2010. szeptember 30., csütörtök

Schwitzerdütsch - egy kis nyelvészkedés


Már régóta tervezem, hogy megosztom a svájci német nyelv bizonyos szavait ezen a fórumon, most Mariannék és Rita jövő heti svájci útja szolgáltat megfelelő apropót a témához. A fenti térképen látható, hogy Svájc mely területein milyen nyelven beszélnek. A narancssárgával jelzett részen használják a németet, kb. 4,5 millióan (Svájcon kívül még Lichtensteinben beszélik).
A Schwitzerdütsch tulajdonképpen több száz svájci tájszólás összefoglaló neve. Svájc erős földrajzi tagoltsága és az a tény, hogy a 20. század elejéig nem volt jellemző, hogy nagyon kimozdultak volna az emberek közvetlen környezetükből, azt eredményezte, hogy szinte falvanként eltérő nyelvjárást beszéltek, beszélnek. Még ma is nehézséget okoz a különböző kantonokban lakó svájciak számára, hogy megértsék egymást (és akkor még nem is szóltunk azokról a svájciakról, akik francia, olasz vagy rétoromán anyanyelvűek...). Különösen a Wallis kantonban beszélt tájszólás megértése okoz nehézséget - állítólag. A tájszólások eltérő kiejtésén túl elsősorban a növények, szerszámok és mezőgazdasági eszközök elnevezése, azaz tulajdonképpen a 100 évvel ezelőtti mindennapi élet szókincse tér el egymásétól.

Így már talán érthető, hogy a németül tudók nyugodtan lemondhatnak arról, hogy bármit is megértsenek ebből a nyelvből. Esélytelen. Esetleg 1-2 szót tudok elcsípni és abból próbálom kideríteni, hogy miről is lehet szó, de elég reménytelen a helyzet. Vargi szerint olyan, mintha fordítva (visszafelé) beszélnének. Van benne egy kis hollandos hörgés is, de meglepő módon nem a H betűnél, hanem pl. a D-nél vagy a K-nál. A németek sem értik meg a svájci németet, ugyanis ez egy külön nyelv, saját kiejtéssel, helyesírással és nyelvtannal. Másrészről viszont a svájciak számára is idegen a német nyelv, amit meg kell tanulniuk az iskolában. Igaz, hogy hivatalosan nem létezik svájci német, vagyis az írott nyelv Svájc németül beszélő részében a német (Hochdeutsch), de a svájci rádió- és tévéadók beszélgetős műsoraiban, az újsághirdetésekben és az e-mail-ekben svájci németet használnak. Egyébként elterjedt nézet a svájciak körében, hogy az ország hivatalos nyelve (a Hochdeutsch) tulajdonképpen egy idegen nyelv. 


A kis háttérinformáció után most abból az anyagból idézek, amit az iskolában kaptunk a szülői munkaközösségtől a túlélő csomagban. Ők pedig az internetet vették forrásul (ha szeretnél egy kicsit jobban elmélyedni ebben a nyelvben, vagy egyszerűen csak jól szórakozni, mert nagyon vicces, a német nyelvvel összehasonlítva, akkor mindenképpen nézd meg a belinkelt oldalt).


Az 5 leggyakrabban használt szó
  • grüezi - üdvözlés (hello)

  • (uf) widerluege - viszlát

  • merci vilmal - nagyon köszönöm (bizony, még francia beütés is van)

  • en guete - jó étvágyat

  • äbä, genau - igen, pontosan

A hét napjai

  • Määntig - Montag

  • Ziischtig - Dienstag

  • Mittwuch - Mittwoch

  • Dunschtig - Donnerstag

  • Friitig - Freitag

  • Samschtig - Samstag

  • Sunntig - Sonntag

Számok
  • Eis - Eins - 1

  • Zwei - Zwei - 2

  • Drüü - Drei - 3

  • Viär - Vier - 4

  • Feuf - Fünf - 5

  • Sächs - Sechs - 6

  • Sibe - Sieben - 7

  • Acht - Acht - 8

  • Nüün - Neun - 9

  • Zää - Zehn - 10

  • Elf, Zwölf - Elf, Zwölf - 11, 12

  • Driizä - Dreizehn - 13

  • Virzä - Vierzehn - 14

  • Füfzä - Fünfzehn - 15

  • Sächszä - Sechzehn - 16

  • Sibezä - Siebzehn - 17

  • Achtzä - Achtzehn - 18

  • Nünzä - Neunzehn - 19

  • Zwänzk - Zwanzig - 20

  • Vierezwänzk - Vierundzwanzig - 24

Vegyesfelvágott
  • Es bitzeli - Ein bisschen - egy kicsit

  • Öppe - Etwa - kb.

  • Öpper - Jemand - valaki

  • Öppis - Etwas - valami

  • Nööd - Nicht - nem

  • Nüüt - Nichts - semmi

  • Chile - Kirche - templom

  • Hüüsli - WC

  • Schoggi - Schokolade - csoki

  • Pröschtli - Prost - egészségedre

  • Kafi - Kaffee - kávé

  • En Guete - Guten Apetit - jó étvágyat

  • Z'Morge/Morgenässe - Morgenessen - reggeli

  • Z'Mittag/Mittagässe - Mittagessen - ebéd

  • Z'Nacht/Nachtässe - Abendessen - vacsora

Nos, hogy tetszik? Wammer eis go ziie? (Elmegyünk egyet inni?) :)




2010. szeptember 29., szerda

Egy svájci férfi esete a GPS-szel

Most olvastam az otthoni hírekben, hogy egy svájci férfit úgy elnavigált a GPS-e az Alpokban, hogy végül egy gyalogösvényre került, ahonnan már csak a hegyimentők tudták lehozni helikopterrel... állítólag nem látta a jelzéseket.

Egyébként valóban megvan az a veszélye annak, ha az ember a GPS-re hagyatkozik, hogy a táblákat nem figyeli - annyira. Hiszen figyelni kell az utat, a forgalmat hátrafelé is, a GPS-t és még a táblákat is. Ma már tényleg nagyon jók a navigációs rendszerek, szinte méter pontossággal megmondják, megmutatják, hogy hol van az ember és merre menjen. Svájcban minden nagyon jól ki van táblázva, de gyakran olyan szövevényesek az útrendszerek, hogy az én női agyamnak az már sok. De így még sosem tévedtem el! :)

2010. szeptember 28., kedd

Svájc és a svájci frank "ereje"

Az index.hu-n nemrég megjelent egy nagyon jó összefoglaló cikk a svájci gazdaságról a svájci frank erősödése kapcsán.
Valamelyik nap volt a rádióban, hogy felmérést készítettek svájci cégekkel a frank erősségével kapcsolatban. Csupán a cégek negyede számára hátrányos az erős svájci frank, ezek is főként az idegenforgalomban működők. A cégek felét nem érinti, a maradék egynegyed pedig kifejezetten profitál belőle - többnyire azok, akik importalapanyagokból dolgoznak, mivel azok így olcsóbbak számukra.

2010. szeptember 27., hétfő

Dr. Michael Thomson pszichológus előadása - szülőknek


Az iskola szervezésében egy neves amerikai pszichológus előadásán vehettünk részt. Dr. Michael Thomson 8 könyv szerzője, vagy társszerzője, számos cikket publikált, tv- és rádióadók gyakori vendége, még az Oprah Winfrey Show meghívottja is volt. Több iskola hivatalos pszichológus tanácsadója, ezen kívül sokat utazik a világban iskolák meghívására. Ez alkalommal a Zürich International School hívta meg őt. 2 előadást tart, egy reggeli beszélgetést kizárólag apukákkal és a gyerekekkel (középiskolásokkal) is folytat beszélgetéseket.

A hétfő esti előadás a ZIS középiskolájának épületében volt, a Zürichi tó mellett. Ez egy nagy, modern iskola, szép nagy színházteremmel. Ebben volt az előadás. Becslésem szerint kb. 120 szülő lehetett jelen. Az előadás címe: A stresszes gyerek. Ez az ebben a témában íródott könyvének is a címe, noha eredetileg azt a címet akarta adni neki, hogy Okosabbak, mint gondolnánk, de ezt a kiadó nem fogadta el.

Egyrészt jó volt hallgatni őt, az amerikai akcentusát, másrészt nagyon szórakoztató előadó, aki bevonja a hallgatóságot és azok kérdéseit, kommenjeit előadásának szerves részévé teszi. De a legfontosabb az volt, amit mondott. Néhány kulcsgondolat, ami bennem megmaradt:


  • Soha ne felejtsük el, hogy mi milyenek voltunk iskolás korunkban. Emlékezzünk rá, mennyire elfáradtunk a nap végére, néha (gyakran) milyen lassan teltek a percek, hogy mennyit készültünk és mennyit szorongtunk, hogy mennyit meséltünk (vagy nem meséltünk) el a szüleinknek az egészből.

  • Higyjük el, hogy a gyerekek mindent megtesznek, hogy lehetőségeikhez képest a legjobbat hozzák ki magukból. Hiszen csak úgy tudják jól érezni magukat a bőrükben - szükségük van az elismerésre, a sikerélményre. A kritika nem motiválja őket.

  • Ne fenyegessük, rémisztgessük őket! Minden gyerek számára van megfelelő iskola, minden ember számára akad megfelelő munka. Nem csak a legjobb hírű iskolák nyújtanak jó képzést. Sőt, az azokba járó gyerekek sokszor nem boldogok, mert nagyon nagy a nyomás rajtuk. Arról nem is beszélve, hogy szüleik álmát kénytelenek megvalósítani...

  • Az iskolai érdemjegyek nem a szülők nevelési képességeit osztályozzák.
  • A gyerekeknek csupán 1/3-a illeszkedik jól az iskolába, a hagyományos oktatási rendszerbe (school brain).
Megnéztem a honlapját is, ahol rögtön az elején új blogját hirdeti, ami pont a táborozó vagy - hosszabb-rövidebb ideig - a szülőktől távol tanuló gyerekek honvágyáról szól, és arról, hogy milyen fejlődési lehetőségeket rejt ez egyúttal számukra. Ez nekem azért különösen érdekes, mert Bogi épp most van 5 napig táborban (életében először). Otthon ugyanis csak 1 napos osztálykirándulások voltak.

Indulás Anzere-be

Reggelre már inkább csak a várakozás izgalma, semmint a távollét miatti aggódás maradt meg. Szerintem egyfajta - újabb - mérföldkő ez az életünkben: feltételezésem szerint Bogi önbizalomban megerősödve tér majd vissza.

Jó nagy buszt béreltek a max. 20 gyereknek, akik - ha jól számoltam - 3 kísérő tanárral mennek. Az út összesen 2,5 óra lesz, de 1 óra út után megállnak egy kicsit pihenni, pisilni, no meg enni. Bogit talán az zavarta a legjobban (azon túl, hogy mi nem leszünk vele), hogy nem lehet ételt vinni. Egy kis kekszet csak becsempészett a hátizsákjába (tegnap chocolate chips cookie-t, vagyis csokidarabkás kekszet sütöttünk Vargi szülinapjára, ami ma van). Az iskola természetesen készült, miután a gyerekek felszálltak, beraktak egy nagy adag ételt, dobozos üdítőt a gyerekeknek, szóval nem fognak éhenhalni az alatt a 2,5 óra alatt sem. Tudom, hogy Bogi azon nyomban megéhezik, ahogy beszállunk a kocsiba - én is pont ilyen voltam. :) Várom majd az esti híreket, hogy hogy ment a mai nap.
Természetesen itt is fényképeztem, bár majdnem elfelejtettem (el is felejtettem, csak miután felszálltam, akkor kérdezte meg Vargi, hogy nem akarok-e fényképezni, ha már elhoztam a gépet?)!
Posted by Picasa

2010. szeptember 26., vasárnap

Készülődés a táborra

Az utóbbi napok egyre növekvő izgalommal telnek. Hétfőn Bogi 5 napos - kötelező - iskolai táborba megy, Svájc francia nyelvű területére, az Alpokban fekvő Anzere-be. Ugyan az Alpok déli lejtőin található a település, ami tulajdonképpen egy sí- és üdülőparadicsom, de akár havazhat is, viszont ha süt a nap, szépen felmelegedhet a levegő. Egyszóval rétegesen kell öltözködni, meleg ruhát pakolni, de naptejet és szőlőzsírt is kell vinniük.
Annyi minden új neki egyszerre: távol lenni tőlünk, idegen országban, gyakorlatilag idegenek között, akik más nyelvet beszélnek - ez nem kevés. De ha túl lesz rajta, lelkileg sokkal erősebben és bátrabban fog visszatérni.
Tegnap még be kellett szereznünk néhány dolgot, ugyanis kaptunk egy hosszú listát, hogy mire lesz a gyerekeknek szükségük. Vízálló nadrágja nem volt Boginak és hátizsákból sem volt az a méret, amit kértek. A kesztyűjét is kinőtte. Még feliratoznom kell a ruhákat, mert ezt külön kiemelték, hogy csináljuk meg.
Viszont hosszú az a lista is, hogy mit nem vihetnek. Nem vihetnek ételt, zsebpénzt, mobiltelefont, zenelejátszót, elektronikus játékot, szóval semmiféle olyan kütyüt, ami elvonná a figyelmüket. Egész nap mindenféle elfoglaltságuk lesz, többnyire kint, a szabadban. Túráznak, kirándulnak, hegyet másznak, erdei kunyhót építenek, ilyesmik. Gyönyörű környezetben, tiszta, friss levegőn lesznek. Állítólag esténként a gyerekeknek már nincs is erejük semmire, csak bedőlnek az ágyba.
Ms McKenzie, az osztályfőnök, azt ígérte, hogy minden este küld majd e-mail-t, hogy megnyugodjunk, gyermekeink épségben és jó hangulatban vannak.
Így legyen! :)

2010. szeptember 25., szombat

A házunk tulajdonosa - Szingapúrból

Ez alkalommal nem mi kirándultunk, hanem a világ jött házhoz hozzánk. :)

Péntek délután meglátogatott minket a házunk tulajdonosa, egyenesen Szingapúrból. Na jó, nem miattunk jött, hanem a mamája 70. születésnapjára, de így legalább tudtunk találkozni vele. Pl. megmutatta azt is, hogy hogyan tudjuk a fűtést elindítani. Ez már igencsak időszerű volt, kezdtünk fázni. A házat a feleségétől vettük át nyáron, ő itt töltött 7 hetet a nagyszülőknél a gyerekekkel.

Sok érdekes dolgot mesélt arról, hogy hogy élnek ők kint Szingapúrban, amit úgy jellemez, hogy Ázsia - kezdőknek (Asia Light). Szinte mindenki beszél angolul és az európaihoz közeli a kultúra is, hiszen Szingapúr volt a környék brit gyarmati központja. 1965-ben vált függetlenné és ekkor úgy határoztak, hogy egy olyan helyet akarnak létrehozni, ami az egyik legjobb, legélhetőbb a világon. Ezt mindenre kiterjedő szabályozással próbálták meg elérni. A világon az egyik legmagasabb GDP-vel büszkélkedő városállamban ennek köszönhetően szigorú szabályok védik a környezetet és súlyos büntetést szabhatnak ki arra, aki közterületen köpköd, szemetel, cigarettázik, rágózik vagy akár nem öblíti le a WC-t nyilvános illemhelyen. Rágózni is azért nem szabad, mert ha az utcán kiköpik, akkor az gusztustalan és eltávolíthatatlan. Mindemellett rendkívül biztonságos helyről van szó, az éjszaka közepén is a legnagyobb nyugalommal lehet akár egy nőnek is sétálnia a város(állam)ban.

Magas a foglalkoztatottság, számos nagy bank és világcég irodája sorakozik a felhőkarcolókban. Általában a nők és a férfiak is teljes munkaidőben dolgoznak (ez nekünk magyaroknak nem újdonság, de Svájcban a nők gyerek mellett többnyire részmunkaidős munkát vállalnak), ezért nagyon sokan 2 alkalmazottat is tartanak - egy házvezetőnőt és egy baby-sitter-t. Gyakori látvány, hogy a család hétvégén is a baby-sitter-rel közlekedik, mert tulajdonképpen nem is tudják, mihez kezdjenek saját gyerekükkel, akit szinte csak hétvégén látnak (tudjuk, hogy az ázsiai munkamorál a reggeltől estig való robotolást jelenti). Emberünk - a svájciakra jellemző - korai munkakezdést folytatja kint is. 7.30-8.00 között ér be reggel az irodába. 17.30 körül hazamegy, hogy egy kicsit a családjával, a gyerekeivel is együtt tudjon lenni. Aztán 19.30-23.00-ig újra dolgozik - ilyenkor tudja azokat a konferenciatelefonokat bonyolítani, amiket az európai, amerikai és az ázsiai kollégákkal folytat. A beosztottainak azt mondta, hogy nem kell estig bent maradniuk, ha délután végeznek a munkával, nyugodtan hazamehetnek. Ezt az ázsiaiak elég nehezen értik meg, talán még attól is féltek, hogy ki fogják rúgni őket, de mostanra elhitték, elfogadták, hogy ilyen is lehet.
A "mi családunk" csak egy fülöp-szigeteki házvezetőnőt foglalkoztat, havi 300 CHF-ért. Néha rosszul érzik magukat, mintha éhbérért dolgoztatnának valakit, de állítólag az sem jó, ha túlfizetik őket. Teljes ellátást kap náluk, ezért a fizetését teljes egészében haza tudja küldeni a családjának. Már egy darabka földet is vett - a családunk tanácsára -, hogy legyen majd min gazdálkodnia, ha egyszer hazamegy.
Érdekes volt egy újabb életbe betekintést nyerni...

2010. szeptember 24., péntek

Az oktatási program bemutatása

Ma délelőtt volt az iskolában egy prezentáció, aminek az volt a célja, hogy megismertesse a szülőket az iskolában alkalmazott oktatási modellről. Korábban már említettem röviden, mivel az orientációs napon is volt egy rövid bemutató erről. A neve PYP, vagyis Primary Years Program, azaz az alsó tagozatosok képzési programja. Ez egy olyan program, amit a mozgásban lévő nemzetközi közösség részére hoztak létre, vagyis azok számára, akik időről időre, különböző okokból, más országba költöznek és iskolás gyermekük van. Ma már a világ 139 országában, 3.053 iskolában, 862.000 gyereket tanítanak e szerint a program szerint.

A lényege nagyon röviden összefoglalható: tanulni és gondolkodni tanítják meg a gyerekeket. A program már az óvodában elkezdődik és nagyon szépen fel van építve. A központját képező 10 érték - amiből ismét nem sikerült mindet leírnom - önmagukat és másokat jobban ismerő és vállaló, ezáltal bátrabb, toleránsabb és természetesebb viselkedésű gyerekeket eredményez. Ez persze új kihívások elé állítja a szülőket is, hiszen amit bizonyos gyerekeknél szülőként "erővel" el lehetett érni, azt a gondolkodó, érvelő gyerekekkel már nem lehet.

Arról is szó volt, hogy milyen sokat változott a világ azóta, hogy mi kikerültünk az iskolapadból. Mennyivel másabb környezetben, elvárások és ingerek között élnek a mi gyerekeink. A régi módszerek már nem hatnak. Azok, akik 1980 előtt születtek (ezek vagyunk mi, szülők) digitális bevándorlóknak (digital immigrants) számítunk, míg gyerekeinknek már természetes a számítástechnika. Ha én megnyitok a számítógépen egy játékot, előbb el kell olvasnom, hogy mi a szabály. Bogi csak ránéz és még ha nem is érti az angol nyelvű leírást, akkor is gyakran rögtön tudja, hogy mit kell csinálni.


A prezentáció is a képzési programnak megfelelő, interaktív volt, melynek során mi is játékosan tanultunk, tapasztaltunk - a játékok lefolyása és eredménye elgondolkodtató volt. Megbeszéltük, hogy ezek során milyen értékeinket, tulajdonságainkat tudtuk hasznosítani, mit tanultunk belőle és hogy lehetett volna másképp csinálni.

A világ változásáról megnéztünk egy pár perces rövid filmet is, aki ért angolul, annak jó szívvel ajánlom! Az ott található többi videóba is érdemes belekukkantani, ha érdekelnek a statisztikák, a megdöbbentő adatok.

A legfőbb kérdés számomra most már az, ami eddig is foglalkoztatott, hogy ezek után hogy tud egy gyerek visszamenni a hagyomány (poroszos) oktatási rendszerbe...

2010. szeptember 23., csütörtök

Röhögőgörcsöt kapott a svájci miniszter

Az elmúlt napokban nem történt semmi különös, ill. nem is nagyon volt időm írni. Hétfőn az otthonlét utáni nagymosással, takarítással telt el a nap, kedden pedig Németországba mentünk át élelmiszer-bevásárlásra (csak 19 km Badentől) és jóval olcsóbb, nem is beszélve arról, mennyivel nagyobb a kínálat. Egy élelmiszeráruházban sikerült 3 órát eltöltenünk...

Ma a finn anyukát láttam vendégül, az iskolában találkoztunk reggel és du. tőlünk ment az iskolába a gyerekekért. A kisebbik lánya (Vera) iskola-előkészítőbe, a nagyobbik (Vilma) 2. osztályba jár.

És hogy a címben szereplő mondathoz is visszatérjek: az index.hu-n olvastuk ma este ezt a hírt: http://index.hu/kulfold/2010/09/23/rohogogorcsot_kapott_a_svajci_penzugyminiszter/

Kétszer is megnéztük, nagyon vicces és nagyon emberi, ahogy a miniszter egy kérdésre válaszolva felolvassa a számára előkészített választ (valószínűleg nem nézte meg előtte, hogy mit kell majd felolvasnia).

2010. szeptember 21., kedd

Assembly - Iskola-gyűlés

Az iskolában 2-hetente van egy olyan alkalom, amikor a gyerekek (az iskola-előkészítősök és az alsósok, az 5. osztállyal bezárólag) összegyűlnek egy teremben (ez korábban a színházterem volt, de most az egyik osztályteremben volt), hogy bemutassák, mit tanultak az elmúlt időszakban. A földön párnákon ültek, a szülőknek jutottak a hátul elhelyezett székek. Ez alkalommal szokták megünnepelni közösen a szülinaposokat is.
Az elsőn még nem voltam, de múlt hét csütörtökön már nem hagytam ki. Még szerencse, mert Bogiék osztálya is szerepelt. Azt mutatták be, hogy zene órán mit gyakoroltak. Nem ének órának hívják, az elnevezése Music. A ritmus volt a témájuk. A 12 gyerek csoportokat alkotott, a lányok együtt maradtak. Mindegyik csoportnak az volt a feladata, hogy tetszőlegesen választott hangszerekkel zenéljenek, ezt kottázzák le és gyakorolják. Bogiék, vagyis a lányok, csörgődobokat és egy dobot választottak, a fiúk nagyobb dobokat (konga és ülődob), ill. egy másik csoport gitárt és szintetizátort.
Az eseményt mindig két önkéntes konferanszié vezeti, a felnőtteknek, tanároknak itt nincs szerepe, csak az iskola-előkészítősöknél mondott a tanár egy kis bevezetőt. Minden fellépőt megtapsoltak, aki igazán jó volt, az igazán nagy tapsot kapott. Jó volt látni, hallani őket!
A mai zene órán le kellett írniuk, hogy mit tanultak ebből a múlt heti fellépésből. Közben - amíg írtak - szabadon választhattak, hogy a Youtube-ról milyen zenét szeretnének hallgatni, szépen egyenként odamentek a tanár laptopjához és beírták a gépbe. Utána pedig egy dalt vettek, a tanár zongorázott, a gyerekek pedig megkapták a dalszöveget és énekeltek. A dal a barátságról szól, természetesen a szövegnek is van jelentősége. Mondanom sem kell, hogy a zene tanár nagyon népszerű! :)

2010. szeptember 20., hétfő

Zürich-Bp.-Szeged-Bp.-Zürich

Ha stílusos akarnék lenni, azt mondanám, Piroska távozása után is összehozza az embereket. Stílus ide vagy oda, ez most valóban így volt. Igaz, hogy legközelebb csak Karácsonykor terveztünk hazautazni, de ezen szomorú apropó okán újra viszontláthattuk szeretteinket - aminek igencsak örültünk! "A társaság" ugyanúgy összejött, és Piroska szelleme (lelke) ugyanúgy közöttünk volt, mintha valóban ott lett volna, csak épp a konyhában csinálta volna az utolsó simításokat a süteményeken. Annyi szép közös emlékünk van, napestig anekdotázhattunk volna! Nagyon jó volt újra együtt lenni, emlékezni és jókat beszélgetni. Köszönjük, Piroska!

A péntek hajnali zürichi indulásnak megvolt az az előnye, hogy a teljes péntek a rendelkezésünkre állt. Természetesen nem hagyhattuk ki Bogi itthoni iskoláját sem, ahol barátnői és volt osztálytársai hatalmas örömmel rajongták körül és ugrottak a nyakába. Ezt szülőként látni is nagy öröm - ezt minden szülő tudja. Még egy órára is beültették (rajz óra volt), az új rajztanárnőt szinte kész tények elé állították. Aztán beszereztük a beszerezni-valókat, a megszokott, de itt nem kapható vagy az otthon jóval olcsóbb dolgokat. Ezek közül néhány sajnos a Ferihegyi reptér kukájában landolt ... (rutintalan utazóként nem tudtam, hogy folyadékot kézipoggyászként nem lehet felvinni a repülőgépre és a hajfixáló hab, valamint a tusfürdő is folyadéknak számít).

A vasárnap már ismét rohanással telt, hiszen utazni kellett haza. Nem sikerült minden programot bezsúfolni ebbe a napba, amit szerettünk volna, így fájó szívvel kellett lemondani Orsiék ebédmeghívásáról (amit az tett még vonzóbbá, hogy Gáborék által Pécsről hozott, frissen szedett gombakülönlegesség készült ebédre). Utunk Szegedről ismét szakadó esőben vezetett Nagytarcsáig (csakúgy, mint péntek este a reptérről Szegedre), de mire odaértünk, épp elállt. Boginak megígértem, hogy egy rövid időre ismét találkozhat a barátnőivel. A tervezett - valóban rövid - fél óra végül 1 órásra sikeredett, de még így is gyorsan elrohant az idő és jóval kevesebbnek tűnt annál, mint amennyi valóban volt. Ezt még egy finom hazai, anyu által készített vasárnapi menü követte, búcsú a családtól és rohamtempó a reptérre.

Pont 1 órával az indulás (tervezett indulás!) előtt értünk oda, előírás szerint. Ami ott fogadott, az megdöbbentő volt. A teljes indulási rész emberekkel, kígyózó embersorokkal volt tele! Miután megtaláltuk a sajátunkat, becsekkoltunk. A bőröndöm túlsúlyos volt (max. 10 kg-ot lehet felvinni, az enyém 12 volt), de felengedték egy kis hezitálás után. A hölgy szerint későn érkeztünk, és azt mondta, hogy nem fogunk időben beérni, ezért az óriási tömegre való tekintettel külön - elsőbbségi - sorba (priority lane) irányított minket. Ez lényegesen rövidebb volt a másiknál, de mindkettőben hosszú, tömött sorokban álltak az emberek. A vége felé már egy nagy massza volt csak, egy meleg, fülledt, levegő nélküli teremben. Egy idő után lincshangulat alakult ki, ugyanis többeknek már 20 perce a gépükön kellett volna lenniük. A kordonon túlról a földi személyzet néha kétségbeesetten kikiabált, hogy vár-e valaki még az amszterdami gépre, aztán a milánóira... Majd leállították az egyik átvizsgáló sort, mert teljesen felbomlott a rend, a kordonokat elkezdték lebontani a beszólított, hatalmas késésben lévő utasok és így megmozdult a sietni szándékozó tömeg. Rendőrt hívtak, hogy teremtsen rendet, közben visszaállították a kordonokat. Bogin egyre inkább elhatalmasodott a pánik, meleg is volt, féltem, hogy rosszul lesz. Megkérdeztem az egyik ott dolgozót, hogy nem mehetnénk-e előre, mert Bogi rosszul lesz? Nem mehettünk. Bogi még inkább bepánikolt, már sírt, akkor a rendőrhöz fordultam, aki először elutasított, de kértem, hogy nézzen már rá, mindjárt elájul, levegőre van szüksége! Mivel Bogi alacsonyabb, tényleg alig kaphatott levegőt a felnőttek tömegében. Végre beengedett a sor elejére, átbújtunk a kordon alatt és rögtön (20 perc sorban állás után) az átvizsgáló szalaghoz kerültünk. A kapun áthaladva Bogin valami becsipogott, így őt még külön meg is motozták. A cipőjét és a hajpántját is le kellett vennie. Kérdeztem, hogy nem mehetne-e a motozás helyett mégegyszer át a kapun, hátha tévesen csipogott, de nemleges volt a válasz. Végül végre fellélegeztünk, kijutottunk egy szellősebb csarnokba.

De megpróbáltatásaink itt még korántsem értek véget! A gépen további 1,5 órát ültünk, mert a gép a többi, nálunk kevésbé szerencsé 8 utasra várt még, ezért 1 és 1/4 órás késéssel indult. Így nemhogy a 20.04-es közvetlen vonatot nem értük el, de még a 21.04-est sem. Ami külön bosszúság volt, hogy csupán 4 perccel az orrunk előtt ment el. 21.43-kor jött a következő vonat, amiről viszont a zürichi főpályaudvaron át kellett szállni egy másikra.

Badenbe megérkezvén egy kicsit bizonytalankodtunk, mert sötétben nem igazán jól orientálódtunk, meg Bogi még a leszállás után kezdett öltözködni. Így sikerült a buszt is lekésnünk, pedig mire rájöttünk, hogy merre induljunk, elkezdtünk rohanni és Bogi még integetett is a busz után. Tényleg az orrunk előtt ment el, ha a sofőr hátranézett volna, még simán meg tudott volna várni minket. Bogi itt újra összeomlott, ugyanis a következőre fél órát kellett várni, 22.56-kor indult csak. Szerencsére volt egy érdekes kirakat a közelben, ott elnézelődtünk. Az időjárás sem volt zord, csak egy kicsit friss volt a levegő. Innentől már gond nélkül hazajutottunk, és Bogi végül 23.40 körül ágyban is volt.

Hát ennyi volt a sztori, itt hétfőn reggel szép napsütés fogadott és elvileg napról napra melegszik az idő, csütörtökre már 21 fokot ígérnek (igaz, hogy aztán mindig módosítják az előrejelzést és sosem jó irányba).

Nem mondanám, hogy Bogi frissen ébredt, de a buszmegállóban (mivel nem értük el a szokásos 8.11-es buszunkat :), már nem is szaladtunk, mert reménytelen volt) elkezdtük megcsinálni az angol háziját és ezzel kellőképpen magához tért. :) Még az iskola megállójában lévő cukrászdában vettünk tízóraira 2 croissant-t és szépen útjára bocsátottam.

2010. szeptember 15., szerda

A pajta-bolt!

Saját érdeklődésből - de többek kifejezett kívánságára is - ismét visszamentem a pajta-boltba, amiről már korábban beszámoltam. Ezúttal fényképezőgépet is vittem magammal, bár elég bátortalanul használtam, hiszen mégiscsak valakinek a házában voltam. Kíváncsiságom és dokumentációs mániám azonban nem hagyott nyugodni, újra és újra elővettem a fényképezőgépet, hogy minél több aspektusból megörökíthessem ezt a különlegességet.
Eggenwilbe kellett elkocsiznom a látványért - itt laknak Nikiék, Bogi náluk volt ma
suli után. Eggenwil - Rütihofhoz hasonlóan - a Reuss folyó völgyében van. A főútról le kell kanyarodni és lefelé venni az irányt, egy egysávos, kanyargós, ezáltal nem belátható kis utcán. Csak visszafelé induláskor tudtam meg, hogy nem is veszélytelen az út, ugyanis egy traktor jött fentről szembe - szerencsére, még épp nem indultam el. Nem tudom, mit csináltam volna, ha épp kanyargok fölfelé a szűk úton és egyszercsak szembetSorkizárásalálom magam egy lefelé ereszkedő traktorral!
Nos, maga a pajta egy gazdaság része. A traktor-tároló/parkoló melletti részt alakították ki boltnak. Most alaposabban körülnéztem és a zöldségeken kívül egy dobozba kitettek szabadon elvihető régi könyveket is. Mérlegből volt hagyományos mutatós és digitális is. Annyira nem volt hagyományos, hogy súlyokat kellett volna rakosgatni rá, de a digitálishoz képest hagyományosnak nevezhető. A kassza kicsit ütött-kopott, és jellegéből adódóan ajánlatos úgy menni vásárolni, hogy visszajáróra ne legyen szükség, ugyanis az már nem megoldható.
Alibiből vettem 2 kg krumplit, az úgyis hamar elfogy. Bár eléggé le volt fogyva a készlet - nem csoda, már este 6 óra volt, örültem, hogy egyáltalán nyitva volt még.
Állítólag vannak a környéken olyan helyek is, ahol virágot lehet hasonló rendszerben venni.
A képeken láthatóak a - nem is annyira távoli - havas hegycsúcsok, ill. Bogi, amint Nikivel és a kutyájukkal játszik.

Magyarok - a svájci oktatási rendszerben

Néhány napja épp a 7-es buszt is meghazudtoló zsúfoltságú buszon utaztunk hazafelé Bogival. Nem mondanám, hogy különösképpen hiányoltam volna ezt a fajta utazást, de úgy tűnik, hogy az iskolákból egyszerre engedik el a gyerekeket és ez egy nagy tömegű, lármás utazóközönséget eredményez. A svájciak egyébként sem csöndesek, buszon, vonaton hangosan beszélgetnek, még a jármű másik végében is érteni lehet, amit mondanak. Úgy látszik, nincsenek titkaik. :)

Szóval, éppen ebben a nagy tömegben próbáltunk levegőhöz jutni, amikor felállt egy hozzám hasonló korú nő a közvetlen közelünkben és magyarul megszólalt, hogy ha szeretnénk leülni, az ő helyére ülhetünk. Megköszöntem, de valahogy nem volt ötletem, hogy mi mást is mondhatnék, csupán azért, mert ő is magyar. Ő újból megszólított, kérdezett 1-2 dolgot és odaadta az elérhetőségeit, amiket előtte még gyorsan felírt nekem egy szórólapra. Én már este udvariasan írtam is neki egy rövid levelet, amire kaptam is egy kedves és jó hosszú választ. Idemásolok belőle egy részt, mert úgy gondolom, sok érdekes dolgot írt. Ők 2 éve vannak itt, hamarosan mennek haza.


"Nálunk a gyerekeknél volt egy féléves átmenet, amikor KIK csoportba jártak (nyelvi előkészítő csoport), amikor csak német nyelvi tanárok foglalkoztak velük különböző témakörökben, aztán összeültünk és megvitattuk, hova kerüljön a gyerek, milyen szintre, melyik osztályba. Ennek az előnye világos: erőszakmentes beilleszkedés, felügyelt integráció, míg a hátránya az volt, hogy nem lehetett csak úgy nagyképűen kijelenteni, az én fiam gimibe való, a lányom meg negyedikes. Eldöntötték, hogy 1-2 évfolyammal alacsonyabb szintre helyezik őket, mert hátha itt maradunk Svájcban és akkor majd a kötelező felvételin ne érje őket hátrány a még nem elégséges nyelvtudásuk miatt (valóban, a nyelvi tudás csak úgy másfél-két év után érkezett meg igazán, amikor kezded igazán érezni a nyelvet és nem jelent akkora problémát egy levél megírása, a stílus eltalálása). ...A gyerekek aztán pár hónapig felemás tanmenettel dolgoztak, ugyanis megkapták az osztályukat, barátkozhattak, részt vehettek a diákéletben, a kiválasztott egyszerűbb tárgyakat tanulhatták - matek, torna, festés, kézművesség, angol, a nagy még a történelmet is - de a felügyelt nyelvi integráció tovább folytatódott. Majd egy év múlva vehettek csak részt a teljes jogú tanításban. Tehát nem volt egy mélyvíz, de a hátránya az, hogy a gyerekek nem lesznek azon a szinten, ha visszamegyünk, ahol lenniük kellene, ha mi sem történt volna. Persze mindent nem lehet, órási előny és lehetőség egy nyelv ilyen szintű elsajátítása, a benne otthonosan való mozgás."

Ehhez még hozzátenném, amit a biztosítási brókertől tudok. A gyerekek nem a 8. osztály után döntik el, hogy milyen iskolába menjenek tovább, hanem már a 5. osztály után szétosztják őket, tanulmányi eredményeik alapján. A leggyengébbek a szakmunkásképzőnek megfelelő iskolába kerülnek, a közepesek a szakközépiskola-féleségbe (ez szakmát is ad) és a legjobbak maradnak, innen utána gimnáziumba mehetnek. Az oktatási rendszer kantononként szabályozott. Az interneten találtam egy szemléletes ábrát róla.


Én egyelőre teljességgel elégedett és boldog vagyok a nemzetközi iskolával. Itt is Bogi nyelvi felkészítése zajlik, de nem érzi magát kirekesztettnek, minden órán részt vesz, csak van, amikor ő mást csinál, mint a többiek. Ma éppen azzal keresett meg a tanár, hogy a 2 hét múlva induló táborban Bogi kivel szeretne egy szobában lenni: a 4.-es lányokkal, akik között van egy magyar lány is (vele lóg minden szünetben), vagy a saját osztálytársaival (még 2 lány van rajta kívül az osztályban). Bogi egyelőre gondolkodik, mert azért az is zavarja, hogy a másik 2 lány már nem mindig várja meg őt szünetben, mert tudják, hogy ő úgyis Nikivel fog játszani. Szerintem legszívesebben kétfelé szakadna... :) Egyébként nagyon sok angol házit kap, általában napi 8-10 feladatlapot. Szorgalmasan tölti őket, szereti, ha megdicséri az angol tanár.

2010. szeptember 12., vasárnap

Családi ebéd az iskolában

Korábban már írtam arról, hogy az iskola szülői közössége szervez olyan eseményeket, ahol összehozzák a szülőket, azaz egyfajta közösséget próbálnak formálni. A tanítási év első ilyen alkalma a vasárnapi családi ebéd volt. Minden család vitt magával otthon készített, egy egész család jóllakatására elegendő ételt. Így egész klassz nemzetközi ebéd kerekedett. Főként az indiai és az angol (pite) specialitások voltak feltűnőek, de volt finn húsgolyó, sajttál, különböző saláták és az iskola által biztosított hatalmas torta is, ami a fönti képen látható.


Az időjárás ma is kegyes volt hozzánk, így maga a party kint és bent egyidejűleg zajlott. Bent, az ebédlő részen volt a nagy asztal, ahol az ételeket helyeztük el és asztalok, ahová le lehetett ülni enni, de a bejárat előtti nagy teraszon is megterítettek több asztalt. Igazi nagy családi rendezvény volt, rengeteg gyerekkel, akik az étkezések között a parkban és a sportpályán játszottak, fociztak, szaladgáltak. Ez most csak az alsó tagozatosok családjainak szólt, de sok helyen van 3-4 gyerek és még kutyákat is hoztak. Az 5. osztály itt még alsó tagozatnak számít.



Tulajdonképpen a tanárok részvételére is számítottunk, de csak az angol tanárnő és az iskola igazgatója jöttek el. Az igazgatónő hozta a nagy kék tortát, a másik tortát a szülői közösség pénzéből vásárolták. Jó 3 órát töltöttünk az iskolában, jól belakmároztunk, jót beszélgettünk, egyszóval jól éreztük magunkat.



Fényképek itt.

Schloss Hallwyl - Seengen


A szombati nap igazi ajándék volt. Az égiek úgy döntöttek, hogy némiképp kárpótolnak minket a borzasztó augusztusért és az esős szeptemberi hétköznapokért és csodálatos időjárással ajándékoztak meg minket. Nyáron sem kell ennél szebb! Napsütés, 25 fok, enyhe szellő. Vétek lett volna ilyen időben a lakásban kuksolni (a teraszunkra meg amúgy is csak késő délután süt oda a nap), így hát újból útra keltünk. Azt a kastélyt (Schloss Hallwyl) vettük célba, ahonnan már egyszer, legnagyobb bánatunkra - parkolóhely hiányában - vissza kellett fordulnunk.

Érdekes módon most sem találtunk oda azonnal (az első alkalommal is bejártuk a környéket, mire megtaláltuk a kastélyt). Viszont parkolóhely volt bőven, most az volt a "probléma", hogy az árnyékosak viszont már megteltek. :)

A kastély Svájc egyik legrégebbi nemesi dinasztiájának a kastélya volt évszázadokon át. Ők a von Hallwyl család. A legrégebbi épületrészek 1256-ban épültek. Családfájuk 1167-ig vezethető vissza. Megtudtuk, hogy családfa készítésénél kizárólag a férfiak számítanak, azok közül is csupán az egyenes ágiak. Vagyis sem a lánygyermekek, sem a beházasodottak nem kerülhetnek fel rá. A családfán így is több mint 500 tagot számlálhatunk, évszázadokon keresztül 23 generáción át. A család legfiatalabb - fényképen is, ill csak fényképen kiállított - tagja 1978-ban született, jóképű fiatalember.

Természetesen ismét rengeteg képet csináltuk, de a hely hangulatát igazán egyik sem adja vissza. A kastélyt körüllengő erős trágyaszag akár a középkorban is lehetett volna, a termekben pedig mindig olyan hangok, zajok, zenék voltak, amik arra a teremre voltak jellemzőek még abban az időben, amikor a kastély lakott volt. Így pl. a toronyban, ahol az évi 2-3 alkalommal megrendezésre kerülő ítélkezésre vártak a rabok (az őrizetesek?) egy mély veremben, egy fogvatartott, éhező nő könyörgését hallhattuk. Egy másik korból, a szalonban csemballón gyakorló fiatal zenéjét játszották le, akit éppen magántanára oktatott. Az aromafürdős dézsában vízcsobogás zaja, a konyhában tűzropogás és még folytathatnám. Minden teremben más-más korral, szokásokkal, életterülettel ismerkedhettünk meg.

Bemutatták pl. az étkezési szokásokat is, ennek keretében az élelmiszerek tartósításának módszereit is, hiszen mind a nemesek, mind a parasztok számára elengedhetetlen tudás volt ez a túléléshez. Kiderült az is, hogy a XVII. századtól vált a desszert külön fogássá a nemesek asztalán, és már akkor hasonlóak voltak, mint ma (sütemény, friss gyümölcs, kompót). Egy kis filmen bemutatták, hogy a korabeli konyhai eszközöket hogyan és mire használták és ma milyen megfelelői vannak ezeknek konyháinkban. Bogit ez érdekelte a legjobban.

A lovagi tornák kellékei is kiállításra kerültek. Az utolsó lovag című filmből vetítettek egy kis részt, hiszen a filmben egészen korhűen látható, hogy milyen körülmények között, milyen eszközökkel és ruházatban zajlott (zajolhatott) egy ilyen torna. Egész más közelről látni és kipróbálni őket, mint tévében. Mindenhol gondoltak a gyerekekre, itt pl. Play-Mobil lovagok voltak csatarendbe állítva.

A kastélyt (ami egy természetvédelmi terület kellős közepén áll) többször toldozták-foltozták azidők során - a legutolsó változtatást az 1800-as évek vége felé akarta Hans Theodor von Hallwyl végrehajtani, neogótikus elemekkel, tornyocskákkal gazdagítva a kastélyt - a munkákat meg is kezdték, azonban a gazdasági válság következtében súlyosan eladósodott és a kastélyt Svédországban élő bátyja vette át, hogy a sok évszázados családi fészek a család tulajdonában maradjon. Halála után felesége, Wilhelmina helyreállíttatta eredeti állapotába, lebonttatta a neogótikus elemeket. Wilhelmina ezen kívül az arisztokraták kiváltságának számító gyűjtőszenvedélynek is hódolt. Hatalmas gyűjteményt tudhatott magának, ami a szokásos elemekből állt: ezüst, fegyverek, festmények. Amikor hírét vette, hogy az I. világháború alatt az efféle kincsek nincsenek biztonságban, katalogizáltatta és lefényképeztette a teljes gyűjteményt. 75 kötet készült róluk ... és a világ 110 különböző múzeumában találtak biztonságos menedéket. Ekkortájt döntöttek úgy, hogy a kastély a továbbiakban múzeumként fog tovább működni.

Egy vízimalom is tartozik a kastélyhoz, amiről a XIV. századi krónikák említést tesznek. A ma is álló épület 1637-ből származik, szintén egy szigeten áll, csakúgy, mint maga a kastély (amit vízesárok vesz körül). Ma már csak maga a malom 1 lapátkerékkel működik, ill. a malom nem, csak a lapátkerék, de korábban a vízierőre épülő üzemek egész sora állt itt, 5 lapátkerékkel. A fűrészüzemet az 1900-as évek elején már lebontották az általa keltett zaj miatt, ami zavarta az uraságot.

Ma már csöndes a környék, csak a betakarítást végző traktorok zaja verte törte meg a csöndet.

2010. szeptember 8., szerda

Szokatlan kötelezettségek


Mindennek megvan a maga logikája, csak épp szokatlan. Ezek közé tartoznak pl. a következők:

Mindenki, aki rendelkezik biciklivel, meg kell, hogy vásároljon egy matricát (Velovignette), ami tulajdonképpen egy kötelező felelősségbiztosítás. A matricát fel kell ragasztani a bringára, 1 évig, ill. májusig érvényes, ekkor újat kell venni. Talán akkor kezdődik a biciklis szezon? A matrica, vagyis a biztosítás ára 5,9 CHF, bármelyik postán, trafikban, közértben megvásárolható. 2 millió CHF-ig fedezi a 3. személyek követelését. A Velovignette kombinálható Velo-Kasko-val is (vicces, hogy ők "k"-val írják), évi 25 CHF-ért. Ez az egyszerű felelősségbiztosításon kívül egy csomó plusz szolgáltatást nyújt. Pl. fedezi a legközelebbi kórházba szállítás költségét, előleget nyújt az esetleges kórházi kezelés költségeihez, a bicikliben keletkezett károkat 2.000 CHF-ig fedezi, ha ügyvédi költség keletkezik, akkor azt 20.000 CHF-ig állja stb. Sokan járnak biciklivel, a biciklis közlekedést több lehetséges módon is támogatják. Vannak bicikli utak, igaziak és utólag az úttestből felfestéssel lefaragottak. Biciklitárolók közületeknél, pályaudvaron. Épp tegnap olvastam, hogy a mi kantonunk székhelyének pályaudvarán most terveznek 700 bringa befogadására alkalmas tárolót építeni, 4,5 millió CHF-ért. Itt Badenben pedig 2 hét múlva lesz egy e-bike tesztnap, amikor ingyen ki lehet próbálni ezeket a - feltételezem - elektromos bicikliket. Ami a közlekedési kultúrát illeti: mindenki (na jó, szinte mindenki, mert itt is csak emberek élnek) betartja a szabályokat! A sebességkorlátozást, a parkolási tilalmat, mindent. Nagyon kell figyelnem gyalogosként, hogy ne lézengjek gyalogosátjáró (magyarul zebra) közelében, mert azonnal megállnak. Még kezdő svájci gyalogosként jártam úgy, hogy közel a zebrához megálltam körülnézni, gondolkodni, hogy merre tovább és azonnal megállt az arra haladó autós. Sokkal inkább a gyalogosok fejével gondolkodnak, mint maguk a gyalogosok!

Még egy kötelezettség, ami valaminek a birtoklásából fakad: ha van a háztartásban rádió- vagy tv-adás vételére alkalmas eszköz, azt azonnal be kell jelenteni az illetékes hivatalnak (interneten keresztül). Külön kategóriát képez a rádió és külön kategóriát a tv. Megmelítik a többfunkciós eszközöket is. Ezen berendezések birtoklása automatikusan díjfizetési kötelezettséget von magával. Ellenőrzik is, hogy bejelentette-e az ember. Magyar ismerőseink még alig költöztek be, néhány hét elteltével megjelent náluk a "tv-rendőrség", hogy lássák, van-e ilyen cuccuk és bejelentették-e. A díj attól függ, hogy az ember magánszemély, cég, de csak belső használatra rádiózik/tévézik, vagy cég és az ügyfeleit is szórakoztatja. Ebben az esetben a készülékek száma is meghatározó és készülékenként kell bejelentést tenni. Magánszemélyek számára a rádió havi 14,10 CHF, a tv 24,20 CHF. Azaz mi havi 38,30-at fizetünk gyakorlatilag a semmire, mert se nem rádiózunk, se nem tévézünk... :) Legalábbis egyelőre.

2010. szeptember 7., kedd

Szürke hétköznapok

A mai nap pedig minden tekintetben szürke volt. Reggel 3/4 7-kor fölkeltünk (mint minden hétköznap reggel), felhúztuk a redőnyt (mint minden reggel) - na, már megint esik az eső (mint minden nap)! Ez nem könnyíti meg az amúgy sem könnyű átmenetet az alvás és a felkelés között.

A rendes reggeliről itt sem mondunk le, mindenki szépen leül, teát főzök, szendvicset készítek. Igaz, hogy nem mindig sikerül egyszerre asztalhoz kerülnünk, egy kicsit más ritmusú a reggeli készülődésünk. De azért vannak közös pontok, közös pillanatok. Ahogy közeledik a 8 óra, ezeket a közös pillanatokat Bogi sürgetésére szoktam felhasználni. :) Ő mindig ráér, még nem teljesen ment át neki, hogy nem autóval járunk, vagyis ha lekéssük a buszt, akkor a következő csak 15 perc múlva jön, azzal meg épp, hogy pár perccel később ér be, mint kéne. Ebből kifolyólag, mármint az időérzék hiányából és a komótos reggeli készülődésből adódóan, nem ritka látvány, ahogy futunk a dombon fölfelé. Már rögtön az ajtón kilépve megkezdjük a hajrát, mert itt még nem emelkedik, vagy legalábbis nem annyira, mint később. Az út felétől már sétatempóban is megerőltető a járás, nemhogy futva. A buszhoz érve sokszor már alig kapunk levegőt. De legalább az én életemben is van egy kis mozgás, különösen, hogy Bogi nélkül én egymagam is mindig kicentizem, hogy mikor induljak el és az utolsó pillanatban mindig eszembe jut még valami! :)

Általában 3-asban megyünk, kivéve, amikor nem (ilyenkor Vargi/József/Józsi - ki hogy ismeri, szólítja - korábban megy be dolgozni). Összesen 2 olyan hely van a buszon, ahol 4 ülés van egyben (2-2 szemben egymással), ezek közül a busz első felében lévő a törzshelyünk. A hátsó 4-es keréken van, azt annyira nem szeretjük. Nagyon gyorsan kialakult, hogy ki hol szeret ülni. Bogi a menetiránynak háttal, mert így szemmel tarthatja a teljes utazóközönséget, de a folyosó mellett, hogy ne tudjon senki melléülni (mert rajta keresztül bemászni senki sem szokott). Vargi/József/Józsi Bogival szemben, én pedig a menetiránnyal szemben, az ablak mellett (ugyanis innen látom a kijelzőt, amin a rövid hírek és az időjárás-előrejelzés olvasható). Még szerencse, hogy mindannyian más szempontok szerint más helyet szeretünk, ezen legalább nem veszünk össze! :)

Aztán elkísértem (mind minden hétköznap reggel) Bogit az uszodáig - a buszmegállótól kb. 250 méter -, ott várja őket egy iskolai dolgozó. Innen a gyerekeknek egyedül kell felsétálniuk az iskolához, ami további kb. 150 méter. A szokásos program ilyenkor az, hogy elsétálok a pályaudvarnál lévő szupermarketbe, megvenni a másnapi zsömlét, sonkát, sajtot, zöldségeket. Ma kivételesen nem mentem, délután intéztem a vásárlást.

A napot, vagyis az időjárást nem tudtam színesebbé tenni, de a hajamat igen! Az egész délelőttöt azzal töltöttem, hogy az otthon vásárolt hajfestékeket tanulmányoztam, majd hosszas előkészület után még hosszasabban befestettem vele a hajam - életemben először s.k.! Az eredményről csak annyit, hogy Bogi, amikor meglátott, felkiáltott: "Te jó ég, Mami! Mit csináltál a hajaddal?!" A dobozon lévő színárnyalat nem teljesen ez volt... Így most padlizsánfényű, csaknem fekete a hajam. Viszont Varginak fel sem tűnt, hogy valami változott rajtam, tehát annyira nem vészes. :)

További színesítésként vettem egy kis virágkosarat, egy szép virág mindig feldobja a hangulatot (legalábbis az enyémet).

Aztán volt még egy utam a Média Markt-ba, mert vissza kellett vinnem valamit. Jó szokásomhoz híven - a GPS segítsége ellenére - most is elvétettem az utat, de legalább megtudtam, hogy nemcsak azon a rendkívül bonyolult módon tudunk felhajtani a Zürichbe vezető autópályára, ahogy szoktunk.


Este utolsó programpontként még jött egy biztosítási bróker, mert a lakást még nem biztosítottuk és felelősségbiztosítást is szeretnénk kötni. Nagyon helyes volt, mert kb. annyira tudott angolul (vagy egy kicsit kevésbé), mint én németül, és hozott egy iPhone-t (vagy iPod-ot), hogy annak a szótárjával majd csak elboldogul, sőt néhány biztosítási szakszót külön kiszótározott már előre magának. Jól elbeszélgettünk, pl. a svájci iskolarendszerről, meg arról, hogy a Svájcban élő különböző nyelvű emberek mennyire nem tudnak egymással kommunikálni. A francia és az olasz nyelvterületen élők kizárólag a saját nyelvükön hajlandóak beszélni. A német nyelvterületen élőknek most már (de nem olyan régóta) a francia a kötelezőan tanulandó nyelv az iskolában. De mivel a multiknál (meg egyébként is nagyon sok cégnél) nagyon nagy arányban külföldiek dolgoznak, az üzleti életben használt nyelv az angol.
Hát, így néz ki nálunk (nálam) egy - kicsit eseménydúsabb - szürke hétköznap. A sötétszürkéken nincs semmi esemény, se hajfestés, se eltévedés, se Média Markt, se biztosítási bróker. :)

2010. szeptember 6., hétfő

Zürich, a legnagyobb város


Svájc területe összesen csupán 41 e km2, melyen összesen 7,7 millió ember él. Azonban igazi metropolisza nincs, a legnagyobb város Zürich (http://www.stadt-zuerich.ch/portal/de/index/erschliessung/tab5/zuerich_fuer_touristen.html), a maga 380.500 lakosával. Ez a szám az agglomerációt is figyelembe véve 1,1 millióra megy fel.

Zürich lakossága 166 különböző ország fiaiból és lányaiból tevődik össze, ugyanis a város 31%-a külföldi. A németek képviseltetik magukat legnagyobb arányban, őket követik az olaszok, a 3. legjelentősebb bevándorló-csoportot pedig a Szerbia-Montenegróból érkezők alkotják.

Még néhány adat: a város tengerszint feletti magassága 405,94 m (hogy pontosak legyünk!), a legmélyebb pontja a Limmat folyó partján 392 méter, a legmagasabb (Üetliberg Kulm) pedig 871 méter magas a tenger szintjéhez képest.

Zürichbe Badenből 15 perc alatt érünk el vonattal (óránként 2 is megy oda). A vasárnap délutánt a város felfedezésével töltöttük. Az üzletek vasárnaponként Svájc-szerte mindenhol zárva vannak, a város azonban így is hemzsegett a sétálóktól. Ehhez valószínűleg nagymértékben hozzájárult az is, hogy a rendkívül hideg és esős augusztus után végre kellemes 22 fokos, napsütéses, meleg idő van.

A zürichi főpályaudvar (Zürich Hauptbahnhof) Európa egyik fontos közlekedési csomópontja, ahol naponta 1.900 vonat fordul meg. Európa nagyvárosai innen csupán néhány órányira vannak vonattal: Párizsba 4,5, Milánóba 3,5, Münchenbe 5, Hamburgba 7 óra alatt ér el az utazó. Itt mindennapos látvány a TGV (gyorsvasút), ill. az annak megfelelő német és olasz gyorsvasutak is. A TGV-t egyébként az Alstom gyártja (ez itt a reklám helye). :) Természetesen a zürichi reptérről sem szabad megfeledkeznünk, évente 20 millió utas fordul meg ott.


A főpályaudvar 54 vágányt magában foglaló hatalmas csarnokában óriási a nyüzsgés. A legkülönbözőbb nemzetiségek, korcsoportok, stílusok kaotikus egyvelege fogadott minket. Az egyik pillanatban egy - a szomszéd városból átruccanó - rollerező kisfiú suhant el mellettünk, a másikban sílécet és snowboardot cipelő fiatalok mellett haladtunk el, a fejünket elfordítva pedig apácákba botlottunk. A főbejárat rögtön Zürich híres bevásárlóutcájára nyílik, ahol a legtöbb divatmárka megtalálható. Igen, óra-ékszer boltból is rengeteg van.

Engem ezeknél sokkal jobban érdekelt a középkori városrész, amihez csupán le kellett fordulni a főutcáról. És ezzel rögtön mintha a középkorba csöppentünk volna. Szűk és kanyargós, kockaköves kis utcák, XV.-XVI. században épült házak, fantasztikusan szép, karcsú és magas tornyú templomok látványa fogadott. Itt a fényképezőgép aksijának kapacitása szabott határt fényképezőkedvünknek... Legszívesebben minden házat, minden ablakot és minden tornyot lefényképeztem volna minden lehetséges nézőpontból. :) Szokás szerint nem az alkalomhoz illően öltöztem (a jó időre való tekintettel szoknyát vettem, ahhoz meg mégsem húzhattam túracipőt), a kockaköveken egy kicsit nehézkesen közlekedtem a magas sarkú szandálban... :) Ez persze nem hátráltatott, kivéve, amikor beakadt a sarkam a résekbe, ez pedig nemegyszer előfordult.

A Lindenhof nevű parkban csöndesen hódolt szenvedélyének több társaság is. 5 kisebb csoport játszott petanque-ot, egy sarokban pedig óriás sakktábla mellett ültek többen. A park másik feléből pompás kilátás nyílik a városra, ill. a városnak a folyó túlsó partján elterülő részére (a park ugyanis egy kis domb tetején található), a park ennek ellenére rendkívül csöndes, békés, amolyan kisvárosias volt. Lindenhofnak hívják magát a teret körülvevő régi városrészt is, ami attól is olyan hangulatos, hogy csak gyalogosforgalom engedélyezett. http://www.magicaljourneys.com/Switzerland/switzerland-interest-zurich-lindenhof.html

Mielőtt hazaindultunk volna, a főpályaudvaron található Nordsee gyorsétteremben próbáltunk kiigazodni a tengeri herkentyűkből álló kínálaton. Szerencsére az egyik eladó meghallotta, hogy magyarul beszélünk (már többször megkérdezte, hogy segíthet-e, mert mitagadás, jó ideje ott szerencsétlenkedtünk és oda-vissza megnéztük a kínálatot) és a segítségünkre sietett. Előző nap a Média Markt-ban jártunk ugyanígy, bár az ottani eladó (ill. csoportvezető) szerint ritkán találkozik magyarokkal. Mindketten rendkívül kedvesek (svájci módra kedvesek) voltak, a Média Markt-ban hosszasabban beszélgetni is volt alkalmunk. Engem meglepett, hogy 10 év ittlét után már teljesen német, il. svájci dallammal beszél magyarul, sőt egy ponton észrevétlenül átváltott németre, miközben hozzánk beszélt. Mi észrevettük, csak ő nem. :) Mentségére legyen mondva, hogy a felesége svájci.

Ha már Média Markt: itt szinte mindenkinek iPhone-ja és iPod-ja van - legalábbis a buszon utazók közül. A Média Markt-os fiú is azt mondta, hogy most vett épp egy iMac-et, a legnagyobbat (2.400 CHF). Ez egyrészt mutatja azt, hogy valóban jóval magasabb itt az életszínvonal (ami nálunk luxus, az itt az átlag), másrészt érdekes módon a Macintosh gépek sokkal olcsóbbak itt, mint otthon (a PC-k ugyanannyiba kerülnek).

Fényképek itt: http://picasaweb.google.com/ozsvathszilvi/Zurich?authkey=Gv1sRgCJam7puHgajibA&feat=directlink



2010. szeptember 4., szombat

Aareschlucht


Az ősz beálltával összeszedte magát az időjárás (vagy meghallgatásra talált fohászom) és végre nagyon szép, napsütéses idő van. Nem is haboztunk tovább, útnak indultunk. Svájc egyik természeti csodáját néztük ki, ill. meg, az Aare szurdokot, eredeti nevén az Aareschlucht-ot. Közép-Svájcban, az Alpokban található. Már az oda vezető út is lélegzetelállító volt, harsogóan zöld fűvel borított meredek hegyoldalak és lankás dombok váltották egymást, a távolban (magasban) látszó - több ezer méter magas - hegycsúcsokon pedig már hófoltok voltak felfedezhetők, ha éppen nem burkolóztak felhőpaplanba. A hajtűkanyaros szerpentínek szédítőek, a látvány mindent megérő! Ha nem lett volna úticélunk, csak úgy céltalanul kocsikáztunk volna, akkor is nagyszerű élményben lett volna részünk. Ennyi alagúton egész életünkben nem mentünk keresztül, mint most, egyetlen út alatt. Szinte egyikből a másikba jutottunk a gyakran 1,5-2 km-es alagutakból. Amint elhagytuk az alagutas részt, útközben megálltunk egy kicsit fényképezni. A gondos svájciak a szép kilátást nyújtó helyeken megállóhelyeket képeztek ki, amiket jó előre ki is tábláztak.



Kb. 1,5 órás út után érkeztünk meg az Aare folyónak ahhoz a szakaszához, ahol a szurdok kezdődött. A nyugati bejáratot választottuk, innen mentünk a folyó folyási irányával ellenkező irányába, fölfelé. A szurdok maga 1.400 méter hosszú és 200 méter magas (mély), a legkeskenyebb pontján 1, a legszélesebben pedig 40 méter széles. Bern kanton vezetősége már 1887-ben elhatározta, hogy a szurdokot járhatóvá teszi. 1888-ban, döntésüket követően nem sokkal meg is kezdődtek az - egyébként igen veszélyes - építési munkálatok. A meredek sziklafalba lépésről lépésre rögzítették a pallókat, egyúttal a sziklában alagutat is vájtak. A leírás szerint 45 perc alatt kényelmesen meg lehet tenni ezt a távolságot. Nekünk odafelé sokkal tovább tartott, mert minden 2. lépés után megálltunk fényképezni. Visszafelé már csak 30 perc volt az út, egyrészt azért mert lefelé mentünk, másrészt azért, mert nem álltunk meg sehol. A fényképezőgépet gondosan eltettük, nehogy újra kísértésbe essünk.



A szurdokot mészkőszilák képezik, amiket az elszánt Aare folyó vize és a jég erodált, vagyis hozott létre. Mintha egy másik világba lépnénk! A látvány, a mélység, a magasság, a víz zúgása, a színek, a fények, a szűk pallók különleges élményt nyújtanak. A bejáratnál még sejtelme sincs az embernek arról, hogy mi vár rá, ugyanis a szurdok csak egy kanyar után pillantható meg. Jó pár fokkal hűvösebb van itt, a levegő is igencsak párás. A legszűkebb ponton meg lehet érinteni a szemközi sziklafalat, noha a folyó a mélyben szélesebb utat vágott magának. A folyómederhez a szélesebb (40 méter széles) részen sem lehet - hivatalosan - lemenni, noha egy apuka úgy érezte, hogy kb. 4 éves kisfiával ő megkockáztatja, hogy lemászik. A szoros mindkét végénél (bejáratánál) gyönyörű kilátás (és étterem) van, ami a szürke - ámde még így is sokszínű - sziklafalak után igazán üdítő látvány. Meglepetésként a szorosban vízesés is található.



A többféle érzékre ható helyet - érdekes módon - egy vakokból álló túristacsoport is meglátogatandónak tartotta. Kár, hogy a látványról le kellett mondaniuk!






2010. szeptember 3., péntek

Csak precízen, szépen (és drágán...)


Abban a kevésbé általános helyzetben vagyunk, hogy tulajdonostól béreljük a házat, vagyis nem egy olyan házban lakunk, amit eleve bérlakásnak építettek, hanem a tulajdonosok hozzánk hasonló helyzetben vannak és külföldön dolgoznak, ezért arra a néhány évre kiadják a házukat. Ennek egy-két hátrányát is láttuk, mivel járatlanok a bérbeadásban, de előnyét is. Az egyik az, hogy azt a szobát, ami korábban az egyik fiúé volt és ennek megfelelően világoskék színűre volt festve, és mi Boginak szántuk, a mi kedvünkért a költözésünk előtti héten kifesttették fehérre.

A másik előny az, hogy a bérlakásoktól eltérően (ahol az ember csupasz, fehérre meszelt falakat kap és a mennyezetből lógó drótokat) itt vannak függönyök és lámpák, meg lámpabúrák is. A tulajdonos a kedvünkért törülközőtartókat is felszereltetett a fürdőszobában azután, hogy megkérdeztem, hová akasztották a törülközőiket. Körbesétált velünk a faluban is, megmutatta a helyi nevezetességeket - nem kell nagy dolgokra gondolni, itt olyan nevezetességek vannak, mint az iskola, a falu legrégebbi háza, posta, sportpálya, templom.

Visszatérve a frissen festett falra: a költöztetés során az egyik bútorral megsértették a költöztetők a falat és keletkezett benne egy kis - kb. 1 cm széles és ugyanilyen mély - lyuk. Szerencsére a költöztető cégnek van biztosítása ilyen esetekre, ezért kértem is egy árajánlatot a fal kijavítására. Icipici munkáról van szó, 15 perc alatt végzett fele a szobafestő. Arra való tekintettel, hogy ilyen kicsi a munka, összekötötték egy másikkal, amit a faluban végeznek és így nem számoltak kiszállási díjat, de még így is 172 CHF-be került (szorozd meg 220-szal).

Az egész folyamat a következőképpen nézett ki. Az árajánlattételt követően kijött egy szakember felmérni a terepet - még az is lehet, hogy mérnök volt, a névjegykártyája alapján. Majd kaptunk egy írásos árajánlatot. Ezután felhívott a festő, hogy mikor jöhet. Itt jött egy kis meglepetés, mert a szobafestő nő volt! Mondtam neki, hogy nálunk kizárólag férfiak űzik ezt a szakmát. Azt mondta, hogy kb. 20-30 évvel ezelőtt itt is így volt, de ma már nagyon sok nő dolgozik szobafestő-mázolóként és a villanyszerelők között is egyre több a nő (meg a buszvezetők között is, de ezt már nem ő mondta, hanem én). Megérkezett a szép céges autójával, céges munkaruhában és úgy lépett be a lakásba, hogy nejlon cipővédőt (vagy inkább padlóvédőt?) húzott a lábára, olyat, amilyen a szülészeteken, meg bizonyos kórházi osztályokon is van. A vödre alá is nejlont tett és egyébként is szépen beborította a környéket nejlonnal, ahol dolgozott. A munka végeztével szépen elköszönt és elment. A számlát ez esetben a költöztető cég (vagy az ő biztosítója) fizeti, de ha nem így lenne, akkor sem kéne helyben fizetni, hanem küldenének egy számlát.

Arra a következtetésre jutottunk - figyelve az itteni munkákat -, hogy mindent szépen, precízen, alaposan, igényesen csinálnak meg, olyan dolgokat is, amikhez otthon hozzá se nyúlnának, mert jó az még. Az ideköltözésünket megelőző nagytakarításnál (amit szintén cég végez, állítólag kb. 1.000 CHF-ért) kicsit összekarcolták a mosogató csaptelepét. Mivel biztosítás erre is volt, ezt is kicseréltette a tulajdonos. Én igényes vagyok, de engem az a néhány karcolás egyáltalán nem zavart. Ráadásul egy elég drága csaptelep volt és az most a kukába került (és még inkább ráadásul egy olyat hoztak helyette, ami bal kezes, mármint bal kezeseknek való, mert a bal oldalán van a nyitója, nekem egyáltalán nem esik kézre - Gabika, te viszont örülnél neki!). Ha ki kell cserélni a csöveket a járda alatt, akkor felszedik az egész járdát, járdaszegélyestül, elvégzik a föld alatti munkát és újra építik az egész járdát. Nem toldozzák-foldozzák. Minden részfolyamatnak megvan a maga gazdája és mindennek megadják a módját.

Ezért (is) ilyen drága minden, ami emberi munkát követel. Lásd 1 cm-es lyuk betömése és lefestése kb. 40 ezer Ft.

2010. szeptember 1., szerda

Vannak, akik milliókat kerestek a hamufelhőn


Sajtófigyelő - régi jó szokásom :)

"Milliókat keresett Svájc nemzeti vasúttársasága az áprilisi izlandi vulkánkitörésen. A szerdán nyilvánosságra hozott adatok szerint az SBB, Svájc nemzeti vasúttársasága az év első félévét 165,9 millió svájci frank nyereséggel zárta, ami közel 25 százalékos emelkedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.

A közlemény szerint ebből 5 millió frank az április 15. és 20. között érvényben lévő európai légtérzár alatt megnövekedett utasforgalomnak köszönhető.
Az áprilisi légi közlekedési káoszban világszerte 10 millió utas rekedt külföldön. Ebben az időszakban, központi elhelyezkedése miatt jelentősen nőtt a vasút utasainak száma Svájcban."

Ezt most a Pénzcentrumból másoltam ide, de ilyen és ehhez hasonló híreket olvasok a busz-híradóban is. Többnyire gazdasági és politikai, ill. 1-2 bulvárhír jelenik meg a kijelzőn.



Nagyon propagálják egyébként a tömegközelkedést. Badenben az egyik legforgalmasabb kereszteződést (lásd a képen, amit a várból készítettem, direkt azért, hogy meg tudjam mutatni) szeretnék feljújítani. Az idegenvezetésen (orientációs esten) a vezetőnk a terveket is megmutatta. Teljesen normális kinézetű, még biciklisáv is van, de időnként nem elég az áteresztőképessége (ilyenből mondjuk Budapesten tucatszám van, ráadásul nem is csak időnként, hanem soha...). Készült egy kis kiadvány is, ami arról szól, hogy Baden közlekedése az összeomlás szélén áll (mondom, nem jártak még Budapesten). Ebben a kiadványban leírják, hogy ki mennyit veszít azzal, hogy időnként dugóban ül (a gazdaság, az oktatás, a magánember). Pontos, képekkel illusztrált tervet is közzé tettek, hogy milyen változásokat fognak bevezetni a közlekedésben. A munkálatokat - a tervek szerint - jövő év elején-közepén kezdik. Ez pont a mi buszunk útvonalát is érinti (heti egy alkalommal mi is dugóba kerülünk). Nem tudom, hogy lesz majd a közlekedés az útépítés alatt, de azt ígérték, hogy a tömegközlekedés elsőbbséget élvez. A nagy kereszteződésben pedig leviszik a föld alá a buszokat, hogy haladhassanak és mindenképpen elérjék a vonat-csatlakozást. A nagy terv az, hogy ne kelljen az embernek a vasúti menetrendet néznie, mindig legyen néhány percen belül csatlakozása, ha leszáll a buszról...

Íme egy hatásos kép a tömegközlekedés pártján:


És ha már építkezés, még egy érdekes cikk, mindenképpen érdemes megnézni: http://index.hu/kultur/klassz/2010/08/28/a_vilagbeket_terveztek_meg_svajcban_a_japan_sztarepiteszek/

Parents' Association - Szülői közösség

Az iskolában működik egy szülői közösség is - Parents' Assosiation néven. Tegnapelőtt volt az első gyűlése és az év folyamán még 3 lesz. Meleg kávéval, teával, croissant-nal fogadták a szülőket. Bemutatkoztak a közösség vezetői (külön van képviselője az alsó és a felső tagozatnak), volt egy előadás az iskola honlapjának használatáról (mi hol található, hogyan módosíthatóak személyes adatok, hogyan lehet szűrni rendezvényekre stb.) és a szülőknek szóló képzéseket koordináló anyuka is tartott egy kis bemutatót. Ugyanis az iskolában felismerték az igényt, hogy a szülők is vágynak valamilyen foglalkoztatásra, különösen azok, akik az itt dolgozó párjukat kísérték ide, de ők nem dolgoznak, vagyis napközben van egy kis szabadidejük. Ha valamire legalább 5 jelentkező van, beindítják a szakkört/képzést. Így van pl. német tanfolyam, jóga, thai chi, festés, digitális fotózás, nemzetközi főzőtanfolyam (indiai, thai, japán, mexikói), ehhez kapcsolódóan shopping túra (hol kaphatók a nemzetközi konyhához szükséges hozzávalók, alapanyagok), ill. németországi bevásárlás (mert sok minden jóval olcsóbb ott és azt is megmutatják, hogy milyen formanyomtatványon és hogy igényelhető vissza az ÁFA a határon).

A Parents' Association a szülők önkéntes munkája (és befizetései) révén tud működni. Célja az, hogy az iskola (igazgató, tanárok), a diákok és a szülők között közvetítsen. Az egyik legfontosabb feladata az, hogy az újonnan érkező családokat üdvözöljék és segítsenek nekik a beilleszkedésben. Itt a többség 1-2 évet tölt csak el, saját hazájától, családjától, barátaitól és kultúrájától távol, ezért különösen fontos, hogy legyen mindenkinek itt is társasága, hogy érezze azt, hogy itt is tartozik valahová. Klubokat, mindenféle rendezvényeket szerveznek (Mikulás ünnepség, könyvvásár, tanár szülinapja, családi hétvége, bolhapiac), ezekhez (a szülői befizetéseken túl) pénzt, ill. adományokat gyűjtenek cégektől. Heti hírlevelet készítenek, ebben a rendezvényekről írnak, de lehet pl. apróhirdetéseket is feladni.

A legközelebbi rendezvény (a jövő hétvégi családi ebéden kívül, ill. után) a World Fest lesz, október végén. Itt több mint 30 ország állít majd standot, megismerkedhetünk ezen országok kultúrájával, ételeivel, játékaival. Az iskola összes intézményének összevont rendezvénye lesz, vagyis elég nagy létszámú, igazi nagy nemzetközi kavalkád. Természetesen mindent a szülők csinálnak.

A Parents' Association-nek van egy "Segítő Kezek" elnevezésű kezdeményezése is, nekem ez az ötlet tetszik a legjobban. Vezetnek egy olyan listát önkéntes szülőkről, akik szükség esetén tudnak egy - a közelükben lakó - váratlanul bajba jutott másik családnak segíteni. Ilyen lehet, ha kórházba kerül pl. az anya - ekkor egy másik család vállalja, hogy ételt visz a családnak. De a gyerek iskolába juttatásában is tudnak segíteni. Természetesen nem csak baj esetén lehet szükség segítségre, hanem akkor is, ha pl. gyerek születik egy családban, hiszen ekkor is elkel minden segítség.

Készítettek túlélést segítő kis kiadványt is: mi hol található (üzletek, sportboltok, parkolók), orvosok listája, angol-német-svájci szótár, hasznos linkek, közösségek, egyszóval rengeteg információval segítik az új szülőket. Ez pótolhatatlan, vagy legalábbis nehezen beszerezhető lenne egyébként.