a Vileda típusú, vállról indítható macskamegsemmisítő csapásmérővé alakítható kézi felmosószett nyelét (némi késedelemmel, mert a franc tudja, hogy működnek az ilyen bonyolult eszközök) és üldözőbe vettem az addigra egérutat (macskautat) nyert illetéktelen behatolót.


Sportszerű nehezítésként említem, hogy a lakás - elrendezéséből adódóan - alkalmatlan kistermetű, hangtalan, fürge és ravasz állatok szisztematikus üldözésére és befogására. Tehát mire a teljes harckészültség (mégiscsak egy veszélyes jószágról van szó) elrendelését követően elindultam, a macska eltűnt. A földszinten megtisztítottam a területet, és harci alakzatban indultam az emeletre. Szobáról szobára (mind az oroszok Leningrádnál a II. világháború alatt) szorítottam ki az ellenséget és végül a gardrób szektor egyik bunkerében bukkantam rá a vörös veszedelemre (a macskaszem a macskákon kész lebukás ilyen helyzetekben). Sikerült a félkatonai felmosónyéllel leterelni a földszintre, ahol az étkezőasztal rejtekében alakította ki harci állását. Többnyelvű audiokommentáromban megemlítettem neki, hogy Józsi itt lakik, macska meg nem, és hát tulajdonképpen, ha nincs más, akkor adé mittenandomot modnanék ezen a ponton.


Azért, hogy macska úr hazamehessen, kinyitottam mindkét ajtót és fenyegető fellépésemmel megpróbáltam az ajtó felé terelni, de nem jártam sikerrel, mert kicselezte ezt a manővert és felment ismét az emeletre. Ahogy a lépcsőn utána eredtem, hallottam, hogy jelentős csörömpöléssel mozog a területen. Mondtam neki, hogyha ez a hangszóró volt, akkor többé nem ismerek kíméletet. Nem az volt, szerencsére, de a macska ismét a szokásos gardróbban felállított bunkerban vonult vissza. Ekkor arra gondoltam, hogy a tárgyalásokat megpróbálom a közös érdekek mentén kölcsönös engedményekkel gördülékenyebbé tenni, és némi tejjel egy tálkában megpróbáltam korrumpálni ellenfelemet.


A kísérlet többszöri többnyelvű felhívás ellenére (Achtung, Achtung, figyelem) sem járt sikerrel, így a végén közöltem, hogy utolsó felhívás, ez nem gyakorlat, azonnal feltartott lábbal hagyja el a területet (ami az enyém). Ezzel elkezdtem verni a bunker tetejét, mire ő lemenekült és a szokásos helyen a földszinten, az étkezőasztal alatt tanyázott le. Ezt követően némi testcselezés és az újságtartó-kanapé tengelyen történő oda-vissza mozgás után ismét bemerevedni látszottak az álláspontok. Ekkorra már a felek idegrendszere kezdte felmondani a szolgálatot és a hangulat pattanásig feszült, a bíró az óráját nézte a hosszabbítás hosszabbításában. Mindkét ajtó nyitva volt, mégsem indult el a szabadság irányába a macska. Ekkor jutott az eszembe, hogy az elhúzható teraszajtó pompás ötlet lehet, és végül így is lett: kislisszolt nagy kegyesen és még visszanyávogott, hogy döntetlenben kiegyezik, de csak mert én külföldi vagyok. Aztán láttam, hogy egy-két ajándék bogyót hagyott az asztal alatt...

Végletek



Míg a család egyik fele (pontosabban 2/3-a) Magyarországon szenved a hőségtől, addig a másik fele (azaz 1/3-a) Svájcban. Ott ugyanis rendkívül heves viharok tombolnak, sok helyen jégesővel.


Egyik este is épp Skype-on keresztül családegyesítettünk, amikor vihar érkezett. Néhány perc múlva a jégeső nem kis mértékben tépázta meg 2 tő paradicsomunkat. Fájó szívvel, de fel kellett kérnem a család ott tartózkodó felét, hogy saját épségét kockáztatva próbálja meg fedezékbe menekíteni a paradicsomokat. Addigra azonban már jó pár szem a földön hevert - sokan még zölden. A pirosaknak azonban - állítólag - különösen zamatos az ízük. Remélem, még mi is meg tudjuk kóstolni őket.


A következő linken (cikk itt) sok-sok kép látható arról, hogy a jégeső és a rövid idő alatt leesett nagy mennyiségű csapadék országszerte milyen károkat okozott.

2011. július 7., csütörtök

Múzeumok Éjszakája



Örültünk, hogy épp itthon vagyunk Magyarországon ezen a napon. Ráadásul társaságunk is volt, így 4 gyerek, 4 felnőtt szépen nekivágott az éjszakának. Budapest azonban nagy, a múzeumok távol vannak egymástól, és a rendezvény nevében szereplő éjszaka nem is annyira éjszaka...

Így fordulhatott elő, hogy több helyre elindultunk, aztán közben vagy bezárt, vagy előzetes bejelentkezés szükségeltetett, ami nekünk nem volt. Ellenben minden létező közlekedési eszközt igénybe vettünk és nagyjából egész Budapestet bejártuk velük. Végül, hogy azért valamit mégiscsak lássunk, a Füvészkertben kötöttünk ki, ahol a Viktória virágzását tekintettük meg. Az estére beharangzott programok közül ez izgatta leginkább a gyerekek fantáziáját, ugyanis a Viktóriának kb. 1 méter átmérőjű a levele, ami - az előzetes tájékoztatás szerint - egy gyereket is elbír. Zárás előtt 10 perccel még beslisszoltunk a Füvészkertbe, és beálltunk a Viktória ház előtt kígyózó sorba. Egy mesterséges tó (medence) van tele ezekkel a vizililiomokkal, amelyek kizárólag éjszaka virágoznak, ráadásul egy-egy virág csak két napig. Az első éjjel krémfehér, a második éjjel rózsaszín, majd lebukik a víz alá.

Szerencsére a csoportunkban lévő egyik gyerek, Enci kisebb termetű, így megkérdeztük, hogy ő "kipróbálhatja-e" a levelet. A helyi segítők beemelték és törökülésben helyet foglalt a levélen. Azonnal ő lett az est sztárja, mindenki őt fényképezte. Üröm az örömben, hogy sajnos egy kis víz beszivárgott a levélbe, így a nadrágja csurom víz lett és aznap éjszaka bizony csöppet sem volt meleg...


Összességében a gyerekek nagyon élvezték az estét, mert együtt lehettek, ráadásul éjszaka, de a múzeumokhoz nem sok köze volt a programnak.


Másnap Szegeden újra kísérletet tettünk egy kis kultúrális programra. Itt is egy kicsit későn indultunk, de a kisebb távolságok, az emberi lépték miatt nagyobb sikerrel jártunk. A Reök Palota előtt tűzzsonglőrök mutatványában gyönyörködtünk, a palotában pedig kortárs festők műveiben. Természetesen maga az épület is megér egy misét, hiszen szecessiós stílusával Szeged egyik legszebb épülete, ami néhány éve újult meg.

A szervezés - sajnos - elmarad a Svájcban megszokottól. Jók a próbálkozások (pl. múzeumi járat), de nem áll össze egységes egésszé (pl. a múzeumi járatok megállóit megtalálni nagy kihívás volt számunkra). És ha már éjszaka, akkor legyen éjszaka! :)

2011. július 1., péntek

Élelmiszer-beszerzés



Svájcba érkezvén elsőként az tűnt fel, hogy nincsenek nagy hipermarketek. Na, nem mintha hiányoznának! Sőt! Olyan jó, hogy a bevásárlás nem tart fél napig! Egy hipermarketben ugyanis már egyedül az legalább egy órát vesz igénybe, hogy az ember az egyik végétől a másikig eljusson. Mondjuk szüksége van néhány illatszerre és péksüteményekre (ezek a két végében vannak az egyik hipernek). Szerintem a legritkább esetben fordul elő, hogy az ember bútorokat és autófelszerelést is akar venni a hétvégi bevásárlás során és a gyakorlat is azt mutatja, hogy remekül meg lehet élni ezek nélkül az óráis áruházak nélkül.

Svájcban emberi léptékű szupermarketek vannak. A nagyobbak kb. akkorák, mint mondjuk az Árkádban a Spar. Az árukínálat tökéletesen elegendő és igényes. Gyümölcs-zöldség (szinte) mindenhol bőségesen - ez itthon hiányzik.


Kint az olcsóbbak, alap-árukészlettel rendelkező diszkont-áruházak a Denner és az Aldi, kicsit jobb a Lidl (ugyanolyan, mint itthon), aztán jön a Migros és a Coop hálózat, majd a Manor. A környezetemben a Globus és a Jelmoli élelmiszer-részlege a legigényesebb, amolyan delikatess jellegű.


Általános bevásárlásaimat a Coopban és a Migrosban szoktam megejteni, mindenhol helyben sütik a pékárut, a nagyobbakban folyamatosan, a kisebbekben reggel és délután. A Manorban nagyon tetszik, hogy a helyi zöldségeknél nagy táblán megjelenítik azt a környékbeli gazdát (fényképpel, névvel és településnévvel), ahonnan a zöldség vagy gyümölcs származik. Ugyanígy a tojás. Ilymódon teljesen friss, harmatos saláták, rekeszben, mint egy piacon, és egyéb zöldségek kaphatók a Manor szupermarketben. A többi áruházban is megfigyeltem, hogy naponta többször is spriccelik őket, így tovább frissek maradnak. Vásárcsarnokkal nem találkoztam, az őstermelők azonban hetente 3 alkalommal is megtalálhatók Baden sétáló utcájában.


Ilyen (helyi termékek preferálása a szupermarketekben) Magyarországon miért nincs? Termelők vannak, fogyasztók vannak és üzletek is. Minek szállítanak mindent több száz km-re? Az eredmény frusztrált és fillérekért dolgozó termelők, hömpölygő kamion- és teherautóforgalom, magas árak, kevésbé friss áru és elégedetlen vevők. Persze tisztelet a kivételnek.


A pékáruknál hasonló a helyzet. Magyaroroszágon a közértekben a kifli-zsömle-fehérkenyér szentháromság uralkodik. Svájcban még egy kisebb boltban is kb. 10-féle különböző kenyér kapható. A specialitásokat pedig időnként váltogatják. Ez nem feltétlenül ár és fizetőképes kereslet kérdése.


Összességében a helyi termelőket és gyártókat részesítik előnyben és csak azt szerzik be távolabbról, ami Svájcban (épp) nem terem. A kínálat minden téren igényes és elegendő. Ha meg mégsem, mert mondjuk nem 8, hanem 25-féle ketchup közül választanék (persze egy helyen), akkor irány Németország!