2011. január 31., hétfő

Én is síeltem!


Bogi nagyon rákapott a síelésre, állandóan nyaggat, hogy menjünk síelni. Azért minden hétvégén mégsem mehetünk, meg annyira közel nincs is (na jó, ahhoz képest, hogy Magyarországról mennyit kell utazni egy síeléshez, nagyon közel van). Ráadásul múltkor is, meg most is levitt minket a GPS az autópályáról, be Luzernbe, az autópályán kialakult dugó miatt. Múltkor csak simán át a városon, de most be a legbelebb belvárosba. Így az 80 perces út rögtön 120 percesre duzzadt. Mindenhol csúnya szürke idő volt, Engelbergbe megérkezvén azonban gyönyörű napsütés fogadott minket, most először már 1.000 méteres magasságon (a parkolóból) is látszottak a környező hegycsúcsok.

Ebből már kiderül, hogy ismét Bogi kívánságának engedelmeskedtünk. Nekünk azért nem olyan nagy élmény, mivel nem síelünk, csak ácsorgunk a hidegben, Bogit nem hagyhatjuk ott egyedül. Így mit volt mit tenni, én is kölcsönöztem sífelszerelést. De nagyon féltem. Kétszer 1 órás oktatáson évekkel ezelőtt már résztvettem, de abból annyi maradt meg bennem, hogy nem tudtam annyi mindenre figyelni egyszerre, amennyi mindent az oktató mondott. Természetesen a bébi-pályán kezdtünk, helyes kis rajzfilmfigurák mellett. Senki nem volt ott rajtunk kívül, a fölfelé futószalag sem működött. Így már a 3x-i felcaplatástól kellőképpen kifáradtam. Bogi előszeretettel segített, bár ő is még csak 3. alkalommal hordott sílécet a lábán. Igazán nagyon ügyes, de mivel nem vett még részt oktatáson, azért nem engedem még a tanpályáról el. Szerencsére az iskolai sítáborban lesz oktató, legalább ott megtanulja az alapokat (bár tényleg ügyesen tud már lesiklani).

Aztán átmentünk a következő szintre, ami nem bébi, hanem kezdő tanpálya. Itt rögtön a felvonónál elakadtam, nem bírtam magam mögé tenni a műanyag cuccot. Bogi hiába várt rám, kb. 7-et elbénáztam. Kénytelen voltam megkérdezni a felvonókezelő, cserzett arcú idős bácsit. Meg is mutatta, hogy mit hová tegyek, és hogy ne magam mögé, hanem magam elé tegyem a műanyag kapaszkodót. Így rögtön sikerült. A pályán volt egy nálam sokkal kezdőbb kezdő, de olyan, akinek minden bizonnyal semmi öröme nem telt a lecsúszásban. Rendkívül rémült arcot vágott és tiszta görcs volt. Annyira fékezett, hogy alig haladt, sőt, el is esett. Azt olvastam, hogy kötelező segíteni a bajba jutottaknak, de örültem, hogy le tudtam csúszni, ezért elhaladtomban elnézést kértem, hogy nem segítek, de én is kezdő vagyok. :)

Viszonylag rövid idő alatt jól elfáradtam, szerencsére Bogi is, így még liftzárás előtt hazaindultunk. Nem voltunk egyedül, halatalmas kocsisor kígyózott lefelé a hegyről, lépésben. Hazafelé is dugóba kerültünk, de ezúttal úgy döntött Marika (a GPS), hogy rajta hagy az autópályán. Nem lehet kiigazodni rajta.

2011. január 29., szombat

Jegyváltás-oktatás

Már írtam róla, hogy minden buszmegállóban és minden buszon van jegyárusító automata. Azt is írtam, hogy egyszer jegyet kellett vennem, és bizony nem sikerült kiigazodnom hosszas tanulmányozás után sem, és végül megszánt egy másik utas és segítségemre sietett.

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akinek túl bonyolult ez a rendszer (láttam már 1-2 idős hölgyet a buszon, akik végül a sofőr segítéségét kérték), ugyanis a helyi közelkedési vállalat a hét 3 napján (ezen a héten), alkalmanként 2 órán át oktatást nyújtott az automata használatáról. Úgy hirdették meg, hogy "a jegyvásárlás gyerekjáték"! :) Annyira az, hogy külön tréninget kell hozzá tartani. De legalább tartanak.

Annál is inkább fontos ez, mert - ahogy nemrég olvastam - a zürichi éjszakai járatokon végzett ellenőrzéseken kiderült, hogy sokan nem, vagy nem helyes éjszakai pótlékot váltanak. "A törvény nem ismerete nem mentesít a törvény betartása alól..."

A buszok egyébként minden időjárás mellett tiszták, kívül-belül. Szerintem napközben is elmennek mosóba.

2011. január 27., csütörtök

Könyvhét

Az iskolában könyvhét van. Ez több dolgot is takar.

Először is, DEAR - Drop Everything and Read (Dobj el mindent és olvass). Ezt egyébként is megteszik minden nap, ugyanis reggel, a tanítás kezdetéig nem játszanak, beszélgetnek, szaladgálnak, hanem olvasnak. Könyvtár órán is olvasnak. De most, még ezen felül is.

Az órákon is elkezdtek versekkel foglalkozni. 4 olyan költő verseit vették, akik a versírásnak inkább a szabadabb, könnyebben érthető válfaját űzik. Rajtuk keresztül könnyű a versekkel azonosulni és megszeretni őket (Eve Merriam - I, Says the Poem; Benjamin Zephaniah - According to My Mood; James Reeves - The Se; Hiomaro - In the Ocean of the Sky). Zephaniah-t találtunk a YouTube-on is, érdemes meghallgatni, annak is, aki nem ért angolul, mert gyakorlatilag el-rappeli a versét. Az üzenet ezen 4 költő versein keresztül az, hogy bárki írhat verset, és bármi lehet egy vers témája, ami az embert foglalkoztatja. Ezek után kimentek a havazásba ihletet meríteni és nekik is kellett verset írniuk, a hóról, hasonlatokat, jelzőket használva rá. Nem volt feladat és cél, hogy a vers rímeljen (bár Bogi így született irományát nem is annyira nevezném versnek, de lehet, hogy az irodalmi műveltségem hiányos, vagy túlságosan a klasszikus versekhez vagyok szokva).


Kedden könyvvásár volt, mindenféle - gyerekeknek, kicsiknek, nagyobbaknak - szóló könyvből lehetett választani. Akinél nem volt készpénz, az is elvihette a kiválasztott könyveket, utólag átutalással fizethetett. Én végül egy matek enciklopédiát vettem - magunknak. Enélkül nem fogunk tudni Boginak a matek tanulásban, mert nem tudjuk a matematikai kifejezéseket angolul. Na de mostantól! :) Persze Bogi ennek nem annyira örüt, de ő fogja végül hasznát látni, mert jövőre már angolul kell a matekot tanulnia.

Tegnap a felsősöknél, ma pedig az alsósoknál tesz látogatást egy ismert angol költő, sokoldalú előadó, bűvész, bábos stb., Nick Toczek. Kíváncsian várom, Bogi hazaérve mit fog mesélni, mert minden osztályba ellátogat, egész nap az iskolában lesz. Aki megvette a verseskötetét (amit múlt hét óta árulnak az iskolai könyvtárban), annak dedikál is. Már 3 tucat könyve jelent meg és túl van a 40.000 nyilvános fellépésen. Ezt úgy tudta összehozni, hogy gyakorlatilag bárhol fellép: családi rendezvényeken, iskolákban, egyetemeken, rádióban, tévében, könyvtárakban, börtönben. Csinált már túravezetést szupermarketben, fellépett vonaton és gyorsétteremben, de templomban is felolvasott egy létra tetejéről. Még operát is írt (szöveggel, zenével együtt). Egy versét - saját előadásában - itt is meg lehet hallgatni.

Ma ezen kívül a gyerekek beöltözhettek kedvenc mese/regényhősüknek és egész nap ebben a jelmezben mászkálhatnak. Bogi kedvence most Ally Finkle (vele egyidős kisklányról szól a könyv, akik elköltöztek és így új iskolába is kell járnia). Mivel ő egy hétköznapi (kinézetű) lány, Boginak nem kellett külön kiöltöznie, bár azt hiszem, amúgy sem akart volna.

Mostanában egyébként azt gyakorolják, hogy hogy tudnak könyvajánlót írni. Az éppen általuk olvasott könyvről kellett írniuk ajánlót. Ehhez kaptak egy formanyomtatványt is, hogy miket tartalmazzon: szereplők, helyszín, bonyodalom/történet, kiknek való (korosztály, nem, kezdők/haladók), milyen stílusú, és egy értékelés 1-10-ig, na meg hogy mi tetszett benne. A múlt heti iskolagyűlésen Bogi osztályából 4 fiú fel is olvasta a sajátját, közben felmutatva a könyvet is, amiről beszéltek. Nem is olyan könnyű ilyet írni egy ennyi idős gyereknek (de talán még egy felnőttnek sem)!

2011. január 24., hétfő

A médiatörvényről másképp

Végre, egy kicsit másabb hang a magyar médiatörvényt bíráló kórus mellett! Nem mondom, hogy nincs okuk bírálni, de "ész nélkül" teszik.

Az eredeti cikk itt olvasható, a HVG-ben magyarul megjelent változata pedig itt.

2011. január 23., vasárnap

Közlekedési tarifák emelése

Csütörtökön jelent meg egy hír, hogy a következő években fokozatosan emelni fogják a közlekedési tarifákat, ugyanis a jelenlegi színvonal fenntartása milliárdokat emészt fel, ezt pedig csak emeléssel tudják megoldani. Minden érintett ebben: a tömegközelekdés, a benzinár és az autópályamatrica. Az ingázók is kevesebbet utazási költséget vonahatnának le az adóalapjukból.

A pártok mindegyike egyetért a színvonal fenntartásának szükségességében, abban azonban nem jutottak még dűlőre, hogy a költségeket kire hárítsák. Ezért is hatott meglepetésként, amikor a közlekedési miniszter csütörtökön bejelentette, hogy ezeket bizony magukra az utazókra kívánják hárítani és nem is kis mértékű emelés formájában. A cikk írója szerint a közlekedőknek igencsak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a jövőben (nem láttak ők még magyar áremelést).

A tömegközlekedési eszközök igénybevételének ára (ismétlem, évek alatt, fokozatosan) 10%-kal emelkedne, de sávosan. Azokban az időpontokban, amikor csúcsforgalom van, ill. az erősebben leterhelt vonalakon, jobban emelnének, hogy kiegyenlítődjön a napi forgalomeloszlás (mintha nem dolgozni járnának az emberek és maguk választhatnák meg, hogy mikor érkezzenek munkába). A közlekedési költségek is csak az agglomeráción belüli közlekedés esetén lennének levonhatók az adóalapból (vagyis ha egy kicsit távolabb talál munkát az ember, akkor bukta). 1984 óta 40%-kal emelkedett a munkábajárás időigénye, kereken 100 percre és ezt semmiképpen nem kívánják támogatni. Állítólag a vonatozók így is csupán 50%-át fizetik az utazás valódi költségének.

Az autópályamatrica jelenleg 40 CHF-es árát, először 80, majd 100 CHF-re emelnék, egyúttal bevezetnék a rövidebb időszakra szóló matricát is, 40 CHF-ért. Ezt 2014-re tervezik.

A benzinárban pedig emelnék a kiegészítő adó (ha jól fordítom, de nincs is jelentősége igazán) mértékét, amit utoljára 1974-ben tettek meg. Ezt majd 2015-ben terjesztik a parlament elé.


Azzal "fenyeget" a miniszter asszony, hogy amennyiben ez a változás nem következik be, nemcsakhogy a jelenlegi színvonal nem tartható, de a fejlesztésekkel is le kell majd állni. Így pl. a 2. Gotthard alagút építése sem valósulhatna meg, hiszen nem elsődleges prioritású.

A bejelentés természetesen bombaként robbant. Ez a cikk 432 kommentet kapott. A kommentelők egy része fel van háborodva, hiszen nem jókedvükben utazgatnak olyan sokat munkába, hanem azért, mert muszáj. A nagyvárosokban véges a szabad lakások száma, ráadásul rendkívül drága is. Nem lakhat mindenki ott. Viszont érdkes módon vanolyan, aki támogatja az ötletet és úgy gondolja, hogy amúgy is olcsó a svájci tömegközlekedés, nyugodtan emeljék. Nem is beszélve az autópályamatricáról, ami európai viszonylatban is olcsó.

Úgy tűnik, hogy ez még jó darabig téma lesz, mert csütörtöki bejentés óta minden nap írnak róla a lapok.

2011. január 22., szombat

Titlis - Bogi 2. síelése

Amióta Bogi december közepén síelt, azóta folyton nyaggat, hogy mikor megyünk legközelebb. Már pénteken délután óta nyomás alatt tartott minket a percenkénti kérdezgetéssel: "Eldöntöttétek már?!" Végül, mivel nem aludtunk 10-ig, hanem már 8-kor sikerült magunkhoz térnünk, útnak indultunk. Útközben még havazott, ill. szállingózott a hó, Engelbergben, a Titlis legalsó állomásánál rendesen havazott. A faluban nem takarítják a havat, szerintem azért, hogy a síbakancsban közlekedőknek kényelmesebb legyen. Nagyon rutinosan (ha 1 alkalom tapasztalatát már rutinnak lehet nevezni) már érkezésünkkor kifizettük a parkolást (lehet választani, hogy az 5 frankos napidíjat érkezéskor, vagy távozáskor fizetjük), így visszafelé nem kellett sorbeállni. Ugyanis nem egyszerre érkeznek a síelni vágyók, viszont a távozás az a sílift zárásakor tömeges.
A sílift pénztárnál ki van téve egy tévé, ami a csúcson lévő webkamera képét mutatja (az aktuális hőmérséklettel és szél-sebességgel). Ragyogó napsütést mutatott, noha 1.000 méteren, ahol épp álltunk, sűrű felhők alatt, havazásban álltunk. Gyorsan konzultáltunk, hogy akkor ismét fölmegyünk, mert legutóbb az orrunk hegyénél nem láttunk tovább. Igaz, nem volt olcsó a jegy (teljes áron 86 CHF/fő, de nekünk szerencsére van General Abo-nk, amivel féláron feljutottunk). De nagyon megérte! Bogit gyorsan leadtuk Nikiéknek, akik a gyakorlópályán ügyeskedtek, mert természetesen esze ágában sem volt feljönni velünk és azonnal mentünk, mert féltem, hogy mire fölérünk, beborul. Félelmem alaptalan volt, fönt fantasztikus látvány fogadott. A -16 C fok ellenére a nap sugarai melegítettek. Azt kell mondjam, hogy kinttartózkodásunk óta ez volt a legszebb élményem. Olyan lélegzetelállítóan gyönyörű volt fönt! Minden szikrázott a napsütésben és a felhőpaplanból mindenfelé havas hegycsúcsok bukkantak elő. A hó hangosan ropogott, ill. inkább csikorgott. Még hosszasan gyönyörködtünk volna, de Bogit sem akartuk nagyon sokáig magára hagyni.
Mire visszatértünk a felhők alá hozzá, már nagyszerűen megtanult lesiklani.
Végezetül még kikönyörögte, hogy szánkóval jöhessen le. Nem túl jó szívvel, de megengedtük (mi felvonóval jöttünk, az összes gyerek sílécét vittük magunkkal, hogy ők is szánkózhassanak). A szánkóbérlés úgy történik, hogy a szánkópálya elején lehet bérelni (egy lecsúszásra, vagy egy napra), fizetni, leérkezéskor visszaadni, felvonóval felmenni. Bogi nagyon lassan ért le, mert nem csúszott a szánkója, de ezt nem tudtam, ezért már elkezdtem aggódni (igazi szánkópályán még sosem szánkózott, egyedül meg aztán pláne nem) ...
Így hát le is maradt a rézfúvósokról, akik a hideg ellenére nagyon hangulatos kis koncertet adtak a síelést befejező, melegedő közönségnek, kint a havon. Csoda, hogy nem fagyott le az ujjuk (nem mindenkin volt kesztyű).
Fényképek itt.

2011. január 21., péntek

Bern és a Svájci Magyar Konzulátus

Bernben található a svájci magyar nagykövetség (Muristrasse 31) és a konzuli hivatal is (Eigerplatz 5). A Svájcban élőknek nem árt tudniuk, ittlétük során valószínűleg lesz olyan ügy, ami miatt fel kell keresniük személyesen (útlevél, hitelesítés, diplomáciai hitelesítés, házasság, válás, születés, halál, egyéb ügyintézés).

A forgalmas pályaudvartól tömegközelekedéssel legegyszerűbben a 3-as villamossal lehet eljutni a konzuli osztályra, csupán 4 megálló, Weissenbühl irányba.  Az óvárostól távolabb, sőt attól ellentétes irányban, egy 12 emeletes toronyház 11. emeletén, közvetlenül a chilei konzulátus alatt található. Pont előtte áll meg a villamos, csak át kell menni az út bal oldalára. Buszok is járnak arrafelé, a közelben áll meg a 10-as, 28-as és a 334-es busz (ezekről nincs személyes tapasztalatom).

A villamost nem is volt olyan könnyű megtalálnom, 3 embert is meg kellett kérdeznem, mire egy 4. meghallotta, hogy mit keresek és segítségemre sietett (egész sok embert sikerült mozgósítanom, kis munkacsoport alakult a probléma megoldására). Az okozta a tanácstalanságot, hogy Bernben is változtatták a járatokat januárban, így van pl. olyan, amit megszüntettek - ahogy az egyik kedves segítőtől megtudtam. Aki nem járatos Bernben, annak először a pályaudvar megfelelő kijáratát kell megtalálnia, tulajdonképpen az óváros irányába vezetőt (Bahnhofplatz). Ha az utcára kilépve lát egy nagy, a villamosok sínén átívelő plexitetőt (fantázianeve baldachin), akkor jó irányban jár. Ez alatt át kell menni (itt is áthalad sok villamosvonal, de egyik sem az, amelyiket keresünk), és a Loeb áruház másik oldalán található magányos megállóba kell továbbsétálni.

Fotó innen

 A konzulátuson is rendkívül kedvesek voltak az ott dolgozók, kicsit szégyenkezve mondom, mintha nem is magyarok lennének. Otthon egy hivatalban sem találkoztam még ilyen kedves, segítőkész emberekkel. A konzuli osztály egyébként tulajdonképpen egy lakásban méretű helyen van, összesen kb. egy előtérből és 2 szobából áll, a munkatársak pedig egy üvegablakkal elzárt szobából szolgálják ki az itt megfordulókat. Mosdó nincs. Ha valaki megkérdezi, hogy ilyen irányú szükséglet esetén mi a teendő, az 1. emeleti étterembe küldik le...

A nagykövetségen még nem jártam, személyes információm nincs róla.

Van azonban Facebook oldaluk, ahol Magyarországgal kapcsolatos és a svájci-magyar kapcsolatokról szóló német és magyar nyelvű írásokra számíthatunk.

2011. január 19., szerda

A gyógyszer legkárosabb mellékhatása... a halál

Írhatnék a magyar médiatörvény Európa Parlament-beli vitájáról, ami ismét cikket érdemelt az itteni sajtóban, ám annyira fel vagyok háborodva a magánnyugdíjpénztár/állami nyugdíj-ügyön, ill. azon, hogy az nem zavarja a nyugatot, csak a médiaszabadság, hogy inkább másról írok ma.

Ez is "halálosan" komoly...
Megjelent ugyanis egy cikk arról, hogy milyen sokan halnak meg a gyógyszerektől, amiket orvosaik írnak/írtak fel számukra. Európában ezt a számot fél millióra becsülik, Svájcra ebből nagyjából 5 ezer jut. Hivatalos adatok a gyógyszerlobbi tevékenységének köszönhetően nem láthatnak napvilágot. Egyre több tünetre egyre több orvosságot írnak fel az orvosok. Akkor is, ha az esetleg többet árt, mint használ. Különösen az idősek vannak kitéve a mellékhatásoknak, ill. a gyógyszermérgezésnek. A cikk írója szerint ideje lenne elfogadni, hogy a gyógyszerek csupán a tüneteket tompítják - de hát ezt teszi az alkohol és a marihuána is...

Személy szerint változatlanul a megelőzésben, az egészséges lélek=egészséges test elméletben és a természetes gyógymódokban hiszek. Természetesen vannak esetek, sürgősségi beavatkozások, amikor elengedhetetlen az orvosi beavatkozás és gyógyszer felírása. De nagyon-nagyon távol vagyunk ettől...

2011. január 18., kedd

Kizöldült az Aare folyó



Az Aare folyót, ill. annak szorosát (Aareschlucht) még ősszel kerestük fel. Már akkor is különös színe volt, de legalább természetes. Most azonban pompás neonzöld színben tündököl. Vajon miért? - tette fel a kérdést - joggal - az általam olvasott hírportál egyik olvasója.

Egy ártalmatlan, szerves színezőanyagról van szó, amit toxikológiailag is teszteltek. 30 kg-nyit öntöttek a folyóvízbe a szokatlan színezőanyagból az Aarbergi Erőműnél, hogy megnézzék, mennyi idő alatt ér el az ivóvízellátóig, vagyis mennyi idjük van, ha valamilyen szennyezőanyag az üzemből a vízbe kerülne. Ebből a folyóból ugyanis 130 ezer ember ivóvízellátása történik.

Svájcban állítólag nagyon jó minőségű az ivóvíz, ezt mi azonban sajnos nem tudjuk élvezni, mert a víz nagyon kemény felénk, ezért vízkőtelenítő berendezés gondoskodik arról egy bizonyos só felhasználásával, hogy ne legyen olyan kemény (ne menjenek tönkre a csövek, berendezések, ne rakódjon le 1 nap alatt vízkőréteg a csaptelepeken stb.). Praktikus, de ihatatlan...

Zajlik az élet



Az új év gyorsan beindult. Ahogy már írtam, elkezdtem heti 2 alkalommal németórára járni. Már volt egy évindító buli is, az egyik "anyukánál" Bogi iskolájából. Igazi nemzetközi sokadalom volt, barátok, szomszédok, kedves ismerősök, mindazok, akikkel jó együtt lenni - és ez remélhetőleg egy jobb idei évet hoz a vendéglátó számára, mint amilyen az előző volt (lakástűz, válás stb.).

A héten csatlakoztam a túrázó "anyukák" csoportjához is (szintén az iskola - ill. az odajáró gyerekek anyukái - a program forrása). Önszerveződő a dolog, meghívásos alapon történik. :) Természetesen szívesen mentem, úgysincs semmi mozgás az életemben, ráadásul szabad levegőn vagyunk és közben jót beszélgetünk.

Családos vacsorameghívásunk is van már 2 hét múlvára (3 család, 6 gyerekkel).

Egyszóval zajlik az élet... :)

A képen pedig a múlt pénteki naplemente látható, amit a nappali ablakából fényképeztem.

2011. január 17., hétfő

UBS Dress Code - befuccsolt

Dec. 15-én írtam arról, hogy az UBS 5 bankfiókban tesztjelleggel alkalmazza az új öltözködési szabályzatot (ami azért ennél többet próbált szabályozni, pl. hogy mit nem ehet a szegény alkalmazott). Ezúton jelentem, hogy a tesztüzem sikeres volt, csak az öltözködési kódex múlt ki közben. Már szorgosan dolgoznak az új, finomított változaton.

Magyar sajtószabadság - újra


A médiatörvény folyamatosan téma a nemzetközi sajtóban is, ezért múlt hét pénteken elhatároztam, hogy most már utánanézek, miről is szól egész pontosan. Meg is találtam az interneten és letöltöttem a - ha jól emlékszem - 58 oldalas dokumentumot. Egyelőre még csak a fogalmak tisztázásánál tartok...

Viszont vasárnap megjelent egy rövid kis iromány az egyik internetes hírportálon, a fenti karikatúrával - szerintem valójában ez volt a lényeg. A rövidke szöveg viszont figyelemreméltó: "Vonakodva bár, de be kell látnunk, hogy úgy foglalunk állást a magyar médiatörvényről, hogy egy paragrafust sem olvasunk belőle. De legalább konzekvensek vagyunk."

2011. január 16., vasárnap

Uetliberg másképp

Tegnap igazi, tavaszias kirándulóidő volt. Szombat lévén jó sokáig aludtunk (mert valamikor azt is kell), így igazi, nagy kirándulásra nem is gondoltunk, hiszen korán sötétedik. Ezért maradt a Zürich melletti Uetliberg, mint a zürichiek egyik kedvenc kirándulóhelye.

Hihetetlen dolgokra képesek itt az emberek. Pl. arra, hogy a meredek hegyen fölfelé ne csak túrázzanak, hanem biciklizzenek vagy fussanak is! És nem csak a fiatalok, hanem akár 50 vagy 60 év fölöttiek is. Mi eltunyult városi emberek vagyunk, úgyhogy fölfelé vonattal mentünk, és csak lefelé gyalogosan, sok-sok megállással tarkítva. Na nem azért, mert úgy elfáradtunk (bár estére kellemesen elfáradtunk és másnapra a "fékező-izmainkban" egy kis izomlázféleség is keletkezett), hanem azért, mert a természet szépségeit csodáltuk és fényképeztük. A hegycsúcsról több út is indul lefelé, mi a szánkópályát választottuk egy darabig, ez viszonylag enyhe volt - de csak viszonylag, az út hátralévő, hajtűkanyaros, nagyon meredek szerpentínjéhez képest (ez látható a képen).


A hegyről többfelé is csobog lefelé kis patak, mindenhol van neki kiépített elfolyása, ill. lépcsőzetes mesterséges vízesései. A fák tövét lépten-nyomon moha borította és egyébként is olyan érdekes formációkat alkottak, hogy muszáj volt megállnunk. Az egyik fa levágott ágainak helye úgy nézett ki, mintha azok lennének a szemei és az onnan kinövő kis ágkezdemények pedig szempillaként övezték.

Sok helyen nagyon agyagos a hegyoldal, a patakok medrében, a mini vízeséseknél is látható, ahogy az agyag elszínezte a fagerendákat, amik lassítják a lezúduló víz útját. Bogi gyűjtött is egy kis agyagot, jó lesz az még valamire... Kíváncsi vagyok, mikor fogja elővenni. :)

2011. január 14., péntek

Újból tanulok

Ugyan közel 20 éve megszereztem egy felsőfokú szakmai nyelvvizsgát németből, ami akkor - túlzás nélkül mondhatom - a valós tudásomat mutatta, mivel használtam is, már azonban igencsak megfakult. Max. egy középfokot mernék bevallani. :) Itt sincs túl sok kapcsolatom a német nyelvvel, mivel a nemzetközi iskolából szerzett ismerettségeimhez az angolv nyelv használata szükséges.

Egyszóval örömmel vettem, hogy lehetőségem van részt venni egy német nyelvtanfolyamon. Először ki kellett töltenem egy online tesztet, amiben meglepően jól teljesítettem (az 5 részterületből 2 is 100%-osra sikeredett). De hát a passzív tudás mindig nagyobb, mint az aktív. Szinte mindent megértek, csak kifejezni nem tudom magam olyan szépen, pontosan, szabatosan. Beszédkor nagyon is szükségem van a kreativitásomra, hogy találjak megfelelő szinonímákat, vagy épp körül tudjam írni azt, amit tulajdonképpen mondani akarok, csak épp nem ismerem a szót, amit használni szeretnék.

Visszaérkezésünk napján volt az első németórám. Hazaértünk és már indultam is. Heti 2 alkalommal 1,5 órát, pontosan déli 12-től van az óra. Összesen 5-en vagyunk, egy mexikói, egy görög, egy angol és egy lengyel, no meg én. Elég vegyes a nyelvtudásunk, ráadásul a tanár is elmondta, hogy mi vagyunk az első felsőfokú csoportja, eddig csak kezdőket tanított. Viszont nagyon érdekes a különböző nemzetek szokásairől hallani. Mivel az első témakör a németek/svájciak a külföldiek szemével volt (a tankönyv Németországban készült), ezt a saját kultúránkkal, szokásainkkal való összehasonlítás révén tudtuk megbeszélni.

Így tudtam meg, hogy Görögországban mindenhol ingyenes a parkolás, hogy Mexikóban az autóhasználat rendszámok alapján való korlátozása miatt sok háztartásban több autó is van, hogy minden nap használhassanak autót és hogy egy görög sosem vallaná be, hogy hibázott.

Kaptunk tankönyvet és egy nyelvvizsgára felkészítő könyvet is, mindkettő Németországban készült. Nagyon tetszik benne, hogy a könyv végén van egy olyan rész, ami a tanulásmódszertant mutatja be, vagyis különböző tanulási stratégiákat tár elénk az írásos és hallott szöveg megértésével, a szavak memorizálásával kapcsolatban. Ez általában mindennemű oktatási folyamatból ki szokott maradni, pedig néhány apró trükkel megsokszorozható az ember tanulási hatékonysága.

Mivel rajtam kívül mindenki dolgozik és időnként üzleti útra is elutaznak, a mai óra elmaradt, mert mindenki lemondta. Remélem, azért sok ilyen nem lesz. Ja, és karácsonyra kaptam egy német-svájci német szótárat! :)

2011. január 12., szerda

Alternatív gyógyászat

Svájcban egy kicsit másképp működik a "TB", mint otthon. Nem államilag finanszírozott, hanem mindenki magának választ "betegpénztárat" (Krankenkasse) és maga fizet maga után. Erről egy másik blogon lehet részletesen olvasni. A rendszer olyan, mint a casco otthon: szolgáltatási csomagot, ill. az ehhez tartozó havidíjat és önrészt választ az ember, lehetőségeihez ill. egészségi állapotához mérten.

A különböző biztosítási csomagok mást-mást takarnak. Aminek viszont örültem, az az a hír, hogy 2012-től - 6 éves tesztperiódus erejéig - újra rákerül a szolgáltatási listára 5 alternatív gyógymód. A homeopátia, az antropozófiai gyógyászat, a hagyományos kínai orvoslás, a fitoterápia és a "neuralterápia" (ezt egyáltalán nem ismerem, ezért nem tudok rá magyar elnevezést) 1999-től 2005-ig már a listán voltak, szintén tesztjelleggel, de akkor nem hosszabbították meg az időszakot, mivel úgy ítélték meg, hogy ezek a gyógymódok nem felelnek meg a hatékonyság, célszerűség, gazdaságosság 3-as kritériumrendszerének. 1-2 hónappal később aláírásgyűjtést indítottak az alternatív gyógyászat egyenjogúságáért. 140 ezeren gondolták úgy, hogy akomplementer gyógyászatnak a nyugati orvostudomány mellett igenis létjogosultsága van. Ezt megtámadták, ugyanis az aláírásgyűjtés a komplementer medicínáról összefoglalóan beszélt, ezt így nem fogadták el a törvényhozók. Némi huzavona és egyeztetés után a mai napon elfogadásra került a fenti 5 módszer.

Mi alapvetően a megelőzésben hiszünk, és a Forever vitaminjain kívül jelenleg is homeopátis szereket használunk, de ha jelenleg itt mennénk el homeopátiás orvoshoz, az bizony nem kevés pénzünkbe kerülne, hiszen pillanatnyilag azt még nem fizeti a betegbiztosításunk. Szerencsére amióta itt vagyunk, nem volt szükségünk orvosra, még Boginak sem, ami nagy szó. :)

Napfelkelte


Ez a gyönyörű fotó szépségén túl azért kerül ide, mert készítőjének neve Philippe Gyarmati. :) Bern közelében lévő lakásának erkélyéről készítette a magyar nevű meteorológus és hobbifotós ma reggel. Ezen a képen nem látszik tökéletesen az a ritka jelenség, hogy a felkelő nap az Alpok fölött sorakozó felhőkre alulról fölfelé vet árnyékot.

2011. január 11., kedd

Drága az élelmiszer

Most olvastam egy cikket arról, hogy milyen drága az élelmiszer Svájcban - noha az élelmiszerkereskedők pont az ellenkezőjét próbálják elhitetni a vevőkkel.

A statisztika szerint 1990 és 2009 között 20%-kal mentek feljebb az élelmiszerárak. Svájc a környező országok között egy igen drága kis szigetnek számít. És nem csak a környező országokhoz képest. Az EU 27 tagállamának áraihoz képest Svájcban 44%-kal drágább az élelmiszer. Összehasonlításképpen azt is megadják, hogy a svájci átlagkereslet 35%-kal magasabb az EU-átlagkeresletnél. Azaz a magas jövedelmekhez képest is drága az élelmiszer (bezzeg a Macintosh számítógépek itt olcsóbbak, mint otthon).

2000-2007 között Svájcban folyamatosan közelítették az árakat az EU államok áraihoz, de az erős svájci frank ezt a trendet visszafordította. Nem lesz ez másképp idén sem, ugyanis a svájci frank 17%-kal drágább most az euronál, mint tavaly ilyenkor volt.

Különösen drága itt a hús. Még szerencse, hogy mi otthon is csak szárnyasokat ettünk és hogy a csirkemell időnként 40%-kal olcsóbban kapható (amikor akciós, kb. 4-5 hetente).

Elolvastam a cikk utáni kommenteket is. Az egyik kommentelő azt írja, hogy a hús amúgy sem egészséges, aki drágállja, az legyen inkább vegetáriánus, a másik pedig azt írja, hogy pont ezért vásárol már 5 éve Németországban - ott a kínálat is nagyobb. A másik tábor azonban védi a svájci mundér becsületét. Némelyek szívesebben vesznek drágább, de jó minőségű ételt, mint dioxinnal szennyezett olcsót (most épp dioxin-botrány van Németországban). Ugyanezen tábor más tagjai viszont azt bizonygatják, hogy körtét nem lehet almával összehasonlítani, vagyis nem elég csak a kereseteket és az élelmiszerárakat figyelembe venni. Valahonnan még az a statisztikai adat is előkerült, hogy míg egy svájci csupán a jövedelmének 7%-át fordítja élelmiszerre, addíg egy német pontosan a dupláját (ezt az adatot sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom). És persze azt sem szabad elfelejteni, hogy egy drága országban, mint Svájc, csak akkor lehetne olcsóbban előállítani (bármit), ha a munkaerő is olcsóbb lenne és ha nem kéne annyi környezetvédelmi és egyéb előírást betartani (ezek mind költségnövelő tényezők).

Azt figyeltem egyébként meg, hogy - ellentétben a magyar kommentelőkkel (tisztelet a kivételnek) - itt többnyire értelmesek a hozzászólások.

Na ezért voltunk ma is Németországban nagybevásárolni...

2011. január 8., szombat

St. Gallen



Mára tavaszias időt mondott a meteorológia (bár St. Gallen még karácsonyi díszben pompázik), ami nálunk egyet jelent azzal, hogy gyorsan kinézünk egy úticélt, és irány a nagyvilág - vagyis Svájc egy eddig még nem látott városa. Most Vargi/Józsi választott úticélt. Nem kellett korán kelnünk, mert St. Gallenbe átszállással együtt kb. 1,5 óra alatt odaértünk vonattal. TGV-vel, azaz nagy sebességű vonattal mentünk, ami Genf és St. Gallen között közlekedik. A Zürich-St. Gallen távon mindenesetre nem volt gyorsabb a sima intercity-nél, és ezen a viszonylag rövid távon 4x is megállt. Viszont hihetetlenül hosszú volt, szerintem kb. 600 méter (tudom, túlzásnak tűnik, de tényleg nagyon hosszú).

St. Gallen kanton az ország ÉK-i részén, a Bodeni tótól csupán néhány km-re található. A St. Gallen városi pályaudvar, valamint a közvetlen szomszédságában (pontosabban vele szemben) épült főposta nagyváros benyomását keltik, pedig St. Gallen-nek csupán 70.000 lakosa van. Ennek az oka abban rejlik, hogy ezekkel az épületekkel a világra való nyitottságot kívánták demonstrálni. 1910-ben a világ hímzett textilkereskedelmének kereken 50%-a az itteni üzemekből került ki. A korabeli textilbárók áruházakat, villákat és múzeumokat építettek.


A pályaudvar és a főposta épületének méretével csupán a 613-ban alapított kolostor vetekedhet, amit az ír Szent Gál hittérítőről neveztek el. Évszázadokon át a világ egyik legjelentősebb benedek rendi kolostora volt. 1983 óta a világörökség része. A kolostorban található annak világhíres és felbecsülhetetlen értéket képviselő könyvtára, mely a világ legrégebbi könyvtárai közé tartozik (Stiftsbibliothek). Magát a könyvtár termet 1758-1767 között hozták létre a kolostor épületében (kívülről nem is lehet sejteni, hogy ilyen pompás termet takar), rokokó stílusban. A benne tárolt kéziratok némelyike azonban több mint ezer éves. A tárlatvezetést tartó idős úr - úgy tűnt, hogy tanár, ugyanis többször utalt régi tanítványaira -, rendkívüli lelkesedéssel beszélt, órákig elhallgattam volna (nemúgy németül nem beszélő családtagjaim). Tőle tudom, hogy a legfontosabb, amit tudnunk kell, hogy a hajdanán itt dolgozó szerzetesek mindent lemásoltak, ami írás akkoriban létezett. Ilymódon a későbbi oktatáshoz szükséges minden tudás megtalálható volt itt.
A könyvár tulajdonképpen a megnyitása óta folyamatosan odazarándokoló látogatók kérésére vált múzeummá. Már a 19. században felmerült az igény arra, hogy az ott őrzött kéziratok védett módon megtekinthetőek legyenek. Az akkori könyvtárosnak 30 évébe tellett, míg meggyőzte az akkori illetékest, hogy állítsanak fel néhány vitrint, amiben be tudnak mutatni kéziratokat anélkül, hogy neki nap mint nap el kéne vonulnia a titkos könyvtárszobába, ahol a legféltettebb kéziratokat tárolták. Ugyanis minden nap jött valaki, aki szeretett volna belenézni valamelyikbe és a könyvtáros kezdett belefáradni a hatalmas könyvek, kéziratok hurcolászásába. Jelenleg a zenei vonatkozású kéziratok találhatók a vitrinekben (évente cserélik a témákat, s így a kéziratokat is). A vitrineket minden héten egyszer kinyitják és fehér kesztyűs kézzel néhányat lapoznak a kéziratokban, melyek pergamenre íródtak. Nevezetesebb ünnepekkor igyekeznek olyan témához lapozni, ami kapcsolódik az alkalomhoz.

A könyvtár több mint ezer éves történelme során folyamatosan kérdés volt a kéziratok biztonsága, megőrzése. Itt van a történetnek magyar vonatkozása is, ugyanis elsőként a magyarok fenyegették 926-ban, majd - még ugyanebben a században - tűztől kellett megóvniuk. Az 1712-es toggenburg-háborút követően csaknem mindent elszállítottak Bernbe és Zürichbe, zsákmány gyanánt.

Évente 120.000-en látogatják meg a könyvtárat, melynek kiadványából azt is megtudhatjuk, hogy a 10 CHF-es belépőt az odalátogatók 95%-a szó nélkül kifizeti, 3% sokallja és távozik, 2% pedig elvből reklamál (fogalmam sincs, hogy ez vajon pontosan mit is jelenthet).

Egyébként a város maga rendkívül hangulatos, érződik a német közelség, láthatók jellegzetes fagerendás házak is (Fachwerkhäuser). A városképben meghatározó a kolostor és a hozzá tartozó, szintén csodálatos templom.
Ebben a városban láttam olyat, amit még eddig sehol: olyan autósiskola autóját, amiben a mozgássérültek tanulhatnak vezetni. Egy kis Peugeot volt, viszont tolóajtóval és valószínűleg belül is speciálisan kiképezve.
A városban készült fotók itt láthatók.

2011. január 7., péntek

Ez még nem a világvége!


Napok óta érdeklődéssel követem az égből - a világ több pontján - élettelenül potyogó madarakról és egyéb tömegesen pusztuló állatokról szóló híreket. Egyrészről megdöbbentőek ezek a történések, másrészről azonban nagyon kíváncsi vagyok, hogy melyik nap milyen magyarázattal állnak elő. Attól tartok, hogy a valóságot úgysem fogjuk megtudni, de különböző elméletek nap-mint nap felbukkannak.

Most éppen azt próbálják beadni, hogy az állatok tömeges pusztulása nem új és nem ismeretlen jelenség, ez a természet velejárója. Az első - nagyon átlátszó - magyarázatok a szilveszteri tüzijátékokat okolták a madarak pusztulásáért, aztán a globális felmelegedés miatti klímaváltozásban látták a pusztulás okának. Egyesek pedig már a világvége kezdetét vízionálják.

Otthon már lekerült ez a hírekből, itt azonban még mindig címlapon szerepel a téma, újabb és újabb szakértők hozzászólásával.
A statisztikát a fenti kép mutatja. Máig összesen 30 helyen regisztráltak tömeges állatpusztulást.

2011. január 6., csütörtök

Vízkereszt, Háromkirályok napja, vagy amit akartok...


Itt Svájcban Háromkirályok napjának nevezik és ünneplik. Svájc 3 kantonjában (Ticino, Uri és Schwyz) és Graubünden kanton néhány településén munkaszüneti nap. Alapvetően a katolikus egyház ünnepe, amennyiben Krisztus születését ünneplik. Mindig január 6-án van, ez nem mozgó ünnep.

Az átlagember (tehát a vallást nem gyakorlók) szintjén leginkább a "Dreikönigskuchen", vagyis a Háromkirályok kalács megvásárlásával és elfogyasztásával jelenik meg az ünnep. Egyes források szerint egészen 1311-ig visszavezethető ezen sütemény elkészítésének hagyománya, amikor még csupán babszemet rejtettek el az egyikben és akiében előbukkant, az király lehetett egy napra, vagyis a családnak akként kellett viselkednie vele, teljesíteni kellett minden kívánságát. Más források szerint ehhez hasonló hagyomány Angliában is volt. Aztán a középkor során szépen feledésbe merült. Csak 1952-ben került újra elő, amikor egy Max Währen nevű ember rábukkant erre a régi tradícira és a kalács egy modernizált változatát készíttette el a pékek iskolájával. Svájcon kívül Hollandiában, Angliában, Franciaországban és Spanyolországban is elterjedt ez a péksütemény.

Ma már általában nem otthon készül el, hanem minden szupermarketben és pékségben kapható, aranszínű papírkoronával együtt. A recept ismertetésétől ezúttal eltekintek, de a fenti linken (piros betűs Dreikönigskuchen) németül megtalálható.

2011. január 5., szerda

Újra otthon, újra itthon

Mi tagadás, egy kicsit zavarban vagyok, hogy mikor melyik helyhatározót használjam. Mindenesetre a lényeg az, hogy a karácsonyi szünetet otthon, azaz Magyarországon töltöttük. Már nagyon vártuk, az itteni "makkett-világ" után jólesett ismét a hazai valódi életbe belecsöppenni. Egy kis borzas bokor, egy kis esetlegesség és ezerféle épület! Felüdülés! Félreértés ne essék, egy szóval sem mondanám, hogy otthon, azaz Magyarországon minden úgy jó, ahogy van! Rendkívül lehangoló pl. a tömegközelekedési eszközök és bizonyos utak mérhetetlenül lepusztult állapota, az eladók vevőundora stb. Olyan dolgok, amik nem feltétlenül a pénzen, a gazdagságon múlnak. Nekem úgy tűnt, hogy a BKV már nem is próbálja helyrehozni az eredeti állapotot - mindenhol graffitik, maszatok éktelenkednek a buszok belsején. A fűtés persze már luxus lenne... Az eladók pedig változatlanul személyes sértésnek veszik, ha megzavarjuk őket a munkahelyi lazsálásban és unatkozásban.

No de összességében természetesen nagy öröm volt otthon lenni, együtt tölteni hosszabb-rövidebb időt a rokonokkal, barátokkal. És látni, hogy bizony van még hová fejlődnünk, össznépileg, mentalitásban is (már megint visszatértem erre, pedig nem akartam). :)
Az otthon töltött 2 hét szinte minden napjára jutott program, igyekeztünk a lehető legtöbb emberrel találkozni, hiszen legközelebb csak nyáron lesz rá lehetőségünk. Sajnos így sem jutott mindenkire idő, no meg nemcsak nekünk, hanem másoknak is zsúfolt volt az ünnepek alatti táncrendje.

Visszatérve Svájcba gyönyörű napsütés, tiszta és fűtött buszok, több kg reklámújság és egy, a nappalink közepén fekve nyújtózkodó 2 m magas yucca várt minket. No meg rengeteg e-mail. Mivel az elmúlt 2 hétben nem voltunk internet-közelben, most próbálom behozni a lemaradást.

Nemrég készült el Magyarország új image-filmje, ezzel kívánok - még egyszer - boldog, magabiztos és céltudatos új évet mindenkinek!