2010. október 31., vasárnap

Fribourg/Freiburg



Nem telhet el úgy hétvége, hogy ne kiránduljunk valahová. Ugyan ma délutánra Boginak volt egy Halloween-party meghívása, de annyira szép napsütés volt már kora délelőtt is (általában csak délutánra szokott kisütni a nap), hogy inkább vonatra szálltunk és elmentük itthonról. Azt nem tudhattuk, hogy ha napsütésre vágyunk, jobban tettük volna, ha itthon maradunk, mert amerre mentünk, arra bizony nem sütött a nap. Egy ideje szemezünk Fribourg-gal (németül Freiburg-gal), ami már Svájc francia nyelvterületű részén fekszik (igaz, csak az 1800-as évektől dominál itt a francia nyelv, amikor is az iparosodásnak köszönhetően sok francia nyelvű bevándorló érkezett a vidékre és így kisebbségbe kerültek a német nyelvűek). Többnyire a német nyelvűek is Fribourgnak hívják, hogy megkülönböztessék a - nem is olyan távol lévő - németországi Freiburgtól. Errefelé már felismerhető a franciás lazaság.

A várost 1157-ben alapították. Bernhez hasonlóan ez a város is egy folyó-hurokban (Sarine) fekszik. Gyönyörű a fekvése, Fribourg a hegyen, a folyó a lábainál, a mélyben. Összesen 6 híd köti össze a partokat, köztük óriási, kecses völgyhidak, egy régi, fedett fahíd, ami lent, közvetlenül a folyó fölött ível át, és egy hasonló magasságban (ill. mélységben) lévő kőhidat is találtunk. A szűk fahídon érdekes módon autók, sőt buszok is járnak, igaz, nem sok, de ilyenkor nem tanácsos a hídon tartózkodni.

A városba érvén ez alkalommal próbáltunk a GPS látnivalók rovatára hallgatni, de a jól bevált "toronyiránt"-elmélet most is kifizetődőbbnek bizonyult. A GPS egy árva kis toronyhoz vezetett el (Dr. Henry Fribourgról elnevezve), ami közvetlenül az egyetem mellett található. Megköszöntük Marika (a GPS) segítségét és célbavettük a legmagasabb, leglátványosabb toronyot, ami egész biztos, hogy az óváros szívében található. Így volt ez itt is. A St. Nicholas katedrális vonzott ilymódon magához. Egyedül én vállalkoztam a torony megmászására - semmi pénzért nem hagytam volna ki, hiszen annál szebb kilátást sehol nem talál az ember, mint a torony tetejéről. Igaz, hogy alig bírtam felvonszolni magam a 74 méter magas toronyba vezető 368 lépcsőfokon, még 10 perccel később is remegtek a lábaim (ami nem csoda, mert több, mint 20 emelet magasságról van szó), de a látvány természetesen megérte. Ezt a gótikus katedrálist 1283 és 1490 között építették, bejáratnak tympanonja az utolsó vacsorát ábrázolja.

A katedrális és a városháza közötti szűk utcácska az Esküvő köz nevet viseli. A városháza gyönyörű virágdíszben pompázott - nem tudom, hogy ez általános-e vagy valamilyen speciális alkalomra díszítették így fel.

A toronyban a magasból felmértem, hogy merre érdemes továbbmenni. Bogi szerint hajcsár módjára vezettem a csapatot (na jó, nem teljesen ezeket a szavakat használta, de a lényeg ez). Ő leginkább egy McDonals-ba szeretett volna beülni, a lehető legkevesebb gyaloglással. Egy kicsit rosszul viselte, hogy lemegyünk a völgybe a fahídhoz és a régi erődhöz, már csak azért is, mert utána újra fel kellett mászni a rendkívül meredek utcákon az óvárosba. Az itt lakók nagyon jó kondiban lehetnek. Visszafelé igazi, hangulatos, nagyon jó állapotban megőrzött középkori városközpontra bukkantunk. Egy szép téren rengeteg festőállványt állítottak fel, ezeken régi fotók tömkelege - úgy tűnt, a város életéből. A közelben egy marionett-báb múzeum és egy régi kőhíd. Ez a folyó kanyarulatának csúcsában, a legbelebb belvárosban.

A nap végére jólesően (?) elfáradtunk. A vonaton visszafelé már egy kicsit csendesebbek voltunk, mint odafelé. Badenben megkerestük a kocsinkat és még egy kis meglepetés várt minket: alig indultunk el, rögtön szembe találtuk magunkat egy rókával (Badent erdők övezik) - Bogi iskolájától kb. 300 méterre, a házaktól és tőlünk kb. 8-10 méterre. Úgy tűnt, hogy hozzá volt szokva az autókhoz és az emberekhez, mert nem ijedt meg tőlünk, hosszasan nézhettük.

Ismét rengeteg képet készítettük, a legutolsón a róka is látható.

2010. október 29., péntek

Autó - tél, tisztaság, jogsi ("hétköznapi" történet)

Az elmúlt két nap gyakorlatilag az autóval kapcsolatos ügyintézés tárgykörében zajlott. Azzal kezdődött, hogy kb. 1,5 hete megérkezett a tartózkodási engedélyünk, ami szükséges - többek között - ahhoz is, hogy az 1 éven belül kötelezően lecserélendő jogosítványt lecseréljük. Ezen kívül kell még hozzá az útlevél, 2 db fénykép, az eredeti jogosítvány (ennek érzékeny búcsút inthetünk) és egy szemvizsgálat, egy erre akkreditált helyen (pl. optikusnál). Ez gyorsan ment, 10 perc alatt megvolt, a szükséges papírmunkával, pecséttel együtt.


Tegnap 4 gumishoz mentem el, hogy feltérképezzem a téli-gumi kínálatot és árakat, mivel téli gumink az nincs - itt pedig egész biztos, hogy hideg lesz, sőt már van is. Igaz, most délutánra 12-14 fokig is felmelegszik a levegő, de a reggelek bizony már igencsak hidegek, fagyosak. No meg szeretnénk a hegyekbe, az Alpokba is kirándulni, úgyhogy még hóláncra is szükségünk lesz (100-150 CHF-ért már kapható is). A gumisoknál tudtam meg, hogy Svájcban (és más országokban is) a kocsi forgalmijába beleírják azt, hogy milyen méretű gumival használható az autó. A forgalmit ezért mindegyik gumis elkérte tőlem. A 3.-nál már előre mondtam, hogy hiába is nézi, nem fogja benne megtalálni azt, amit keres. Ennek azért van jelentősége, mert Svájcban ettől a mérettől 8%-kal el lehet térni, bármelyik irányba. Az EU országokban azonban nem, büntetést von maga után. Mivel Magyarországon nincs a forgalmiban benne, ezért nyugodtan vásárolhatok más méretű téli gumit, mint a nyári (természetesen az autókereskedő útmutatásának megfelelő méretűt).



Kiválasztottuk a szerencsés nyertest, akinél a sok pénzt otthagyjuk a téli gumikért, felnikért, szerelésért (közel 1.000 CHF) és ma megrendeltem a cuccokat. Hétfőn hívnak, hogy mikor mehetek, hogy felszereljék.


Tegnap este, a nehéz nap (gumis-körút) végén még elmentem tankolni. Jól tele is tankoltam az autót, leadtam a kedvezményre jogosító bónt, odaadtam a pontgyűjtő kártyámat, majd a bankkártyát is a fizetéshez. A pénztáros kisvártatva közölte, hogy nincs elég pénz a kártyán. Ezen igencsak meglepődtem, mert már hogyne lenne! 3x megismételte, mire felfogtam - sor persze állt mögöttem, hogy még izgalmasabb legyen ez a kis közjáték. A helyzet tehát az, hogy a kocsi tele benzinnel, amit nem tudok kifizetni, mert úgy tűnt, nincs annyi készpénzem, mint amennyi kellene. Próbáltam Vargi/Józsi/Joe-t hívni, hogy mi van, persze nem vette fel. Kérte az irataimat és elkezdett kitölteni egy formanyomtatványt. Nem tudom, mi lett volna a vége (kiszívja a benzint a kocsiból, ott tart takarítani stb.), mert feltúrtam a tárcámat és végül összeszedtem apróból a kívánt pénzmennyiséget és mint aki jól végezte dolgát, távoztam.


Ma reggel - ezen történet okán - 1 órát töltöttünk a bankban, hogy tisztázzuk az ügyeket. Egyéb problémáink is vannak a kártyáinkkal (meg a bankkal), mivel az áttelepülést segítő ügynök a helyi kanton bankját ajánlotta nekünk - ez kb. olyan, mint otthon a takarékszövetkezet. Egyetlen előnye, hogy állami garancia van az ott elhelyezett pénzekre. Végül kiderült, hogy valószínűleg elértük a havi limitet és azért nem tudtam fizetni a kártyával. Gyorsan megemeltük ezt a limitet, hogy nehogy mégegyszer ilyen előforduljon. A többi problémára nem sikerült választ találniuk, körbehívtak minden létező osztályt, hogy kiderítsék a választ.


Ma végre elmentem kocsit mosatni. Az idő tökéletes, süt a nap, otthon is ilyenkor kígyóznak a sorok az autómosóknál. Bevallom, az én rend- és tisztaságmániám az autóra nem terjed ki - az autó az én szememben a férfiak felségterülete. Így hát ittlétünk óta most mosattunk először (de mentségünkre legyen mondva, az autó homokszínű és nem nagyon látszik rajta a kosz, ráadásul csak hétvégén használjuk és garázsban áll). Alaposan tanulmányoztam a mosóprogramokat. Nagyon ügyesen ki van találva. A legolcsóbb csak simán lemossa vízzel és megszárítja (8 CHF). 11 CHF-ért kétféle program van: az egyik, ami magasnyomáson lemossa, megszárítja, a másik csak simán lemossa, de viszt is tesz rá. Igaziból a kettő kombinációja az ideális, hogy tiszta és csillogó legyen az autó, ez 14 CHF. Persze itt is vannak praktikus dolgok. Az automata mosó előtt van egy pénzbedobós készülék, amivel a mosás előtt még egy kis kosz-lazító sampont fecskendezhetsz a kocsidra. Az ablaktörlő lapátok védelmére pedig külön kis nejlonokat rendszeresítettek és az instrukciók közé (hajtsd be a tükröket, húzd fel az ablakot) ennek a használatára is felszólítanak. Érdekes módon valahogy az autómosók is (csakúgy, mint az utak) szűkebbek, mint nálunk, nagyon óvatosan kellett benne közlekedni.

Itt az utakon kizárólag csillogó-villogó kocsik járnak. Valahogy egész máshol van az a határ, ahol úgy gondolják, hogy már koszos az autó. A mosóban mögöttem csak - szerintem - tiszta autók várakoztak mosásra...

A hőszivattyú még mindig ereszt (kondenzvíz folyik belőle, de nem kevés), kedd óta várok egy időpontot a szerelőktől, a vízkőtelenítő berendezéshez viszont már kijött a szerelő. Kiderült, hogy ő programozta át - rosszul - legutóbbi ittléte alkalmával a berendezést, ugyanis nem ismerte ezt a típust. Állítása szerint csupán 3 ilyen van az országban, ennek van egy plusz programja, ami a többinek nincs, ő pedig ezt nem vette figyelembe, mivel nem tudta, hogy ilyen is létezik. Csak arra lettünk figyelmesek, hogy minden nagyon vízkövesedik és hogy nem fogy a só a gépben, aminek már szeptember vége-október eleje felé el kellett volna fogynia. Most újra működik, hogy helyesen programozta be, viszont ennek köszönhetően újra ihatatlan ízű az egyébként (értsd vízkőtelenítő só nélkül) nagyon finom víz.

2010. október 28., csütörtök

Művészeti tanulmányok


Bogiék az iskolában új témakört kezdtek - Our lives, our art (A mi életünk, a mi művészetünk - nem kreatív fordításban) címmel. Megbeszélték, hogy ki mit gondol művészetnek, mit nevezünk művészetnek, milyen módon tudják a művészek kifejezni magukat. 3 festmény kapcsán átbeszélték azok lehetséges témáit: érzelem, történet, információ. Le kellett írniuk, hogy melyik képről mit gondolnak, miről szól, mire gondolhatott az alkotó. Most már Van Gogh-nál tartanak, megpróbálom beszerezni, hogy mi mindenről van szó, mert Bogi ezekből egy kicsit kimarad, ha nem figyelek oda (amíg a többiek angolul megbeszélik ezeket, addig ő csinálja az angol feladatlapokat, vagy olvas).


A művészet témakör keretében ma (2x-i átszállással, vonattal) elmentek egy üveggyárba (Glasi Hergiswil). 7.15-kor indultak az iskolából (a tanítás egyébként csak 9-kor kezdődik és legkésőbb 8.40-ig kell beérni, úgyhogy a 7 órás érkezés igazán korai időpontnak számít nekünk). Mellékszál, hogy ezen hajnali órán elakadtunk az iskolába menet a dugóban, mert a szorgos svájciak már hajnalban útrakelnek, hogy dolgozhassanak és minden út bedugul (kb. olyat kell elképzelni, mint az M3-as bevezető szakasza). Gyorsan felhívtam a tanárnőt, aki elmondta, hogy a vonat Badenből 7.38-kor indul az 1-es vágányról, majd Zürichben a ... vágányról - ha nem állítom le, szerintem azt is elmondta volna, hogy Luzernben mikor szállnak át és melyik vágányról megy a vonat.


Van egy rövid kis bemutató film is a gyárról, ahová egyébként kötelező osztálykirándulás keretében látogattak el. A gyárban van egy bemutatóterem, ami - Bogi elmondása szerint - egy kicsit Csodák Palotája-szerű volt: sok üvegből készült érdekes tárggyal. Nagy üvegtálakat kongattak, kristálypoharakon "zenéltek" az ujjukkal, plazmagömböt csodáltak. Természetesen az üvegfújást is megtekintették, de arra nem volt idő, hogy mindenki kipróbálja. Boginak nagyon tetszett.


Jövő héten a zürichi műcsarnokba mennek, ahol alapvetően a Picasso kiállítást nézik meg, de egyéb művészeti ágakkal is megismerkednek (szobrászat). Igazán Boginak való témák. Jár rajz-szakkörbe is, nagyon sokat fejlődött. Néhány apró technikával csodákat lehet elérni, mint ahogy az itt látható rajzon is látható. Ráadásul egész gyorsan "összedob" egy ilyen rajzot és amikor kedve szottyan, csak leül rajzolni. Végre a zongorához is leül, eddig az sem vonzotta. Elkezdett egy saját darabot írni, le is kottázza. Egyszóval fejlődik - határozottan jó irányba. :)

Picinke cinke

Tegnap épp nálunk játszottak a lányok kint a kertben, amikor egyszercsak egy koppanásra lettem figyelmes és kisvártatva Bogi is berontott a házba: egy kis cinke nekirepült az ablakunknak. A házunknak hatalmas ablakai vannak, de ő pont egy kisebbet szemelt ki magának. A lányok teljes lázban égtek, hogy megmentsék a cinkét. Amint a képen is látható, rögtön betakarták falevelekkel, hogy nehogy megfagyjon, kisvártatva ételt és vizet is kapott, majd rövid keresgélés után egy tojásos dobozt neveztek ki a menedékének.

Szegényke először elég anyátlanul nézett ki, nem tudta behajlítani a szárnyát és nagyokat pislogott. Aztán ez a kérdés megoldódott és mire jól körbefotóztam és a lányok is berendezték neki a tojástartó dobozt, addigra összeszedte magát és huss...
Ma mókust is láttam az iskolánál, nem először, de most nem csak futólag. Nem én futottam, hanem a mókus, aki most úgy mászkált a fűben, mintha ott sem lettem volna - arról nem is beszélve, hogy kb. 4 méterre voltunk a forgalmas főúttól. Jött-ment a fűben, egy diófa alatt, mígnem talált egy diót, amit a két kis keze közé fogott és úgy próbált feltörni. Mivel nem járt azonnal sikerrel, elvonult a bokrok mélyére. De így is percekig csodálhattam.
Posted by Picasa

2010. október 26., kedd

Te milyen szülő vagy?

Ma délelőtt volt a 2. alkalom, amikor az iskola személyesen tájékoztatta a szülőket bizonyos dolgokról. Kár, hogy csupán 10-en voltunk jelen, mert nagyon érdekes és hasznos dolgokat tudtunk meg.


Az első, számunkra kevésbé releváns, hogy bemutatkozott egy kínai (mandarin nyelvet) beszélő és oktató tanár, akinél lehet órákat venni. Nagy meglepetésemre a 10 anyukából 2-nek a gyereke is tanult már kínaiul más országban (pl. Szingapúrban, Tajvanon). Az indok, vagyis az "aktualitás" pedig az volt, hogy a kínai gazdaság egyre nagyobb súllyal szerepel a világgazdaságban és a jövőben jól fognak jönni a kínaiul beszélő nyugati üzletemberek.


Ami már ennél érdekesebb, de nekünk mégsem igazán igénybevehető, az az, hogy az iskola elindított egy önkéntes segítő programot, amire felnőtteket várnak - az iskolában tanuló, rászoruló gyerekek segítésére. Vannak ugyanis olyan gyerekek, akik nehezen veszik az új kultúrába, környezetbe való beilleszkedés akadályait, nehezen ismerkednek, nem beszélik az adott nyelvet, vagy nem beszélik annyira, hogy beszélgetést merjenek kezdeményezni. Ezért olyan felnőtteket keresnek (lehet szülő, nagyszülő, nagynéni-nagybácsi, vagy egyszerűen csak egy ismerős, aki szívesen vállalná), akik heti 1-2 órában a saját nemzetiségükhoz tartozó gyerekkel foglalkoznának. Az igény jelentkezhet a szülő vagy a tanár részéről is (pl. látják, hogy nincs barátja a gyereknek, vagy szomorú, vagy szívesen beszélgetne a szülein kívül mással is, de nyelvi akadályok miatt nem tud). A tanár ekkor megkeresi az önkéntest, kap egy kis felkészítést és megismerkedik a gyerekkel. Állítólag van olyan nagypapa, aki farag és 3-4 gyerek hetente alig várja, hogy együtt faragjanak. Van, akik együtt sétálnak, beszélgetnek. És van, aki segít a gyereknek lefordítani a tananyagot és együtt tanulnak egy kicsit. Szuper kezdeményezés! Igaz, hogy mi összesen 2-en vagyunk magyarok (család), úgyhogy nem nagyon tudunk vállalkozni ilyesmire, max. egymás gyerekeinek tudnánk segíteni (de mivel heti 2 alkalommal amúgy együtt vannak a lányok vagy itt, vagy ott, ezért sok értelme nincs).


És végül, de nem utolsósorban a fejlesztő pedagógus tartott egy kis bemutatót a szülői típusokból (Jim Fay kategóriái szerint). Nagyon tanulságos volt.

1. Helikopter szülő - mindig mindent megcsinál a gyerek helyett, viszi a táskáját, ha otthon hagyott valamit, akkor utánaviszi az iskolába, esetleg meleg ebédet visz neki; igazi tyúkanyó, de ezáltal nem hagyja kibontakozni a gyereket, és azt az üzenetet közvetíti felé, hogy a gyerek törékeny, tehetetlen.

2. Őrmester szülő - mindig megmondja, hogy mit tegyen a gyerek, gyakran kritizálja. Azt üzeni viselkedésével, hogy a gyerek nem tud gondolkodni, meg kell neki mondani, hogy mit csináljon.

3. Konzultáns szülő - csupán azt mondja el, hogy hasonló helyzetben ő mit tett vagy mit tenne. A lényeg az, hogy mindenki a saját hibájából tanul a legjobban és a gyereknek is meg kell adni erre a lehetőséget. Azt üzenjük, hogy a te életed minősége nagyban múlik a saját döntéseiden. Természetesen nem minden helyzetben alkalmazható ez a stílus.

Igazából csak kedvcsinálóként hangzottak el ezek a dolgok, ha szeretnénk bővebb információt, akkor többet is elmond nekünk a fejlesztő pedagógus. Szerintem szeretni fogunk...

2010. október 25., hétfő

Bremgarten - "Mesterségek Ünnepe"


A cím tulajdonképpen nem teljesen fedi a valóságot, de a könnyebb elképzelhetőség kedvéért mégiscsak ezt adtam. A közelünkben (tőlünk 15 percnyire) fekvő kisváros, Bremgarten nagyon hangulatos óvárosi városközponttal rendelkezik, amit már jó ideje szerettem volna megnézni. A mi előttünk (1-2 km-re...) kanyargó Reuss folyó szeli ketté és csupán egy fedett, gyalogosok számára járható, fahíd köti össze a két oldalt. A központból egyébként ki is vannak tilva az autók. Ezért nem árt előre eldönteni, hogy az ember pontosan hová is szeretne menni, mert a várost abból az irányból érdemes megközelíteni, amelyik oldalon az úticél van.




A látogatás apropóját a hétvégén megrendezett tradícionális piac adta, ami leginkább a Budai Vár oldalában évente megépített Mesterségek Ünnepéhez hasonlítható. Tavaly a fém, idén a fa volt a központi téma (és szégyenszemre pont ezeket a standokat nem ejtettük útba, annyira sok árus/kiállító volt). A városkának összesen 6 e lakosa van, de azok vasárnap - a rossz idő ellenére - szerintem mind ott tolongtak a vásárban.



A városka hangulatához nagyon illett ez a vásár, de még hitelesebbé tették a korabeli ruhákba öltözött eladók, a kíntornás, a még be nem fejezett útfelújítás (mintha döngölt földön jártunk volna), a kézi, mángorlófás mosást bemutató asszonyok, a vásári kikiáltók. Itt is volt "hurka-kolbász", jó büdös raclette, meg édességek (vattacukor, palacsinta, bundában sült alma fahéjas cukorba forgatva).



Aztán természetesen csatlakoztak a hagyományos, "kommersz" piacozók is, de műanyag kardok azért nem voltak! :)




Két standnál töltöttünk el több időt: az egyik egy üvegárut bemutató, a másik pedig egy bőrös.

Az üvegáruk között voltak üveg tollak is, amiknek gyönyörű csavart hegyük barázdái veszik fel a tintát az tintásüvegbe mártáskor. Kb. 8-féle modell, számos színvariációjából lehetett találni. Egy hozzám hasonló grafomán ember kötelező felszereléséhez hozzátartozik.... Bogit is nagyon megfogta ez a szépség, ő is kikönyörgött magának egyet (ma már ezzel leveleztünk egymással...). :)


A bőrösnél pedig hihetetlenül puha, finom és szépséges színű és feltűnő színkombinációjú pénztárcák nyűgöztek le.




Bogit közben Nikiék elvitték hozzájuk játszani (merthogy együtt mentünk a vásárba fél pénzzel), így nyugodtabban folytathattuk a nézelődést. Az antik vásárt is erre az időpontra időzítették, de az nem volt semmi különös. A vásárban megfáradva még Nikiéknél töltöttük a délutánt (valójában csak fel akartuk venni Bogit, hogy hazavigyük), de estig ott ragadtunk. A lányok írtak az új tollal (jó kis program, hosszasan lekötötte őket), meg Wii-n karmesterest játszottak, Vivaldi Négy évszakot vezényeltek. A fiúk (Niki apukája és bátyja) pedig megnyitották a síszezont és elmentek síelni.




Persze, fényképek is vannak. :)



U.i.: Majd elfelejtettem, hogy az óváros szélén, még a biztonsági kordonnál (nálunk otthon augusztus 20-án van annyi biztonsági ember, mint itt ebben a kisvárosban, a vásár kapcsán) veterán autó kiállítás is volt. Ezekbe utasként be lehetett ülni és menni velük egy kis kört.



2010. október 23., szombat

World Fest - Világ Fesztivál (október 23.)



Míg Magyarországon október 23-a ünneplésének lázában égett a nép, addig Svájc népes ZIS-közössége a Világ Fesztiválon tolongott (ZIS - Zürichi Nemzetközi Iskola). A tömegjelenetek itt is garantáltak voltak, csak jóval békésebbek, mint általában az otthoni rendezvényeken...




A Világ Fesztivál az iskola keretein belül, de nem annak szervezésében zajlik. A Parents' Assosiation (Szülők Egyesülete) legnagyobb rendezvényéről van szó, ami sok-sok szülő önkéntes munkájának eredményeképpen jön létre. Ez alkalommal 38 ország állított standot a ZIS gimnáziumának épületében, ami a legnagyobb és ezért a legtöbb embert befogadni képes campus a ZIS-en belül. Az országok standjain az országokra jellemző (és a lelkes szülők által elkészített, beszerzett) étel-ital, dekoráció kapott helyet. A színházteremben előzetes jelentkezés alapján szerepeltek az iskola tanuló vagy akár a szülők is különböző egyéni, vagy csoportos produkciókkal, énekkel, tánc-bemutatóval. A tornateremben hatalmas ugrálóvár és egyéb játékok várták a kicsiket, a kinti sportpályán a Frankfurti Nemzetközi Iskola focicsapatával mérkőzött meg a Zürichi Nemzetközi iskola csapata.




A bejáratnál lehetett jegyeket kapni, darabja 1 CHF. A standokon ezekért lehetett ételt-italt vásárolni. Az árak 1-6 CHF-ig terjedtek. Pl. 1 db csupa-csoki isteni muffin 1 CHF volt, a spanyoloknál egy kis tál sonka, amit ott helyben szabdostak le egy hatalmas, valódi sonkából (olyan sonka-alakúból) bagette szelettel és olívabogyóval 5 CHF-be került, az olaszoknál egy darabka sajt 2 CHF-et kóstált. Az indiaiak sajnos rögtön a bejárat mellett voltak és mivel amúgy is igen népszerű az indiai konyha, elég nagy sor állt náluk.




Egyébként is tömegiszonya van Vargi/Józsi/Joenak, ezért egy kis unszolás hatására volt csak hajlandó eljönni velünk. De csekély lelkesedése is elmúlt, amint belépett az iskolába és tulajdonképpen a bejáratnál már el is akadt a tömegtől. Azzal a lendülettel fordult meg és adott nekünk egy kis időt, hogy felfedezzük az embertömeg által eltakart látnivalót. Persze ismerősökkel is összefutottunk, ami drága időnket egy kicsit máris megrövidítette, ezért gyorsan zsákmányoltunk egy kis elemózsiát és teli kézzel prezentáltuk ezt a szabad levegőn a családfőnek - majd újabb zsákmányszerző körútra indultunk, hogy egy komplett menüt össze tudjunk állítani a család számára. A fényképezőgép ez alkalommal sem maradt otthon. :)




A szórakozás és vidámság után itthon azért a "mi" ünnepünkről sem feledkeztünk meg. Ennek jegyében megnéztük az ünnepi, díszdobozos változatban beszerzett Szabadság, szerelem c. filmet. Az első 1 órát Boginak is engedtük, neki sem árt (különösen az itteni kinti jólétben, de egyébként sem), ha egy kicsit felvilágsul azt illetően, hogy nem is olyan rég még alapvető szabadságjogokért is meg kellett küzdeni. Mitagadás, nekünk sem árt magunkat emlékeztetni arra, hogy mennyire jó dolgunk van ma - mindannyiunknak...

2010. október 21., csütörtök

Iskolagyűlés 2


Ma ismét iskolagyűlés volt, mint 2-hetente minden csütörtökön. Először is felköszöntötték egy gitárkíséretes "happy birthday" dallal az októberi szülinaposokat - a tanárokat is. Utána az elsősök bemutatták, hogy tornaórán milyen labda-gyakorlatokat tanultak: passzolás kézzel, lábbal, pattogatás, ilyesmik.
Bogiék, azaz az 5.-esek elmondták, hogy hogyan készítettek képes beszámolót tábori élményeikről: először írtak egy rövid vázlatot, aztán egy fogalmazást, ez alapján rajzokat készítettek és a rajzok alá a hozzájuk tartozó történet (nap) rövid kivonatát. Végül a kész lapot laminálták. Az eredmény látható a kezükben a fenti képen. Sajnos csak a hátoldalát fényképeztem le. :)


A legérdekesebb a 3. osztályosok bemutatója volt. Ők a barátságról és az azzal kapcsolatos dolgokról tanultak az elmúlt néhány hétben. Hogy a barátság bizony nem mindig könnyű dolog (hányszor mondtam magamban még otthon, hogy Bogi barátai egyszerre nem jöhetnek át hozzánk, mert akkor csak a vita és a 3. gyerek kiközösítése folyik...).


Összesen 3 témakört dolgoztak fel kis csoportokban. Felvetették a témát, forgatókönyvet írtak hozzá, megfilmesítették, itt bemutatták és a többi gyerek előtt ismét felvetették az elgondolkodtató kérdést.


1. Hogy oldanál meg egy konfliktust a barátoddal?

2. Szeretnél-e olyan barátot, aki kontrollálni szeretné a viselkedésedet?

3. Hogy lehet folytatni a játékot, ha egy új ember is csatlakozni szeretne?



Ezek olyan dolgok, amikről egy magyar iskolában ritkán esik szó, max. akkor, ha valakit fegyelmezni kell. Itt viszont egymástól - is - tanulnak, miközben gondolkodnak, filmet forgatnak, érvelnek, szerepelnek.


Az iskolagyűlés előtt és után könyvvásár volt az iskolában, vettem is Boginak 5 angol nyelvű könyvet. Egyelőre még persze korai, de nagyon örült nekik, el is kezdte olvasni az egyiket. Tudja, hogy miről szólnak - azt lefordítottam neki és megpróbál elcsípni, megérteni 1-1 szót. Jó motiváció lehet arra, hogy még többet gyakorolja az angolt.

2010. október 18., hétfő

A világ leghosszabb alagútja lesz


A nap híre, hogy Svájcban a készülő Gotthard alagút fúrópajzsa áttört pénteken, azaz az alagút teljes hosszát kifúrták. Azért olyan nagy dolog ez, mert az Alpokon átvezető Gotthard alagút lesz a világ leghosszabb alagútja (majd 2017-ben, amikorra tervezik az átadását), a maga 57 km-ével. 7 éve kezdték meg a fúrást és most készültek el vele. Ez az alagút a vasúti forgalom céljára készül, a közúti forgalmat szolgáló rész már évtizedek óta (1976 óta) létezik. Ez a világ 3. leghosszabb közforgalmi alagútja, 17 km hosszú.

2010. október 17., vasárnap

Tudod honnan ered a Duna?



Persze, minden gyerek tudja, hogy a Fekete-erdőből! Na de pontosan honnan? Ezt nem tanították. Hát ennek jártunk utána ma. Az eső ma sem tántorított el, már jó előre elhatároztuk, hogy Ritával együtt megnézzük a Duna forrását. Szerencsére ehhez sem kellett messzire utaznunk, kevesebb mint 1,5 óra autóúttal elérkeztünk a Németországban fekvő Donaueschingenbe. A képen látható templom háta mögött van a hivatalosnak aposztrofált Duna-forrás. (Ez nem saját kép, nekünk végig szürke, esős időnk volt.)

A történelmi források ugyan nem egyeznek meg teljesen abban, hogy mit is tekintsenek a Duna valódi forrásának. A Duna ugyanis nem Dunaként ered, hanem két kis patak, a Breg és a Brigach egyesülésével jön létre. A Breg, mint a Duna fő táplálója Furtwangennél ered, kb. 2 km-re Donaueschingentől. Az ottaniak természetesen Furtwangent tekintik a Duna forrásának. Donaueschingeniek pedig saját településüket, mert itt egyesül a két patak és innentől hívják Dunának. Ezt egy szép emlékmű építésével nyomatékosították is. 

Itt tulajdonképpen minden érintett nemzet állított emlékművet, ill. emléktáblát. Magyar nyelvűből rögtön kettő is van, de az osztrákok által állítottat is magunkénak tudhatjuk be, hiszen a vasfüggöny lebontásának emlékére állították, aminek révén - szerintük - már semmi sem választhatja el egymástól a Duna-menti népeket. A forrásnál találkoztunk egy Hollandiában élő magyar zenésszel is, aki a közelben lépett fel és "kötelességének érezte", hogy felkeresse a Duna-forrást. Leghosszabb és legjelentősebb folyamunk összesen 2.840 km-t tesz meg innen a Fekete-tengernél lévő torkolatáig, ebből 417 km esik Magyarország területére. A forrásnál lévő szobor az ifjú Dunának mutatja az oda vezető utat.

A Duna a világ legnemzetközibb folyója - 10 országon folyik keresztül és további 7 országnak vízgyűjtő területe. Több jelentős település is épült parjai mentén, köztük 4 jelenlegi főváros: Bécs, Pozsony, Budapest és Belgrád.

Térkép innen
A fent nevezett donaueschingen-i forrás maga egy templom és a Fürstlich Fürstenbergische kastély, ill. annak gyönyörű, hatalmas parkja között található. A parkban való sétától csupán a cudar időjárás és Bogi enyhén átázott cipője tartott vissza minket. Viszont hívogató nyitott kapukkal várt egy lakberendezési kiállítás vagy egy rendhagyó bútor- és lakberendezési vásár. Egy régi kúria volt teljes egészében berendezve, a folyosókon az apróbb cikkek, kiegészítők, a szobákban pedig lakó- és hálószobaberendezések. Viszont minden árcímkével ellátva, egy bizonyos cég logójával. Akárhogyan is, nekünk nagyon tetszett és még itt is sokat fényképeztem.

És a Duna-forráshoz vezető útról se feledkezzünk meg! Egyszer csak egy régi gőzös mozdonyra lettünk figyelmesek, amint áthaladt a sorompó előtt, ami előtt viszont mi várakoztunk. Nosza, gyorsan kiálltunk a sorból és egy vasút-múzeumnál találtuk magunkat. Nagy tömeg, mely a kb. 10 kocsis nosztalgiavonatra gyülekező emberekből állt. Igazi békebeli, századfordulós hangulat fogadott a múzeumban, ami a kicsit már italos, jó hangulatú, szabadidejükben is együtt mulató veterán tűzoltók zajától volt hangos. Egy idő után távoztak a hangosan pöfögő nosztalgia vonattal és hamarosan mi is visszatértünk eredeti utunkra (a GPS legnagyobb örömére, mert már nagyon aggódott, hogy letértünk a kijelölt útról). :)
A mai nap is tartalmas és komplex volt. Fotók itt.

Posted by Picasa

Bern - esőben



Már hét eleje óta lehetett számítani rá, hogy a hétvége esős lesz. Ennek ellenére elég nehezen szántuk rá magunkat, hogy útra keljünk. Hosszas hezitálás és megfontolások után végül Bern lett mai úticélunk. Bern Svájc de facto fővárosa (hivatalosan nincs fővárosa a 26 független kantonból álló országnak, de a legtöbb közintézmény Bernben található, csakúgy, mint a parlament is, így hát kvázi fővárosként funkcionál). Az ország 4. legnagyobb városa Zürich, Bázel és Genf után, 128 e lakossal.


Autóval bő 1 óra alatt értünk a városba. Az autópálya (A1) most is zsúfolt volt és csakúgy, mint eddig mindig, ezen a szakaszon is útépítés, ill. fejújítás folyt. Bernbe érve a bőség zavarával küzdöttünk a parkolóházak tekintetében. A nagyobb kereszteződésekben nem csak az volt kitáblázva, hogy merre vannak parkolóházak, hanem az is, hogy melyikben hány szabad parkolóhely van még. Úgy gondoltuk, hogy a lehető legközelebb parkolunk a látnivalókhoz, bár a város maga egy nagy látnivaló. Így a városháza előtti/alatti, több szintes mélygarázsban hagytuk ott az autót. A mélygarázs érdekessége, hogy 8-as alakban lehet egyre lejjebb gurulni és minden hely ki van használva. A kanyarokban is lehet parkolni, de csak a kicsi, 3 méternél rövidebb autókkal. Minden szint más színű és a lifnél van egy olyan színű papírtömb, mint maga a szint színkódja, és ebből tépni lehet lapot, hogy az ember felírja, pontosan hol is parkolt. A parkolóházban wc is található... (ez sem luxus, csak praktikus).


Feljőve rögtön a városháza előtt találtuk magunkat. Az óváros egy félszigeten épült 1191-ben, amit az Aare folyó éles kanyarulata 3 irányból véd. A galloktól való védelem gyanánt az egyetlen szabad irány - a nyugati - felé épült 1220 körül a Zytglogge (óratorony), városkapuként. Ahogy egyre többen költöztek a városba, már 1255-ben szükség volt egy újabb védelmi vonal, ill. városkapu építésére, a városhatár kitolására. A lakosság növekedése tovább folytatódott és 1344-ben megépítették a 3. védelmi vonalat is, a Christoffelturmot. A Zytglogge, vagyis az első és ezáltal legrégebbi városkapu ma Bern egyik leghíresebb látnivalója és egyben jelképe (a medve mellett), a város terjeszkedésével hamar elvesztette védelmi funkcióját, hiszen hirtelen a város központjában találta magát. Ezért börtönné avanzsált. 1405. május 14-én azonban a város nagy része leégett. Az újjáépítés hamar megkezdődött és az elsők között épp az első városkapu volt, ami tulajdonképpen csak ekkor vált óratoronnyá, ekkor kapta meg gyönyörű asztronómiai óráját és harangjátékát, melynek szépen kidolgozott, körben mozgó figurái vannak. Ekkortól kezdve az időt Bernben ez az óra "diktálja". Mutatói arnyból készültek (de legalábbis aranyozottak). Az óra minden kerek óra előtt 4 perccel lép működésbe, a harangjátékkal.


Az óváros épületei mind a nagy tűz után épültek, jellemzően árkádosak. Virágdíszes patríciusházai és árkádsorai az UNESCO világörökségéhez tartoznak. A hosszú árkádok alatt üzletek százai. Itt aztán mindent meg lehet találni. A nagy divatmárkáktól kezdve a kézzel szőtt szőnyegeken át az antikváriumokig és second hand shopokig minden. Ráadásul óriási embertömeg kavargott az árkádok alatt, valószínűleg az esőnek köszönhetően (azon túl, hogy szombat a vásárlás napja Svájcban, hiszen hétköznap dolgoznak az emberek, vasárnap pedig minden zárva van). Az árkádok utca felőli részén nagyon érdekes módon nyíltak még a pinceüzletek is. Itt kell megjegyeznem, hogy az eddigi legolcsóbb férfifodrászt épp itt találtuk. Egy férfi-hajvágás 18 CHF, itt Rütihofban 25, Badenben pedig 40.


Itt is bevált a "toronyiránt" módszer - így jutottunk el a híres Münster katedrálishoz. A gyönyörű gótikus templom építését 1421-ben kezdték el, de csak 1893-ban fejezték be (és a tornya jelenleg felújítás alatt van). A maga 100 méteres magasságával Svájc legmagasabb katedrálisa és a Svájci Kulturális Örökség része. A főbejárat fölött Európa egyik legdíszesebb, legkomplexebb későgótikus domborműve látható, mely az Utolsó ítéletet ábrázolja. A toronyba végül egyedül én mentem fel, kis csapatunk többi tagja kevésbé lelkes lépcsőmászó, mint én. Én viszont semmi pénzért ki nem hagytam volna! A tornyokból mindig remek kilátás nyílik az egész városra. Itt sem volt ez másképp. Igaz, hogy 223 lépcsőfokból álló, rendkívül szűk - és ezáltal egy kissé szédítő - csigalépcsőn kellett felmenni, de igazán megérte. A fönt szolgálatot teljesítő hölgy meg is jegyezte, hogy felvittem neki a napsütést. És valóban, arra az időre, amíg fönt voltam, elállt az eső és halványan kisütött a nap. Így hát nem csak a felhőket láthattam. Ebben a katedrálisban található Svájc legnagyobb harangja. A katedrális maga belülről is "megér egy misét".


Utolsó nevezetességként még véletlenül belebotlottunk - 2 órabolt között - Einstein lakóházába. 1903 és 1905 között ugyanis a Kramgasse 49. 2. emeleti lakásában élt és alkotott, ill. itt dolgozta ki relativitáselméletét. A lakásmúzeumba végül nem mentünk be, de azért bekukucskáltam, hogy legalább a hangulatát elcsípjem.


Elhaladtunk még a Casino, a Svájci Nemzeti Bank, a Városi Színház épületei mellett. Lenéztünk az egyik hídról a mélyben fekvő Aare folyóra, megnéztük a város jelképének számító medvéket ábrázoló szobrokat és egy kicsit még sétálgattunk, csak úgy. Nekem nagyon tetszik Bern, még biztos vissza fogunk menni. Egész más hangulatú, mint az eddig látott városok. Továbbra is szívesen lakom "falun" és szívesen járok be nap-mint-nap Badenbe, ami egy kedves kisváros hangulatos óvárossal, de Bern színessége megfogott. Ha egy csoda folytán eltűnnének az autók az óvárosból (vagy egyszerűen elképzeljük, hogy nincsenek is ott), mintha visszarepülnénk az időben! Az Aare folyó parjain pedig Zuglóhoz vagy a XII. kerülethez hasonló, sok fával, fasorral szegélyezett utcák, villák láthatók. Szép, élhető, hangulatos város. Nézd meg te is! :)


Majd elfelejtettem, Bern mellett található Emmen-völgy ... ismertebb és eredeti nevén Emmental. Régebben 200 falusi sajtkészítő műhely évente 10.000 tonna emmentálit állított itt elő.

2010. október 15., péntek

Anglia - üzleti út

Természetesen nem én voltam üzleti úton, hanem Vargi/Józsi/Joe. Igaz, hogy csak 2 napra ment el, de annyit mesélt, hogy megkérdeztem, nem lenne-e kedve írásban megörökíteni mindezen élményeit. Hát volt. Így hát mai napi vendégelőadónk írása olvasható az alábbiakban. :)


"Hajnali kelés, taxi, vonat, Zurich, Birmingham. Latyak időből latyak időbe. A birminghami reptéren az utas-fitnessprogram keretében gyalogosan kell a gépből az épületet megközelíteni, majd ott 3 emeletet felfele gyalogolni a klasszikus statikus lépcsőn. Majd a megszokott kezdeti rémület a fordított közlekedés okán. Egy órány kocsikázás után érünk célba a rugby feltalálásáról híres Rugbyba. A nap további részét munka-ügyekkel ütöttük agyon, hogy múljon az idő. A másfél ezer fős gyárban egy 45 nm alapterületű új kantin várja a pompás angol konyha szerelmeseit, akik mellesleg télen-nyáron az épület mellet állják ki a sort. Aztán kiderült, hogy brit barátaink az otthonról hozott dobozos kajára esküsznek, amit 30 perc alatt bedobnak, hogy a munka serényen folytatódhasson. A gyári kávéautomata azonosíthatatlan ízű olajszármazékot állít elő - bármilyen gomb megnyomását követően. Az angol kollegák is egyelen előnyként azt tudták bejelölni, hogy meleg. Ők azért lelkesen isszák, nyilván megszokták.


Este elvonultunk a hotelbe, amely természetesen 860 éves és a Harry Potter filmek tetszőleges jelenetébe beemelhető díszletként. 10 méteres belmagasság, 60 centis falvastagság, egyrétegű üvegek. Az utóbbiból eredően a fűtés, mint közérzetjavító alapelem ritkásan volt tettenérhető az objektumban. A szobám a főépületen kívüli melléképületsorban volt. A csap a szokásos angol rendszerű, ami két különálló csapot jelent. Még egyszer: külön hideg és meleg víz összeköttetéssel. A csapok pont olyan távolságban vannak egymástól, hogy a két vízsugár nem találkozhat a tenyérben. Ne próbáljuk kitalálni a rendszer mögötti kétes logikát. Sikerült két darab jegyzetfüzet méretű radiátorból némi meleget csiholni estére, ami némi bor bevitellel kombinálva (hibrid hajtás) garantálta az életfunkciók fennmaradását regellig.


A felkelés utáni hidegpadló sokkot követően a lovagteremben vártak a pompás angol konyha válogatott finomságai. A beugró tesztet követően (káve/tea, tószt vagy nem, ha igen barna/középbarna/világosbarna, készített reggeli/nem, ha igen rántotta, hurka-kolbász, vérpuding, ja és mi a szobaszámod) . A délelőtt további részében az elkerülhetetlen munka vitte el az időt. Újabb kísérlet az olajkútnál némi kapuccsinó reményében, de úgy tűnik, hogy a gép sztenderd minőségben állítja elő a tesco gazdaságos ízű általános barna folyadékot.


Dél körül irány a reptér. Ott az oda nem figyelés újabb diadalaként sikerült minden idők legrosszab pézváltási eredményével az örökranglista élére ugranom. A 40 frankból 17 font csinálás parádés eredményét még egy írni-olvasni sem tudó kétfejű borjú sem tudta volna könnyen alulmúlni. Így elfogyaszottam a minden idők legdrágább szendvicsét és kávéját majd jó hangulatban elindultam a csomagátvizsgáló részleg felé. Az angolok alapos emberek, különösen, ha határőrök vagy csomagátvizsgálók. A bőröndöm másik hatszázzal együtt fennakadt a vizsgán és parkolópályára került. Gyanús volt, hogy egy mini laboratóriumot rendeztek be a területen, ahol az egyenruhások kék kesztyűben vegyelemeztek parfümöket és tusfürdőket. Nálam minden sztenderd, aggódni minek? Megbuktam, mert a kis átlátszó zacsimat a fogkrémmel és tusfürdővel külön a bőrönd mellett kellet volna átküldeni a röntgenen. Kibányásztam a szennyes közül a necessairt és külön tettük ügyesen, mint egy kis vidám adhoc team. Sőt megbeszéltük, hogy így ügyesen szétválaszva átküldjük még egyszer a vizsgálón, sőt ha már így belelendültünk, megvizsgálunk egy folyadékot is. Mondtam, hogy szerintem a fogkrém és a deo stift nem klasszikus folyadék, de ebben a professzor úr más álláspontot képviselt és elvonult a laborjába a fogkrémmel. Szerencsére bebizonyosodott a kémiai tesztek során, hogy nincs stratégiai csapásmérő fegyver bújtatva a tubusba, így a vidám 20 perces intermezzot követően még a fitness program keretében az utolsó hívásra célfotóval sikerült a gépbe utolsónak befutni.


A gépen szinkronúszó ambíciókkal rendelkező, indokolatlanul túlvidám stewardess tartott látványos bemutatót a biztonsági berendezések használatáról."

2010. október 14., csütörtök

Erdei túra, tábortűz


Lassan 1 hete tart az őszi szünet. Már előtte megbeszéltük néhányan az iskolából, hogy csinálunk majd közös programot a szünetben is. Ennek ma jött el a napja. A Baden fölötti hegyekbe mentünk fel kocsival, onnan egy kis erdei túrára indultunk tovább. Az ősz most már visszavonhatatlanul itt van, ez az erdőn is meglátszik. Ruházatunkat téliesítettük. Néhány - de közel sem minden - fa levele elkezdett sárgulni, a fák alatt a lehullott levelek zörögtek talpunk alatt. A levegő is összetéveszthetetlen ősz-illatot áraszt és igencsak hűvös van már. 5 család és gyermekeik vágtunk neki az útnak. Kb. 1,5 órát sétáltunk, és mire delet harangoztak, visszaértünk a tűzrakó helyhez, a kilátótorony lábánál. Ennek apropóján megosztottam a többiekkel a déli harangszó eredetét (mármint hogy nekünk, magyaroknak köszönhető, mivel megállítottuk a törököket, ezáltal megvédve Európát azok csapatainak pusztításától).

Míg néhányan lent maradtak tüzet rakni, mi - többiek - felmentünk a toronyba, ami igencsak magas volt. Szűk csigalépcső vezetett fel. De a látvány megérte. Még az igencsak borús időben is nagyon szép kilátás nyílt a környező hegyekre és kis településekre. Mire leértünk, már ropogott a tűz és előkerültek a sütnivaló kolbászkák is. Én alufóliába csomagolt krumplival járultam hozzá az ebéd sikeréhez. Igaz, hogy nem beszéltük meg előre, hogy ki mit visz, de valahogy mégis jól jött ki, hogy mindenki mást vitt (kolbászka, krumpli, süti, zöldségek).

A közelben volt egy szuper játszótér is, ezt a gyerekek érkezéskor és a hazaindulás előtt is megszállták. Ovistól 5.-esig szinte minden korosztályból voltak gyerekek, bár inkább kisebbek (Boginak csak egy osztálytársa volt velünk). A kirándulást azonban mindenki nagyon élvezte és jó füst-szagúan tértünk haza. Természetesen ide is vittem a fényképezőgépet. :)

Posted by Picasa

2010. október 12., kedd

Gyerekmúzeum




A várakozásokkal szemben nem gyerekek voltak kiállítva a Gyerekmúzeumban, amit - Bogi unszolására és legnagyobb örömére - ma végre megnéztünk. Egy régi kúriában található magángyűjtemény, korlátozott nyitvatartási időben: du. 14-17 óráig látogatható csak. A bejárat előtt van fedett babakocsi-tároló - logikus, nem? Kártyával ugyan nem lehet fizetni a belépőjegyet ("egy ilyen kis intézménynek nem éri meg"), viszont útbaigazítást kaptunk, hogy föntről érdemes kezdeni a túrát. Hallgattunk a jó tanácsra.


És valóban. Gyerekek csak a látogatók között voltak. A kiállítótermekben mindenféle játék - többnyire az előző évszázadból, ill. más földrészekről - fogadott minket. A legfölső szinten az egyik teremben az ember érzékszerveit bemutató leírások és kísérletek voltak láthatók, meg iskolai szemléltető eszközök, egy másikban bábok és otthoni (vagyis mobil) bábszínházak mindenféle korból. Egy megint másikban azok a házi készítésű játékok, melyekkel a világ minden táján élő gyerekek játszottak 50-100 évvel ezelőtt, földrészenként csoportosítva. Lejjebb az oktatási módszerek kidolgozóival és elméleteikkel ismerkedhettünk meg, ill. azzal, hogy mely életkorban milyen készségekkel és képességekkel rendelkeznek a gyerekek, ezekhez milyenfajta játékok illenek. Egy teremben régebbi korok iskolapadjait, iskolatáskáit, tanszereit és egyéb kellékeit csodálhattuk meg és próbálhattuk ki. És persze nem maradhatott el a babák és babaházak bemutatása sem, belőlük igazán szép gyűjtemény volt. A különböző kaleidoszkópok és egyéb vizuális élmények is rabul ejtettek. Minden teremben volt kipróbálható, megfogható, megtapsztalható játék vagy kísérlet. Úgy láttam, hogy mind a kicsik, mind a felnőttek találtak maguk számára érdekességeket a múzeumban. A mi kedvencünk a tükörből rajzolás volt (ilyen otthon a Csodák Palotájában is van) - egyikünk sem túl tehetséges ebben, de nagyon élveztük.


A programfüzet szerint havonta más-más programot szerveznek a gyerekeknek, pl. papírhajtogatást, mozgó figurák készítését fából, adventi kalendárium gyártását stb.


Képek gyűjteménye az örök gyerekeknek...

2010. október 10., vasárnap

Schaffhausen - újra


Ezúttal azonban nem átutazóban, hanem kifejezetten úticélként kitűzve. A szokásosnál később sikerült útnak indulnunk, no meg az időjárás sem volt igazán kegyes, de kár lett volna otthon maradni. Schaffhausen alig 1 órányi autóútra található tőlünk, közel a német határhoz. Óragyártásról és a Rajna-vízesésről híres (azonban meglepő módon nem találtunk óraboltot az óvárosban!). Díszes, látványos óvárosi városközpontja van, reneszánsz stílusú, festett homlokzatú, gazdagon díszített épületekkel. Virágzó élet folyt itt már a középkorban is. A Németországból érkező kereskedőhajók a város határában lévő Rajna-vízesés miatt kénytelenek voltak megállni, kipakolni. Az árut a Fronwagplatzon (téren) lévő toronyban található nagy mérlegen mázsálták, ezzel biztosítva, hogy ugyanannyi kerüljön vissza a hajókra, mint amennyit lepakoltak. A torony nevezetes még arról,hogy benne található egy asztronómiai óra is, ami 1564-ben készült és 10 különböző asztronómiai funkciót mutat. A téren látható 2 kút is, színes, arany díszítésű, emberalakú szobrokkal.

Nyüzsgő forgatag fogadott, sok olaszul és franciául beszélő embert is hallottunk. Az épületek aljában üzletek sorakoztak és színes kínálattal vonzották tekintetünket. De mi inkább az építészeti látványosságokat részesítettük előnyben és megcéloztuk a várat. A belvárosból lépcsőn lehet felmenni a város jelképének számító erődítményhez, a Munot-hoz. A hegyoldalon rózsaliget - gyönyörű kilátással a városra - , szőlőültetvény és az erődítmény tövében dámvadak. Mint egy mini vadaspark. 1564-89-ig épült a kör alakú épület, aminek kazamatái boltíves mennyzetűek és fölülről kör alakú nyílásokon át természetes megvilágítást kapnak. Falai 4 méter vastagok. Ma színházi előadásoknak és koncerteknek is otthont ad. "Csiganemlépcsőn" lehet feljutni a fölső szintre, ahol kávézó és 2 kis ágyú található - no meg kilátás az egész városra és környékre.

Még egy kicsit bolyongtunk az óvárosban, aztán elindultunk a Rajna-vízeséshez, hogy ezalkalommal ne szürkületkor érjünk oda. Csupán néhány perc volt autóval az út. A parkoló mellett kalandpark fogadott minket, majdnem leragadtunk a fák lombjai közt ügyeskedő fiataloknál. Most utánanéztem, ez Svájc legnagyobb kalandparkja és európai mércével mérve is a legjelentősebbek közé tartozik. Még bejáratós, idén áprilisban nyitották meg. Egy kis erdei séta és máris a Rajna partján találtuk magunkat. Ezúttal figyeltünk arra, hogy egy - a vízeséshez közeli - parkolóban álljunk meg, így a vízesés mellé tudtunk sétálni, ill. fölmenni oda, ahonnan "leesik" a víz. A folyó a vízesésnél 150 méter széles, 23 méter magas és 14-18 ezer évvel ezelőtt keletkezhetett. Mi a csendesebb oldalán voltunk, ahol kisebb ágakra bomlik a folyó, sőt egy olyan sekélyebb része is van, ahol vadkacsák is élnek, mivel a folyónak ott egész kicsi a sodrása. Először alig vettük észre őket, mivel nagyon hasonló a színük a folyóéhoz, de minél tovább néztük, annál több vadkacsát láttunk, ahogy a folyóban le-lebukva halásztak. A látvány igazán lenyűgöző, ismét rengeteg képet készítettünk... :) Végül egész szürkületig maradtunk, hazafelé pedig a GPS ismét Németországon keresztül navigált minket haza.

Schaffhausennek ma 35 ezer lakosa van.

Posted by Picasa

2010. október 6., szerda

Kid's City - programok gyerekeknek

A svájci iskolákban megkezdődött az őszi szünet (a nemzetközi iskolában csak jövő héten kezdődik). Baden városa - ebből az aporopóból - idén 11. alkalommal 4 napos programot szervezett a belvárosban a gyerekeknek, Kid's City néven (hiába, ide is betört az angol nyelv). Erről is a buszban szereztem tudomást, de a részletes programot a szomszédunktól kaptam meg. A programfüzet kis kuponokat is tartalmaz a részletes programon és a térképen kívül, amik felhasználásával minden program ingyenes.

A programokat a helyi cégek szponzorálták és inkább a fiatalabb korosztály számára voltak érdekesek, de néhány olyan is volt, amit még Bogi is ki tudott próbálni. Az arcfestés mindig mindenhol sláger, itt is nagyon sokan álltak sorba. Viszont itt sorszámot kellett húzni és a várakozás idejére mindenki kapott egy pohár pattogatott kukoricát (szigorúan a natúr, sótlan fajtából). Na ezt nem vártuk ki. Viszont sorbaálltunk világjáró lufiért (csak én neveztem el így), ami héliumos lufi, amire egy kártyát lehetett kötni, felírni rá a neved, címed, a hátoldalára pedig az ezt megtaláló írja majd rá a sajátját, ill. azt, hogy hol találta meg a lufidat és ingyenesen feladhatja a szervezők címére. Érzékeny búcsút vett Bogi és Niki a lufitól, jó utat kívánva nekik. Volt pónilovaglás is, nem csak pónilovon. Összesen 3 lovat hoztak be a belvárosba, ahol igazán hangulatos volt, ahogy a lovak patái kopogtak a kockaköveken a szűk kis utcácskában. Boginak a legnagyobb ló jutott (pont azt nézte ki magának, Nikivel közelharcot is vívtak érte).

A helyi tűzoltóság is kivonult egy kis bemutatóval. Meg lehetett nézni egy tűzoltóautó belsejét, ahogy szépen sorakoznak benne a különböző méretű tömlők. A kicsiknek kézipumpálású slag, a nagyobbaknak egy kicsit nagyobb, már nagy erejű tömlő volt előkészítve kipróbálásra. Még - sárga - tűzoltó sisakot is kaptak hozzá. Egy várra lehetett célozni és egy tűzoltóruhába öltözött gyerek (gondolom, egy tűzoltó kisfia) tartotta hátulról az alkalmi tűzoltókat, hogy az erős vízsugár nehogy ledöntse őket a lábukról.
Ezeken kívül - a teljesség igénye nélkül - volt még ugrálóvár, Ronald bohóc, nosztalgia körhinta, kézműves sátor, bábszínház, állatsimogató, kapura-lövés, idegenvezetés az óratoronyban és lufihajtogató. Mindenhol voltak, de mivel sok helyszín volt, nem kígyóztak száz méteres sorok. És mivel délutánra a nap is kisütött, a belváros hemzsegett a gyerekektől és a babakocsiktól.

Vörösiszap-katasztrófa az itteni hírekben is



Bevallom, most 1-2 napja nem néztem az otthoni híreket, így a busz-híradóból értesültem arról, hogy otthon mi történt. Ott a néhány sorban azt emelték ki (egyébként a Népszabadságot jelölték meg hírforrásként), hogy a politikusok egymásra mutogatnak az ügy kapcsán. A helyi rádióhírekbe is bekerült a téma.

Úgy nézem, a komplett világsajtó tele van most velünk. Miért van az, hogy csak akkor kerülünk címlapra, ha valami tragédia történik nálunk?

2010. október 3., vasárnap

Basel - már majdnem Franciaországban



Végre megérkezett a bérletünk, amivel korlátlanul utazhatunk az országban szinte bármivel. Így hát felpattantunk a vonatra és elutaztunk a legközelebbi nagyvárosba (ami persze leginkább csak svájci léptékben mondható nagynak) - így jutottunk el Baselbe, ami a francia-német csücsükben található, Svájc észak-nyugati csücskében. Csupán 50 perc volt az út vonattal. Itt nálunk még köd volt, amikor elindultunk, de Badenben már sütött a nap. 23 fokot ígértek mára és valóban nyári meleg volt. Mindig azt hiszem, hogy ez az utolsó olyan hétvégénk, amikor szép idő van, de szerencsére eddig nem volt igazam.

Szóval ott tartottam, hogy felpattantunk a vonatra. A vonatból nézelődve lelkendeztem, hogy látszanak az Alpok havas csúcsai, mire Bogi közölte, hogy ő minden nap ezt látta a táborban a szoba ablakából, úgyhogy ez már neki egy kicsit uncsi... Kb. félúton jutott eszembe, hogy azon túl, hogy kitaláltuk, hogy Baselbe megyünk, nem készültünk a városból. Azt sem tudtunk, hogy a belvárosban van-e a pályaudvar, hogy onnan merre érdemes elindulni és mit érdemes megnézni. A pályaudvarra érkezve első utunk az információs állványokhoz vezetett, hogy találjuk egy térképet, de csak egy villamostérképet találtunk. Több volt a semminél, mert láttuk rajta, hogy melyik villamos vonalán van pl. a Marktplatz, ami nagy valószínűséggel az óváros központjában van. A kezdeti bizonytalankodás után jó irányba indultunk el.

Az első, ami feltűnt, a sok villamos volt. Félpercenként jött egy villamos és sínből is volt jó pár. Bogi el is nevezte Baselt (Bázelt) a sínek városának. Többnyire szép zöld színűek és egy kicsit keskenyebbek az otthoniaknál. Autó nem sok volt a belvárosban, talán a hétvégének köszönhetően, de az is lehet, h a kitűnő tömegközlekedés miatt.


Az első látnivalót az Offene Kirche Elisabethen szolgáltatta. Bevallom, a bejáratát nem találtuk meg (meg igazából egyedül engem érdekelnek a templomok), viszont ami meglepő volt, hogy a templomon belül volt egy kávézó. Annak megtaláltuk a bejáratát... (de nem mentünk be). Svájc legjelentősebb neogótikus temploma, ami szövetségi műemlékvédelem alatt áll. A reformáció után Basel első evangélikus templomaként épült 1857-65 között. Svájc első olyan temploma (Offene City-Kirche), ahol az istentiszteleteken túl ünnepségeket, rendezvényeket is tartanak. Ebbe a koncepcióba belefér a kávézó is.


Közvetlenül mögötte van a városi színház modern épülete (a régi 1904-ben égett le), ami nem túl mutatós, viszont az év operaháza címet sikerült elnyernie. Az épület ugyanis nemcsak a hagyományos színházi előadásoknak, hanem balett- és opera-előadásoknak is otthont ad. Ez előtt található egy szökőkút, ill. több is. Különböző fém szerkezetek, örökmozgók, amiket - feltételezem - a víz tart mozgásban. Nagyon érdekesek, ahogy sürögnek-forognak.


Végre elértük a piacteret, ahol a városháza a legérdekesebb épület. Sajnos az utcafront nagy része felújítás alatt van, ezért le van takarva, de a belső udvar igen pompás díszítésű. Téglavörös épületről van szó, kék és arany mintázattal, kőcsipkékkel. 1777-ben épült, neo-klasszicista stílusban.


Itt felpattantunk egy villamosra (igaz, csupán 1 megállót mentünk vele), hogy a Rajnát is megnézzük. Basel ugyanis a Rajna két partján terül el. Minden év augusztusában megrendezik a Rajna-átúszást, idén volt a 30. Ehhez 25 CHF-ért lehet venni narancssárga színű úszózsákot, amibe az ember szépen bepakolja a holmiját és úszás közben viszi magával, a túlsó parton meg szépen felveszi zsákban a szárazon maradt ruhákat (lehet, hogy nem is a túlsó partra úsznak csak egy kicsit lejjebb a folyón?).

Hogy a statisztika se maradjon el: kb. 165 ezer lakosa van, az agglomerációval együtt azonban közel 731 e ember él itt. Arról a hídról, ahová érkeztünk, nem volt különösebben szép kilátás, kicsit csalódottak is voltunk. Nem is időztünk itt sokáig - meg Bogi is zúgolódott egy kicsit, hiszen 1 héten át csak túrázott, egy kicsit elege volt már. Találomra elindultunk egy torony-iránt: azok mindig jó tájékozódási pontok és látványosságot is ígérnek. A város egyébként meglepően szemetes az eddig látottakhoz képest és sokkal több színesbőrűt is láttunk (feketéket, törököket, egyebeket).

A Rajnánál született Varga József Igen Tehetséges Költő legújabb verse, aminek publikálására ezen fórumot szemelte ki. Én pedig teret adok a tehetségnek...


A Rajnában nincsen kajmán



A fejemen nincs haj mán



Zsemlémen nincs vaj már



Jaj mán!



És ha már kultúra: végül elkeveredtünk a Természettudományi Múzeumhoz. Gondoltunk egy nagyot és bementünk. Nagy meglepetésünkre (és örömünkre, mivel sehol sem olcsók a belépők, bár itt egész kedvezményesek lettek volna, ha fizetni kellett volna) ingyenes volt a belépés. Legalább 2 órát töltöttünk el bent. A már megszokott módon interaktív volt a kiállítás, sok mindent meg lehetett fogni, ki lehetett próbálni. Volt egy kicsit retro-kinézetű kiállítás is, a régi kitömött állatokkal, de itt is informatívabb, élvezhetőbb volt, mint otthon mondjuk a Mezőgazdasági Múzeumban. Bizonyos állatok előtt a táplálékuk is ki volt állítva, mások előtt a csontvázuk is, az élőhelyük egy részlete, a föld alatti fészkük ( nyúl, a vakondjáratok, a hangyavár és a méhek voltak a legérdekesebbek). A hangyák és a méhek élőben! A mammut hasába egy nagyítón (mikroszkópon?) keresztül be lehetett nézni és az akkori gyomortartalmát megvizsgálni. Voltak dínók is, ásványok, és földtörténeti bemutatók, mikroszkópok kis kutatóknak, elő- és ősemberek feje (fej-rekonstrukciója) és koponyája, és még számos érdekes dolog, amit hirtelen fel sem tudok sorolni. Igazán lenyűgöző volt. Ez volt az első múzeum, ami Bogit is lekötötte.



Este 7 volt, mire végül hazaértünk, kellemesen elfáradva és élményekkel feltöltődve. Holnap kezdődik egy újabb hét, újabb hétköznapokkal, de aztán megint jön a hétvége és újabb klassz programok. :)



Fényképek tömkelege készült...






2010. október 2., szombat

Schongiland - egész nap a szabadban




Tegnap este a másik magyar család javaslatára közösen elmentünk Schongiland-be. Első ránézésre a "Minek nevezzelek?" kategóriába tartozik a hely. Másodikra sem tudnám egy szóval leírni. Hivatalosan pedig élményparknak nevezik. Egy olyan - családi vállalkozásban működő - park, ami a vidámpark és az állatkert ötvözete, de piknikező hely is van a területen, több bekészített, kőből készült kerti grillel, hogy meg is tudd sütni a magaddal vitt finomságokat.


A látnivalók a következők voltak: helyes kis kecskék, kacsák tóval, madarak, nagyon meredek, fedett fém csúszdák, bob-pálya, felfújható ugráló várak, mini játék-építkezés, látvány-malom, egy átfordulós vidámparki szerkezet, bicikli terep-pálya biciklikkel, sisakkal, egy nagy csarnok, ahol elektromos autók és egyéb játékok voltak, a karzaton pedig egy kiállítás, ahol mindenféle régi használati eszköz volt megtekinthető. Mindez vidéki, alpesi (?) stílusban, kicsit régimódi benyomást keltve. Egy sportbolt is volt az egyik pajtában, ahol leértékelt holmikat lehetett vásárolni - sportruházatot, sportzoknikat, biciklis ruhákat, sisakokat, biciklikerekeket és egyéb kerékpár-kiegészítőket, napszemüvegeket ... és szalvétát. A bolt önkiszolgáló volt, ugyanis a családnak 3 - máshol talán kevésbé használható - tagja képezte a személyzetet. A nagymama volt a pénztáros, egy anyukat korú a büfés, egy gyerek pedig a bob-kezelő és mindenes. Én a szalvétának örültem a legjobban, mert éppen szükségünk volt rá. Az ára 1,9 CHF. Fizetni a park bejáratánál, a nagymamánál kellett. Ránézett a szalvétára és azt mondta, h 1 CHF elég lesz. Gondolkodtunk, hogy veszünk még néhány dolgot, ha az akciós ár feléért meg lehet kapni.

Az időjárás ezen a hétvégén is kegyes hozzánk (holnap előreláthatólag még szebb idő lesz). Gyönyörű, napsütéses őszi idő volt, egy szál póló (a fázósabbaknak, mint én, egy szál pulóver) is elegendő volt. A belépőjegy magában foglalja a területen belül mindennek a szabad használatát, kivéve a pénzbedobós játékokét (pl. az elektromos autókét).



Míg a gyerekek körbejárták a terepet, addig a fiúk (apukák) tüzet gyújtottak, a lányok (vagyis az anyukák) előkészítették a sütnivalót. A büfénél arra lettem figyelmes, hogy a büfés néni egy légycsapóval megy az egyik asztalhoz. Majd odaadta az ott étkezőknek, hogy el tudják intézni - legalább egy kis töredékét - a jelen lévő többezer légynek. Mi is megküzdöttünk velük, de a piknikező helyhez nem járt légycsapó.


Végül egészen zárásig ott maradtunk, mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. A velünk lévő westy márkájú kiskutya is, neki a kecskék tetszettek a legjobban. Ha szabadon lehetett volna engedni (kutyák csak pórázon voltak bevihetők a parkba), akkor biztos jót játszott volna velük.


Hazafelé más úton mentünk (nem a GPS-ra hagyatkoztunk, hanem a másik autót követtük) - hihetetlenül gyönyörű, giccses festményeket idéző tájakon keresztül. Előtérben a zöld dombok, legelők, a háttérben a havas alpesti hegycsúcsok. Útközben már nem tudtunk fényképezni, de előtte annál többet. :)






2010. október 1., péntek

Tábori beszámoló - Anzere



Végre itthon van Bogi! Nagyon jól érezte magát, elmondása szerint már hiányzik neki a tábor, vagyis szívesen visszamenne máris! :) Nagyon ügyes volt, jó kis fényképeket is csinált - nemhiába, ezt látja tőlünk is. A tanárnő érkezéskor odajött hozzám és mondta, hogy Bogi ügyes volt, jól érezte magát és biztos, hogy nagyon fáradt, hamar el fog aludni. Ez du. 4-kor volt. Bogi azóta folyamatosan mesél, fel van pörögva, fáradtságnak nyoma sincs.

A táborban reggeltől estig programjaik voltak, gyakorlatilag arra nem volt ideje, hogy a hátizsákjából kivegye a könyveit, amik eláztak a kifolyt víztől...

Volt egész napos túrázás a hegyekben, sziklamászás függőleges sziklafalon (beülővel, sisakkal és mászófal kapaszkodókkal), fára mászás, kunyhó építés, tábortűz és csapatépítő játékok, előadás (a gyerekek adtak elő vicces dolgokat). Az ebédet mindig a szabadban fogyasztották el, kis dobozkában kapták meg és tábortűznél sütötték meg (igaz, csak kenyér, ill. szendvics volt). Olyat is csináltak, hogy kerestek botot az erdőben és arra tekertek fel tésztát és azt sütötték meg.


Szóval szerintem legközelebb már nemlesz gond azzal, hogy akar-e menni vagy sem... :)


Posted by Picasa

Praktikus dolgok - és Karácsony - az IKEÁ-ban

Már egy ideje keresek wc-papírtartó állványt, de sehol sem találtam. Még szerencse, hogy a közelünkben van egy IKEA, így felkerekedtem, hogy beszerezzem ezt a nélkülözhetetlen használati tárgyat.

Ez Svájc legnagyobb IKEA-ja, valóban hatalmas. Gyakorlatilag egy ipari területen fekszik, a közvetlen közelében semmi sincs. Annál inkább meglepő volt, hogy a parkolásért fizetni kellett. Na jó, az első óra ingyenes volt. Közel van az autópályához, ezért már a mélygarázsban ki van táblázva, hogy merre kell kimenni, ha az ember az autópályán Basel, vagy Zürich irányába szeretne menni.

A kínálat, a stílus természetesen ugyanaz, mint nálunk, meg - gondolom - az egész világon, azért mégis van néhány olyan dolog, amivel otthon még nem találkoztam.

A - parkolás után - az első sokk akkor ért, amikor az áruházat karácsonyi pompában találtam! Milyen nap van ma? Október 1.? Hová ez a nagy sietség, még gyönyörű napsütéses ősz van, 18 fok?!

A virág-részleg nálunk sokkal szebb, többféle növényt árulnak otthon, mint itt. De azért beszereztem egy páfrányt, mert végre ablakos fürdőszobánk van - mindig is erre vágytam -, és oda alapfelszereltség a páfrány.

Nem is időztem sokat, megvolt a hőn áhított wc-papírtartó állvány, no meg a páfrány (és még néhány apróság, amik egyébként eszembe se jutottak volna, ha nem jönnek szembe velem). Minden pénztárnál elhelyeztek egy kis gyűjtőt, amibe a bevásárló-lista elkészítése után vissza lehet tenni a kis ceruzát (nem mindenki olyan gyűjtögetős, mint mi magyarok, hogy rögtön 5-öt is hazaviszünk belőle, ha már ott vagyunk).

De az igazi érdekesség még csak most jön! Minden 4. pénztár (összesen kb. 30 van) expressz-pénztár, ami itt azt jelenti, hogy önkiszolgáló. Vagyis magad húzod le a vonalkódot. Néhány kritérium van: max. 15 árucikk és csak kártyával lehet fizetni (nem úgy, mint a pajtaboltban, bár visszaadni itt se, ott se tudnak).

A Family-kártyát itt is tudom használni, aminek nagyon örültem, mert rögtön kaptam is kedvezményt. :)

Aztán a következő praktikus dolog a parkolóban várja a vásárlókat. Nagy szemétgyűjtők vannak elhelyezve. Sokan már itt kicsomagolják, amit vettek és itthagyják a csomagolóanyagot. Ez más áruházaknál is jellemző. Ugyanis a szemetet itthon nem kukában, hanem zsákban gyűjtjük. A helyi közértben lehet megvásárolni és annyit használsz belőle, amennyit jólesik. Ezt utána persze kivisszük a kukába, de nem a szemétszállításért fizetünk külön, hanem a zsákért, tehát a valós szemétmennyiség után fizetünk. Ez a zsák olyan, hogy teljesen jól összeköthető, nem folyik ki belőle a szemét, vagyis a nagy kuka gyakorlatilag tiszta marad. Amúgy se lenne büdös-koszos, mert a komposztot külön kukában gyűjtjük, tehát a sima kukában semmi folyékony, romlandó, büdös dolog nincs.

Ha az ember sokmindent, azaz a személyautóban nem szállítható bútorokat vesz, akkor 50% kap a házhozszállítás költségéből abban az esetben, ha tömegközlekedési eszközzel vagy biciklivel ment az áruházba.

De visszatérve az IKEA-ra: a másik kedvencem a női parkolóhely. Van külön nagyobb méretű, vagyis szélesebb parkolóhely a mozgássérülteknek, külön a gyerekeseknek és külön a nőknek. Ezek mind a bejárathoz közel, ahogy otthon is. A másfél parkolóhelyet elfoglaló magyar terepjárósoknak nincs külön hely a bejárathoz közel, de nincs is rá szükség, mert mindenki szabálykövető. Egyszer láttam a járdán szabálytalanul parkoló, vészvillogós autót - luxemburgi volt.